Petőfi Népe, 1967. január (22. évfolyam, 1-26. szám)
1967-01-19 / 16. szám
Eredményesen dolgoztak a közlekedési propagandanviiivujvw IUW, í» azonban megtalálják a szánkázásra alkalmas terepet. Például a kecskeméti Leninvárosban a kis régi műemlék kápolna dombocskájáról siklanak le vid áman. Milyen jó, hogy ezt meghagyták az építők, mintha csak a gyerekekre gondolták volna. (Tóth Sándor felvétele.) Megnövokedett aktivitással Megvalósult tervek és új célok a kalocsai járásban bizottságok A megyei rendőr-főkapitányság közlekedésrendészeti osztálya, a megyei Közúti Baleset- elhárítási Tanáccsal, a Magyar Autóklub kecskeméti helyi csoportjával és az Állami Biztosító megyei igazgatóságával közösen a közlekedési balesetek megelőzése érdekében a múlt' év őszén 33 nagyforgalmú községben és tárosban létrehozta a közlekedési propagandabizott- ságolcat. Ezek az egyedül Bács- Kiskun megyében tevékenykedő társadalmi aktívák széles körben nyújtanak segítséget ahhoz, hegy a közúti közlekedést kulturáltabbá tegyék, tovább fokozzák a járművezetők és a gyalogosak fegyelmét, megelőzzék a baleseteket A bizottságok havanként a magángépjármű vezetők részére előadásokat szerveztek, hogy felfrissítsék a közlekedésrendészeti szabályok előírásait, s megbeszélték a balesetek megelőzésének lehetőségeit Az általános és középiskolák tanulóinak KRESZ-ve- télkedőket is rendezlek, mert a tapasztalatok szerint ezek nagy segítséget nyújtottak a fiataloknak a közlekedési szabályok megismeréséhez. A propagandabizottságok közül kiemelkedő munkát végzett az izsáki. Az ő kezdeményezésükre indult meg a megyében a műsoros KRESZ-ve- télkedők sorozata. A megye községeiben három hónap alatt 16 helyen rendeztek ilyen versenyeket 6700 résztvevővel. A társadalmi bizottságokban tevékenykedő több mint 400 aktíva a megyei rendőr-főkapitányság közlekedésrendészeti osztályának javaslatára megszervezte a nem hivatásos személygépkocsi és motorkerékpár-vezetők részére a Vezess baleset nélkül versenvmozgalmat. Ebben a mozgalomban több mint 5900-an vettek részt. Közöttük rövidesen kiosztják a bizonyítványokat. Érdekes, hogy e versenymozgalom résztvevői közül mindössze 13-an idéztek elő közúti balesetet. Ez a résztvevőknek PETŐFI N®PE A Magyar Szó lalista Munkáspárt Báre-Kiskun megyei Bizottsága és a megyei tanács lapia. Főszerkesztő: dr. Weither Dániel Kiadja a Báes megyei Lapkiadó Vállalat Felelős kiadó: Mezei István Igazgató Szerkesztőség: Kecskemét. Városi Tanácsház Szerkesztőségi telefonközpont: 26-19. 25-16. Szerkesztő bizottság 16-36 Kiadóhivatal: Kecskemét. Szabadság tér 1/» Telefon: 17-09 Terjeszti a Magyar Posta. Előfizetési díj 1 hónapra 13 forint. Bács-Kiskun megyei Nyomda V Kecskemét — T»’efon: U-95 Indes: SOU mindössze 0,3 százaléka. Ebből az egyetlen adatból kitűnik, milyen eredményesen végezték feladatukat a közlekedési propagandabizottság munkatársai. Nem érdektelen ugyanitt elmondani azt is, hogy a Vezess baleset nélkül mozgalomban résztvevők közül ittas vezetés miatti eljárás mindössze 24 személynél fordult elő. E cselekmé- nyék elkövetői a résztvevőknek csupán 0,5 százalékát adják. A gyermekbalesetek megelőzésében kiemelkedő munkát végzett a kiskunmajsai propagandabizottság. Az általános iskolán kívül a gimnázium tanulóit is bevonták a KRESZ- vetélkedőbe. A gimnáziumi vetélkedő után öt tanulót segédmotorvezetői igazolvánnyal láttak el jutalomképpen. Hasonlóképpen jó eredményt mondhat magáénak Kecskemét is, hiszen a megyeszékhely valamennyi általános iskolájában és két középiskolájában rendeztek vetélkedőt. A bizottságok munkája nyomán a megye 29 általános és 3 középiskolájában több mint 12 ezer fiatal ismerkedett meg a közlekedés szabályaival. A megyei rendőr-főkapitányság közlekedésrendészeti osztálya az érdekelt társszervekkel közösen tovább folytatja a közlekedési propagandabizottság szervezését. Munkájuk eredményességére jellemző, hogy újabb hat községben és egy városban hívták életre az aktívahálózatot. Az elmúlt év baleseti statisztikája nem engedi meg, hogy túlzott bizakodással ítéljük meg a megye közlekedési helyzetét Egy azonban bizonyos: a rendőrség szigorú ellenőrzése, a megyei Közúti Balesetelhárítási Tanács és a községekben tevékenykedő propagandabizottságok jelentős mértékben hozzájárulhatnak a közlekedési balesetek számának csökkentéséhez, a szerencsétlenségek megél őaé.seh ez. Érdekes nevelési módszert vezetett be az egyik kecskeméti vállalatnál az igazgató. Beosztott dolgozójával — aki mellesleg még fiatalkorú — százszor leíratta, hogy „A telefonba nem nevetünk ,. Biztosra vehetjük, hogy az illető egy életre megjegyzi magának ezt a bölcs tanácsot, s miskor a világért sem kacag a készülékbe. Még akkor sem, ha éppen úgy alakulna a beszélgetés. Tudunk azonban egy másik esetről is, ami szántén a szóbanlevő vállalatnál történt meg. A „bűnösnek” ötszázszor kellett leírnia egy mondatot. Ez a megterhelő feladat felülmúlta az illető erejét és főleg idejét, így hát elsírta panaszát munkatársainak is. Nem eredménytelenül. A szívek elérzékenyültek, s azonnal megmutatkozott a kollégák segítő készsége. Volt aki ötvenet, százat, sőt százötvenet, vagy hetvenet vállalt magára. Azonnal megindult a gépezet, s mikor a kollektív munka eredményeként megszületett az ötszáz mondat, a dolgozó sugárzó képpel vitte javulásának ékes bizonyítékát főnökének. Szinte látom, amint eddig érve a cikk olvasásában, egyeseknek széles mosolyra húzódik a szája és találgrt- ják, „vajh ki ö és merre van hazája..." Persze a titkot nem áruljuk el, de szeretnénk gondolatban végigszaladni azon, mi lenne, ha hasonló módszerekkel nevelnék a rakoncátlan dolgozókat az Valóra váltott tervek számbavétele és a soron következőnek megvalósítandó célkitűzések felvázolása — igen hasznos dolog év elején. Áttekintve, ami megvalósult, ilyen következtetésre ösztönöz: érdemes volt fáradozni, megérte! S ez egyúttal erőt, lelkesítést is ad a további munkához, előrehaladásunkhoz. Tavaly a mi járásunkban is jellemző volt, hogy a kongresz- szusi előkészületek jótékonyan hatottak a még eredményesebb munkára az élet minden területén. Tovább fejlődött a demokratizmus, amely nem utolsósorban a lakosságnak a községfejlesztési munkában való tevékeny közreműködésében kamatozott sokat. Az út- és a járdaépítés mellett a fejlődés számos más területen is lemérhető. Két községünk: Homokmégy és Dus- nok orvosi lakással egybeköüzemekben, vállalatoknál is. Teszem azt például, hogy a selejtet gyártó esztergályost féllábra állítanák, s közben énekelnie kellene. Vagy ha a zenekar egyik tagja hamis hangot fog, s a dirigens kiszabná rá a büntetést: ezerszer el kell játszania egyszál húron a Boci-boci tarkát. Nézzük azonban tovább. A moziban valaki elneveti magát a drámai jelenetnél, s ezért a hátára írnák krétával: En vagyok az ostoba nevető! El tudok képzelni olyasmit is, hogy az írásra kényszeritett dolgozót annyira megszánják munkatársai/ hogy helyette ezerszer leírják a kijelölt mondatot — munkaidő alatt, s ezt az igazgató megtudva, most már az egész vállalatot megbünteti: mindenki írja le kétezerszer: Soha többet nem írok más helyett! Így aztán egy napra megállna a termelés, felborulna a terv, s év végén fc'elősség- re vonnák az igazgatót. Természetesen hasonló módszerrel büntetnék, azon túl, hogy nem kapna prémiumot. Most neki kellene ötezerszer leírni: Két héten belül megtanulom, hogyan kell az emberekkel bánni! Ellenkező esetben benyújtom a lemondásomat — természetesen ötezer példányban ... Szóval Ide jutnánk. Én sem írok már tovább, mert úgy érzem, hogy szerkesztői büntetés az egész. — dorgál — tött rendelőt épített 1,3 millió fprint ráfordítással. A lakossági összefogás szép példájáról tanúskodik a dunapataji, közel 7 millió foiintos költséggel. teljesen saját erőből, házilagos kivitelezéssel létesített modern művelődési báz. Miskén, a lakoság legfőbb kívánságának megfelelően a törpe vízmű építése kezdődött el. Foktőn 3,2 kilométer út. Hajóson, Dunapatajon és Úszódon közel 13 ezer négyzetméter járda megépítésével lettek gazdagabbak. S ez utóbbi helyeken — kizáx-ólag társadalmi munkával — 4,5 kilométer földutat építettek meg. Járásunk lakosságának tettre- készsége, aktív részvétele a községfejlesztésben legjobban a társadalmi munka értékével mérhető. Míg 1965-ben 72 forint volt az egy személyre eső munkaérték, tavaly ez 163 forintra emelkedett. Külön kiemelkedő Miske 256 forintos, Úszód 219, Drágszél 208, s a legnagyobb községeink közül Dunapataj 137 forintos egy lakosra eső társadalmi munka értéke. Az e téren a legszerényebb eredményt felmutató községünk is 153 százalékos emelkedést mutat fel a 110 forint értékű, egy lakosra jutó társadalmi munkavégzéssel. Csak a legnagyobb elismerés és dicséret hangján emlékezhetünk meg mindazokról, akik az előrehaladásért fáradoztak. El- sősox-ban a pártszervek irányító munkájáról, a Hazafias Népfront, a KISZ és egyéb tömegszervezetek, valamint a tsz-ek. ktsz-ek. és a sok-sok társadalmi aktivista tevékeny részvételéről, amellyel az eredmények elérésében segítkeztek. Az idei feladatok előkészítésének, megszervezésének nagyszerű lehetőséget kínál a választásokat előkészítő időszak Hiszen tanácstagjaink nemcsak számot adnak most az eddig végzett munkájukról, hanem egyúttal lehetőségük is nyílik a további idények felmérésére. s a már kitűzött fejlesztési, községszépítési, valamint a • kommunális tennivalók elvégzéséhez a lakosság támogatását kérni. Vajon melyek azok a főbb munkálatok, melyeket a járás területén előirányoztunk? Dunapatajon, a művelődés! házban a tisztasági fürdő vár befejezésre. Dusnokon a villanyhálózat bővítése, iskolai tanterem építése Szakmáron, Hajóson és ugyancsak Szakmáron útépítés, Homokmégyen fogorvosi rendelő létesítése és járdaépítés következik soron. Ezek mellett azonban valamennyi községünkben több utcát szeretnének parkosítani, fásítani. A tavaly kibontakozott egészséges kezdeményezés, mely szerint helyi tanácsaink a földmű- vesszövetkezetekkel közösen hoztak létre — Foktőn presszót, Úszódon presszót és kultúrtermet. Dunapatajon üzlethelyiséget — az idén a járás más községeiben is szeretnénk kiszélesíteni. Külön szót érdemel a Szelídítő további fejlesztése, szépítése. A fürdési lehetőség bővítése, az ottani ellátás javítása, a környék további parkosítása, villanyhálózatbővítés, a vízellátás megoldása az idei feladataink között szerepel. Meggyőződésünk, hogy mindezek nagymértékben elősegítik a Szelidi-tónak kulturált üdülőteleppé való kialakítását. Községfejlesztési célkitűzéseink valóraváltásához, mint eddig, ezután is szükség van a lakosság széles körű összefogására, a különböző társadalmi és tömegszervezetek, gazdasági szervek együttműködésére. Iránymutató számunkra a párt IX. kongresszusának a közéleti demokratizmus jovábbszélesíté- séről hozott határozata. És meggyőződésünk, hogy járásunk lakossága a célok ismeretében vállvetve munkálkodik az idén Is a további előrehaladásunk sikeréért. Pétiké János. a Kalocsai Járási Tanács V. B. elnöke Összeomlóit egy híd Róma közelében Kedden a késő éjjeli órákban Rómától délre az Albánéból az olasz fővárostól 27 km-re fekvő Ariccába vezető úton összeomlott egy évszázados híd. A helyszínre siető rendőrök a mintegy 70 méter mély szakadékban a leomlott szerkezet roncsai között két, a hídon éppen a szerencsétlenség pillanatában áthaladt autó maradványait lelték fel. Az eddigi jelentések szerint hárman vesztették életüket. félő azonban, hogy a roncsok között újabb áldozatokra bukkanni k. Gémes Gábor Büntet az igazgató