Petőfi Népe, 1967. január (22. évfolyam, 1-26. szám)
1967-01-19 / 16. szám
Csak a szőnyegen múlik Lapunk sportrovata gyakran kap levelet sportvezetőktől, sportköröktől és sportolóktól is. Sok hasznos és érdekes dolgot tartalmaznak ezek az írások, s nem egyszer félreértések, tévedések tisztázódnak ilyen módon. Közülük néhány valóban megérdemli, hogy a nyilvánosság előtt is foglalkozzunk vele. Ilyen a most Solt- vadkertröl érkezett levél, amely a birkózókról elhangzott vélemény hátterét magyarázza meg. A levelet teljes egészében közöljük. A soltvadkerti birkózó szakosztály kétéves működés után szőnyeghiány miatt kényszerült pihenőre. A rövid, de eredményekben gazdag két év, úgy érezzük, feljogosít bennünket arra, hogy cáfoljuk a Petőfi Népének — véleményünk szerint téves értesülésekből eredő — a sportegyesület birkózó szakosztályát érintő cikkét. Az újság sportrovatában már korábban is az egyik birkózóversenyről szóló tudósításában a tudósító így ír: „Érthetetlen számunkra a soltvadkerti birkózók távolmaradása a versenytől.” Ekkor a Kiskőrösön rendezett megyei bajnokságról volt szó. Legutóbb a kunszentmlklósi birkózóedző Kovács Sándor, a megye birkózóéletéről szóló cikkében ismételten félremagyarázta a szakosztály „kényszerpihenőjét”. Idézzük szó szerint: „Soltvadkert és Baja teljesen leállt. Az előbbi vezető-, az utóbbi szőnyeghiány miatt.” Ez az állítás nem felel meg a valóságnak. A szakosztály megalakulásakor még nem rendelkezett birkózószőnyeggel, így a versenyzők a helyi általános iskola tornaszőnyegein edzve készültek szorgalmasan a versenyekre. Nem is rossz eredménnyel, ugyanis az alig 1—2 hónapi edzés után a Lajosmizsén megrendezett megyei bajnokságról már szép helyezésekkel térhettünk haza. A versenyzők továbbra is lelkiismeretesen készültek ilyen mostoha körülmények között is. A munka eredménnyel járt, ugyanis ezután már nem volt olyan verseny, ahonnan a soltvadkerti versenyzőgárda 3—4 komoly helyezés nélkül tért volna haza. Barna Ferenc, Pribitek Rezső, Oszvald László, Guthy Tamás, Kovács Lajos, Kovács György, Szigeti, továbbá a jelenleg kényszerből Kiskőrösön versenyző, de már Soltvad kerten is befutott többszörös országos serdülőbajnok Reisch György eredményeit elsősorban a soltvadkerti szakosztálynak köszönheti. Akkoriban a Petőfi Népe sportrovat csak elismeréssel írt a szakosztály működéséről. Később megkaptuk a tiszakécskeiek évek óta nem használt és selejtezésre váró birkózószőnyegét, szőnyegtakaró nélkül. Szívesen fogadtuk, bár tudtuk, hogy nem sokáig lehet használni, sőt verseny rendezésére sem alkalmas, de jobb volt a semminél. Annyi segítséget jelentett számunkra, hogy versenyzőink az edzéseken megismerkedhettek az igazi szőnyegmérettel és beideg- ződö>tt számukra a nagyszőnyegen való mozgás. Közben az edzéseken, ha két versenyző a szőnyegen küzdött, akkor a többinek kívülről kellett lábbal tartani a szőnyegkockákat, és ily módon megakadályozni azok szétcsúszásából adódó sérüléseket. A szőnyeg várakozásunknak megfelelően hamarosan tönkrement. Szakember véleménye szerint kijavítani nem is lehetett. E tényekkel a Petőfi Népe korábban már többször foglalkozott. Panaszunk azonban még a mai napig sem nyert orvoslást. Téves az a hír, hogy a soltvadkerti birkózó szakosztályának nincs edzője. Korábban is volt és ma is van. Sajnos, a szőnyeghiány lehetetlenné teszi a szakosztály működtetését. Jelenleg körülbelül 30—40 ifjúsági és serdülő, továbbá 12— 14 felnőtt tagja van a szakosztálynak, akik türelmetlenül várják az edzések beindítását. A múlt évben ígéretet kaptunk a megyei TST-től, hogy amennyiben más szakosztályok a megyei TST-nél rendelkezésre álló pénzügyi fedezetből új birkózószőnyeget kapnak, úgy a Soltvadkerti TE birkózószakosztálya az általuk használt szőnyeghez juttatja. Ezt is szívesen fogadnánk. Egyesületünk vezetősége nevében kérjük a Petőfi Népe sportrovatát, szíveskedjenek a megyei TST felé kérelmünket tolmácsolni, ugyanis a Soltvadkerti TE a birkózó versenyzők számára felszerelést, versenyzési költségeket, edzőtermet, stb. biztosít és fenntartja a szakosztályt, de szőnyeget nem képes beszerezni. Az elmondottakhoz annyi még a hozzáfűzni valónk, hogy a megyei TS-nck valóban meg kell vizsgálnia a soltvadkerti birkózószakosztály helyzetét. Ügy tudjuk, a megyei TS segítségével a bajai birkózók már megkapták az új szőnyeget, a másikat pedig — legalább is a terv szerint — a most megalakuló kiskunhalasi birkózóknak juttatják. Érdemes lenne megnézni és elgondolkodni azon, hogy mi a helyesebb, egy új szakosztály létrehozása. vagy pedig egy olyan szakosztály támogatása, amely korábban már jó munkával bizonyított. Szabó Zoltán Asztalitenisz NB II. Vasárnap asztaliteniszben elsőként indul meg az NB II-s bajnokságok sora. A Kecskeméti Vörös Meteor női csapata a BGSC-vel játszik bajnoki találkozót Kecskeméten az Építési és Szerelőipari Vállalat kultúrtermében. a Kiskunfélegyházi Vasutas női csapata pedig a Pénzügyőrt látja vendégül. A második fordulóra csak február 5-én kerül sor. mert a következő vasárnapon Kiskunhalason a megyei egyéni bainokság küzdelmeit rendezi meg a megyei asztalitenisz-szövetség. SJUKtK Játszmák a város-bajnokságról Legutóbbi rovatunkban a Körösi —Törteli-játszmát mutattuk be olvasóinknak. Abban Körösi nagyvonalú királyszámsft támadással nyert. A következő fordulóban sötéttel éppen a királyszárnyi roham ellen Kellett védeni állását. Ezt a feladatot már nem oldotta meg kifogástalanul, mert apró hibákat vétett és vesztett. Kommentár nélkül közöljük a Pápai—Gyarmati-játszmát. Csupán egy megjegyzés, a sötét bábok vezetője őrizte meg leghosz- szabb ideig a veretlenséget, de 8. fordulóban öt is elérte a „bal- sors”. ANTAL-VEDELEM Balázs Körösi Kecskemét, 1967. 1. e4, d6 2. d4, Hf6 3. Hc3, g6 4 f3, Fg7 (Panov szerint sötétnek 4. —. c6 5. Fe3, Vb6-tal kellene folytatnia. 6. Vcl-re Fg7 következik ve- zérszárnyi játékkal. Nem jó 6. Ha4; A Kecskeméti Béke téri Általános Iskola fiú kézilabdázói az elmúlt évben másodikak lettek az Üttörő Olimpia megyei döntőjében és így nem juthattak a területi vagy az országos döntőre. A kecskeméti fiúk az idén ott akarnak lenni a legjobbak között és egész éven át folyamatosan készülnek az olimpiára. Képünkön a Béke téri Általános Iskola csapata edzőjükkel. Madár Imre testnevelő tanárral. Hz MHS bajai lövészklubja taggyűlést tartott mert 6. —, Vast után nem megy 7. c3, b5 tisztvesztés miatt.) 5. Fe3, 0—0 6. Vd2, c6 (Itt meg kellett volna próbálni 6. —, Be8 lépést, hogy a futót ne kelljen lecserélni, mert a védtelenül maradó sötét királyszámy védelme problematikus lesz.) 7. Fh6, e5 8. Hge2, b5 9. Fg7:, Kg7: 10. 0—0—0, Vc7 (Szükséges volt, mert fenyegetett 11. de:) 11. g4, b4 (Világos megindítja a királyszárnyi gya- logrohamot. Sötét sem késlekedik- és a vezérszárnyon keres ellenesélyeket.) 12. Hbl, a5 13. h4, h5! (Ez a lépés szükséges hasonló típusú állásokban, a gyalogroham ellen.) 14. gh:, Hh5: 15. Fh3, Ve7 (Ez már hiba. Sötét nem vette figyelembe világos következő lépését. A futót le kellett volna cserélni. 15. —, Fh3: 16. Bh3:, Ha6 17. de:, de: 18. Vd7, Bad8! után sötét állása kielégítő. 17. Hg2-ra Bh8 szintén jó.) 16. Fg4!, Hf6 17. h5! BAJÁN, a városi tanácsháza kis tanácstermében az MHS bajai lövészklubja taggyűlésre ült össze, amelyen megjelent Balabán Sándor alezredes, az MHS megyei elnöke is. Gyimesi Jánosné, a lövész- klub titkára beszámolt az elmúlt évben elért eredményeikről, hiányosságaikról. Beszámolójában kiemelte a pisztolyoso- kat. akik egymásnak segítenek, fegyelmezettek a lőtéren, tag- díjfizetésben példamutatóak és eredményekben élenjárók. A lövészklub erre az évre 35 400 forint költségkeretet kapott Edzőtáborba utazik a DÓZSA A Kecskeméti Dózsa NB I/B osztályú labdarúgócsapata két héten át edzőtáborban készül fel a március 5-én induló labdarúgó-bajnokságra. A csapat január 20-án pénteken utazik Balatonfüredre és ott alapoznak, illetőleg folytatják a már idehaza megindult munkát. Az edzőtáborba 21 játékos utazik Titkos Pál edző és egy vezető kíséretében. A Dózsa egyébként hét új játékos átigazolását nyújtotta be a labdarúgó szövetségnél. Ezeket a játékosokat a régi egyesületük kiadta, tehát átigazolásuknak nincsen akadálya. A benyújtott átigazolások a következők: Kozák Ottó a Lángból (balszélsőt játszik). Két játékost igazoltak az Egyetértésből. Pintér Árpád (középhátvéd) és Balatoni ugyancsak szélső csatár. Márkus Ferenc a Dunaújvárosból jött, Gogolá- kot pedig a Kerekegyházából igazolták. Mint régi játékos tért vissza a Dózsához Mészáros Tamás Alpárról és Oláh | György a Szegedi Dózsából, A kecskeméti csapatból három játékos távozott el. Kiadták Ézsi Zoltánt a Kiskunfélegyházi Vasasnak, Takács Zoltánt a BVSC-nek és Gál Jánost a KTE-nek. HOGYAN TIPPELJÜNK A totó 2. fordulójában két 13 ta- lálatos szelvény volt csak. Az egyik a plusz i-est is eltalálta, s több mint félmillió forintot nyert, míg a másik a plusz 1-nél melléfogott, de még Így Is kétszázezer forinton felül részesült a nyereményben. A üppelés most sem lesz könnyű, hiszen olyan csapatok mint a Juventus, Napoli, Milan stb. idegenben játszanak. E heti tlppjelnk: 1. Lazio—Juventus 2, x, l 2. Lecco—Milan 2 3. Torino—Napoli X, 2 4. Venezia—Spal 1, X 5. Atalanta—Foggia 1 Bo. Dgna—Laneross. 1 7Í Cagliari—Brescia 1 8. Fiorentina—Roma 1» * 9. Alessandria—Samp dórii 2 9. Catanzia—Modena 1, X l. Messina—Varese x, 2 1 -> Savona—Catania x, 1 Livorno—V erona l l*. Pisa—R'ggina X, 1 Pótmérkőzések: 1, l. puskákra, különböző felszerelésekre. Ezt a támogatóst jó munkával, fegyelmezett magatartással, jobb szervezeti élettel kell viszonozni. A beszámolóban szó volt a háromtusózók- ról is, akik Szegeden bajnokok lettek, a pisztolyosokról, akik Pécsett győztek. Mihálovics József és Evetovics Iván 100 köregységet lőttek. A női háromtusa csapatuk az országos első helyezést nyerte el, amiért ezúttal is dicséretet érdemelnek Ügy a lövész, mint háromtusa versenyzőinknek a jó hozzáállása és küzdeniakarása hozta meg a szebbnél szebb győzelmeket. A BESZÁMOLÓ után számos hozzászólás hangzott el. amelyekben célul tűzték ki a puskák megjavítását, a jobb szervezeti élet kialakítását. A há- romtusázók kérték, hogy a fürdőben hetenként kétszer úszó- edzéseket tarthassanak a téli idényben. Balabán Sándor alezredes, az MHS megyei elnöke felszólalásában kérte a klubtagságot a pontosabb tagdíjfizetésre. a fegyverek fokozottabb karbantartására, a lőtéri fegyelem pontos betartására. ígéretet tett arra, hogy ha a klubtagok jól dolgoznak, új, modem fegyvereket ad megyei elnökségünk számukra A háromtusázókról is elmondta, hogy ha jól indulnak, jó eredményeket érnek el, a megyei elnökségünk egyenruhát biztosít számukra. DÖMÉN YI JÓZSEF veterán végül egy szép zászlót nyújtott át a lövészklub tagjainak megőrzése céljából és felszólalásában kérte a fiatal lövészeket, hogy úgy őrizzék meg ezt a zászlót, mint ahogy azt a veteránok őrizték a mai nanig. Pechtler Ferenc m. mm mm la mmm m m mmm i úWW * ■: 17. —, Fg4: 18. hg:! (Világos jó érzékkel tisztet áldoz, amit sótét nem tud megtartani, mert két lépés máivá vissza kell adnia.) 18. —, Fhs (18. —, Ff3:-ra 19. Vh6t, Kg8 2d. Vh8 matt.) 19. VgS, fg: (19. —, Bh8-ra 20. Hg3! nyer Hf5t és HhS: fenyegetés miatt.) 20. Bh5Kf7 21. Bh6, Bg8 22. Bgl (Világos ezzel gyalogot nyer, és továbbra is támadásban Is marad. Így sötétnek nincs már esélye a játszma megmentésére.) 22. —, Hbd7 23. Bg6:, Baf8 24. Hd2, Ve* 2S. b3, Ke7 26. Vh6, Bg6: 27. BgB:, Bg8 28. Hg3, Bg6: 29. Vg6:, Kd8 30. Hf5, dS (A 31. Hc4 fenyegetés ellen.) 31. 14! swííwm i utm&w §§ü mm (Világos ezzel veszélyes szabadgyalogra tesz szert, ami gyorsan eldönti a játszma sorsát.) 31. —, ef: 32. e5, Ve8 33. Vg5, Vh5 34. Vf4:, Vhlf 35. Kb2, He4 36. He4:, de: 37. e6, a4 38. ba:, e3 39. Vd6 (Jó 39. de: is, mert 30. —, e2r-re 40. Vg5t, Kd7: 41. Ve7t* Kc8 42. Hd6f, Kb8 43. Vb7 matt.) 39. Vd5 40. e7f, Kd8 41. Hg7t - sötét feladta. VEZÉRCSEL Pápai Gyarmati Kecskemét, 1967. 1. d4, d5 2. H£3, HfS 3. c4, e6 4. Fg5, Fe7 5. Hc3, a« 6. cd:, ed: 7. e3, FÍ5 8. Vb3, Hbd7 9. Ff6:, Hf6: 10 Vb7:, Bb8 11. Va6:, Bb2: 12. Fb5t, Kf8 13. 0—0, Vb8 14. He5, Fc8 15. Vc6, Kg8 16. Hd5:, Hd5: 17. Ve8t — sötét feladta. SAJCKHTREK Kecskemét városbajnokságán befejezték a 7. és a 8. fordulót. Érdekesebb eredmények: Zsíros—-Körösi 0:1, Abel—Kalmár 1:0, Szemző—Törtei! 0:1, Balázs—Czár 0:1, Pápai— Gyarmati 1:0. A Törtei!—Ábel, Kalmár-Szemző és a Gyarmati—Balázs játszmák döntetlenül végződtek. A verseny élcsoportjának állása: Körösi, Törteli 6, Czár 5,5 Ábel, Balázs, Szemző 5, Gyarmati, Kalmár* Pápai 4,5 pont. Mexikói olimpia — 1968! Minden idők legnagyobb olimpiáját másodmagával, teljesen ingyen megtekintheti. mert az a 4.— Ft-os Szerencse-sorsjáték egyik nyereménye. (Vagy egyenértékű külföldi út). Utazás repülővel oda és vissza, kényelmes elhelyezés, étkezés, belépők a soorteseményekre. Vegyen Szerencse-sorsjegyet. kísérelje meg ezt a lehetőséget. Szerencse-sorsjeggyel szerencséje lesz! Húzás a jövő hónapban.