Petőfi Népe, 1966. november (21. évfolyam, 258-282. szám)

1966-11-17 / 271. szám

1966. november 17, csütörtök 5, oldal 4 hiba a nézőben van ? HüillZ3<kSZl diáknap Krimi-nális jegyzetek Ügy nagy általánosságban át­lag-normális szomszédokként Jöttünk össze vasárnap esten- tíen, az emeleten. Kollektíván néztük meg a tv-ben a Fény > a redőny mögött című magyar filmet. Elhatároztuk, el fogjuk dönteni, hogy a tavaszi kritika­kampányban, amikor az orszá­gos lapok egymás szavába vág­va írták meg véleményüket az új magyar krimiről, melyikük­nek volt igaza. Ha visszaemlékeznek, akkor ilyenformán bírálták az újsá­gok. 1. Meseszövése logikátlan, za­varos, ötletszegény, és izgalom helyett unalmat áraszt — hide­gén hagyja a nézőt. 2. Elegáns, érett formájában érkezett, tele feszültséggel és iz­galommal, s ha nem is éri el e tekintetben jócskán fejlett kül­földi versenytársait, nem kell szégyenlkezni mellettük. 3. Jól sikerült, izgalmas és szórakoztató az új magyar kri­mi. A rendező figyelt a legbo­nyolultabb mozzanatok logiká­jára. 4. Üj filmünkben csak a re­dőny mögött gyűl föl a fény, a néző agyában egy pillanatra sem. Ezeket a kritikákat ismertük meg a tavaszon, de bál-mennyi­re igyekeztünk, nem volt érke­zésünk elgyönyörködni a film­ben. Nos, ezt a mulasztást pó­toltuk vasárnap este. A műsort követő magas szen­vedélyű vita során a követke­zőket tisztáztuk. Nem értünk egyet azokkal a bírálatokkal, melyek szerint a Fény a redőny mögött izgalom helyett unal­mat áraszt. Hol élnek azok a kritikusok, akik így véleked­nek? Míg öklünket rágtuk a rengeteg bonyodalom miatt, egyik lakótárs Arany János 6zámyalású kifakadásokra kény. szerült. Felugrott a villogó, kékes ho­mályban, úgy recsitálta. Kém előttük vérben fekszik; Az ellenkém sem menekszik! Elejtették már a kémet, Üldözik az ellenkémet. Haj nyomozók, haj elébe! Kiki egyet a csövére! 1939. november 16-ről 17-re virradó éjszalM a Prága köré vezényelt SS-alakulatok és a Gestapo pribékjei elfogták és kivégezték az illegalitásba kény- szerített Csehszlovák Diákszö­vetség vezetőségének több tag­ját. Néhány órával később a megszállt Prága házainak falain megjelentek a nácik horogke­resztes falragaszai, amelyek „tu­datták a lakossággal”, hogy ki­lenc egyetemista funkcionáriust agyonlőttek, 1100 cseh egyetemi hallgatót pedig a sachsenhauseni koiicentrációs táborba szállítot­tak. Ugyanazon a napon bezá­ratták a cseh egyetemeket és főiskolákat. A cseh, és a hitleristák által megszállt más európai országok diákjait azonban a terror sem félemlítette meg, s 1940-től min­den év novemberében tünteté­sekkel, gyűlésekkel emlékeztet­tek a prágai diákmártírokra. 1941-ben Londonban Nemzetközi Diáknappá nyilvánították no­vember 17-ét, s ezt a háború után, 1946-ban alakult Nemzet­közi Diákszövetség is magáévá tette. Az idei Nemzetközi Diákna­pon nemcsak a fasizmus elleni küzdelem diákhőseire emléke­zünkm hanem a születésének hu­szadik évfordulóját ünneplő NDSZ-re is. Az antifasiszta ösz- szefogásban kovácsolódott nem­zetközi diákösszefogásra ma is nagy szükség van. Az NDSZ po­litikai, anyagi és erkölcsi tá­mogatást nyújt az afrikai por­tugál gyarmatok, de mindenek­előtt az amerikai agresszió el­len harcoló vietnami fiatalok­nak. A magyar diákok cselekvőén vesznek részt az NDSZ tevé­kenységében. Hazánk diákjai is azon fáradoznak, hogy erősöd­jék a földkerekség ifjúságának, diákjainak nemzetközi együtt­működése. SZOMJAS A DOBOS (Stem karikatúrája) Meg azok a rémén veghely- zetek, amikor izgalmunkban nem tudtuk eltalálni, a magyar kémelhárító apparátusban az igazi elhárító a több, a kém, avagy az ellenkém? Bizakod­tunk azonban mindvégig. Hiába, lakótársak, ez a krimi, — az igazi krimi természete: az utolsó pillanatig nem szabad kiderül­nie, ki a bűnös? A Fény a re­dőny mögött újszerűsége mellett szól, hogy a Kedves Nézőben ez a bizonyos utolsó pillanat is kérdőjel gyanánt maradt meg. Legalább is a mi, átlag-nor­mális észjárású emeleti kollek­tívánk ezzel zárta a krimi-vi­tát. Vagy a bőrkabátos volt a di- verzáns, akinek a fazonzsebében a rádioaktivitást mérő műszer villogott, s azt a jó hiriget szer. ; vezte a vonaton. Vagy a szem- j üveges szőke, aki ősznek is lát- j szott, mindazonáltal Olyan ma- ; gabiztosan könyökölt a tovább ; induló vonat ablakában. Közben I érzelmes dallamok fakadtak aj­káról. Vagy az a társaság volt a befurakodott ellenség, amelyet mi kémelhárító központnak hit­tünk. Ám lehetséges, hogy ők j voltak a baráti diverzánsok. | Vagy a diverzáns barátok,' akik j a helikopterről jelentették, vagy a kémelhárító központnak, vagy a diverzáns-főnöknek, hogy vé­ge a kriminek. Azért nem gyűlt' fény a mi agyunkban, mert a logika a fénnyel együtt a redőny mögött maradt ebben a filmben? Lehet, hogy a filmszínházak és a televízió után mindkét vo­nalon újra megismételik a fil­met, s akkor leesik a 20 fillé­res az átlagnéző fejében is. Tóth István nehogy valamit átadhasson ne­ki. A pilóta — kedvezni akar­va őreinek — gyorsan el is tol­ta magától a feleségét. Amikor az apja kezet nyúj­tott neki. Rowers az őrökre né­zett, hogy elfogadhatja-e apja kezét. Egyikük — egy hadnagy, aki az őrök parancsnokának látszott — alig észrevehetően bólintott. Az idősebb Rowers sokáig rázta a fia kezét. — Hazavárunk fiam! — mondta neki. Francis elérzékenyült. — Igen apám — mondta. — Ha mindennek vége lesz, haza­utazom. Az őrség parancsnoka mutat­ta. hogy csak nyugodtan ülje­nek le Rosa amerikai cigaret­tával kínálta a férjét. Rowers rágyújtott — Csaknem mindennap Jön néhány riporter — mondta az idősebbik Rowers. — Már rend­be is hozattuk a házunkat, hogy ne kelljen olyan szegényesen fogadnunk őket. A legnagyobb lapoknak is nyilatkoztam. Híres ember lett belőled. Rosa beszámolt a folyószámla állásáról, s arról, hogy már meg is érdeklődte: mi történik a visszatartott dollárokkal? Be­szélt az ügyvédjükkel, akinek az az álláspontja, hogy az ösz- szeg feltétlenül jár. Vagy Fran­cis Rowersnck, vagy örökösei­nek. Rowers elsápadt. Milyen hi­deg üzleti séggel veszik számí­tásba. azt, amire ő gondolni sem mer: halálos ítélet is lehet a kaland és a tárgyalás vége. Rosának mindez csak jogi kér­dés: ha a férjét kivégzik. ő az örökös. — És képzeld, darling —, folytatta tovább az asszony —, mindenki olyan jó hozzám. A szomszédok felváltva visznek el víkendre, hogy kicsit kikap­csolódjam, felejtsem él. hogy téged mennyit kínoznak... — Egy ujjal sem nyúltak hoz­zám — mondta ingerülten Ro­wers. Ez volt az első eset, ami­kor nem nézett az őrség pa­rancsnokára. — Az ügyvéd azt is mondta — folytatta Rosa —, hogyvisz- szatarthatják a pénzt, ha te nem felelsz meg az eskü tá­masztotta követelményeknek, vagyis többet mondasz, mint amennyit kell... Rowers azt várta, hogy az oroszok most azonnal félbesza­kítják a beszélgetést, de sem­mi sem történt. A hadnagy el­mosolyodott csupán, alig észre­vehetően. Jól beszélt angolul!, mindent értett, amit a Rowers család mondott egymásnak, de úgy látszik, mégsem értette őket. Végül is a pilóta vetett véget a beszélgetésnek. — Nem akarom önöket fel­tartani — fordult őreihez. — Az asszony csókkal, az apja kézfogással búcsúzott. Rowers nem bánta, hogy el kell válnia tőlük. A tárgyalás még két napig tartott. Kihallgattak tanúkat és meghallgattak szakértőket. Ro­wers védője, egy fiatal orosz jogász, aki ugyancsak kitűnően beszélt angolul, annak rendje- módja szerint harcolt véden­céért. Védőbeszédében azt fejte­gette, hogy a pilóta a kapott pa­rancs ellenére sem semmisítet­te meg gépét, és önmagával sem végzett. — Ezt kétségtelenül többfé­leképpen lehet megítélni, de az is vitathatatlan, hogy ez hoz­zájárult az igazság feltárásá­hoz, az amerikai agresszív po­litika leleplezéséhez — folytat­ta. — Kérem a tisztelt bírósá­got, vegye figyelembe továbbá azt is, hogy Rowers mind az előzetes nyomozás, mind pedig a bírósági eljárás során őszin­te vallomást tett, már jó előre kijelentette, hogy őszinteségre törekszik. A bíróságnak számí­tásba kell vennie ezeket a té­nyeket. A védő leült. A bíróság el­nöke Rowersre nézett. — Vádlott, önt illeti az utol­só szó joga. Kíván élni vele? Rowers felállt. A szöveget olvasta — minden szavát ala­posan megfontolta, mielőtt el­határozta: kimondja a bíróság, s ezzel az egész világ előtt. — Önök meghallgatták mind­azt, ami az ügyre vonatkozik és moát az a feladatuk, hogy döntsenek a sorsomról. Beis­merem, súlyos bűnt követtem el és megérdemlem a bünte­tést. Kérem a bíróságot, ve­gyen figyelembe minden körül­ményt, ne csak azt, hogy bűn­tettet követtem el, hanem azt is, mi vezetett erre. Kérem a bíróságot, vegye figyelembe, hogy az általam szerzett titkos Egy élet méltatása Akárkitől kérdeztem Solt- j radkerten, hol lakik Csáki Mi- í íály, mindenkinek felderült az | .raS* Szeretettel, szívesen mu­tatták az utat. Mihály bácsit a kertben ta- áltam. Magas, szikár alakját nem görnyesztette meg a nyolc­van év. A szőlőtől, a földtől, ahol gyermekkorától fogva vé­gigdolgozta hosszú életét, régóta visszatartja már betegsége. De bogy Csáki Mihály békésen ül­dögéljen a szobában, ilyen szép napos-hideg novemberi délelőttön, „erre nem vinné rá a vére”. Hiába porol vele Csáki néni, félti a fagytól a szamóca­töveket: „Jól néznénk ki, ha még ezt a kis takarást se tud­nám megcsinálni.” — 1894-ben költöztünk be eb­be a házba a tázlári majorból. Nyolcéves voltam elekor. Ne­vetséges, de nekem, a pusztáról jött gyereknek Soltvadkert óri­ásnak tűnt, szinte megzavarod­tam. Elküldték a boltba, negy­ven lépésnyire, visszafelé elté­vedtem. Elkeseredett düh fo­gott el. Elhatároztam — óriási elhatározásnak éreztem akikor —, hogy megismerem Vadker­tet, mint a tenyeremet. — Ezért, ha a szép kitüntetés miatt jött gratulálni fiam, amit november 7-én kaptam, nem tu­dok én másra hivatkozni, csak erre a régi emlékemre. Mert tulajdonképpen ehhez a szán­dékhoz való ragaszkodás volt az egész életem: megismerni a környezetemet, ahol élek. Hogy árián később rájöttem, nem is­merhetem a falumat sem, ha az ország, sőt — amennyire az én hat elemin pallérozott eszem en­gedi — a világ dolgait nem ismerem, az már természetesen jött, magától. És az is, hogy a tudást a tettek hozzák meg. Csak úgy igazodhatunk el vala­miben. ha nemcsak messziről figyeljük. Ezért hát csináltam is ezt-amazt..: Est-amazt. A Tanácsköz­társaság idején tagja lett asolt- vadkerti direktóriumnak. A falu közvéleménye megdöbbent. A Csáki család szegény . volt (hi­szen hiába volt a kis Mihály az iskola első tanulója, nem mehe­tett gimnáziumba), de nem tar­tozott a legrosszabb módúak közé. Néhány hold gondosan mű­információk nem jutottak el céljukhoz. Valamennyi ilyen ér­tesülés a szovjet szervek kezé­ben van. Tudom, hogy az orosz nép ellenségnek tart. Ezt meg is értem. De azért szeretném, aláhúzni, hogy én személyesen nem táplálok semmiféle ellen­séges érzelmet az orosz nép iránt. Kérem, ne ellenségként, hanem emberként ítéljenek el, olyan emberként, aki nem el­lensége az orosz népnek, so­hasem állt még bíróság előtt mélyen beismeri és sajnálja bűneit. Köszönöm. öt nehéz óra következett. Az­tán az őrök a mellókszobából, ahol az ítélethirdetésre várako­zott, ismét a tárgyalóterembe kísérték. Csak néhány másod­percet kellett várni, aztán nyílt az ajtó. A bíróság bevonult, mindenki felállt. Az őszhajú hadbíró tábornok feltette a szemüvegét, maga elé emelte a kezében tartott papír­lapot. — A szovjet nép nevében! A bíróság bűnösnek találja Fran­cis Rowers 30 éves amerikai állampolgárt kémkedés és más bűncselekményekben és ezért összbüntetésként tíz évi börtön­re ítéli! A tárgyalóterem közönsége félzúgott. A legtöbben a lehető legenyhébbnek találták a bün­tetést, amit Rowers kaphatott. Rowers először örömet érzett, aztán elborzadt. Igen, tíz év, csak tíz év. De milyen hosszú is tíz év! (Folytatása következik.) veit szőlőjük, földjük, állataik, szép házuk, becsületes megél­hetést biztosított. „Mi szüksége volt rá Csáki Mihálynak, hogy a csőcselék közé álljon?” — csó­válták fejüket a nagygazdák, amikor a fehér terror idején a direktórium többi tagjával együtt vasra verve végigvezet­ték a főutcán. Mi szüksége volt? Látta szü­lei kínlódását (édesanyja 19 év alatt 13 gyermeket szült, 36 éve­sen vitte el a tüdővész). Látta a tázlári cselédházak riasztó nyomorát, látta, hogy néhány holdjuk rabszolgájaként, egy­mástól elszakítva, embertelenül élnek a hozzájuk hasonló „mó­dosabbak” is. Szerbiától Len­gyelországig meghurcolta a vi­lágháború. És hiába maradt ki az iskolából Csáki Mihály, ol­vasó ember volt világéletében, Oroszországban megfordult ka­tonacimborákkal is találkozott, Kun Béláék híre is futótűzként terjedt. Maradhatott-e éppen ő tétlen, amikor az emberek egyenlőségét, szabad életét ígé­rő események kavarogtak. i\ent, lehetetlen volt. A sze­gedi Csillagbörtön sem feled­tethette el vele az igazságot. Sem a Horthy-korszak hosszú évei, amikor „bélyeges ember­ként” meghúzódva, rendőrsze­mektől vigyázva kellett élnie. A munka és családja szeretete, a könyvek tartották csak benne a reményt és titkos beszélge­tései barátjával, dr. Grátzer Ist­vánnal, a később mártírhalált halt, nagy műveltségű haladó szellemű orvossal. A várakozás hosszú volt. Hat­vanadik évének küszöbén érte meg Csáki ‘ Mihály a felszaba* dulást. Az újat régóta várta, munkára készen érte. Hosszú lenne felsorolni, mit tett húsz év alatt Csáki Mihály a községért, az emberek gon­dolkodásának megváltoztatásá­ért. Tudja ezt mindenki Solt- vadkerten, megyeszerte is so­kan. Említsünk csak meg any- nyit, hogy most 80 évesen is, a Hazafias Népfront községi bi­zottságának és a Kossuth Szak- szövetkezet ellenőrző bizottságá­nak elnökhelyettese, a takarék- szövetkezet igazgatósági tagja és tanácstag. • A funkciókkal nemcsak ma­gas korát és múltját tisztelték meg. Azért bízták rá, mert értő, okos ítéleteire, körültekin­tő figyelmére, szenvedélyes ér­deklődésére szükség van ma is. Befejezésül idézzünk egy mondatot dr. Dallos Ferenc elv­társ leveléből, amellyel a Mun­ka Érdemrend bronz fokozatá­val kitüntetett Csáki Mihályt köszöntötte: „Ez a magas elismerés egy élet munkájánál, dolgozó né­pünk, társadalmunk új állam­rendje érdekében kifejtett tevé­kenységének méltatása.” Ennél többet mi sem mond­hatunk. F«; J. /

Next

/
Oldalképek
Tartalom