Petőfi Népe, 1966. december (21. évfolyam, 283-308. szám)
1966-12-20 / 299. szám
Wí*. december 2t, kedd 3. oldal Az összedőlt tanyák helyett... A vályogból rakott alapom felszivárgott a talajvíz, a fal ragacsossá vált, mint a félig sült kenyértészta. Aztán meggyűrődött a vakolat, szefelelő területet keressenek a telkek számára, s azokat kapják meg a gazdák, cserébe a tanyatelkekért. Határozatba foglalták azt is, hogy az OTPzas színt, növetidékinarha- és bikaistállót hoztak létre. Az építkezők pedig százszázalékos hitelt kaptak, s most már csak az van függőben, hogy kamatEpül a házsor, Kókai Jenő brigádjának közreműködésével. szélyesen itt is, ott is kitürem- lett, absztrakt domborművé állt össze, a tanya közelgő összeomlásának fenyegető előjeleként. Pár nap múlva felpúpo- sodott a földpadló, olyan volt rajta a járás, mint vastag gumiszőnyegen. Vízfoltok éktelenítették el a határt, birtokba vették a ta- nyaudvarokat is, helyenként a falak tövét nyaldosták az apró, alattomos hullámok. A falu és a Tisza gátja közötti lapályon elterülő tanyák ez év tavaszán sorra dőltek össze. Csupán a tiszakécsked Szabadság Tsz területén 15 tanya jutott erre a sorsra. A töltés alatt átszivárgó víz is növelte a csillogó foltokat, siettette a pusztulást. Az asszonyok sírtak, a férfiak káromkodtak. Majd belenyugodva a változtathatatlan- ba, ismerősöknél, rokonoknál kerestek ideiglenes hajlékot. Vagy ahol tudtak. Fegyver Béla és családja például a tsz- központban kapott elhelyezést. Sorsukba azért mégsem törődtek bele! Először a szövetkezet vezetősége tűzte napirendre az ügyet: minden lehetséges eszközzel támogatni kell a károsult gazdákat az új hajlékuk felépítésében. Majd a közgyűlés egyhangú szavazatával intézőbizottságot hoztak létre, azzal, hogy a belterületen megnél intézzék el a hitelek megnyitását, a tsz építőbrigádja pedig szerezze be az anyagot, s hozza tető alá a családi házakat. Nagyjából így hangzott el a gazdák nagy családjának példás állásfoglalása. — Ha minden úgy ment volna, mint ahogy elterveztük, már bent laknának az emberek — mondja a fejét vakarva Dankó János, az építőbrigád vezetője, aki noha nincs a károsultak között, oroszlán- részt vállalt magára az ügyek intézéséből. Majd a szekrényhez lép, amelynek polcai roskadoznak az építkezéssel kapcsolatos iratcsomóklól. Megmutatja: az ügyben az első jegyzőkönyv május 17-én kelt. És a telkek cseréjére mégis csak november közepén sikerült pontot tenni. Addig hozzá sem foghattak az építkezéshez. Hiába, a bürokrácia korszerűtlen masina, kerekei csikorogva és lassúdan forognak. — Kétszer voltam a Földművelésügyi Minisztériumban — sorolja. — Kecskeméten pedig minden héten. Néha többször is. Mert azért voltak, akik segítettek is. Például a községi vezetők. Meg a járási pártbizottság. Alapjában véve elégedett. Az építőbrigád végzett az idei évre tervezett közös építkezésekkel: sertésfiaztatót, két vasvátal, vagy kamat nélkül kapják. Tízen kétszobás és öten egyszobás lakásokat építtetnek a szőlőparcellás, belterületi Félhold-dűlőben. A téglaalapú vályogfalak félig már fel vannak húzva. És minden anyagot beszereztek. A gazdák mivel járulnak hozzá? — Azzal a kevéske anyaggal, ami használható az összedőlt tanyából — mondja a frissen húzott falnak dőlve Kókai Jenő, a most is dolgozó munkacsapat vezetője. — Meg olykor nekünk is segítenek. S hogy el ne felejtsem, mindegyikőjük kedvezményesen kapott a közöstől tízezer vályogot. — Majd a borongós égre pillant: — Ha segít az időjárás, mielőbb tető alá hozzuk a házakat. Májusra már be is költözhetnek a gazdáik. Aztán Deák István főmezőgazdász szól közbe: — A csapást, ami a gazdákat érte, igyekeztünk a tanyavilág felszámolásának meggyorsítására fordítani. A tiszai részen nem is maradt, csak öt, vagy hat tanya. A homoki részen viszont legalább másfél- százán laknak. Düledeznek bizony az ottani házak is... Düledeznek, de bent a községben a mondabeli főnixmadárhoz hasonlóan kelnek életre poraikból. Él-etet lehel beléjük a közös akarás. Hatvani Dániel san alább zuhant, pillanat alatt el is illant a fenegyerekségünk. — Ajjaj, a közlekedési miniszter, Bebrits elvtárs áll ott — motyogtuk félhangosan, ismerve őt gyűlésekről, fényképekről. A bátorságunk inunkba szállván, nem maradt meg az emlékezetemben, hogyan lépkedtünk eléje. Valami köszönésfélét hebegve, reszkető térdekkel vigyázzba vágtuk - magunkat, így várva Tőle azt, amit mi szántunk Neki. Nem is fukarkodott a fejmosásunkkal. Hogy nekünk a veszélyesnek nyilvánított úton a tilalmi tábla semmi?! A baleset tek nagy száma és a forgalom növekedése miatt mától kezdve szigorú rendszabályokat foganatosítanak a közlekedésben, s íme, fütyülünk az egészre. — Mi a foglalkozásuk? — kérdezte, miközben bozontos szemöldökei alól a vesénkig hatoló teldntettel fürkészett bennünket. — Újságírók vagyunk — re- begtük. — Pláne! — csattant fel. — Maguknak kellene példát mu- tatniok! Persze, ha írnak, a cikkeikben hangoztatják a fegyelem szükségességét, de. legalábbis maguk hárman, úgy látszik, azt hiszik, felrúghatják a szabályokat. — Elnézést kérünk, miniszter elv társ, de többé nem csinálunk ilyet — találta meg Béla elsőnek a hangját. — Fene a dolgotokat — tegezett bennünket megenyhülve. — Mióta forgatjátok a tollat? — Egy éve ... Kilenc hónapja ... Fél éve — mondtuk sorba. — Tudjátok, hogy félig-med- dig kollégák vagyunk? Sokáig újságíró voltam én is. Amerikában egy munkáslapot, majd a háború alatt Moszkvában a magyar hadifoglyok antifasiszta lapját, az Igaz Szó-t szerkesztettem. Pillanat alatt olyan közvetlen hangulatot teremtett, hogy egészein nekibátorodtunk. — Engedjen meg egy kérdést, Bebrits elvtáns — kértem. — Ki vele! — Hogyan gondolt arra, hogy mint miniszter, saját maga ellenőrizze rendeletéinek a betartását? — Ez csak természetes, fiam. Kommunista miniszter nem láthatja el a feladatát, ha csak odafönn, a hivatalában töpreng, értekezik, rendeleteket hoz. Amikor csak teheti, benne kell lennie az élet sűrűjében. Ezzel barátságosan kezet fogott velünk, — s mi gondolni sem mertünk arra, hogy a tilos úton haladjunk tovább. Noha nem mondta, megfordíttat- tuk autónkat, s felemelő érzéssel eltelve nem bántuk már. amiért egy órával később értünk célunkhoz. ★ Félig megyénkkel is kapcsolatos a Bebrits elvtárssal történt következő eset. Ö avatta a kiszélesített duna- földvári hidat. Nagy számú közönség gyűlt össze, jóllehet, zuhogott az eső. Ez azonban a minisztert nem zavarta abban, hogy másfélórás beszédet tartson a híd jelentőségéről. A fogadó bizottság valamelyik tagja esernyőt tartott a feje fölé, de Ö, anélkül, hogy megállt volna a dikcióban, elvette a paraplét, s összecsukta. Ha a közönség ázik, Ö sem legyen kivétel. Mondani sem kell, mindenki lelkesen végighallgatta a beszédet. ★ Az egyik bányásznap ünnepségén ö képviselte a kormányt Tatabányán. Olyan közvetlen hangon szónokolt, hogy egy- mosolyban fürdött a több ezres tömeg. A végén zúgott a taps. Aztán a bányászfeleségek szűnni nem akarón éljenezték Bebrits elvtársat. Amikor ugyanis bejelentette, hogy kiváló munkájukért pénzjutalmat kapnak a legjobb bányászok, s ezek kimentek az emelvényhez, kezet fogott velük, de eat mondta: „önöké elvA százezredik A Zománcipari Műveik Kecskeméti Gyáregységének idei terve 96 ezer kád gyártását irányozta elő. Az üzem dolgozói az MSZMP XX. kongresszusa tiszteletére felajánlották, hogy december 31-ig — először a gyár történetében átlépve a bűvös százezres határt — 103 ezer kádat készítenek. Hétfőn Sebök Béla öntő brigádja — amely az év elején vállalta, hogy 0,5 százalékkal csökkenti a seSejtet, s felajánlását a kongresszusi versenyben még 0,2 százalékkal túl is teljesítette — kiöntötte a százezredik kádat. Kéjünk az ünnepélyes jubileumi pillanatot örökítette meg, amint Sebők Béla, Kalmár Béla, Tószegi József és Lantos József a forpiaszekrénybe önti az izzó, folyékony vasat. társaim a kézfogás, de a boríték — az asszonyoké!” ★ Gyári munkás barátom! a következőképp járt Vele. A fővárostól 25 kilométerre, Pusztazámoron lakott a barátom, motorkerékpáron járt be egy pesti gyárba. Rajta kívül a községből még vagy hatvanan dolgoztak a főváros különböző üzemeiben. Autóbuszon utaztak, de a járat reggel 5-kor indult, s ezért sokan késve érkeztek a munkahelyükre; Minthogy barátomat beválasztották a helyi tanácsba, a község vezetői megbízták: intézze el a közlekedésügy felsőbb szerveinél, hogy fél órával előbb indítsák az autóbuszt. A fiatalember nem sokat teketóriázott, élmunkás- és a tanácstagi igazolványával „kiharcolta” a portásnál, s a titkárnőnél, hogy közvetlenül a miniszternek adhassa elő a kérést. Bebrits elvtárs valami tanulmányba mélyedt, amikor benyitott hozzá. Bemutatkozott a fiú, s a nevéhez hozzátette azt is. hogy községi tanácstag. — Örvendek, barátom — így a miniszter. — Akkor kollégák vagyunk. Én meg a Miniszter- tanács tagja vagyok —, s melegen parolázott vele. Már másnap fél 5-kor indult a munkások autóbusza a faluból. Tarján halván A jeles kádat rövidesen a tisztító műhelyben láttuk viszont. ahol Rózsa II. István köszörülte le róla az éleket, önt- vényrögöcskéket. Azután a zománcozó műhelybe került, ahol Balogh János szocialista brigádja végezte el rajta az utolsó műveletet, a zománcozást. Elsőosztályú minőség — állapította meg Mezei Sándor üzemvezető. Az elkészült kád mellett a képen még Károlyi Imre művezető, Balogh János brigádvezető — aki a kemencéből kiemelte a kádat — és Szabó Sándor viliázó látható. Most már biztos, hogy december 31-ig elkészül a 103 ezredik kád is. (Nagy Ottó — Pásztor Zoltán) Utaznak a boroshordók Megkezdődött az ünnep elől ti csúcsforgalom a megye pos tahivatalaiban. A szőlővidó’ ajándékcsomagjai leginkáb bort és gyümölcsöt tartalma’ nak. Naponta több mint ezc • borral telt bütykös és kishor dó „kél útra” az ország külön böző tájaira. Az idén is — min' minden évben _ a Kiskőrösö- és vidékén lakók, s itt is soltvadkertiek bizonyultak legjobb ajándékozóknak. Na ponta több száz kishordót „utaztatnak” a rokonoknak, ismerő- fiöfelKáfe V
