Petőfi Népe, 1966. november (21. évfolyam, 258-282. szám)
1966-11-03 / 260. szám
1966. november 3, csütörtök 5. oldal Műftm kapitány indulás előtt Tanárok, diákok — együtt Az utazás küszöbén szinte már csak futtában beszélhetünk: — Majd ha megjövök, biztosan sokkal több mesélnivalóm lesz — mondja. Háromhónapos vendégszereplésre indult a napokban Nyugat-Németországba Sárosy Gábor, a népszerű bonviván, aki hat évi távoliét után erre az évadra ismét Kecskemétre szerződött. Amikor a Viktóriában Koltai kapitány szerepében viszontláttuk, örömmel állapíthattuk meg, hogy az elmúlt hat év alatt külsőre nem változott semmit. Játéka viszont érettebb lett, hangja tel- tebb; kiművelt és hajlékony. Szíves örömest láttuk, hallgattuk. Külföldi szerződése most Münchenbe szól, ahol a televízióban és a rádióban magyar operettdalokat énekel és Lehár Cárevicsében fog fellépni. Szerepel néhány nagyobb városban is. A kecskemétiek legközelebb február 3- án látják majd viszont a színpadon egy nagyoperett főszerepében. Az utóbbi hat év alatt Pesten a Petőfi Színház és a fővárosi Operettszínház tagja vdt És közben egyszer már két évet töltött külföldön. Svájcban, Luzernben és Bemben játszott. S persze sok vidéki városban is „tájolt”. Mert ez ott is van, nemcsak nálunk. Sőt!... — Keményebben kell dolgozni, mint itthon — mondja. — Sokkal!... S a maga higgadt, megfontolt módján mesélni kezd: — Egyszer itthon az Operettben négy és fél hónapig próbáltuk a darabot. Hát az szinte téboly volt... Mire a premierig jutottunk, már utáltuk ... Odakinn ilyen nincs. A próba a tulajdonos szempontjából: üresjárat Arra nem adhat el jegyet, tehát minél kevesebbet akar látni belőle. Keresztülhajszolja a darabot a legszükségesebb próbákon, aztán igyekszik kipréselni annyi előadást, amennyit csak lehet. Minden magánszínháznál így van. A tőkés fizet, de követel is, kíméletlenül... Legyint, elmosolyodik, aztán még a homlokát is összeráncolja megint: — Hogy éltünk egyebekben? A magánélet? ... Hát ez furcsa arrafelé... Emlékszem, a legelső premier alkalmával egy-két szál virágot küldtem valamennyi kolléganőnek. Csak néztek rám, hogy ugyan mit akarhatok. Mondtam, hogy itthon így szoktuk. Azt hiszem, el se hitték... Van ott egy mondás a szakmában: Színházon belül ne tarts kapcsolatot! ... Komolyan veszik ám. Egyik-másik éveken át nem szól a kollegákhoz, csak amit a színpadon kell, a szerepe szerint... Néha az ember úgy éra, elfogyott körülötte a levegő ... önkéntelenül vesz is mindjárt akkora lélegzetet, hogy idő kell, míg kifújja. — Elég lesz három hőnap... Igen, persze ezt csak mi nem tudjuk megszokni, ők biztosan természetesnek tartják... Így aztán annál inkább értékelni tudom, hogy olyan szívesen fogadtak újra Kecskeméten. A közönség .is, s itt a színházban a régi, kedves kollegák Az ilyen jó társulati szellem a munka alapvető feltétele, s ón örülök, hogy néhány hétig az évad elején ismét érezhettem. Mester László „Szép szó" Ifjúsági irodalmi pályázat A KISZ Központi Bizottsága — a Magyar Írók Szövetségével, a Magyar Rádió ,és Televízióval, a Móra Ferenc Kiadóval és a Magyar Ifjúság szerkesztő ' bizottságával közösen — a Nagy Októberi Szocialista Forradalom 50., és József Attila halálának 30. évfordulójára való méltó megemlékezésül .,Szép szó” címmel ifjúsági irodalmi pályázatot hirdet. A pályázaton vers, novella, elbeszélés, egyfelvonásos színmű vagy rádiójáték, tv-film, tv-játék műfajában vehetnek részt azok a KISZ- korósztályú (14—36 éves-) fiatalok, akiknek önálló kötete még nem jelent meg. A pályaművek terjedelme novella, elbeszélés esetében nem haladhatja meg a 20 gépelt oldalt. A pályaműveket 1967. június 1-ig lehet beküldeni a Magyar Ifjúság szerkesztőségének (Bp. VIII. Somogyi Béla u. 6.) „Szép szó” felirattal a borítékon. A pályázat jeligés. A verspályázat első díja 2000, a prózai műveké (elbeszélés, színmű, rádiójáték) 5000. a televíziós műfajban 7000 forint. További 16 díjat adnak még ki 800—5000 Ft-os értékben. A pályázat ünnepélyes eredményhirdetésére jövő novemberben kerül sor a televízióban. A legsikeresebb alkotásokat a Magyar Ifjúság és a Móra Ferenc Kiadó „Szép szó” című antológiája közölni fogja, a Rádió és Televízió fenntartja a jogot, hogy a legjobb írásokat műsorra tűzés céljából kiválassza» Másfél millió forint értékű társadalmi munka — 10 hónap alatt Az idei községfejlesztési feladatok elvégzése érdekében — a módosított terv szerint — 907 000 forint értékű társadalmi munkát ajánlott fel Tiszakécs- ke lakossága. Ezt a programot a községbeliek október végéig több mint másfél miihó forintra teljesítették. Legutóbb a 480 ezer forintba kerülő községi tűzoltószertár építésénél segédkeztek a helyi önkéntes tűzoltók, akiknek mintegy 50 ezer forintos társadalmi munkája lehetővé teszi, hogy az új létesítményt november közepén felavathassák. A gyors ütemben fejlődő Dózsa-telep lakossága az itt épülő vízvezeték földmunkálatainál 100 ezer. forint értékű társadalmi munkát végzett és a jelek szerint no- I vember végéig egészséges ivó- I vízhez jutnak. Egy értekezleten hallottuk mostanában, hogy sok helyen a középiskolás KISZ- szervezetek munkája erősen elmarad a kívánalmaktól. Ahhoz, hogy a KISZ valóban összetartó szerve legyen a szocialista gondolkodású ifjúságnak, méltóan előkészítsen a párttagságra, nyilván neon elég néhány sematikus gyűlés, egykét kampányszerű társadalmi munkaakció. Számos alapszervezet azonban mégsem tud ennél többre jutni. Hiába az ifjúságra annyira jellemző lelkesedés, ha a tanárok — ki kényelemből, ki az önállóságra nevelés elvének félreértéséből —, magára hagyják a fiatalokat. Akik mégis csak gyerekek, nem boldogulnak tanács nélkül. Sokszor saját lendületük semmisíti meg az irányítás nélkül, sokfelé húzó kezdeményezéseket. Elek Istvánná KISZ-vezető tanár szerint Jánoshalmán a kezdet nehézségei ellenére is szerencséje a KlSZ-szervezet- nek, hogy ilyen fiatal (most negyedik éves) a gimnázium. Tiszta lappal indulhattak. Náluk a tanári passzivitás nemigen okoz gondot. Természetes, hogy minden osztályfőnök egyúttal KISZ-tanácsadója is osztályának. Nem a fegyelmezés a fontos ebben. A tanári részvétel — és nem ellenőrzés — állandó tükröt tart a gyerekek elé, nem engedi elkallódni az értékes ötleteket. ötletek pedig vannak bőven. A diákok igényesek tanulás és szórakozás tekintetében is. Nemrégiben a helyőrségi klub ifjúsági klubot alakított Jánoshalmán. A klubvezetőség, melyben minden osztályból egy-egy tanuló képviseli az iskolát, köz- véüeménykutatást tartott a program összeállítása előtt. Meglepetésre nem a tánc állt vezető helyen a kívánságok között. A gimnazisták tantárgyi vetélkedőket kértek, népszerű fiatal művészeket, Magyarországon tanuló külföldi diákokat szeretnének meghívni. A társadalmi-politikai aktivitás sem hiányzik. Sokkal többen jelentkeztek építőtáborba az adott létszámkeretnél. És nemcsak azért, mert a balaton- boglári tábor egyúttal vidám nyaralás is. Tavaly Jánoshalmára került a munkaverseny első helyét jelentő zászló, az idén is az élmezőnyben végeztek. Házuktáján is meglátszik a szorgalom, 30 ezer forint értékű társadalmi munkát végeztek az iskola új sportpályáján. A másodikosok c'ztálytitkára, Varga Sablyán László szeptemberben bejelentette: elhatározták, hogy a vietnami háborút és az imperializmust vádló feliratokat festenek a házfalakra. Némileg meglepődött ugyan, amikor megtudta, hogy ehhez hatósági engedély szükséges, de nem szegte kedvét. Megszerezte a szükséges javaslatokat, és egyedül elintézte az ügyet a járási rendőrkapitányságon. Ez az egy eset is bizonyltja, nem bénítja meg a tanulók önállóságát a tanári közreműködés. (Sőt, elengedhetetlenül szükséges, hiszen a gyerekek jogos, de túlbuzgó felháborodásukban még azt is ki akarták írni a falakra, hogy „Halál Johnsonra!”) Nem lehet kérdés tehát: tanárokkal vagy nélkülük. A jánoshalmi gimnázium különösebb látványosságok nélküli, de tartalmas közösségi élete a tanárok és diákok helyesen értelmezett kapcsolatának eredménye. Könnyű falusi kisgimnázium- ban áttekinteni a munkát, ösz- szefogni a tanulókat — mondhatná valaki. A kis méretek nyújtotta könnyebbségnél lényegesen több az ezzel járó gond. Annyira túlzsúfolt az iskolaépület, amelyben a gimnáziumon kívül még két általános iskola is elhelyezést kapott, hogy KISZ- teremre egyelőre gondolni sem mernek. A tanári karnak nevelőhiánya van. Sok tanuló Rémről, Borotáról, Mélykútról vonatozik naponta, kollégium nincs. Nem is olyan egyszerű az összefogásuk. A gimnáziumnak az idén van először negyedik osztálya. Ezt a tanévet áz első érettségi előkészületének izgalmai határozzák meg a tanárok és diákok számára egyaránt. Eddig zárt, belső munka folyt. Az eredmények igazi próbája csak most következik, hogy az oktató-nevelő folyamat túllép az iskolafalakon. Az érettségizetteknek főiskolán, vagy munkában kell igazolniuk önmagukat, az iskolát és KlSZ-szervezetü- ket is. A látottak azt ígérik, sikerülni fog a próba. Sz. J. > * — Nézzetek körül Nyugat- Európában. Ha egy kormánynak elfogyott a pénze, hová fordul? Csak ír az elnöknek, az pedig a szenátus elé viszi a dolgot. S máris útnak indul a dollár, s kihúzza azt a kormányt a pácból. Az élet fellendül, az emberek jobban élnek, mint azelőtt. Vagy itt van Törökország. A kormány fél a vörösöktől, egyedül nem tudna nekik ellenállni. Itt vagyunk mi, s ez elég. Olyan csönd van, amilyen kell. De én mondom nektek fiúk, ez csak olyan vihar előtti csend! A vihar már nincs messze. Nem lehet messze. El fogja söpörni ellenségeinket. Ez Amerika szent hivatása! A napok kényelmesen* de egyhangúan múltak. Négy esztendő alatt Rowersnek mindösz- sze csak 15 alkalommal kellett felszállnia, amikor felderítő repüléseket végzett a szovjet határok mentén. Az afgán—szovjet határ fölött a pilóta rutinosan nyomogatta a megadott helyeken a különleges fényképezőgép gombját. Ott, a levegőben sem érzett nagyobb nyugtalanságot, mint ha szülővárosának utcáin sétált volna. S alig várta, hogy végre bevessék arra a bizonyos nagy feladatra. Már csak azért is, hogy a támaszpont pénztárában végre felvehesse a visszatartott dollárezreket. Khelton ezredest hiábavaló lett volna faggatni, vagy éppen sürgetni, hogy mikor kerül sor erre a bevetésre. Az ezredes úgy hallgatott, mint egy egyiptomi szfinksz. De Rowers hogyan is tudhatta volna meg, mikor kerül ő sorra.. Azt sem tudta, pilótatársai közül ki járta már meg a „nagy utat”. Időnként el- eltünt ugyan egy-egy társa, hogy aztán néhány nap, vagy néhány hét után ismét megjelenjen Indzsirlikiben. Hol jártak? — nem ismerhette. Rowers maga is többször járt távol — egy alkalommal Washingtonba repült, hogy onnan oktatórepülőgépet vezessen Wiesbadenbe, az ott székelő amerikai légi kémkedési parancsnokságnak, máskor pedig Japánba az ottani légitámaszpontra vezetett egy IX—2-es repülőgépet. Most már bizonyos volt benne, hogy az U—2-ők nemcsak Törökországban, hanem másutt is állomásoznak. Japánból például épp olyan jól el lehet indulni a Szovjetunió feletti kémrepülésre, mint Ind- zsirlikiből. S ott, a japán repülőtéren is látott olyan pilótákat, akikkel annak idején együtt vett részt kiképzésen. A nevüket nem tudta, hiszen akárcsak ő, valamennyien fedőnéven szerepeltek a tanfolyamon, de annyi bizonyos vált számára: ott is olyanok állomásoznak, akiknek a munkája az, hogy „kinyissák az orosz eget”. A nyílt égről a politikában ismét sok szó esett. — Herter érti a dolgát! — magyarázta Norton Rowersnek, letéve a New York Times-t, amiben a külügyminiszter beszédét olvasta. — Megint jön a „nyílt éggel”! Ügy tesz, mintha nem nyitottuk volna ki az oroszok egét. Én mondom neked, öregem, az elnök és Herter naggyá teszik Amerikát. A szenátusban valamelyik ostoba a múltkor azt mondotta, hogy nem tudja a kormány jobbkeze, mit csinál a bal. Hát ez nem így van. Ez a nyílt ég javaslat jobb fedőterv számunkra, mint akárhány polgári igazolvány... Mert miképpen gondolkozhat az orosz: Csak úgy: ezek az amerikaiak az ő engedélyüket kérik, hogy lefényképezzék őket felülről. Ha pedig az ő engedélyüket kérik, akkor szükség van az engedélyükre. Fogalmuk sincs róla, hogy mi már megoldottuk az ő hozzájárulásuk nélkül is a dolgot! Norton kifejtette a véleményét Spelmann bíborosnak is, aki egy alkalommal szintén meglátogatta néhány szenátor társaságában az Adana mellett fekvő amerikai légitámaszpontot. Kora hajnalban érkezett, de nem bíboros! omátusban, hanem egyszerű, de jól szabott polgári ruhában. A török rendőrök, akik amerre a gépkocsik, útban a légitámaszpont felé, elhaladtak, minden teremtett lelket elzavartak a közelből, maguk sem tudták, hogy kinek az inkognitóját őrzik. Spelmann megtekintett mindent, aztán beszédbe elegyedett a tisztekkel. Az igazat megvallva nem mindenki vetett ügyet rá a 10—10- es alakulat emberei közül sem. Khelton ezredes azonban ott sürgött-forgott körülötte — s, ha Spelmann valakit megszólított, a szemével intve adta tudtál, hogy jól vigyázzanak, mert fontos emberrel beszélnek. A tisztek egy része — hiszen alig néhányan voltak katolikusok közülük, s nem jelentett számukra sokat az amerikai katolikus egyház feje — azonban egyszerűen kereket oldott. Norton azonban bátran és őszintén beszélt a bíborossal. Spelmann —, aki bizonyosan mindenről tudott — meglehetősen óvatosan nyilvánította véleményét. — Az isten útjai kifürkészhe- tetlenek — mondta. — Bíznunk kell benne, s mindent meg kell tennünk, ami véges emberi erőnkből telik az antikrisztus legyőzésére! Spelmann szólt, s a rendelkezésére álló külön katonai repülőgépen visszautazott az Egyesült Államokba. Rosát évenként csak egy-egy hónapra, szabadsága idején látta Rowers, de az asszony minden héten levelet küldött neki. Ezekben általában semmiségekről írt, s sohasem mulasztotta el közölni, miként áll a bankbetétjük. Tudatta a családi eseményeket, valamint a kisváros pletykáit. Egy-egy levele olvas- takor Rowersnek az az érzése támadt, hogy .Rosa nem azért írt, mert mondanivalója lenne számára, hanem mert nagyon gondosan belénevelték a kötelességérzetet. Naptárában ott szerepel, hogy minden szombaton levélben kell beszámolni a hét eseményeiről a férjének, s ezt éppen úgy nem mulaszthatja el, mint nem felejt el ajándékot küldeni a helyi jótékony- célű nőegylet karácsonyi bazárjára, (Folytatás a oldalon.£ I