Petőfi Népe, 1966. november (21. évfolyam, 258-282. szám)
1966-11-23 / 276. szám
UM. november 23., szerda S. oldal Harmadszor a szocialista címért A Fereb-brigád vállalása Cegléden vagyunk, s a város történelmének legnagyobb méretű lakásépítkezését járjuk. A kivitelező a Bács megyei Állami Építőipari Vállalat, amelynek technikusa, Agócs Péter a kalauzom. — Két lépcsőben 500 lakásból álló lakótelepet építünk itt ■— magyarázza a technikus. Ezenkívül megkezdtük az 500 ágyas kórház, a tűzoltó laktanya és a szakközépiskola építését. Vállalatunknak nem _ is egy, hanem két építésvezetősége van itt. A másik már az utolsó simításokat végzi a Rákóczi úton épült több emeletes bérházsoron. Itt, ezen az építkezésen olyan blokk- és panelelemeket használunk, amelyeket a vállalat előregyártó részlege készít. A munka nehezét a gépek végzik. A blokkszerelő brigád leghűségesebb munkatársa ugyanis a toronydaru. Csikorog a gigantikus gép drótkötele. A kíváncsi néző megborzong, a gép azonban, mint pelyhet emeli fel 3 emelet magasra a hatalmas betonelemet. Az épület tetején a munkások ügyesen mozgatják, illesztik helyére a drótkötélen függő súlyos blokkokat, paneleket. Tizenöt blokkszerelő A blokkszerelők tizenöten vannak. Mindannyian a mező- gazdasági munkát cserélték fel az iparral. Brigádvezetőjük Veréb Sándor is a mindennapi munka mellett végezte el az általános iskola nyolcadik osztályát. Most éppen a harmadik emeletről szólítják le őt. Magas, nyugodt természetű ember. Minden mozdulata azt példázza, hogy ennél a munkánál nem lehet kapkodni. Bugaci parasztgyerek. Volt béres, szolgált szűkmarkú gazdákat, járt napszámba. Tizenkilenc esztendős korában aztán otthagyott csapot-papot és meg sem állt Dunapenteléig. — Olyan bérház nincsen Dunaújvárosban, amin rajta ne lenne a kezem nyoma — emlékezik kissé meghatottan Vereb Sándor. — Óriási házakat építettünk. Ott voltam, amikor Maximenko szovjet kőműves megtanította a mi mestereinket is a gyors falazásra. Azt hittem, hogy örökre ottmaradok, csakhogy másképpen szól a nóta, ha az ember megházasodik. Biztatott az asszony, s magam is vágytam már otthon után. Meg azután Kecskeméten is fizetnek a becsületes munkáért. így kerültem a Bács megyei vállalathoz. Már az első esztendőben brigádvezető lettem a blokkszerelőknél. Tizenöt tagú a brigádunk, de számítsuk hozzá tizenhatodiknak a 22 méteres toronydarut, amely éjjel-nappal munkatársunk. Mert éjszaka is dolgozunk. Váltott műszakban 14—15 órát is. Nagyon sürgős a munka. Nap mint nap megállítanak bennünket a leendő lakók: „Költözhetünk-e hamarosan?“ — Mikor lesz készen? Költözhetünk-e hamarosan? — Hát lehet akkor nemet mondani, amikor bennünk reménykednek? Brigádunkból hárman a darut szolgálják ki, hárman az építőelemeket irányítják, kettőnek feladata pedig a cement beöntése és kikenése. A 15—16 mázsás blokkokkal könnyen bánunk. A tizenhatodik brigádtag a toronydaru, mindent pontosan a helyére tesz. — Igaz, hogy a brigád már kétszer megkapta a szocialista címet? — Kongresszusi vállalásunk teljesítésével harmadszor is Szeretnénk elnyerni! — Mikor kapták meg először? — Két éve, felszabadulásunk ünnepének előestéjén adták át az oklevelet és az érmet. Az idén április 4-én a vörös vándorzászlót, ami jelenleg munkásszállásunk legszebb dísze. A határidő küszöbén — Mi volt a kongresszusi vállalásuk? — A legjelentősebb felajánlásunk, hogy két bérházat, amelyben 130 lakás lesz, határidő előtt két hónappal tető alá hozunk és átadjuk a többi brigádoknak, amelyek a kőművesmunkát, a nyílászáró szerkezetek behelyezését, a vízvezetékszerelést, villanyszerelést, burkolást, mázolást végzik. — Sikerülni fog a felajánlást teljesíteni? — A jelek szerint igen, addig azonban még jónéhány építőblokkot kell a helyére illeszteni. A drótkötelek megfeszülnek, s a toronydaru könnyedén emeli a súlyos vasbeton elemet a magasba. A Vereb-brigád tagjainak minden mozdulata pontosan egybehangolt, amikor dolgoznak. Munka után is együtt vannak, mint egy család. Egy helyiségben van a I Kongresszusi küldött A kiskunhalasi kommunisták Nagy Öregfe A város peremén, Kiskunhalas szegélyén, szépen gondozott ház udvarán minden talpalatnyi helyet szamócabokrok, virág-, szőlőtövek töltenek ki- A tulajdonos forgáccsal borítja be a szállásuk. Közösen főznek és J amikor moziba mennek, tizenöt jegyet vált a brigád kultúr- felelőse. R. K. 1 Százezreket hozott a felajánlás Jól fejlődnek a háromhetes csibék a tompái Kossuth Tsz baromfitelepén. A nevelés hagyományos módon, hagyományos fajtákkal történik, mégis, a tizenhárom tagú ifjúsági brigád kiváló eredményekkel di- cselekedhet. A tervék erre az évre 45 ezer csibe és 5500 pulyka felnevelését írták elő részükre, egy kiló húsra számítva négy kiló abrak felhasználásával. A kilencedik pártkongresszus tiszteletére tett felajánlásaikban, valamint a szocialista brigád cím elnyerése céljából elhatározták, hogy 70 ezer csibét nevelnek, s a takarmány -fel- használását 3,8 kilóra, az elhullás arányát öt százalék alá csökkentik — mindezzel 270 ezer forint tiszta hasznot produkálnak. Vállalásaiknak jócskán eleget tettek, — a nagy mennyiség „előállítását” lehetővé tette, hogy a közös gazdaság építőbrigádja — ugyancsak terven felül — korszerűsítette a férőhelyeket. A baromfinevelők egész évben átlagosan 3,3 kiló abrakot használtak fel. s az elhullás mostani aránya — a legutolsó turnus 20 ezer csibéjére vonatkoztatva — fél százalék körül van. A felvételen: a brigád tagjai közül négyen — Romibola Magdolna, Stof Rozália, Kiss Mária és Mészáros Franciska — feltöltik az etető- és itatóedényeket. (Hatvani — Pásztor) latyakos őszben is üde látványt nyújtó kiskertet, s máris szakszerűen megmagyarázza: a fagytól védi a növényeket. Ennél semmi sem szimbolizálhatná szebben Macskási József nagy-nagy életét. Azt, hogy csaknem fél évszázada állhatatosan küzd a szépért — a dolgozók igazságáért —, s védi, hogy ne érje fagy. Alig múlt húszéves, amikor eljegyezte magát e küzdelemmel. Mint pusztakígyósi gazdasági cseléd már 1918-ban kiállt a dolgozó ember jogaiért. A Tanácsköztársaság idején a proletárhatalom fennmaradásáért harcolt, s annak elbukása után — mint mondja — „fújta a parazsat, hogy ne aludjon ki”- A reakciós uralkodó osztály feketelistára írta a nevét, negyedszázadon át hányódott-vetődött, de soha nem alkudott, meg az osztályellenséggel. Hogy ötgyermekes családját eltartsa, dolgozott a házi- és az építőiparban, kubikolt, kertészkedett. S a város felszabadulásának első napjaiban, 1944 őszén, elsők közt lépett a kommunisták pártjába, amellyel korábban is állandó kapcsolatot tartott. Ott volt az ideiglenes nemzetgyűlésben, kivette részét a földreform megalkotásából, végrehajtásából; mint az Országos Földrendező Tanács tagja megbirkózott a nagybirtokosok érdekeit védő kisgazdapártiakkal, szociáldemokratákkal; két turnusban országgyűlési képviselővé választották — s a Budapesti öntöző és Talajjavító Vállalatot vezette. Tíz és egynegyed évvel ezelőtt nyugdíjazták, pártunk adja neki a megérdemelt összeget. Csak nyugalmat nem lehet Macskási Józsefnek adni. — Mozgalmas és izgalmas, nem egyszer veszélyes volt az életem — emlékezik — de ha újra kellene kezdenem, megint ezt az életet választanám. A halálomat jelentené, ha a szocialista rendszer építésének felemelően izgalmas és mozgalmas munkájától félre kellene állnom. E fennen lobogó forradalmi láng tiszteletétől áthatva választották a város kommunistái a 70. évét taposó Nagy öregüket a pártbizottság tagjává, a megyei pártértekezlet pedig a kongresszus küldöttévé. — A III. kongresszuson, 1946- ban is voltam küldött, s az 57-es országos pártértekezleten is részt vettem — sorolja. — Mind a kettő nagy jelentőségű volt számomra is; az utóbbi azért, mert megmutatta, az ellenforradalom leverése után mennyire világosan tudta a pártunk, hogy mi a teendő a munkásosztály hatalmának lábraállí- tásáért, megszilárdításáért. A mostani kongresszuson is tudni fogja, hogy mi a soron következő feladat... Hogy ezt közvetlenül tapasztalhatom, igen nagy megtiszteltetésnek veszem. S további ösztönzésnek, hogy forradalmi tapasztalataim maradéktalan átadásával mindig segítsem a fiatalabbakat! őszinte szívvel kívánjuk, hogy Macskási elvtárs még nagyon sokáig így tehesseT. I. Keresni az újat, a célravezetőt Érdekes eset történt egyik üzemünkben: fiatal műszakiak egy csoportja merész technológiát dolgozott ki egy olyan gyártmányra, amelynek előállításával évek óta kísérleteztek, de nem sokat jutottak előbbre. Az új technológia nem volt mentes bizonyos „rizikótól”: visszautasították. A fiatalok erre a pártbizottsághoz fordultak. Meghallgatásra találtak, ám a pártbizottságnak is „bebizonyították” az óvatoskodók, a kockázattól félők, hogy miért nem lehet az elképzelést megvalósítani. A pártbizottság nem utasít ilyen kérdésekben, de rendelkezésére áll sokféle „fellebb- viteli” mód. A legszerencsésebbet választották: a kommunistákhoz fordultak. Azok hívták társaikat, a technológia-kísérleti üzem pártalapszervezete vállalta az egész munka irányítását, szervezését. Kommunisták és pártonkívüliek műszak után, heteken át ottmaradtak gépeik, mérőeszközeik mellett. És öt hét után letették az asztalra annak a terméknek első ezer darabját, amit évek óta nem tudtak kellő minőségben előállítani! Szép példája ez annak, hogyan lehet s kell keresni az újat, megnyerni annak azokat, akik hasznosítói lesznek, s ha kell — ez esetben nagyon is szükség volt rá — szembeszegülni a „hivatalosság” mezébe öltözött kényelmességgel, felelősségelhárítással. A példa ragadós — hangzik a szólás, s a kommunisták példamutatása valóban követőkre talált. Nemes érdekszövetség ez: az új, a jobb keresése mind a termelőmunkában, mind a társadalmi életben mindenki érdeke, mert mindenki hasznát szolgálja. Hibalenne hát az új megoldások, a célravezetőbb eszközök keresését • valami sajátos „pártfeladatként” felfogni. Igaz, elsősorban a kommunisták megtisztelő kötelessége az egészséges elégedetlenség, az anyagi gyarapodást, s erkölcsi gazdagodást szolgáló lehetőségek, eszközök felkutatása. Az említett esetben, az új gyártástechnológia életképességének bebizonyításában is ez történt. Ám a kommunisták törekvése igazi értelmét csak akkor nyerheti el, ha társakként maguk mellett tudják a többieket, a pártonkívülieket is. Természetes követelmény, hogy a kommunista cselekvőén részt vegyen a társadalmi életben. Ugyancsak a természetesség erejével hat, hogy párt- szervezeteink a változó valósághoz igazodva új, korszerű munkamódszereket alakítanak ki, s hogy mind erősebbé, közvetlenebbé válik kommunisták és pártonkívüliek kapcsolata; mind nagyobb hangsúlyt kap az állami és tömegszervezetek önállósága, csökken az operatív beavatkozás szükségessége, s megszűnik az irányításban ma még meglevő párhuzamosság. A gazdaságirányítás új rendszerének megvalósítása s a szocialista demokrácia kiteljesedése összefüggő folyamat. És e folyamat eredményeként tovább erősödik az a légkör, amelyben az állampolgárok mind nagyobb száma érti meg, hogy kövesse a kommunistákat, mert elsőként ők állnak az új, a jobb mellé. M. O.
