Petőfi Népe, 1967. január (22. évfolyam, 1-26. szám)

1967-01-04 / 3. szám

A feljutás volt a legnehezebb Megkezdte felkészülését a Kecskeméti Dózsa Január első napjaiban Titkos Pál edző vezetésével megkezdte felkészülését a bajnoki évre a Kecskeméti Dózsa NB I/b-s labdarúgó-csapata A csapat egyelőre szabadtéren folytatja az edzéseket, és csak akkor vo­nulnak tornaterembe, ha az idő hidegebbre fordul. A hónap második felében valószínűleg edzőtáborba vonul a Dózsa és ott folytatják a már megkez­dett alapozást. Az első előké­születi mérkőzésekre csak feb­ruárban kerül sor. Útmutató a természetjáróknak A természet kedvelőinek tíz­ezrei járják az ország hegyeit és útjait. Ezért is nagy jelentő­ségűek azok a turisztikai segéd­könyvek, amelyek az elmúlt években megjelentek. A szak­könyvek szervezett formában 1961. óta jelennek meg, mióta a könyvek kiadását a Medicina Könyvkiadó vállalta magára. Eddig 18 turisztikai munka lá­tott napvilágot. Az idén megjelenő kiadások már nemcsak tartalmilag, ha­nem külsejükben is jobbak lesz­nek a régieknél. Az újfajta úti- kaluzsorozat első könyve a Bu­dai hegység természeti szépsé­gekben bővelkedő vidékét mu­tatja be az olvasóinak. A második kötet a vadregé­nyes Börzsönyről szól képekkel és térképekkel szemléltetve. A később megjelenő kötetek a Bakony, Pilis, a Visegrádi és Zempléni hegység, valamint a Gerecse természetjáróinak nyúj­tanak útmutatást. A kosárlabda szövetség elké­szítette a február 5-én rajtoló NB I. tavaszi fordulójának sor­solását. A Bajai Bácska Posztó férfi csapata a B VSC ellen kez­di a bajnokságot hazai mérkő­zéssel. A tavaszi fordulóban hétszer játszanak Baján. A rangadók közül a Csepel és a MAFC csapatát hazai környe­zetben fogadják, míg a Honvéd ellen Budapesten játszanak. A bajaiak sorsolása így elég jó­nak mondható. Sokkal nehezebb dolga lesz az NB t. újoncának, a Kecske­méti Petőfi férfi csapatának. A Petőfi Kecskeméten játssza első NB I-es mérkőzését a Sop­roni MAFC ellen. A tavaszi fordulóban a BVSC, Oroszlány, Csepel, Baja, BEAC és a Pécs lesznek az itthoni ellenfelek. Vidéken kerül sor a Ganz- MÁVAG, Ü. Dózsa, VTSK, Sze­ged, Bp. Honvéd és a MAFC elleni találkozóra. Itt említjük meg, hogy a Magyar Kosár­labda Szövetség a korábbi hír­adással szemben még utoljára 1967. évre engedélyezte áz NB I-es csapatok szabadtéri mér­kőzéseit. Április 1-e után le­het szabadtéri pályán játszani. A férfi NB I. sorsolása a kö­vetkező: FEBRUÁR 5.: Baja—BVSC, Kecskemét—Sopron, Csepel— Pécs, Szeged—VTSK, BEAC— Oroszlány, Bp. Honvéd—Ű. Dó­zsa MAFC—G. MÁVAG. FEBRUÁR 12.: Ű. Dózsa— Baja. G. MÁVAG—Kecskemét, Pécs—Sopron, BVSC—MAFC, Oroszlány—Bp. Honvéd, VTSK —BEAC, Csepel—Szeged. MÁRCIUS 5.: Baja—Orosz­lány, Kecskemét—BVSC, Sze­ged—Pécs, BEAC—Csepel. Bp. Honvéd—VTSK, MAFC—Ü. Dó­zsa. Sopron—G. MÁVAG. Évek óta sikertelenül döngeti ték az NB II. kapuját a Bajai Vízügy férfi kosarasai. Bizonyos, hogy az együttesben már há­rom-négy évvel ezelőtt megvolt a képesség arra. hogy a maga­sabb osztályban sikerrel helyt álljon. NB II-be bejutni azon­ban sokkal nehezebb mint bent­maradni. Így tartják ezt leg­alább is a kosárlabda-szakem­berek, és valóban így is van. hetőséget biztosító megyei vagy összevont megyei bajnokságokon és a buktatókkal teli minősítő osztályozókon keresztül vezet. Égy é\e már biztos győztesnek látszottak a bajaiak a Tolna megyei bajnokságokban, amikor az utolsó mérkőzésen — némi játékvezetői segédlettel — olyan nagyarányú vereséget szenved­tek. hogy még az osztályozóra sem kerültek. MÁRCIUS 12.: VTSK—Baja, Ü. Dózsa—Kecskemét, Pécs— G. MÁVAG, BVSC—Sopron, Oroszlány MAFC, Csepel—Bp. Honvéd, Szeged—BEAC. MÁRCIUS 19.: Baja—Csepel, Kecskemét—Oroszlány, BEAC— Pécs, Bp. Honvéd—Szeged, MAFC—VTSK, Sopron—Ü. Dó­zsa, G. MÁVAG—BVSC. ÁPRILIS 2.: Szeged—Baja, VTSK—Kecskemét, Pécs— BVSC, 0. Dózsa—G. MÁVAG, Oroszlány—Sopron Csepel— MAFC, BEAC—Bp. Honvéd. ÁPRILIS 9.: Baja—BEAC, Kecskemét—Csepel, Bp. Honvéd —Pécs, MAFC—Szeged Sop­ron—VTSK, G. MÁVAG—Orosz­lány, BVSC—Ű. Dózsa. ÁPRILIS 16.: Bp. Honvéd— Baja, Szeged—Kecskemét, Pécs —Ü. Dózsa, Oroszlány—BVSC, VTSK—G. MÁVAG, Csepel— Sopron, BEAC—MAFC. ÁPRILIS 30.: Kecskemét— Baja, MAFC—Pécs, Sopron— Bp. Honvéd, G. MÁVAG— BEAC. BVSC—Szeged. Ü. Dó­zsa—Csepel, Oroszlány—VTSK. MÁJUS 7.: Baja—MAFC, Bp. Honvéd—Kecskemét, Pécs— Oroszlány VTSK—Ű. Dózsa, Csepel—BVSC, Szeged—G. MÁ­VAG, BEAC—Sopron. MÁJUS 14.: Baja—Pécs, Kecs­kemét—BEAC, MAFC—Bp. Honvéd Sopron—Szeged, G. MÁVAG—Csepel, BVSC— VTSK, Ü. Dózsa—Oroszlány. MÁJUS 21.: Baja—Sopron, MAFC—Kecskemét, Pécs— VTSK Csepel—Oroszlány, Sze­ged—Ú. Dózsa. BEAC—BVSC, B. Honvéd—G. MÄVAG. MÁJUS 28.: G. MÁVAG— Baja, Kecskemét—Pécs, Sopron —MAFC, BVSC—Bp Honvéd, Ü. Dózsa—BEAC. Oroszlány- Szeged, VTSK—Csepel. Keserű lecke volt ez. de nem szegte kedvét a Bajai Vízügy kosárlabdázóinak. Az elmúlt év­ben még szorgalmasabban ké­szültek fel a bajnokságra, mint eddig bármikor. Ez első akadályt, az összevont megyei bajnokság megnyerését fölényesen vették. Az év folya­mán mindössze egy bajnoki mérkőzést vesztettek és pont­előnnyel nyerték a bajnokságot. A jobb. felkészítés biztosításá­ra nyáron részt vettek a Bala-v ton Kupa hagyományos torná­ján és ott 14 NB I. és NB II-s csapat között a 7. helyet szerez­ték meg. Szép siker volt a sze­gedi Szabadtéri Játékok Rúpiá­ján elért 5. helyezésük is. Ilyen felkészítés után már szinte nem is volt meglepetés, hogy a bajai csapat veretlenül megnyerte a pécsi osztályozót, és most már visszavonhatatla­nul bejutott az NB II-be. A biz­tos győzelmek dacára sem volt könnyű ez az osztályozó. A Nagykanizsai Vasutast 66:52, a Komlói Bányászt 87:36, és vé­gül a Dombóvári Vasutast 66:40 arányban verték. A sikert az alábbi játékosok vívták ki (zárójelben az osztá­lyozó során dobott pontok): Vé­tek (96), Pásztor (41), Fejér (26), Gombás (16). Kovács (10). Vass (10), Állaga (8'. Ruszthi. Serei, Nemes,' Görbe. Tóth. A március 12-én rajtoló NB II-ben a bajai fiúk a Középcsoportban küzde­nek majd a bajnoki pontokért. A sportkör utánpótlását je- 'entő Vízügyi Szakközépiskola fiataljai az elmúlt bajnoki év során a Dél-Bács megyei baj­nokságban értek el jó eredmé­nyeket, de más megyéd ifjúsági csapataival szemben is megad­ták helyüket. A Székszárdon rendezett „Kövendi Anna” em­lékversenyen csak a dön+őben szenvedtek vereséget a Szek­szárdi Petőfi ifjúsági csapatától, ís ígv másodiké lettek. A Ba- ia város serdülő kosárlabda- batnokságát pedig veretlenül 317:128 kosáraránnVal nyerte meg a Bajai Vízügyi Szakkö­zépiskola csapata. ASZTALITENISZ Befejeződött Baja járás és város asztalitenisz csapatbaj­noksága. A férfi bajnokságot a Fiúkollégium, a nőit a Bútor és Faipari Vállalat csapata nyerte meg. A bajnokság végeredménye: FÉRFIAK 1. Bajai Fiúkol. 16 IS 1 99:29 30 2. Bútor- és Faip. V. 16 18 3 101:31 2« 3. Bajai Finomposztó 16 10 6 83:47 20 4. Kismotorgyár 16 1« 6 83:47 20 5. Ganz Vili. 16 9 7 94:6« 18 S. B. Épületasztalos 16 5 11 27:96 10 7. Bajai Né.ny. G. 16 4 12 41*1 8 8. Bajai ni. Béla G. 16 3 13 35 «2 6 9. Bajai DAV 16 3 13 27:99 6 NŐK 1. Bútor- és Faip. V. 8 6 2 44:14 12 2. B. Épületasztalos 8 5 3 41:21 10 3. Bajai in. Béla G. 8 1 7 5:55 2 Sportköri közgyűlések Kecskeméten Január 6-án, pénteken délután két kecskeméti sportkör közgyű­lésére is sor kerül. A Kecskeméti MÁV Sportkör délután 5 órai kezdettel tartja meg évi közgyűlését a Vasutas Otthon nagytermében. A Kecskeméti Fémmunkás Sportkör közgyűlését délután 3 órakor rendezik meg a gyár Izsáki út 2. szám alatti telepé­nek étkezdéjében. Mindkét sportkör elnöksége kéri az egye­sület tagjait, hogy a közgyűlé­sen teljes létszámban jelenje­nek meg. Indul az üzemi spartakiád Az olimpiák előtti esztendő a nemzetközi sportéletben so­káig volt eseménytelen. A leg­több sportág világversenyeit a két olimpia közötti páros esz­tendőre időzítették és az olim­pia előtti esztendőt elsősorban a felkészülésnek, az erőgyűjtés­nek és az ellenőrző jellegű ver­senyeknek szentelték. Az utóbbi évtizedben jelentős változás történt ebben a tekin­tetben is: a nemzetközi sport­élet alig veszi figyelembe az olimpiai időszakokat, s évről évre kínál szenzációt. 1967-ben pedig majdnem annyi világver­senyre kerül sor, mint 1966- ban. Az új esztendő bennünket is közelről érintő világversennyel indul. Svédországban rendezik a Teremkézilabda Világbajnok­ságot, amelyen részt vesz a magyar válogatott — nem is esély nélkül. Február és már­cius a télisfwrtok jegyében zaj­lik. Ljubljana lesz a színhelye a Műkorcsolya EB-nek, amelyen Almássy Zsuzsa helyezésre esé­lyes. Bécsben kerül sorra a Műkorcsolya Világbajnokság, majd a Jégkorong VB. Március közepén indul a labdarúgó-baj­nokság, de klubcsapataink kö­zül a Győri ETO-nak a KEK- ért, a Ferencvárosnak a WK- ért, a Tatabányának és az Új­pesti Dózsának pedig a KK-ért esetleg a bajnoki nyitány előtt pályára kell lépnie. Az áprilisi programból az Asztalitenisz VB (Svédország), az ifjúsági labdarúgó UEFA-tor- na (Törökország) és a Súlyemelő Duna Kupa — színhelye Po­zsony — ígéri a legtöbb izgal­mat. Ebben a hónapban kez­dődik a labdarúgóválogatott mérkőzéseit programja, csapa­tunk sorrendben Jugoszlávia, Dánia, Románia, Hollandia, két­szer az NDK és a Szovjetunió együttesével mérkőzik. Számít­hatunk a Koreai NDK Angliá­ban nagy sikert aratott váloga­tottjának magyarországi szerep­lésére is. Májustól egymást érik a nagy világversenyek. A birkózóknak négy jelentős versenyük lesz. A kötöttfogású EB-1 Minszkben, a szabadfogásút Isztanbulban, a kötöttfogású VB-1 Bukarestben, a szabadfogásút pedig Üj-Delhi- ben rendezik. Az Ökölvívó EB színhelye Róma lesz, a Csel- gács EB-é Milánó, a VB-é pe­dig előreláthatólag Salt Lake City. A bennünket mindig ér­Szabó Ferenc és itoroknai Katalin az ifjúsági válogatottban Lengyelországban, illetőleg az NDK-ban szerepel a magyar férfi és női ifjúsági kosárlabda­válogatott. A férfi ifjúsági csa­pat, amelyben helyet kapott Szabó Ferenc, a Kecskeméti Pe­tőfi játékosa, kedden este indul a lengyelországi Koszaimba. A női ifjúsági válogatottban Ko­roknál Katalin, a Kecskeméti Dózsa tehetséges játékosa sze­repel. Az együttes szerdán in­dul az NDK-beli Haliéba. Mind­két ifjúsági válogatottunk az NDK, Lengyelország és Cseh­szlovákia fiataljaival együtt vesz lészt négyes kosárlabdatornán. deklő vívó VB-1 Montrealban rendezik. Az evezős EB-re a franciaországi Vichy-ben, a ka­jak-kenu EB-re az NSZK-beli Duisburgban, a kerékpáros Vfi­re Hollandiában, az öttusa VB- re Svédországban, a súlyemelő VB-re Tokióban, a röplabda EB-re Törökországban, a Modem Gimnasztikái VB-re pedig Moszkvában kerül sor, Mozgalmas éve lesz 1967-ben is az atlétikának. A fedettpályás EB-vel márciusban Prágában indul az idény. A nyár az EK küzdelmek jegyében zajlik. A férfi elődöntőkre az NSZK-ban, a nőire Olaszországban kerül sor. A döntőket a férfi és a női csapatok számára egyaránt Ki- jevben tartják. Nem lenne teljes az 1967. évi sporteseményekről adott tájé­koztatás, ha nem számolnánk be néhány, a magyar sportmoz­galom fejlődése szempontjából nagy jelentőségű hazai esemény­ről. 1967. végén rendezik a Ma­gyar Testnevelési és Sportszö­vetség II. országos kongresszu­sát. Az alapszabályok szerint minden sportegyesületben, sőt a szakosztályokban is szeptem­ber-október folyamán küldött —, illetve vezetőségválasztó közgyűléseket kell tartani: fel­mérik az eddigi munkát, beszá­moltatják a vezetőket és ellát­ják útravalóval a területi kon­ferenciákra, majd az országos kongresszusra jelölt küldötteket: 1967-ben indul az üzemi spar­takiád is. Ezeket a versenyeket minden nagyobb üzemben, vál­lalatnál megrendezik, s termé­szetesen összevontan lebonyo­lítják a legtöbb vidéki városban is. Ebben az évben ugyancsak megtartják a falusi dolgozókat leginkább érdeklő falusi spar- takiádot, de 1967-ben ezek a versenyek csak a megyei dön­tőkig haladnak, országos dön­tőre nem kerül sor. Közületek, intézmények, ktsz-ek és tsz-ek. Irodabútort beszerezhetnek a jánoshalmi FMSZ. Bútor boltjából. Kérésre árjegyzéket küldünk. 8573 A kosárlabda NB I. sorsolása (Férfiak) A Bajai Vízügy SC, most már NB II-s csapata: t&Aó sor balról) Vétek, Pásztor, Vass (csapatkapitány), Kovács J.. Dunai, Bacsfai Gyula edző, Gombás M., Gombás L., (alsó sor) Serei, Lehel. Nemes, Komlósi, Ruszthi. Az út ide a kevés fejlődési le­A sport mozgalmas éve lesz az idei Világversenyek távoli országokban Második kongresszusára készül a magyar sportmozgalom Nyolc válogatott labdarúgó- mérkőzés

Next

/
Oldalképek
Tartalom