Petőfi Népe, 1966. szeptember (21. évfolyam, 206-231. szám)
1966-09-02 / 207. szám
SÜS. saepíemher 3, péntcR & oldat* Félegyházi tankönyvszemle > Nyolcszáz féle tankönyvet forgatnak 17 millió példányban ebben a tanévben Magyarország összes oktatási intézményénoa tanulói. Az általános iskolai tankönyv- reform befejezéseként tizennyolc nyok között végzik a város és az egész járás tankönyveinek szétosztását, csomagolását, a szállítások előkészítését. Soha nem volt még ilyen nehéz szezonjuk tanévnyitás előtt. Szerencsére a tavalyinál öszBense Istvánné és Fejes Éva derékig tankönyvben. új tankönyv jelenik meg az idén, s 73 utánnyomás. A középiskolák 180 tankönyvfajtát fognak használni. Megyénk könyvesboltjai közül a legmostohább körülmények között levőt, a kiskunfélegyházi földművesszövetkezeti üzletet kerestük fel. Nem köny- nyen akadtunk rá. Az üzletet átalakítják, és most ideiglenes tanyán, a zeneiskola néhány termében nagyon ,,tábori” viszo szehasonlíthatatlanul jobb ellátásnak és a kollektíva jó munkájának köszönhetően így sem volt semmi fönnakadás. Nagy könnyebséget jelentett, hogy — mint az egész megyében — a tanulók az iskolában kapják meg a könyveket, így az árusítással nem kellett bajlódniuk. Görög Lajos üzletvezető elmondta, hogy 75 féle általános- és 145 féle középiskolás könyvet, összesen 119 ezer 893 darabot küldtek szét az iskoláknak járásszer te, 550 ezer forint értékben. Szépek az új tankönyvek, általában keménytáblásak, hasz- nálatállóbbak, mint a régiek. Ha kímélik őket, több évfolyam is tanulhat belőlük. Különösen az ál talános iskolák alsóbb osztályos könyvei színesek, szemléletesek, dúsan illusztráltak, változatos tördeléstechnikai eljárásokkal készültek: öröm lapozgatni bennük. A nyolcadik osztályos földrajz és orosz, továbbá néhány gimnáziumi reformtankönyv még nem érkezett meg. Mire a könyvesbolt viszontagságos vendégeskedése után — szej> tember 15-én — visszatér újjászületett régi otthonába, remélik, már nem lesz sem hiányzó, sem elküldeni való tankönyv a raktárban. Egy különös útikönyv Több mint két és fél hónapon át, minden csütörtöki lapszámunkban két teljes oldalon öszefüggő témájú, képekkel gazdagon illusztrált cikkeket találtak olvasóink. Ügy is mondhatnánk, hogy a megye tájainak, városainak és az ott élő embereknek, hétköznapjaival, fejlődésük távlataival foglalkozó újságcikkeink egy képzeletbeli utazáson az idegenvezető szerepét töltötték be. Akik ugyanis a megyénk útjait járó riporterrel végig látogatták a Duna—Tisza köze változatos vidékeit, egy ilyen képzeletbeli utazás részesei voltak. Utazásé, amely a múltból a mába vezetett, de megmutatta a holnapot a közeli és távoli jövendő távlatait. Bátran mondhatjuk, élményeket gyűjteni, tapasztalatokat szerezni legalább olyan érdekes és élvezetes volt a riporterek, az újságírók számára, akik ezeket a cikkeket írták, mint maga az irodalmi megformálás. Az ötéves tervek nyomán hatalmas léptű fejlődés ösvényein haladó Duna—Tisza köze, Bács megye mutatta meg megújult arcát, Httatta meg gondjait, reményeit, s elhatározásait nem is akármilyen részletességgel. A terjedelem is tekintélyes. A lapunk hasábjain megjelent egy-egy járás és egy-egy ruigyobb város fejlődését bemutató írások egy száz oldalas, tehát nem is olyan aprócska könyv anyagát szolgáltathatták volna és ezt a könyvet több mint hetven, gondosan összeválogatott kép díszítette. A példányszám sem lebecsülendő, hiszen együttesen több mint 300 ezer újságpéldányt jelent ez a vállalkozás, amelynek legfőbb célja az irodalom eszközeivel krónikát, történelmet vázolni fel szocializmust építő hétköznapjainkról, biztos távlatokat mutató jövőnk- ről. Kombájnnal, zetorral, harmonikaszóral V/’ égestelen-végig Császár- ” töltésen nem akadtam ezen a napon egyetlen kulturális vezetőre sem. A művelődési otthon igazgatója a járásnál, a KISZ-titkár Baján vezetőképző táborban, a két orvos, akiknek lelkiismeretes ismeretterjesztő munkájáról ugyan csak sok jót hallottam, valahol betegnél, a hetedik határban. Mígnem aztán a presszóban, ahol a bőségesen nyelt port igyekeztem leöblíteni, asztalszomszédomnak. Hir- mann Györgynek, a fiatal tanyai tanítónak panaszkodtam az eredménytelen útról. Elmosolyodott. — Lesz itt kultúráiét nemsokára, még a külterületen is, csak érjenek rá jobban egy kicsit a kombájnok, meg a zetorok. — Hát ez meglepő. Ilyen buzgó kultúrmunkások lennének a császártöltési gépkezelők, hogy7 rajtuk áll, vagy bukik a tanyai művelődési élet? — Nem a gépkezelőkről, a gépekről van szó. Talán a mezőgazdasági gépekről tartanak szemléltető előadást? — Dehogyis. Vetítés nélkül szinte lehetetlen előadást szervezni a tsz-ekben. Az embereket a látvány, a „mozi” vonzza. Csala II.-n, a Felszabadulás Tsz tanyai üzemegységében, ahol nincs villany, egy kombájnakkumulátor segítségével világítottam és vetítettem a diapo- zitíveket. Milyen előadásokat tartott? — Irodalmi, képzőművészeti, földrajzi ismertetőket. Az írók életét, műveiket, a festményeket és a tájakat a diaképek tették láthatóvá. — Érdekelte az embereket? — Eleinte nagyon csalogatni kellett a csalaiakat. De erre is akadt módszer. Kihirdettem, hogy az előadás után bál lesz. Éjfélig húztam a talpalávalót egyszál harmonikán. —Mikor kezdték az akkumulátoros kultúresteket? __ T^avaly a féléves jelentésben olvastam, hogy Csala II.-n még nem indult meg a tervezett ismeretterjesztés. A kutúrotthon-igaz- gatóval és a tsz vezetőségével fundáltuk ki, hogyan is lehetne, és tavasz óta rendszeresen folyt a munka: Negyven-ötven ember is összejön egy-egy alkalommal. Nyáron szünetet tart ottunk, de ha befejeződik a munka dandárja újra elkezdjük. — Nehéz volt megtalálnia a hangot a tanyai előadásokhoz? — Egyáltalán nem. Ott élek. A négy alsó osztályt tanítom a Csala pusztai osztatlan iskolában. Azt nehezebb volt megszólod. A tsz vezetősége az iskolát is segíti. Zetorral hozzuk be a gyerekeket ha bábszínház, va'y más gyermekrendezvény van a kultúrházban M inden lehetséges eszközt igénybe kell venni a tanyákon. Nagyobb anyagi támogatás kellene a többi tsz részéről is, hogy más külterületeken is, korszerűbb felszereléssel dolgozhassunk. De addig is a „síppal, dobbal, nádihegedűvel” mintájára — kombájnnal, zetorral. harmonikaszóval. Sz. J. S2AB.Ő LÁSZLÓ KiSRG GjérNyiG: 13. I« kellene őket tartóztatni — gondolta a hadnagy..; De aztán elhessegette a gondolatot, hiszen még arra sincs módja, hogy kivegye a zsebében lapuló igazolványát. A kis fényképezőgép egyelőre ott lapult a zsebében, bár nem tudta, mit tartalmaznak a filmkockák, de ösztöne azt súgta, hogy nagyon nagy fogást csinált... A négy támadó szótlanul ült a kocsiban, s szótlanok voltak az amerikai tengerészeit elhárító tisztjei is, utóbbiak szótlanságát sok minden egyéb mellett azzal is lehetett magyarázni, hogy attól tartottak: nagy botrányba keverik a haditengerészetet, ha kiderül, mit csináltak. Az alig egy évvel előbb született védelmi törvény csak megerősítette ugyanis azokat a korábbi rendelkezéseket, miszerint a különböző fegyvernemek — így a haditengerészet is — hírszerző és elhárító szerveinek szigorúan tilos amerikai földön „tevékenykedniük” ... Csak kivételes esetben tehették ezt meg. akkor is az FBI-tói kellett engedélyt kérniük minden egyes akcióhoz. Viszont az ONI — de épp így a légierők, vagy a szárazföldi haderők hírszerzése és elhárítása is — szeretett inkább a isaját szakállára dolgozni, hiszen lehetetlen kívánságnak tűnt minden lépésükről számot adni az FBI-nak. A rivalizálás már egy évtizede tartott, s nem hagyott alább a második világháború kitörésekor sem... (Sőt, még akkor sem, amikor már az Egyesült Államok is belépett a háborúba...) Egy nagy, háromemeletes, szürke épülettömb előtt állt meg a fekete Chevroletté. Stanley megrökönyödve látta, hogy az FBI los Angeles-i kirendeltségére hozták őket... — Hát az FBI köpött a levesbe? — mondta most már hangosan. De még mindig nem árulta el, hogy ki ő tulajdonképpen, bár most már sejtette, hogy az FBI emberei nagyon pontosan tudják, kiket „csomagoltak be” a japán konzulátus előtt. Odabent gyorsan túlestek a formaságokon, s az FBI emberei nem is titkolták az örömüket, a jó kis fricskának, amit ezúttal az ONI kapott. Mert miközben átkütatták Stanley zsebeit, elkobozták tőlük a kis fényképezőgépet, a chiffre-gép jelszámrendszeréről szóló feljegyzéseket, sőt, még az igazolványaikat is — már javában folyt a telefonbeszélgetés a los Angeles-i kirendeltség vezetője és Edgár Hoower, az FBI nagyhatalmú szövetségi főnöke között. A jelentés lényege ez volt: az ONI, amerikai érdekeket veszélyeztetve, magánakciót kezdeményezett, s nemcsak a diplomáciai státust sértette meg, hanem keresztezte az FBI terveit is. Hogy mik voltak ezek a tervek, Stanleyék persze nem tudhatták, legalábbis akkor, csak 1945 után... („Semmiképpen sem megsérteni Japánt, sürög- jenek-forogjanak az USA-ban úgy, ahogy tudnak, nem az a fontos, hogy mit tudnak meg az amerikai flottákról, vagy a katonai erőkről, hanem az, hogy Georg Hull, akkori külügyi államtitkár rábírja a tokiói kormányt: nekik a Szovjetuniót kell megtámadniok Távol-Keleten, az USA és Japán semmiképpen sem háborúskodhat egymással, mert ez fontos érdekei ellen lenne.”) Nos. miközben Washington és Los Angeles között jó félórán át folyt a telefonbeszélgetés a különleges vonalon, Stanley hadnagynak és két társának módja volt végigélni. mint alázza meg őket az FBI: nemcsak mint amerikai tiszteket, hanem mint embereket is. Mindhármójukat anyaszült meztelenre vetkeztették, s valamennyi testrészüket áttapogatták, átkutatták, „nem rejtettek-e el valami olyasmit, amit az FBI elől el akarnak titkolni.” Hiába tiltakozott Stanley, hiába követelte, hogy hívják fel az ONI parancsnokságát, a szövetségi nyomozóiroda ügynökei csak nevettek rajtuk. Pedig ha tudták volna, hogy mi rejtőzik a filmre vett japán szövegben — talán egyikőjük sem lett volna ilyen vidám. Mert bizonyos, hogy ennek ismeretében az FBI emberei meghökkentek volna kissé: hát már ennyire beépültek a japánok? Stanleyék viszont örülhettek volna, hogy időben megtudják azt, ami hétpecsétes titok közöttük, s amiről a japánok mégis tudomást szereztek. Mert ez esetben lett volna még idő bizonyos átcsoportosításokra, hadászati-felvonulási tervek megváltoztatására ... 1941 novemberét írták ugyanis ... Ám a filmtekercsre vett szöveg egyik pillanatról a másikra megsemmisült — nem csupán a rivalizálás miatt, hanem egyszerűen emberi butaságokból. Mert annyira lehettek volna kíváncsiak az FBI ügynökei. hogy legalább sajátmaguk számára hasznosítsák, amit Stanleyék megszereztek a japán konzulátuson. De Edgár Hoower szigorú utasítást adott, hogy a filmre vett anyagot meg kell semmisíteni, mégpedig úgy. hogy a telefonbeszélgetés után nyomban ki kell venni a filmet egy világos szobában ... (Folytatása következik.) SZEPTEMBER 3-AN 20.20: Anyasági kereset Szerzői est Darvas Szilárdról. A műsorban megszólalnak Darvas Szilárd versei, monológjai, vidám jelenetei. A kereti atékban a nevette, tés' és a lira múzsája vitatkozik azon, hogy melyikük vallhatja Igazán magáénak az írót. Közreműködnek: Lehóczky Zsuzsa, Dómján Edit, Béres Hona, Nagy Attila, Kazal László, Mezei Mária. SZEPTEMBER 4-EN 18.20: „Várj reám” A műsornak ezt a nevet is adhatnánk: költészet—háború. Neves művészek tolmácsolásában szerelmes verseket hallanak a nézők a II. világháborúról. Egy kis ízelítő a műsorból: Radnóti Miklós: Levél a hitveshez — című versét Nagy Attila* Eluard: Szerelmes vers a háborúban — című költeményét Bitskey Tibor, Scsipacsov: Éjfélkor indult — című versét Avar István adja elő. SZEPTEMBER 6-AN 18.40: Magyar művészet a honfoglalástól Közvetítés a Szépművészeti Múzeumból, ahol bemutatják a Párizsban. rendezett magyar kiállítás ér. tékes anyagát. 20.00: Régóta szerepel a Vígszínház műsorén Tolsztoj: Karenina Anna című világhírű tragédiája. Mégis nagyon sokan nem jutottak el a nézőtérre azok közül, akik szerették volna megtekinteni a darabot. Vágyuk most teljesül, a tv Páger Antallal és Ruttkal Évával a fősze. repekben közvetíti az előadást. SZEPTEMBER 7-EN 18.40: Zenei figyelő Részletek a műsor tartalmából: Budapesti Zenei Hetek 1966. — Nemzetközi zenei versenyek Budapesten — Nyári hangversenyekről: Fertőd, Tihany, Keszthely — A Szegedi Szabadtéri Játéikokról.
