Petőfi Népe, 1967. január (22. évfolyam, 1-26. szám)

1967-01-10 / 8. szám

Két bajnokság, négy helyezés Az év első bajnoki sportese­ményeként szombaton és va­sárnap Szolnokon rendezték meg a Keleti terület ifjúsági egyéni cselgáncsbajnokságát. A versenyre a Békéscsabai Dózsa, Szegedi EAC. Debrecen, Mis­kolci Dózsa, Kecskeméti Dózsa és a vendéglátó Szolnoki MTE indította legjobb ifjúsági ver­senyzőit. A kecskeméti cselgáncsozók kitünően helytálltak és a 70 kg-os súlycsoport kivételével valamennyiben ott voltak a legjobbak között. Az 58 kg-os súlycsoportban Bognár — élete első ifjúsági versenyén —, bár 10 kg-mal volt könnyebb versenyzőtársainál, 16 induló közül harmadik lett. A 65 kg-os súlycsoportban indult a két leg­jobb kecskeméti versenyző. Deli és Horváth. Mindketten techni­kailag felülmúlták az egész me­zőnyt és 10, sőt 20 kg-mal ne­hezebb elllenfeleket is legyőz­tek. Fölényüket mutatja, hogy az abszolút súlycsoportban is megszerezték az első két helvet, közben Horváth a 85 kg-os Sar- kadit és a 70 kg-os súlycsoport győztesét, a debreceni Vinczét is iponnal győzte le. A területi bajnokság eredmé­nyei: 58 kg: 1. Fekete (SZEAC), 2. Lakatos (Békéscsabai Dózsa), 3. Papp (SZEAC) és Bognár (Kecs­Közgyiílés a KTE-nél A Kecskeméti TE január 15- én, vasárnap de. 10 órakor tartja közgyűlését a Kecske­méti Belső városi Sportelepen levő klubhelyiségben. A tárgy fontosságára való tekintettel kérik a tagság minél nagyobb számban való megjelenését. nb n-s n6i asztalitenisz-csapatbajnokság 1966. évi végeredménye Schmidl-csoport 1. Debr. MTE* 22 17 2 3 297:143 35 2. Bp. MEDOSZ 22 12 5 5 264:176 29 3. Egri V. Met. 22 11 5 6 262:178 27 4. Misk. EMTE 22 12 2 8 253:187 26 5. BGSC 22 10 3 9 223:217 23 6. Szeg. spart. 22 11 1 10 219:221 23 7. Kecsk. V. M. 22 10 2 10 217:223 22 8. Kiskunt.háza 22 10 2 10 200:240 22 9. Szóin. MÁV 22 9 2 11 218 222 20 10 Bp. SZÖVOSZ 22 8 3 11 222:218 19 11. Bp. Vegyterv 22 8 1 13 177:263 17 13. Szeg. Kender 22 ------ 22 84:356 — *A Debreceni MU*E-től, mert nem állt ki, a versenybíróság egy bün­tetőpontot levont. A dunavecsei járás községei­nek MHS-vezetői értekezletre gyűltek össze Dunavecsén, a já­rási pártbizottság tanácstermé­ben, hogy meghallgassák a já­rási elnökség összefoglaló je­lentését az elmúlt kiképzési év eredményeiről. Az ülésen részt vett Balabán Sándor alezredes, az MHS me­gyei elnöke, valamint Szabó Gyula, a Szakszervezetek Bács- Kiskun megyei Tanácsának kép­viseletében. Az összefoglalót Nyulász And­rás, az MHS járási elnöke ter­jesztette ,az értekezlet elé. Ér­tékelte a községekben folyó MHS-munkát és feladatokat sza­bott a jövőt illetően. E felada­tok között szerepel a taglét­szám egészséges arányú növe­lése és az aktívahálózat széle­keméti Dózsa). 65 kg: 1. Deli (Kecskeméti Dózsa), 2. Horváth (Kecskeméti Dózsa), 3. Szabó (SZEAC) és Dózsa (Szolnoki MTE). 85 kg: 1. Korcsok (Szol­noki MTE), 2. Naszódi (Kecs­keméti Dózsa), 3. Sarkadi (Bé­késcsabai Dózsa). Abszolút ver­senyben: 1. Horváth (Kecske­méti Dózsa), 2. Deli (Kecske­méti Dózsa), 3. Sarkadi (Békés­csabai Dózsa) és Baukó (Békés­csabai Dózsa). A Totó hivatalos nyereményjegyzéke A Sportfogadási és Lottó Igazga­tóság közli: Az 1967. január 8-i, 1. sz. fogadási hétre beérkezett 947 827 darab szel­vény. 13 és 13 plusz egy találatot senki sem ért el. 12 találatos szelvények száma 9 db. Szelvényenként! nyeremény a nyereményilleték levonása után 6$ ezer 244 forint, ll találatot 185 foga­dó ért el, nyereményük szelvényen­ként a nyereményilleték levonása után 1328,— forint, 10 találatos szel­vények száma 1683 db, nyeremény szelvényenként a nyereményilleték levonása után 219,— forint. Az 1000 forinton felüli nyeremények kifizetésére január 14-től, az 1000 fo­rinton aluliakéra 19-től kerül sor. 1. Atalanta—Fiorentina 0:0 x 2. Foggia—Brescia 0:1 2 3. Lanerossi—Cagliari 0:2 2 4. Lazio—Bologna 2:1 1 5. Milan—Torino 1:1 x 6. Napoli—Internazionale 0:0 x 7. Spal—Koma 1:0 1 8. Venezia—Lecco 2:0 1 9. Novarra—Palermo 1:0 1 10. Reggiana—Genoa 0:0 x 11. Catania—AS Reggina 0:0 x 12. Angers—Lille SU 1 13. Marseille—St. Etienne 2:2 x 14. Len»—Nantes 4:0 1 labda-válogatott, amelyben Ko­roknál Katalin, a Kecskeméti Dózsa játékosa is játszott, Hal­léban nemzetközi ifjúsági tor­nán vett részt. A csehszlovák, lengyel és NDK-válogatottak résztvételével rendezett verse­nyen a magyar ifjúsági váloga­tott szép sikert ért el és a tor­na győztese lett. Az első napon a múlt évi győztes csehszlovák csapat ellen nyertek 66:50 (38:19) arányban. Másodszor az NDK csapatát győzték le, va­sítése, továbbá az összetett hon­védelmi verseny eredményes le­bonyolítása. A beszámoló utáni vita során felszólalt Balabán Sándor al­ezredes, az MHS megyei elnöke, aki pozitiven értékelte a járás munkáját. Különösen a kun- szentmiklósi alapszervezetet emelte ki, amely megyei szin­ten is kiváló munkát végzett. Kérte az MHS tagjait, hogy to­vábbra is ilyen lelkesen dol­gozzanak az MHS ez év decem­berében sorrakerülő VI. kong­resszusának sikeréért. Ezután Balabán Sándor al­ezredes a megyei elnökség ne­vében a járás legjobban dol­gozó aktiválnak kitüntetéseket és pi^n^ékókat adott át. Az ér­tekezlet baráti ebéddel zárult. Sporthírek Kilenc leány és hat fiú ko­sárlabdacsapat nevezett a szom­baton és vasárnap Kecskeméten megrendezésre kerülő kosárlab­da tornára, melyet a hagyomá­nyok szerint minden évben ja­nuár hónapban — ezúttal már hatod ízben — rendez meg a megyei kosárlabda szövetség. Szombaton a csoportdöntőkre kerül sor, vasárnap pedig a csoportok győztesei a kupákért és az érmekért küzdenek. ... A Kecskeméti BRG férfi ké­zilabda-csapata január 10-én, kedden kezdi meg az alapozó edzéseket a Béke téri általános iskolában. ... Még egy sikert értek el vasár­nap a kecskeméti cselgáncso­zók. Budapesten a Játékcsar­nokban rendezett nemzetközi egyéni ifjúsági cselgáncs verse­nyen részt vett Lukács, a Kecs­keméti Dózsa versenyzője és a lengyel Rybak mögött második lett. ... A Kecskeméti Dózsa női NB I-es kosárlabdacsapata vasár­nap Kiskunfélegyházán a Vasutas női, majd a Vasutas férfi ifjúsági csapatával ját­szott edzőmérkőzést. A felké­szülés során január 22-én Ba­ján, január 29-én Kiskunfél­egyházán játszik egymás ellen edzőmérkőzést megyénk két női NB 1-es csapata, a Kecskeméti Dózsa és a Bajai Fehémeműgyár. A kecskemétiek ezenkívül hét­közben még az OSC-vel játsza­nak a rajt előtt. A felkészülést nehezíti, hogy Túri Éva újabb kéthetes válogatott edzőtáborba utazik. A Kecskeméti Petőfinél eddig egv edzőmérkőzés biztos. Január 29-én a Bp. Honvéd szerepel Kecskeméten. Munkában az HA 8 KUC... HA 8 KUC... Kilencezerszer (!) hangzott el tavaly ez a hívójel a kecske­méti MHS rádiósklub adóké­szülékén. Tessék csak utána­számolni: a vasárnapokat, ün­nepnapokat is beleszámítva, naponta 25 kapcsolat a világ minden részével! Japántól Dél- Amerikáig, az Északi-sarktól a Csendes-óceáni szigetvilágig is­merik már ezt a hívójelet. A HA 8 KUC három éve dolgo­zik Kecskeméten, s ez alatt számtalan nagy sikerhez segí­vezési titkairól árult el érdékes részleteket. Szó esett a sport- diplomácia néhány furcsaságá­ról, többek között arról is, ho­gyan vívtak sikertelen csatát a nemzetközi sportdiplomáciá­val az Inter elleni mérkőzéssel kapcsolatban, melynek a vége az lett, hogy olyan játékvezető vezette a budapesti mérkő­zést, aki előzőleg már alaposan leszerepelt a londoni VB-n. Az élménybeszámolókat kö­zel egyórás filmvetítés követte, melynek során az 1965-ös év sporteseményeit elevenítették fel a filmkockák. Az előadás után a neves sport­emberek baráti beszélgetés ke­retében készségesen válaszoltak az izsáki sportkedvelők feltett kérdéseire. A kitűnően sikerült élmény- beszámoló szervezéséért a mű­velődési otthon vezetőin kívül elismerés illeti az Tzsáki Állami Gazdaság, a helyi Szakszerve­zeti Szakmaközi Bizottság és a MEDOSZ-sportkör vezetőit MHS rádiósai tette hozzá az MHS rádiósait. Képünkön: Hetényi István, a klub Vezetője (jobbról) és So­mogyi Sándor szakosztályveze­tő, a Finommechanikai Válla­I lat technikusa ellenőrzi a feé- j szüléket —, amelyen egyébként | ők dolgoznak a legkevesebbet, j Mert amikor ráérnek a Mub- 1 tagok, ők az elsők. Ez az oka annak, hogy kitű­nő ráddósgárdát neveltek. A megyei klubban ma tizenöt jólképzett „operátor” dolgozik. (Így hívják a rádiósok család­jában azokat, akik önállóan kutatgatnak az éterben.) A megyében az amatőrrádió­zás most új lépcsőfokok előtt áll. A klub vezetősége elhatá­rozta, hogy az utánpótlás érde­kében széles körre igyekszik kiterjeszteni a munkát. Fel­ajánlották, hogy kívánságra kollketív állomást létesítenek minden ifjúsági házban. Már üzembe is állították az első két ilyen adót, az egyiket a kecskeméti úttörőházban, en­nek a vezetését Hetényi István vállalta, a másikat a Katona József Gimnáziumban, ahol Somogyi Sándor lesz a vezető. A másik nagy lépést a rá­diósklub életében az új egyki- lowattos adó üzembeállítása jelenti. Alsó képünkön lát­ható, milyen hatalmas beren­dezés ez. A postától kapták, eddig műsorközlő adó volt, mint a Petőfi-rádió egyik egy­sége dolgozott. Természetesen a készülék átállítása az ama- tőrsávokra, s a szükséges egyéb átalakítások sok munkát jelen­tenek. A rádiósklub vezetői úgy tervezik, hogy az év kö­zerére elkészülnek vele és üzembe állíthatják. A női ifjúsági válogatottunk első lett Halléban A magyar női ifjúsági kosár- sámap pedig Lengyelország csa­pata felett arattak 62:53 (26:18) arányú biztos győzelmet. A most hatodízben sorrakerült női tornán először lett első a ma­gyar női ifjúsági válogatott. A torna végeredményei; 1. Ma­gyarország, 2. Csehszlovákia, 3. NDK, 4. Lengyelország. A férfi ifjúsági válogatottunk, amelyben Szabó Ferenc, a Kecskeméti Petőfi játékosa szerepel, a len­gyelországi Kosaimban gyengén rajtolt és szombaton 64:49 (25:20) arányú vereséget szen­vedtek a lengyelektől. Sikeres élménybeszámoló Izsákon Zsúfolt ház volt pénteken este Izsákon a művelődési ott­honban. Mintegy 250 sportked­velő jött el, hogy meghallgassa Farkas János és Mészöly Kál­mán válogatott labdarúgók él­ménybeszámolói át. A szervezés és a rendezés di­cséretére mondhatjuk, hogy bár kint „ítéletidőnek’’ beillő hó­fúvás uralkodott, mégis nem­csak Izsákról, hanem Kecske­métről, Kiskőrösről és Soltvad- kertről is jöttek érdeklődők. Először Mészöly Kálmán lé­pett a dobogóra és a legutóbbi két labdarúgó VB-ről — a chi­leiről és a londoniról — eleve­nített fel néhány rendkívül ér­dekes és izgalmas történetet. Farkas János azt mondta el színes és változatos előadásá­ban, hogyan lett belőle, a pest­környéki gödrök kis rongylab- dás futballistájából az NB I. gólkirálya. A két labdarúgó után Saiga Lajos, a Vasas szer­vezési osztályának vezetője lé­pett a dobogóra és a Vasas saer­Mérlegen az 1965-66-os kiképzési év Az MHS-munka tapasztalatairól tanácskoztak Dunavecsén

Next

/
Oldalképek
Tartalom