Petőfi Népe, 1966. november (21. évfolyam, 258-282. szám)
1966-11-12 / 267. szám
S56®. november 12. szombat S. oldal A kegyelet virágai Katona József szobrán és szülőházán A legnagyobb rpagyar dráma- Katona József Társaság, vala- fró, Katona József 175. születés- mint az iskolák küldöttségei. Ez. napjan koszocúzási ünnepséget után a megjelentek a költő rendeztek tegnap délelőtt Kecs- szülőházához vonultak, ahol a keméten a költőnek a színház Katona József Gimnázium ta- mellett felállított szobránál. Az nulói helyeztek koszorút az em- esős időjárás ellenére is nagy léktáblára. tömeg vette körül a szobrot, Este a művelődési ház dísz- nagy számban jelentek meg a termében felolvasó ülést rendeA Katona József Társaság képviseletében F. Tóth Pál, lapunk főszerkesztő-helyettese ésdr. Hernádi Gyula, a társaság titkára helyezik el a koszorút. város, a Hazafias Népfront, az intézmények, a társadalmi és tömegszervezetek képviselői. Népes küldöttséggel képviseltették magukat az iskolák is. Dr. Orosz László tanár mondott ünnepi beszédet a szobornál. Méltatta a nagy drámaíró irodalomtörténeti jelentőségét és kora viszonyaiba ágyazva vizsgálta Katona József „kecskeméti” egyéniségét. Koszorút helyezett el a szobor talapzatára a Kecskeméti Városi Tanács, a Hazafias Népfront városi szervezte, a megyei könyvtár, a megyei múzeum, a zett a Katona József Társaság. Szendrő Ferenc, a Budapesti Irodalmi Színpad igazgatója tartott előadást „A munkásszínjátszók 1942-es Bánk bán előadása” címmel. Ezután Heltai Nándor városi népművelési felügyelő ismertette a 75 éves Katona József Társaság című dokumentum gyűjteményt, majd Jánoky Sándor Jászay-díjas színművész elmondotta Bánk bán monológját. A Katona József Társaság felolvasó üléséről készült felvételt a Magyar Televízió szombat esti híradójában vetítik le. Harry anyja szemrehányóan mondta a férjének: — A múltkor mondtam már, hogy küldjük el azt a fickót! Á papa bólintbtt: — Megteszem szivem, megteszem! A háromtagú család felkelt, s kivonult az étteremből. Mr. Fanning nem tartott velük... Rowers dermedten figyelte a jelenetet. Némi utálatot érzett a kis fickó iránt, s nem bánta, hogy így' megtépázták egy kilencéves gyerekhez képest enyhén szólva túlzott önbizalmát. Mégis úgy gondolta: a gyerek apja helyesen járt el, amikor otthagyta azokat, akik nem torolták meg a fián esett sérelmet. Rowers a két. oroszra nézett, akiknek minden bizonnyal szintén látniuk és hallaniuk kellett mindent, ami három asztainyi- ra tőlük lejátszódott. Ok azonban. mintha mi sem történt volna, az étlap tanulmányozásába mélyedtak. Rowers nem értette őket. A helyükben beavatkozott volna, vagy legalább, is kiment volna a gépkocsijához. Nem értette, miért olyan magabiztosak? S teljesen érthetetlen volt számára, ha any- nyira biztosak erejükben, akkor miért olyan szerények? Azzal vágta el a vitát önmagával, hogy az oroszok titokzatos emberek. Ha európai ruhában járnak is, magafajta ember soha nem fogja őket megérteni. De végeredményben nem is megértenie kell őket. hanem legyőzni. És akkor eltűnik majd a „rejtélyük”. Az a szabadság és demokrácia, amit ők, amerikaiak visznek majd a Szovjetunióba. megváltoztatja majd az orosz jellemet is. Rowers is fizetett, aztán ment. Kíhelton ezredes délutánra hívatta magához. Az ezredes most nem hallgatta végig a szabályszerű jelentkezésit. Ingujjban volt, s igyekezett úgy elhelyezkedni, hogy minél jobban érje a ventillátor kavarta szellő. Helyet mutatott Rowersnak: — Pokoli meleg van, ugye Francis? A főhadnagyot meglepte, hogy parancsnoka a keresztnevén szólította. — Mint a pokol fenekén! — mondta. — Odafent hűvösebb van! ■— mondta Kíhelton, s ujjával az ég felé bökött. — Minél magasabban repül az ember, annál hűvösebb! Rowers szfve megdobbant. Csak nem a nagy alkalom érkezett el? Nem szólt semmit. — Nézze, Francis, ez nem hivatalos beszélgetés — folytatta az ezredes. — Igazság szerint még nem is volna szabad magával semmit közölnöm. De én Kamerák az iskolában Nem is volt olyan egyszerű eljutni az igazgatói irodáig. A kívülálló számára zűrzavarnak tűnő szaladgálás, a folyosókon keresztül-kasul kábelek, rövid, pattogó utasítások röpködtek a levegőben. öt napig forgattak a francia televízió munkatársai Kecskeméten, az Ének-Zenei Iskolában. — Húsz perc! _ tárta ki karjait csaknem kétségbeesetten Pierre Voslinsky gyártásvezető, a párizsi konzervatórium volt tanára. — Ennyi idő alatt kell ízelítőt adnunk a „Világ zenéje” című sorozatban a magyar ének- és zeneoktatás módszertanából. Ügy terveztem, iskoláról iskolára járva töltjük ki az időt. Kodály Zoltán tanácsolta. hogy Kecskemétre jöjjünk, mert itt egy helyen megtalálunk mindent, amire szükségünk van. Túlságosan is igaza lett. Húsz osztály énekórái, énekkar, zenekar, egyéni hangszeroktatás. Mindegyik új és új látószögből villantja fel az iskolai zenekultúra számunkra hihetetlen gazdagságát, a nevelő munka szigorú, de természetes logikáját, üde szellemességét. Mit hagyjak ki? Pedig a 20 perc alatt még Kodály Zoltán is megszólal egy rövid interjúban. A többszöri próba és felvétel után a fáradtság legcsekélyebb jele nélkül tartja kézben, a beszélgetés fonalát a kecskeméti tanárok körében. — A franciák? — mosolyodik el kérdésemen. — Csak azt mondhatom, amit a Film, Színház. Muzsika riporterének az amerikaiakkal kapcsolatban: Az elefánt tanulni jön az egérhez. * Nyugaton Óriási zenésznevelés folyik, de a tömegek kultúrája nem tud felemelkedni a virtuózokhoz. Nincs közönségük. Egyre inkább rájönnek, hogy ezen csak úgy lehet segíteni, ha már az óvodás korban elkezdik a zenei nevelést és következetesen végig viszik az iskolán is. — Tanár úr gyakran meglátogatja a kecskeméti iskolát. Mennyire elégedett fejlődésével? — Sajnos, nem olyan gyakran jöhetek, mint szeretném. De igy is látom, mi az alapvető baj. Az, hogy a falak nem nőnek a gyerekekkel együtt. — Az eredeti terv szerint ugyanis — magyarázza Nemes- szegliy Lajosné igazgatónő — az Alföldi Állami Pincegazdaságtól megkaptuk volna a volt kolostor épületét. Csakhogy nem épült meg az új irodaházuk, s így még mindig ott vannak. Mi meg persze egyre jobban szorongunk. Az Idén lesi az első érettségink, s már az összes elképzelhető helyen, még az orvosi rendelőben is tanítunk. ... Ahogy mondán) szokták: ezek a fejlődés nehézségei. Ám, azért igyekeznek lehetőleg rejtegetni a vendégek előtt a túlzsúfoltságot. Pedig egyre több a vendég is. A franciák után például a tavasszal a BBC forgat az iskolában. Jövőre tíz amerikai zenepedagógust várnak. hl menőben benéztem az egyik osztlyba. Pierre Voslinsky és Jacques Trebouta, a rendező felvétel előtt meghallgatták Lakos Imréné énekóráját. A gyerekeket nem zavarták a vendégek. Pillanatnyi gondolkodás nélkül szolmizálták vissza a hallott dallamokat, vagy rakták ki hangjegyekből a mágneses táblán, Nyolcévesek. Voslinsky felvont szemöldökkel rázta felém feiét a sarokból. Azt jelentette: hihetetlen. Már betettem magam mögött az ajtót, amikor ezüstösen felKodály Zoltán és Pierre Voslinsky gyártásvezető. csendült az ének: Két szál pünkösdrózsa — kihajtott az útra... A folyosón a kamerák, jupi- terlámpák összevisszaságában fecsegett a műszaki személyzet. Szakállas, farmernadrágos vagányok, a forgatóstábok megszokott nomádihada. Mikor meghallották az éneket mintha kisimult volna az arcuk, láthatatlan fésű futott, volna végig a vállukat verdeső kócos hajzaton. Elnémultak, elnyomták csikkeiket, mosolyogtak. Szabó János Szegedi AnikóésNémeth Gyula hangversenye A KECSKEMÉTI hangverseny méltatásét előzményeivel kell kezdenünk. Az eredeti program szerint hirdetett görög karmester ugyanis lemondta vendégszereplését, s emiatt műsor- változásra került sor. A helyreigazító plakát szövegébe valamilyen téves információ folytán szintén hiba csúszott be, ezért a közönség csak közvetlenül a koncert előtt értesült a végleges műsorról, s a karmester nevéről. A többszöri változás okozta bosszúságért azonban bőven kárpótolt maga a hangverseny, mely magas színvonalával az idei zenei évad első igazi nagy eseménye volt a megyeszékhelyen. Németh Gyula dirigensi művészetéről kialakult képünk ismét megszilárdult ezen az esten: erőteljes, szuggesztív egyéniség, aki jól ismeri és maximálisan ki is tudja aknázni a zenekari muzsikálás lehetőséelmcBidom. annál is inkább, mert éppen magának a legfontosabb érdeke, hogy titkoban maradjon... Holnapután hajnalban indul. Rowers felsóihajtott. — Végre! Khelton felállt, jelezve, hogy vége a kihallgatásnak. Kezet nyújtott: — Hát akkor a viszontlátásra, holnap este tíz órakor! Azért közöltem magával már most az időpontot, hogy alaposan kipihenje magát. Semmi ital, semmi könnyelműsködés, semmi éjszakázás! Holnapután nagy szüksége lesz odafenn a frisse- ségérére!.... Rowers nagyszerűen aludt a nagy nap előtti napra virradó éjszakán. Eszébe sem jirtott a veszélyre gondolni, s nem érzett nagyobb izgalmat, mintha arra készült volna, hogy vasárnap hajnalban öt postazsákkal kellene átrepülnie Amerikába. Frissen ébredt, s elindult be a városba. Egy darabig sétált, aztán a szálló felé vette útját, hogy valami frissítőt igyon és lehűljön a tikkasztó melegben. A bejárat előtt ismét eléje lépett az a borotválatlan, ócska kabátot, kitaposott cipőt viselő férfi, akinek szolgálatait már kétszer elutasította. „Korunk nagy csodája” azonban ismét megkísérelte. hogy az amerikai igénybe vegye szolgálatait. Ahogy máskor is tette, tolakodóan hadonászott óriási névjegyével, amelyen különböző írásjegyek tarkál- lottak. Ezúttal szerencséje volt. Rowers intett neki, hogy kövesse. „Korunk nagy csodája” azonnal munkához látott, amint Rowers letelepedett az asztalhoz. Állva dobálta piros, kék, zöld képecskéit, egy vérbeli bűvész ügyességével. Teljes magasságában ott állt az asztal előtt, hosszú figurája ide-oda hajlongott. Rowers csak tréfából akart jósoltatni magának, de volt a szemfényvesztőben valami szuggesztív erő. ami arra késztette Francist, hogy úgy figyelje a színes képecskék játékát, mintha az élete függne tőle. A szemfényvesztő keze hol az asztal fölött lebegett tele képecskékkel, hol üresen emelkedett a levegőbe, s közben a kártyácskák állandóan változtatták helyüket az asztalon. Aztán a kártyavető ujjait görcsösen összehúzta, egy hirtelen, heves mozdulattal, mint a sas, amikor megragadja áldozatát, összetúrta a képeket, megforgatta, átrakosgatta azokat, majd legyintett a kezével és a levegőből varázsolt elő egy újabb sorozatot. (Folytatása következik,.) geit, tempó-, hangszín- és dinamikai effektusait. Üjat nemigen mond ugyan a művekről, de amit csinál, az mindig meggyőző, friss, izgalmas és az adott mű lényegéből fakad. ÜGY ÉREZZÜK, egyéniségéhez éppen ez a műsor illik legjobban: a romantika világa, s a kortárs zeneművészetből is elsősorban az, ami több szállal kapcsolódik a múlt zenei hagyományaihoz. Így Szabó Ferenc: Ludas Ma- tyi-szvitjének interpretálásában az a természetesség ragadott meg leginkább, ahogyan maga a mű is elénk állítja a népi hős kissé naiv, népmeséi motívumokkal átszőtt figuráját, mely azonban a társadalmi igazság- tételt személyesíti meg, s az egész nép érzésvilágának kifejezője. Schubert: IV. szimfóniájának hallgatása közben azt éreztük a legfontosabbnak, hogy ez a fiatalkori alkotás mennyire a későbbi nagy Schubert-művek hangját előlegezi. Különösen a zárótétel győzött meg erről, melyben a tartalmi mélységek teljesen lényegtelenné teszik azt a tényt, hogy a mű formai felépítése merőben konvencionális. Sok előadó Schubert zenéjének éppen ezzel a kettősségével nem tud mit kezdeni, s talán >ezért van, hogy ez a szimfónia — sajnos — oly ritkán szerepel hangversenyeink műsorán. Németh Gyula ezt a hézagpótló feladatot teljes sikerrel oldotta meg. SCHUMANN zongoraversenyével kapcsolatban elsősorban Szegedi Anikó tolmácsolásáról kell szólnunk. Mintha újonnan fedeztük volna fel a mű színeit, differenciált zenei világát a boldog dalolástól az álmodozó romantikus lírán át a szertelen jókedvig. Végre olyan előadást hallottunk, amely nem egysi- kúan, hanem a maga sokrétűségében állítja elénk a német romantika egyik legérdekesebb egyéniségét! A HANGVERSENY sikerében nagy része volt az ez alkalommal igen szépen muzsikáló Budapesti MÁV Szimfonikus Zenekarnak, mely jól reagálva, technikailag pontosan és hangzásban is kielégítően valósította meg a karmester és a szólista elképzeléseit. j/
