Petőfi Népe, 1966. szeptember (21. évfolyam, 206-231. szám)
1966-09-10 / 214. szám
r 1966. szeptember 10. szombat & oldal N A diploma aranya ¥Jr. Szarvas András 50 év- vei ezelőtt, 1916-ban kapta meg diplomáját a Budapesti Orvostudományi Egyetemen. A kiskunfélegyházi gimnázium egykori növendéke párizsi ösztöndíjasként kezdte az orvosi fakultást, de nem fejezhette be tanulmányait a francia fővárosban, mert amíg disszertációjához gyűjtött anyagot Budapesten, Európát széttépte az első világháború. A fiatal orvost úgyszólván gyakorlati tapasztalatok nélkül sodorta egy 600 ágyas kórház élére a háború. Itt, Als ószombat falun, a világégés okozta általános egészségügyi romlás láttán fogalmazódtak meg benne orvosi munkájának alapelvei. — Mindig a közegészségügy pulzusán tartottam a kezem — mondja félévszázad múltán szerényen, egyszerűen. Másik alapelve, hogy ne csak a kór puszta kiirtását tekintse feladatának a gyógyítás. Ugyanilyen fontos a beteg teljes szervezeti és pszichikai visszatérítése az élethez. Elsőként alkalmazta a tízes évek végén a lábadozó tuberkolotikus betegek munkaterápiás kezelését, a fo- kozatos hozzászoktatást a munkához. Rendszerére azóta is lényeges módosítások nélkül hivatkozik az orvosi szakiroda- lom. Aztán 1920-tól Kecskemét következett. Bizony ebben az időben alig hallhatóan vert az alföldi közegészségügy pulzusa. A tömegesen elterjedt szifilisz, pellagra, malária dúltak Kecskemét környékén. A szegedi egyetem munka- közösségével végzett kutatásainak eredményeképpen megcáfolta azt a hipotézist, hogy a század első felében gyakorta pusztító népbetegséget, a pellag- rát, a kukorica okozza. Kimutatta, hogy a rosszul táplált, egészségtelen körülmények közt sínylődő szervezetek vitamin- hiánya a döntő. Feleségével együtt 300 előadást tartott Kecskeméten és a környező tanya világban 1920 és 26 között az egészséges életmód alapvető szabályairól. Mikor Kecskemétre érkezett, minden 10 ezer tbc-s megbetegedésből 28 végződött halállal. Egy évtizedes munkássága nyomán felére csökkent az arány. Soha nem kereste a kényelmet, az egyéni érvényesülést. Pedig 1936-ban elnyert egyetemi i magántanári címe ívelő tudományos pályát nyithatott volna előtte. Jó orvoshoz méltóan mindig ott állt, ahol legsúlyosabb volt. a baj, és meggyőződéséért kész volt a veszéllyel is dacolni. A fasiszta törvények idején nem volt hajlandó alkalmazni osztályán a kórházakra is kötelező numerus clausust. Szarvas doktor elmúlt 75 éves, aranydiplomáját ma veszi át Budapesten, az Orvostudományi Egyetemen. A malária, a pellagra, a tö- megméretű tbc a múlté, de ő most is égető fontosságú orvosi munkát végez. Mint a megyei szociális otthonok felügyelője és a kecskeméti szociális otthonná] működő gerátriai munkaközösség vezetője, a munkaképes emberi életkor határainak kitágításához kutatja a feltételeket. Ma sem elégszik meg gyógyszerrel, műszerekkel. — Mindennél fontosabb az öregek lelki vezetése — mondja —, annak ébrentartása tudatukban, hogy szükség van rájuk. És ezt legfőképpen az orvosnak kell hinni. Az orvos hite nélkül szeszélyek, véletlenek irányítják a gyógykezelést, lehetetlen bizalmat ébreszteni. Ha betegeimen a bizalmatlanság legcsekélyebb jeleit láttam, mindig azt tanácsoltam nekik, inkább tépjék szét , a receptet. Hiszek benne, és ma már a statisztika is igazolja, hogy meg lehet hosszabbítani a teljesítményképes életkort. Ez vegyít örömet az idő múlása fölött érzett fájdalmamba, ha az akadémia biológiai társaságának ülésein, mind gyakrabban, engem szólítanak fel elnöklésre. Hogy csak az aranydiplománál maradjunk, régen egyet-kettőt, ha kiosztottak évente; Most Szarvas doktorral együtt 19 orvosnak adják át. 1934. óta ő az egyetlen aranydiplomás a kecskeméti orvosok közül. Az elkövetkezendő évekre több várományosa is van. Két év múlva felesége is megkapja. (S még leányuk is orvos a családban.) 6 zarvas tanár úr életerején, munkakedvén nem ejtett csorbát az idő. igazában nem is az évek sokasága, hanem hivatásának teljes átélése, elmélyült humánuma jelenti a félévszázados munkásságot tanúsító diploma aranyát. Szabó János barátja forgatta meg előttük a i,szentelt kést”. Néhány nap múlva Ruth Kühn, az idétlen törpe szeretője lett. Persze, nem tudta, hogy csak egyike a nagyhatalmú tá- jékoztatásügyi miniszter soksok szerelmi áldozatának; Goebbels letépte akkor, amikor megkívánta őket és eldobta akkor, amikor már úgy érezte, hogy unalmasak. Ráadásul a náci vezér nem is volt elég titoktartó, ahhoz, hogy kiterjedt szerelmi ügyeinek részletei ne kerüljenek át a köztudatba. Szerelmi ügyein mulatott mindenki, a Führertől egészen a kabinet magántitkáráig. Bizonyára tudott ezekről Goebbelsné is, de úgy látszik, hogy az a különös varázs, a pozíció, a rang, amely elbűvölte a nácikat, őt is hatalmába kerítette, mert sohasem okozott férjének ezzel kapcsolatos kellemetlenséget, és végül 1945-ben, a háború utolsó napjaiban megelégedett azzal, hogy férje kezéből vegye át a mérget sajátmaga és gyermekei számára. .. , Hogy egészen pontosan mi történt Ruth Kühn esetében, az később sem derült ki —, bár Ruth ma is él Németországban. Tény, hogy Goebbels hirtelen eldobta magától a lányt és úgy határozott, hogy el is kell hagynia Németországot. A berlini egyetem Geopolitikai Intézetének vezetője, bizonyos Haushoffer tábornok volt, akinek a fia Goebbels legbensőbb barátai közé tartozott. Azoknak a diákoknak a legtöbbje, akik a tábornoknál tanultak, Ribbentropp külügyi kémszolgálatának a tagjai lettek. Haushoffer már 1944 óta szoros kapcsolatot tartott a japán kémszervekkel és a sors úgy hozta, hogy pontosan akkor, amikor Goebbels szakított Ruthtal, a japánok arra kérték, legyen segítségükre abban, hogy kémszervezetük számára európaiakat állítsanak szolgálatba. Ugyanis az egyik legnagyobb nehézség, amellyel a japán kémeknek mindig meg kellett küzdeniük, színük és faji jellegzetességük volt, amely mindenütt feltűnővé tette őket. ha kiléptek országuk területéről. Tokió kérése és a német propaganda-miniszter elhatározása egybe esett. Amikor Goebbels előadta problémáját barátjának, a tábornok fiának, s ez elmondta apjának, Haushoffer közölte, hogy nemcsak Ruthot, hanem az egész családot tudná Ä szemlélet gazdagítása SOK SZ ÉP beszámolót olvashatunk egy-egy járás, vá ros, község művelődési helyzetéről. Hatalmas munka fekszik bennük, hiszen évről-évre sokoldalúbbak, elemzőbbek. Igényesebben készülnek. Százszámra találhatunk bennük adatokat arról, hogy az intézményeknek, rendezvényeknek hány látogatója, olvasója, résztvevője volt. Tájékoztatnak az előadássorozatok, s azon belül az előadások számáról, a rendezvények — különböző estek, alkalmi ünnepségek, műsorok számáról —, hogy többet ne mondjunk. Vannak azonban beszámolók, melyek hiába törekszenek adatgazdagságukkal minél nagyobb teljességre, mégis hiányérzetünk támad elolvasásukkor. Ha felteszi magának a kérdést az ember, hogy no már most, jó volt-e az adott területen a népművelési munka? — nem tud határozottat mondani. Illetve: ha rátekint mondjuk egy adatcsoportra, annyit megállapít, hogy a múlt évhez képest, az 1964-es állapothoz képest több vagy esetleg kevesebb volt a rendezvény, vagy az olvasók 6záma. Ez is valami természetesen, de a munka tartalmi vonatkozásairól, hatásfokáról nem sokat mond. Esetleg csak jelez. Nem árulja el, mi az ok, hol és mit kell tenni? NEM ELÉG tehát ma már túlnyomórészt csupán az eszközök oldaláról felmérni a művelődés helyzetét. Mert csak ezek — évek ismétlődésében elemzés helyett valami rutinmechanizmust alakítanak ki, s ebben elsikkad a minőség. Nincs egyéb dolgunk, csak összeadási műveletet kell végeznünk, s a kapott számadat mellé odaírjuk a tavalyi, meg azelőtti eredményt. Megnyugszunk, ha több, megmagyarázzuk, ha kevesebb, hogy ez például az építkezés elhúzódása vagy a száj- és körömfájás miatt van így. „Elemző” megállapításaink ilyenek lesznek: „Az előadások hűen szolgálták a szocialista eszmeiség fokozottabb kialakítását, az egységes szövetkezeti paraszti osztály kialakítását...” Miből lehet ezt kikövetkeztetni? Csak az előadások és a hallgatóság számából? A címekből? — Mert egyéb nincs a megállapítás alátámasztására. Azért mondjuk most mindezt, mert „mi vagyunk az okosak” — és mi jobban csináltuk volna? Nem. Azért, mert a művelődésügy funkciohasználni. És semmi sem jöhetett volna jobban a kis gnóm- nak, minthogy egy ilyen akcióval az útjában álló lányt a szó szoros értelmében a világ másik oldalára távolítsa. így történt, hogy a Kühn-család megérkezett a Csendes-óceánhoz — Leopold kivételével, aki továbbra is Goebbels magántitkára maradt, majd valamilyen fegyelmi vétség miatt a szovjet frontra vezényelték, ahol el is esett. A Kühn-család azzal az ürüggyel költözött a Hawai- szigetekre, hogy dr. Kühn érdeklődik a japán nyelv és a szigetcsoport őstörténete iránt. Semmivel sem keltettek gyanút azok között, akiknek feltétlenül gyanút kellett volna fogniuk, hogy egy német család ennyire távol telepedik le hazájától. Még azzal sem hívták fel magukra a figyelmet, hogy Ruth és apja rendkívül gyakran tettek különböző utazásokat a környező szigeteken. Kühnné, a doktor felesége, teltkarcsú német asszony, nagy tisztelettel nézett mindig a férjére, de volt egy rendkívül sajátos tulajdonsága: az agya amolyan irattár típus volt, nemcsak felfogta, osztályozta náriusaival együtt megértettük, hogy tovább kell mennünk. Az emberek oldaláról, viselkedésük, állásfoglalásuk, igényük, életmódjuk mélyebb megismeréséből is le kell vonnunk kö- vetkezetetéseinket. Informáltságunk, az okok, hatások, következmények megismerése így lesz teljesebb, tartalmasabb. Hogy milyen nagy szükség van a tények helyreigazító szerepére, téves elképzeléseink, makacsul berögződött fikcióink eloszlatására, kitűnő bizonyítéka ennek a Központi Statisztikai Hivatal alkotógárdájának új — bár nem, az idén megjelent — publikációja, A nap 24 órája című felmérés. Igen gondos munka, amely az adatfelvétel, a főcsoportok kialakítása, a definíciók pontossága szempontjából színes sokoldalúsággal tájékoztat az életnek erről a fontos és érdekes metszetéről, a szabadidő felhasználásáról. A FELMÉRÉS adatai a művelődés igen jelentős összefüggéseiről is vallanak. Megvilágítják előttünk, hogy művelődési terveink realizálásánál mennyire eleve meghatározó körülmény, — az emberek szabad ideje. Az, hogy kinek mire, mennyi ideje jut és juthat. Mindjárt , meglepetést okoznak a vizsgálatnak a termelőszövetkezeti parasztság téli szabad idejére vonatkozó adatai. Alaposan korrigálja azt a régi, begyökeresedett elképzelésünket, amit úgy szoktunk kifejezni: „Ó, a parasztok mit csinálnak télen! Tanyáznak a kemencepadkán, iszogatnak, kártyáznak, Nem tudnak mit kezdeni az idejükkel.” Ennek megfelelően igazítjuk a téli népművelési terveket is. Ráérnek a dolgozó parasztok, töltsük hát ki szabad idejüket minél több és tartalmasabb művelődési rendezvény biztosításával, hiszen alig várják. A NAP 24 ÓRÁJA című kiadvány nem is állítja az ellenkezőjét, mintha nem lenne több szabad ideje a tsz-parasz- toknak télen, mint nyáron. Valóban több van, de még mindig kevés ahhoz a feladathoz képest, melyet a parasztság tudati formálásához magunk elé tűztünk. A keresők — munkások, alkalmazottak — átlagos szabad ideje országosan napi 3 óra. A tsz-tagoké télen 2.6, nyáron 1,5. A termelőszövetkezeti tagok ebből a téli 2,6 órából csak 1,2 órát töltenek kulturálisan hasznos tevékenységgel, a többit otthoni tanyázgaés kiértékelte a látott, hallott dolgokat, hanem a legapróbb mozzanatokat is el tudta raktározni. Látszólag teljesen a család jólétének élt, ezzel a magatartásával lefegyverezte azokat, akik bizonyára nagyobb figyelmet fordítanak rá, ha tudják, mi a valódi szerepe. Pedig Kühnné többször is Japánba látogatott, mint futár, és ilyenkor a Hawai-szigetek tengerészeti és katonai védelmi berendezéseinek titkait vitte magával. Ruth még szebb lett, mint valaha, s feltűnően vonzó alakja meghívást szerzett számára minden társadalmi eseményre. Az ilyen alkalmak persze, gyakran hozták kapcsolatba amerikai tengerésztisztekkel, akiket az otthontól való távoliét túlságosan fogékonnyá tett a női társaság iránt. Ezek n kapcsolatok Ruth Kühnt nagyon hasznos információkkal látták el... Kühnék igen jól el voltak látva pénzzel is. Jólétük forrása állítólag a rotterdami bank volt, amelyből többen arra következtettek, hogy a doktornak valami igen ügyes befektetése lehet Hollandiában. (Folytatása következik.) tással, egy kis vendéglői kvaterkázással, kézimunkával stb. Mennyi új mérlegelési, vizsgálódási szempontra ösztökélnek ezek az összefüggések! Azután a mozi- és színházlátogatások. Csak úgy zúdulnak ránk évről-évre a milliós adatok. Ha pedig egy kicsit is elgondolkodunk az említett felmérés látogatottságra vonatkozó adatain, megint csak el kell ismernünk, hogy nem egészen reálisan Ítéljük meg a mozik, színházak, művelődési házak szerepét. Kiderül a mérlegből, hogy a 2—4 órányi szabadidőből átlag csak napi 10—20 perc jut házon kívüli művelődésre. Az emberek 31,6 százaléka egyáltalán nem jár moziba, 63,5 százalékuk színházba és 63,9 százalékuk kultúrterembe. Sokkal nagyobb arányú az otthonülésünk is, mint gondolnánk. Még vasárnap is — a férfiaknak legfeljebb fele, a nőknek pedig csupán a negyede hagyta el a lakását. Azaz: se mozi, se kultúrház, se klub s egyéb társas művelődésre szolgáló intézmény nem jöhetett szóba. Kellemes meglepetés azonban, hogy az otthoni művelődési lehetőségek megnövekedésében milyen biztató szerepe van a tv-nézésnek. Nemcsak hogy kulturálisan hasznos, aktívan töltött szabad időt jelent a tv- nézés, hanem a szabad idő abszolút megnövekedését is elősegíti. Majdnem napi egy órával több lett a tv-tulajdonosok szabad ideje! Az otthoni művelődésben első helyet foglal el a szabad idő kitöltésében az olvasás és tanulás. A MŰVELŐD ESI tervek, népművelési programok összeállításához sok-sok új gondolatot, ötletet nyújt A nap 24 órája című kiadvány, de ami a legfontosabb: szemléletbeli gazdagodásunkat segíti elő. Tóth István Térzene a kiállításon — kis hibával Sokan szerették volna meghallgatni a kiállítás területén a csütörtök esti térzenét. Sajnos, a rendezőség elfeledkezett arról, hogy a mikrofont felszerelje. A Kecskeméti Munkásőrze- nekar, valamint a kiskőrösi MÁV fúvószenekar számait azért is várta nagy érdeklődéssel a közönség, mert mindkét együttesnek igen jó hírneve van, szereplésüket mindig nagyszámú hallgatóság szokta élvezni. A Kecskeméti Kodály Kórus énekszámai — sajnos — még jobban elvesztek a szabadtéren az erősítőberendezés nélkül. A munkásőrzenekar és a kórus együttes száma éppen ez okból el is maradt. Fájlaljuk, mert sikere lett volna. Ez a jó bolt Mondhatnám: fogvi csőri tó de. rülteéget keltett Kecskeméten a héten kiragasztott moziplakát. A2 ember csakugyan nem tudja: nevessen, vagy bosszankodjon. A plakát — foghíjas. A fele olvasható csak, a fekete felíratok. Kő. zöttük nagy sárga sivatagok terülnek el. Messziről nem látod mi van oda írva, közelről valósággal kaparja a szemed ez a lehetetlen sápadt citromsárga szín. Üjítás? Nem. Csupán annyij hogy történetesen nem találtak az egész nyomdában narancsszínű festéket. Hiába rendelt a Moziüzemi Vállalat félezer plakátot narancssárgával. Jó lesz nekik a citrom is! gondolta a gépmester, s csinálta azzal. Hm. Gondoljunk csak bele: Ha az embernek nem tetszik a boltban a szőlő, vagy a sonka, nem veszi meg. De a nyomdának sose romlik a nyakán a hibás áru. Mert, akármilyen sikertelen, nem mondhatják a mozisok: csináljatok másikat, majd eljövünk érte a jövő héten. Időre kell nekik a plakát. Ha pedig elvitték, akármilyen rossz — fizetni érte már jó forinttal fognak. —hj-<
