Petőfi Népe, 1967. január (22. évfolyam, 1-26. szám)

1967-01-17 / 14. szám

Jövőre is kétcsoportos lesz a megyei labdarugó-bajnokság Februárban kezdenek az ökölvívók LAPUNK vasárnapi számá­ban már megírtuk, hogy a me­gyei labdarúgó-szövetség elké­szítette az idei megyei I. és II. osztályú, valamint a tartalék­bajnokság versenykiírását. A bajnokság mind az első, mind a második osztályban március 26-án rajtol és a tava­szi forduló június 25-ig tart. Ez­után mindössze egy hónap pi­henő következik és július 31-én már az őszi forduló bajnoki mérkőzéseit játszák a csapatok, egészen október 16-ig. A megyei I. osztályú labdarú­gó-bajnokságot a megyei szövet­ség. míg a négycsoportos me­gyei II. osztályú bajnokságot a Kecskemét, Baja. Kiskunhalas és Kalocsa járási sportszövetsé­gei mellett működő labdarúgó­szövetségek ellenőrzik és irá­nyítják. A serdülő bajnokságo­kat a megyei szövetség ifjúsági bizottságának útmutatásai sze­rint a területileg illetékes lab­darúgó-szövetségek rendezik. A csoportbeosztás a megyei labdarúgó-bajnokság két I. osz- tálvában a következő: ÉSZAKI CSOPORT: Dunave- cse. Izsáki MEDOSZ. Kecskemé­ti 9. sz. AKÖV. Kecskeméti Egyetértés, Kecskeméti Fém­munkás. Kecskeméti MÁV, H toló 2. heti leiítaláia a 1. Milan—Bologna 1:1 X 2. Brescia—Torino 0:1 2 3. Fiorentina—intem. 1:2 2 4. Foggia—Lazio 2:1 1 5. j. uventus—Lanerossi 2:0 1 6. Mantova—Atalanta 0:0 X 7. Spal—Cagliari 0:0 X 8. Arezzo—riampdoria 0:0 X 9. Padova—Catanzaro 1:1 X 10. Palermo—Messina 2:1 1 11. Salernitana—Livorno 0:0 X 12. Savona—Modena 5:1 1 13. Verona—Pisa 1:0 1 14. Genoa—Catania 0:0 X A i Sportfogadási és Lottó Igazga­Kecskeméti Honvéd. Kiskőrösi Honvéd, Kiskőrösi MEDOSZ, Lajosmizse, Szabadszállási Hon­véd, Tiszakécske. Hetényegyhá- za és Kiskunfélegyházi Gépja­vítók. DÉLI CSOPORT: Bajai Bács­ka Posztó, Bácsalmás. Bácsbo- kod. Császártöltés. Gara, Hajós, Jánoshalmi Spartacus, Katymár, Kecel. Kiskunhalasi Honvéd, Mélykúti Tsz SK, Vaskút, Dus- nok. Bajai Hajójavító. A megyei II. osztályú baj­nokság csoportbeosztása még nem végleges. Ezt csak néhány nap múlva közli a megyei lab­darúgó-szövetség. A TARTALÉKBAJNOKSÁG megrendezése új szín a megyei bajnokságban. Itt valamennyi NB-ben szereplő labdarúgócsa­pat indíthatja csapatát. Ezt a bajnokságot ugyanúgy rendezik, mint a megyei I. osztályú baj­nokságot, tehát két csoportban. Mivel a csapatok száma nem nagy. így tavasszal és ősszel is két-két mérkőzést játszanak egymással az együttesek. A tar- ta1Äkbainoksag csoportbeosztása: Északi csoport: Kecskeméti Dózsa II.. Kecskeméti TE II., Kiskunfélesvházi Vasas II., Kis­kunfélegyházi Honvéd II.. Solt- vadkerti TE II. Déli csoport: Kalocsai VTSK 11., Kalocsai Honvéd II., Bajai MTE II.. Kiskunba1-«i MEDOSZ 11., Kiskunhalasi MÁV II. A feljutás és kiesés kérdé­sében az idén természetesen ló­val kevesebb a lehetőség, mint egy évvel korábban. M'vel me­gyénkből a bajnokság befejezé­se után csak egy csapat jut fel az NB III-ba. az Északi és Déli csoport bajnoka a bajnokság befejezése után oda-visszavágó alapon osztályozó mérkőzést ját­szik. A szokásos formában meg­rendezett kettős találkozó után a győztes jut magasabb osz­tályba. A KIESŐ csapatok számát a kiírás nem határozhatja meg teljes egészében. Ez ugyanis at­tól függ, hogy az NB III-as csapatok közül a bajnoki év végén hány kerül vissza me­gyénkbe. Ha egyik NB III-as csapatunk sem esik ki. akkor a Északi és Déli csoportból összesen három csapat jut a kiesés sorsára. Kiesik a két 14. helyezett és a két 13. közül osztályozó dönt. Ha NB IlI-aá csapat kerül vissza megyénkbe, úgy a kiesők száma annyival több lesz. Az ifjúsági bajnok­ságban való részvételre a Hon­véd-sportkörök kivételével min­den csanat köte'ezett. Valameny- nyi osztály mellett működik if­júsági, bajnokság is, még a tar­talékba hokság mellett is. Az ifjúsági bajnokságban az 1949— 50. és 51. évben született já­tékosok indu1ha*nak. A fen­tieken kívül az NB-ben szerep­lő csapatok kötelesek serdülő csapatot is a megfelelő bajnok- sáeban indítani. Ezeket a ser­dülő bajnokságokat a járási és városi labdarúgó-szövetségek rendezik. A MEGVEI labdarugó-szövet­ség versenykiírása arról is in­tézkedik. hogy a bajnokság a következő — 1969-as évben is kétcsoportos marad. Bizony nem jó, hogy csak a két északi városunkban — Kis­kunfélegyházán és Kecskeméten — lehet komoly ökölvívó sport­életről beszélni. Sajnos, az év folyamán e két helyen sem si­került a feljebbjutás. A Kis­kunfélegyházi Honvéd az NB I-be jutástól esett el, a Kecske­méti Fémmunkást az NB I/B-be kerüléstől a Borsodi Bányász, illetve a játékvezetők „jóindu­lata” ütötte eL NB-s csapat megyénkben e kettőn kívül nincs. Baján a Va­sas MTE szerepelt az ősszel a területi bajnokságban, most azonban megszüntették a szak­osztályt. Néhány éve Kiskun­halason is volt ökölvívás, sőt az NB II-ben is szerepeltek, de érthetetlenül itt is abbahagytak mindent. Az idén talán meg­próbálnak a régebbi és a fiata­labb versenyzőkből egy életké­pes csapatot összeállítani. A te­rületi bajnokságban szeretnének komolyabb szerepet játszani. Reméljük sikerülni fog. Ezenkívül megyénkben emlí­tésre méltó sportélet az ökölví­vásban nincsen. Történtek ugyan próbálkozások — Helvécián, Izsákon, Kunszentmiklóson, Kis­kőrösön és Jánoshalmán —, de nincsenek megfelelő szakembe­rek, vezetők, edzők, játékveze­tők. Egyébként az ökölvívás eléggé költséges sport, és az egyesületek kétszer is meggon­dolják, hogy szakosztályt ala­kítsanak. A szorító, a kesztyűk, a cipő, a mezek igen sokba ke­rülnek, és a nevelés sikere is csak később mutatkozik. Pedig Jól vizsgázóit a kosárlabda-utánpótlás tóság közli: A totó január 15-i 2. sz. fogadási hetébe beérkezett 1119 9ó6 darab szel­vény. 13 találatot 2 pályázó ért el, nye- reményüK szelvényenként 217 716 fo­rint. A 13 találatosak közül egy fogadó a 13 plusz l mérkőzést is eltalálta. Nyereménye összesen, a nyeremény- illetek levonása után 515 474 forint. 12 találatos szelvények száma 75 darab, szelvényenkinti nyeremény, a nyereményilieték levonása után 3870 forint. 11 találatot 881 pályázó ért el, nye­reményük szelvényenkint, a nyere­ményilieték levonása után 329 forint. 10 találatos szelvények száma 6573 db nyeremény szelvény enkint a nye­reményilleték levonása után 66 fo­rint. Vívás Megrendezte a Bács-Kiskun megyei Vívószövetség a me­gyei junior egyéni vívóbajnok­ságokat mindhárom fegyver­nemben. A versenyen csak kecskeméti versenyzők indul­tak. A kevés induló igen ke­mény csörtékben küzdött a bajnoki címért és helyezése­kért. A jégveremnek is beillő tornateremben a hangulat vé­gig izzó volt, csak így lehetett kibírni a közel hatórás ver­senyt. Részletes eredmények: Férfi tőr: I. Kovács 4 gy., 2. Almási 3 gy., 3. Buzinkay 2 gy 4. Horváth 1 gy., 5. Dabasi 0 gy. Női tőr: 1. Szabó 5 gy., 2. Szőke Judit 5 gy.. 3. Bretz K 4 gy., 4. Sármási M. 3 gy., 5. Takács K. 2 gy„ 6. Tollas E. 2 gy.. 7. Pulai K. Kard: 1. Almási 3 gy., 2. Nyúl Tóth, 3. Tamási 2 gy.. 4. Kovács 1 gj 5. Buries Pál 1 gy. A női tőrversenyben és a k?’’d ve^eryben holtverseny a'rií-nit ki az első helyért. A női tőrben a rutinosabb Szabó Edit nverte a versenyt Ezőke Judit előtt. A kardban Almási ugyancsak rutinjával nyert" mea a versenvt, a javuló Nyúl Tóth Tibor előtt. SZOMBATON és vasárnap Kecskeméten rendezte meg a Bács-Kiskun megyei Kosárlab­da Szövetség az idény első ver­senyét a hagyományos Serdülő Kupát. E verseny az utánpót­lás nevelése szempontjából nagy jelentőségű, mert hiszen az őszi hónapokban meginduló oktatási idényben az újoncok­nak rendszerint ez az első be­mutatkozásuk. Természetes, hogy azok az egyesületek, ame­lyek rendszeresen végzik a fia­talok nevelését és a képzést már 10—11 éves korban kez­dik, nagy előnyben vannak a többiekkel szemben. A leány kosárlabda-tornára 9 csapat küldött nevezést. A nagy iei,szám komoly feladat elé ál­lította a rendezőséget és bi­zony szombaton elég későre járt az idő, mire eldőlt, hogy kik vehetnek részt a másnapi dön­tőn. A TORNA ELSŐ helye a lá­nyoknál, egy1 percig sem volt vitás. A Kecskeméti Dózsa már annyi szép sikert elért serdülő csapata most is a me­zőny fölé nőtt. Mint a kupa védői, csak a döntőben kap­csolódtak be a küzdelembe és ott mindkét ellenfelüket 40 pontos előnnyel verték. Tech­nikai tudásuk és taktikai érett­ségük egyedülálló és — bár ál­talában fiatalabbak voltak a mezőny legtöbb csapatánál — magassági fölényük is nagy volt. A már eddig is ismert ne­ves játékosokhoz — Magyar Márta, Szabó Éva, Nemes Er­zsébet — Domokos Ildikó sze­mélyében új tehetséges játékos került a csapatba. A MÁSODIK helyre némi meglepetésre az . egyik legfia­talabb csapat, a Dózsa úttörőle gárdája került. A csupa 1953— 54-es születésű játékosok ko­moly ellenfeleket győztek le. Tehe’ ’^es játékosokból áll a döntő másik két résztvevője, a Félegyházi Móra és a Kecs­keméti Közgazdasági Techni­kum csapata is. A többiek kö­zül elsősorban a két általános iskola, a Halasi út és a Béke tér újoncai érdeméinek dicsé­retet. Mindketten legyőztek egy- egy középiskolás csapatot és majdnem döntőbe kerültek. A FJÜK versenyén már na­gyobb volt a küzdelem, de a Kiskunfélegyházi Vasutas csa­pata mégis veretlenül és biz­tosan szerezte meg az első he­lyet. Igaz, korban is ők voltak a legidősebbek. Magassági fölé­nyük és jó dobókészségük meg­hozta a várt sikert. A második helyezett Petőfi-úttörők fiatal és lelkes csapat. Jövőre már aligha lesz versenytársuk. A 3. helyezett Piarista Gimnázium és a 4. Petőfi-serdülők techni­kai tudásban elmaradtak a két vezető csapattól. A döntőbe nem került csapatok a Bányai Júlia Gimnázium és a Közgaz­dasági Technikum sem volt lé­nyegesen gyengébb. A torna eredményei: Leányok: II. csoport: Dózsa- úttörők—F. Közgazdasági 27:7. III. csoport: Dózsa Halasi úti Ált. Iskola—Katona G. 19:5, K. Közgazdasági—Katona 18:2, K. Közgazdasági—Dózsa Halasi úti Ált. Iskola 18:13. IV. csoport: F. Móra—Bányai G. 16:4, Dózsa Béke téri Ált. Isk.—Bányai 11:9, F. Móra— Dózsa Béke téri Ált. Iskola 19:11. A döntő eredményei: K. Dó­zsa—F. Móra 54:9, Dózsa úttö­rők—K. Közgazdasági 28:14. 3—4. helyért: F. Móra—K. Közgazdasági 28:20. 1—2. hely­ért: K. Dózsa—K. Dózsa úttö­rők 53:11. Végeredmény: 1. K. Dázsa, 2. K. Dózsa úttörők, 3. Félegyházi Móra Gimnázium. Fiú-eredmények: I. csoport: F. Vasutas -Pető­fi úttörők 43:35, Petőfi úttö­rők—F. Közgazdasági 43:21, F. Vasutas—K. Közgazdasági 50:25. II. csoport: Piár—Bányai 35:9, Piár—Petőfi serd. 29:25, Petőfi serd.—Bányai 18:17. A döntő eredményei: F. Vas­utas—Petőfi serd. 42:11, Petőfi úttörők—Piár 37:25, 3—4. hely­ért: Piár—Petőfi serd. 27:23, 1—2. helyért: F. Vasutas—Pe­tőfi úttörők 49:37. Végered­mény: 1. Kiskunfélegyházi Vas­utas, 2. Petőfi úttörők, 3. Pia­rista Gimnázium. A torna legeredményesebb játékosai: Leányok: 1. Piliczki É., (Dózsa úttörők) 37 pont, 2. Drozdik C. (F. Móra) 31, 3. Szabó É. (Dózsa) 30, 4. Móczár K. (F. Móra) 23, 5. Magyar M. (Dózsa) 20, 6. Nemes E. (Dó­zsa) 20, 7. Dömötör S. (Köz- gazd.) 19, 8. Domokos I. (Dó­zsa) 18, 9. Mester M. (Dózsa úttörők) 15, 10. Bezsenyi M. (Halasi út) 14. Fiúk: 1. Somogyi (F. Vas­utas) 89, 2. Kuncze (Piár) 60, 3. Horváth (Petőfi úttörők) 44, 4. Iványi (F. Vasutas) 40, 5. Guóth (Petőfi úttörők) 33, 6. Komáromi (Piár) 28, 8. Braics (Petőfi serd.) 26, 9. Nagy l.. (Petőfi úttörők) 25. 10. Gönczös (Petőfi úttörők) 2.2 pont. Kitűntek: Leányoknál a Dó­zsa már említett játékosain kí­vül: Rezák és SármásJ (K. Dó­zsa), Pilinczki, Mester, Báder, Danics, Zakiján (Dózsa úttö­rők), Drozdik és Móczár (F. Móra), Dömötör, Tóth, Nagy G., Lefor (Közgazdasági) Bezse­nyi, Balogh E., Gubányi (Ha­lasi út), Gaál, Farkas, Tassv Béke tér), Rigó, Varga (Ka­tona). Fiúk közül: Iványi és Somo­gyi (F. Vasutas), Guóth, Hor­váth, Nagy (Petőfi úttörők). Magyar, Gell ért (Közgazdasá- ! gi), Kuncze, Komáromi (Piár), I Gönc-ős (Petőfi serd.), K,ecskés j (Bányai). * lelkes fiatalok mindenütt van­nak, s kellő nevelés mellett egy-két éven belül feltétlenül mutatkozik a siker. A Kecske­méti Fémmunkásnál láthatjuk, hogy egy-egy ifjúsági edzésen több mint harmincán is részt vesznek. Nagyon fontos lenne tehát az ifjúsági bajnokság megrendezése. Reméljük, hogy az idén erre is sor kerül, és az ország négy déli megyéjében (Bács-Kiskun, Békés, Csongrád és Szolnok) az ifjúságiaknak is módjuk lesz a fejlődésre. A Kecskeméti Fémmunkásnál még aránylag megfelelő a hely­zet. A csapatról Vázsonyi Mik­lós vezető — aki egyben a me­gyei szövetség főtitkára is — tájékoztatott. Legelső kérdésünk: mikor lá­tunk Kecskeméten komolyabb versenyt? — Az ökölvívóversenyek feb­ruár hónapban kezdődnek. Mindjárt kettő is lesz. Február 4—5-én a megyei felnőtt és if­júsági bajnokságra kerül sor Kecskeméten, majd 18—19-én országos I—II. osztályú ver» senyt rendezünk. Az idén álta­lában több egyéni verseny lesz, mint eddig. A csapatversenyek tavaszi fordulójára április ém június hónapokban kerül sor. A bajnokságban nyolc csapat in­dul. A tavalyihoz képest több változás lesz. A Borsodi Bányász feljutott, a Salgótarjáni Bán- nyász kiesett az NB II-be. A Bp. Beloiannisz feloszlatta szak­osztályát és a Békéscsabai Hon­véd még a múlt év őszén visa- szalépett Az NB I/B-ből kiesett Salgótarjáni BTC-n kívül a kő. vetkezők nyertek beosztást az NB II. Keleti csoportjába: Kecskeméti Fémmunkás, Szol­noki MÁV, Bp. Előre, Bp. Vas­utas, Ózdi Kohász, MGM Deb­recen és a Szegedi Dózsa, vagy a Csepeli Papírgyár. A Kecskeméti Fémmunkás az 1966. évben elérte a kitűzött célt: az első három közé ju­tást. Sőt még előbb is végez­hetett volna, ha nem hullajtják él feleslegesen a pontokat já­tékvezetői tévedések, súlyhatá­ron való átesések, elkésések miatt. Ezekre bizony jobban kell ügyelni az idén, ha még magasabbra teszik a mércét. A csapatból az idén katonai szol­gálatra vonul be Vígh II. (Kis­kunfélegyházára), Kovács (Bu­dapestre), Orbán I. (Gyöngyös­re). Téves az a hír, hogy Papp az MTK-ba távozik. Papp nem kérte sem az MTK-ba, sem más egyesületbe az átigazolását. A csapatot az alábbi ökölvívók alkotják: Orbán II., Vígh I.4 Gombos, Papp, Kiss A. és Sza­bó K. A hiányzó helyekre tö­rekvő, tehetséges fiatalok ke­rülhetnek. A Fémmunkás az NB II-ben 2. helyezést ért el, s a Fém­munkás Vezérigazgatóság ván- dorseriegét kapták. Elsők lettek a Vosztok Kupában és az Arany János Kupában, Vígh II. ma­gyar ifjúsági válogatott volt, Orbán II. és Papp pedig beke­rültek a válogatott keretbe. Így sikeres évnek könyvelhetik el a tavalyit Mi további jó munkát és eredményes szereplést kívánunk a kecskeméti ökölvívóknak, ok. pedig a szurkolóktól kevesebb méltatlankodást, nagyobb meg­értést és több biztatást kérnek. L. M.

Next

/
Oldalképek
Tartalom