Petőfi Népe, 1966. december (21. évfolyam, 283-308. szám)
1966-12-11 / 292. szám
HUSZONÖT ÉVE TÖRT KI A VILÁGHÁBORÚ A TÁVOL-KELETEN (PEARL HARBOUR) Iszikava Icuko A császári palota előtt Körbe fogják a császári palotát a sáncok. Mögöttük sűrű, éj-zöld, sokféle alakú fák koronája nő át a sövény felett, A palotában egy ember. Jelkép 6, így parancsolja az alkotmány. • Mit tesz hát értünk? Lehet-e hogy most kalapjával kecsesen integetve (csak katona-fövegef hordott egykor!) középkori várának balkonjáról, ismét arra készül, hogy beforrasszon bennünket az automaták mozdulatlan, akarattalan hadseregébe? Eármit tervez e vár — mi háborút nem akarunk! E szépséges sáncokat, melyek mögött hattyúk úszkálnak, háború erődjéül húzták fel egykor, s ma is azok még! Barátaim, ide, hozzám, gyorsan ceremónia nélkül beszélgessünk ügyeinkről, o)y nyelven, melyet a várban nem értenek — hisz ott nem tudják, nai a gyász. Fordította: BÁN ERVIN Iszikava Icuko Japán költönő iS3S-ban született, a háború után induló irodalmi nemzedékhez tartozik. Prózaverselben a japán közéletet ostorozza. (A fordításhoz felhasználtuk a Jeles szovjet költs, Jevgenyij Vinokurov orosz szövegét Is.) i ............ -—.-wS*— FE LKÉSZÜL TÜNK! Ma, vasárnap este nyolc órától az egész ország figyel három megye: Bács-Kiskun, Pest és Somogy küzdelmére, amelyet minden televíziónéző láthat és a Kossuth Rádió minden hallgatója hallhat. Döntő lesz ez a javából, a Tiszán innen — Dunán túl címen már ismertté vált megyék közötti nemes versengésben. Nem volt könnyű eljutnunk ide, ahol már legrosszabb esetben is a harmadik hely a miénk. De ennyivel nyilván nem elégszik meg a nagy harcra felkészült Bács megyei tábor. Együtt a megyei „agytröszt“ Más megyékben némi malidéval tették szóvá — mi azonban legyünk rá büszkék! —, megyénk vezetői minden segítséget megadtak, hogy a versengésben mi legyünk a győztesek. A népművelés hatalmas megmozgatása volt a versenyre való felkészülés, vetélkedők százait rendezték, olyanokban is érdeklődés gyűlt, akik egyébként talán nem is barátai a könyvnek. Túlzásba vittük? Nem, ha díjat nem nyernénk is, maga az eddigi eredmény már azt mondja: érdemes volt! Nos. a döntőn, mint az eddigi vetélkedőkön, a megyei tanács dísztermében gyűlnek ösz- sze megyénk legjobb szakemberei. tudósok, írók. mezőgazdászok, készen a legkényesebb kérdésekre is. Mi lesz a függöny mögött ? A nagytermet persze fűti majd az izgalom, hiszen hátha | megelőz egy fejhosszal a ve- télytárs? Titkok, titkok, titkok: semmi sem szivárgott ki eddig. Csupán annyit tudtunk meg előre: jó lesz, ha a tsz-közpon- tokban együtt lesznek a parasztok és értelmiségiek, mert a cirkáló URH-kocsi valamelyik tsz-t fogia meglátogatni, nem tisztelegni persze, hanem fogas kérdések tisztázása végett. És még egy titokzatos valami. A vetélkedő idején a megyei tanács nagytermének előcsarnokában egy sarok függönnyel lesz eltakarva a kíváncsi szemek elől. Mi célból? Még nem tudni, de majd kiderül. Olvasóink látni fogják a képernyőn. Négy kamera Kecskeméten A szüreti mulatság grandiózus záróünnepélyét három kamera közvetítette a széktói stadionból. A vetélkedő kecskeméti részét négy kamera viszi szét a világba: egy az előcsarnokban, három a nagyteremben felállítva. Látható lesz majd az arcokon redőző gond, a lefelé hulló veríték, de a győzelmi taps nyomán pirosra sült tenyereket is láthatják majd. Az öröm tombolását. Mert arra ne is gondoljunk, hogy nem mi leszünk az elsők! Glédában a könyvtárosok Vasárnap este mindenki nyissa ki a Kossuth Rádiót, vagy üljön a képernyő elé és ha kell, siessen a megye segítségére. Közügy, megyénk ügye a győzelem! Sokakat meg kéne dicsérni a vetélkedő előkészületeiben való szorgalmáért. Erre nincs hely, majd talán utólag. A könyvtárosokról azonban szólni kell. Három vaskos kötetben gyűjtötték össze — éjt nappallá téve! — a vetélytárs megyékről a tudnivalókat. De ez még nem minden. Folyamatosan minden könyvtár rendelkezésére áll a felkészülőknek, a „kritikus estén” pedig külön kis kézi- könyvtárral felszerelt információs szolgálat — a megyei könyvtár legfelkészültebb munkatársai — segítenek a bajnokoknak. Nagy nap ez a mai: rajtunk az ország szeme, mutassuk hát meg, mit tudunk. Izguljon megyénk lakossága, buzdítsa saját „csapatát” és azok is, akik — volt Bács megyeiek — a VI-os stúdióban foglalnak helyet; érezzék magukénak megyénk becsületet! Balogh József VALÓSÁQ Nem fér el már néhány verssorban a gondunk, sirató énekek, kurucdalok után másként feszül bennünk lüktető századunk, dobok és trombiták, zengő tárogatók helyett a nagy világ riadt muzsikája, friss éteri zene, megújult riadónk. Nem fér el már néhány verssorban, ml végre születtünk e tájon — kacagányos apák vagy görnyedt parasztok felbuzduló vére hová is hajt minket — Dózsa, Táncsics. Kossuth, s a hajnalt köszöntő októberi virág hogy ragyog vissza ránk, mint ékes csillagunk. Nem fér el már néhány verssorban a hitünk, esküvésünkre sem kell fényes papír, jelszavaink fogytán — és mi mégis megyünk szélesült sorokban — összefogva kezünk, vérthullató ősök konok gyermekei — s a fél világ velünk! F. Tóth Pál munka elismerésének jelentősége — ilyenek szerepeltek programomban. Sok tanulságos következtetés után, komoly intézkedésekre került sor. Legutóbbi tervem a művezetők szerepének tanulmányozása volt. Eközben történt... Egyik brigádban két munkás összeszólalkozott. Odáig, hogy ölre is mentek, s egyik megverte a másikat. A művezető jelentett, s közölte „határozatát”: elküldi a „győztest”, a másikat pedig fegyelmi elé állíttatja. Álljunk csak meg egy szóra, — javasoltam. Kérdezzük ki a brigádot is. Kiderült, hogy a művezetőével ellenkező a véleményük. Nem helyeselték a verekedést, de állították, hogy az kezdte a civódást, akit megvertek a végén. Nem szeretik, sunyi, szívesen ellógja az időt, ezért tanácsolták el egy másik brigádból is. Beszélem a művezetőnek, mit mondanak a munkások, hívja csak össze a brigádot, hallgassa meg az ő véleményüket, azután döntsön. Ö ilyet aztán nem tesz. Hogy gondolom, majd s .... t csinál a szájából? Ha ő egyszer kimondta, hogy az a munkás repül, akkor annak úgy kell lennie. Hova lenne a művezetői tekintélye? No, lett ebből nagy és szenvedélyes elvi vita. Az igazgató az az ember, hogy ő kiadja a feladatokat, s hogy a művezetők milyen módszerekkel oldják meg, kinek milyen a vezetési elve, — azzal nem törődik. Vitatkoztunk. Nem engedtem. Az igazgató is a művezetőt pártolta. Inkább kövessünk el egy. „kis” hibát ezúttal, mint hogy egy fontos poszton álló vezető lejárassa magát, és megváltoztassa az egyszer kimondott döntést ... Mikor azt is a szemembe vágták, hogy az én nyakas- ságom amolyan „értelmiségi iz- gágaság”, meg ne akarjak én tudományos körökben érdemeket szerezni „szociológiai csemegékkel”, kértem a munkakönyvemet .. s Tizeinkét év után. — Jól tetted, ha nem adtad be a derekad... De miért kell ezért úgy elkeseredni? .,. Miért ez? — int a poharakra Szóráth. — Jó szakember vagy. Munka nélkül nem vagy ... Vagy igen? — Dolgozom... De látnád, milyen minősítéssel engedtek el... Tizenkét év után. Hát az addigi jó munkám semmi? Csak mert vitatkozni mertem? Csak akkor kell minősíteni az embert, ha távozik valahon- nét? ... És ... ha olyan egyszerű volna otthagyni megszeretett üzemet... Ahol pályáját kezdte az ember... De ez tényleg marhaság! — löki odébb a legközelebbi üres poharat. Ne félj, nem folytatom ... Egy hónapja ... másodszor feledkeztem ennyire neki... De most már beszélj magadról. Neked simán ment minden, mi? Mindig a szorgalmas, engedelmes tanuló példaképe voltál. Jól tudsz alkalmazkodni, anélkül, hogy egyéniségedet feladnád. íjjzóráth elpirul. Zavartan simítja meg oldalt fésült haját, önkéntelenül nyakkendője bogjához nyúl. Kicsit erőltetette« neveS, — Én és a szolidság... Hát igen... Élni kell ahhoz, hogy az ember sajátmagát is kiismerje. Mi lappang az örökös jó magaviselet, a strébersé- gig vitt jóindulat mögött Ügy kezdtem, mint te. A főnökök gyengéit hamar kitapasztaltam, ha beleszakadtam, akkor is teljesítettem elképzeléseiket. Mindegyiknek a magáét. Képzelheted, nem volt könnyű, ha azok nem egyszer ellentmondóaknak bizonyultak. De dicsértek: „Ez igen! Nem az a maga feje után járó, begőzölt mai fiatal...” — Pár hónap, és fontos részleg teljhatalmú ura lettem. Élveztem, szörnyen szórakoztatott, hogy emberek tucatja állt haptákban előttem. Hatalmam volt... Nekem, aki mindig csak engedelmeskedtem! Négy év múlva már olyan beosztást kaptam, hogy tervezgettem, hogyan parancsolok majd a főmérnöki asztal mellől. Nem mondom, kifogástalanul megdolgoztam a munkakörömben. Vaskövetkezetességgel facsartam ki az emberekből is a legnagyobb teljesítményeket. Ilyen szempontból, a beosztottak sem kezdhettek ki, mert látták, én is a legkeményebb igényt támasztom önmagámmal szemben. De hogy minden olyan flottul ment, egyre inkább rendkívüli tehetségnek képzeltem magam. Az emberek szorgalmát, fegyelmezettségét, — azt, hogy mindig utasításaimat várták, tanácsaimat kérték, s anélkül cselekedni, intézkedni sem mertek — szürke, átlag- mivpltúkikal, képességeik kis határaival, sőt tehetetlenségükkel. magyaráztam. Toronymagasan állok a kisszerűek serege felett, — így értékeltem tudásomat, képességeimet. Ezt ők is érzik, — gondoltam —, ezért engedelmeskednek szó nélkül, ezért állnak előttem feszesen, s teljesítik némán rendelkezéseimet ... Ismétlem, elkapott a hatalom mámora. Mit elkapott, — el is ragadott. Arra ébredtem, hogy jéggé fagyott minden körülöttem. Hogy a vigyázzban végighallgató műszaki gárda mind többször összenéz titokban egy-egy parancsom után ... Hogy némán, másfelé tekintenek az emberek, mikor végigmegyek az üzemen ... Hogy elhallgatnak kö- zeledtemre a beszélgetők ... Észrevettem az emberek szemében azt a konoksággal vegyes irtózatot, ha velem beszéltek, amiből... Rádöbbentem, hogy félnek tőlem. ¥ assan én is elvesztettem biztonságomat. Kiderült, hogy utasításaim már jó ideje nem a valóságos helyzetekre épülnek ... Hogy munkámból hiányzik már az újdonság varázsa, csak a rutin működik nálam ... Tervteljesítés, anyaghiány, munkaerőhiány leküzdése, valamit kellene tenni az elavult gépekkel... Tervteljesítés, anyaghiány... megint elölről minden. De hogyan tovább? Kétségbeesetten, szinte az ösz- szeomlás határán ismertem be magam előtt: nagyon keveset tudok még. Se gyakorlati, se élettapasztalatom nincs elég. Túl hamar kapott szárnyára a &ü$er, Néhány verejtékezve átvirrasztott éjszaka után mindezt elmondtam az elvtársaknak egy pártvezetőségi ülésen, ahol beszámoltattak. Keményen, de emberségesen megbíráltak. Hallani se akartak róla, mikor kértem, hogy helyezzenek alacsonyabb, könnyebb beosztásba, melyet át tudok tekinteni. Azért kritizáltak, hogy visszataláljak régi önmagamhoz, — mondták —, s nem azért, hogy leváltsanak. Végül megértették, hogy az üzem érdeke, de az enyém is, követeli kisebb hatókörű funkcióba állításomat... Látod, most tervező osztályon dolgozom. Már harmadik éve. Jól érzem magam. Egy csoportot irányítok. Tudom, nem én vagyok a világ közepe, örülök, milyen invenciózus kollegáim vannak, — annak idején észre sem vettem őket —, ők pedig becsülik határozottságomat, mert biztonsággal dolgozhatnak a kezem alatt. Vállalkozó szelleműek, s engedem, hogy kifussák magukat, segítem tehetségük kibontakoztatását. B oldog. vagy ■ ■ • — ÖßZszegezi csendesen Vincze Sándor ... Most... mintha sejtenem, én hol lőttem el. Egymagám hadakoztam ... Aú- ban az egy kérdésben végsőkig eleztem a vitát, ahelyett, hogy ke,rtem volna: üljünk le, beszéljük meg például a párttaggyűlés előtt is, kinek van igaza? Az emberek közötti újfajta kapcsolat formálásában kik lennének illetékesek, ha nem a kommunisták... Tóth István
