Petőfi Népe, 1966. szeptember (21. évfolyam, 206-231. szám)

1966-09-11 / 215. szám

Az első találkozás után

Érdekes, jellegzetes színfoltja a minden őszön visszatérő színházi évadkezdésnek, hogy az együttes első kecskeméti találkozása a közönséggel zártkörű, úgynevezett „hírverő” előadás keretében zajlik le. A színpadon az együttes új tagjainak a bemutatásán van a hangsúly, rögtönzött, hevenyészetten összehangolt vegyes kabaréműsor formájában —, hogy a meghívott első közönség az üzemi, vállalati bérletszerzők népes serege fogalmat alkothasson az új együttes összetételéről, erőviszonyairól, rátermettségéről.

Mivel ez a találkozás a nagy nyilvánosság kizárásával zajlik le, szokás szerint általában alig néhány sorban emlékezik meg róla lapunk is, Inkább csak annak jelzéséül, hogy közeleg az évadnyitó premier a kőszínházban is, jó lesz utána nézni a bérleteknek, megváltani a bemutatóra és az azt követő előadásokra a jegyeket.

Az idén azonban — majd

meg működési területét. Pedig szerte az országban és itt Kecskeméten is — tanú erre az előbb említett kitűnő, ízléses és tökéletesen színpadra érett bemutató előadás is —igen sok olyan tehetséges színész található, aki otthonosan mozog ugyan ebben a műfajban, adottságai szinte predesztinálják erre, mégsem gyömölcsöztetheti képességeit, hiszen egyesek állításai szerint nincsen az ilyenfajta színháznak vidéken közönsége, másrészt meg nem is illeszthető egy ilyen vidéki politikai kabaré semmiféle költségvetési szerv keretei közé.

Lehet, hogy ez így van. De mutató’ talán számításba lehetne venni azt is, hogy a kísérletek — a művészeti, irodalmi és színpadi életben lezajló új keresés — nem mindié végződik kudarccal, nem kell, hogy törvényszerűen negatív eredménnyel záruljanak az ilyen próbálkozások.

Ügy gondolom mindenkinek haszna származik abból, ha

egy héttel ezelőtt, egészen más egy kitűnőnek ígérkező együt- tí4"Kt+ ■’QÍWt' lA tes — a nagy színházi együtkörülmények között zajlott le ez a cikkünk címében is jelzett „első találkozás”. Kerek- ded, érdekes, művészileg szoros egységbe fogott, a szélesebb nyilvánosság elé is kívánkozó kitűnő kabaréműsornak lehetett tanúja a színházat zsúfolásig megtöltő közönség a szervezők lelkes tábora, kik közül a legjobbakat a műsor bevezetéseként jó munkájuk jutalmául ajándékkal is megtisztelt a Szakszervezetek Megyei Tanácsa.

Bemutatkoztak tehát, mégpedig a szokástól szinte rendhagyó módon eltérő keretek között az új színészek. Néhá- nyan az együttes törzstagjai közül is színpadra léptek, s ez a bemutatkozás óhatatlanul színházi életünknek egy eléggé rendezetlen és érzésem szerint nem is túlságosan korszerű módon jelentkező sajátosságát hozza az előadáson is részt vevő szemtanú emlékezetébe.

Vajon miért van az úgy, hogy a világszerte tisztelt és elismert magyar kabaréműfaj, melynek nagyjait tán még a kisdiákok is név szerint el tudják sorolni, ennyire teljes egészében a fővárosban találta

tesen belül — saját képességeit sajátos módon külön is érvényesíti. Nagyon bátortalanul kérdezem, mert az ember nem mindig tud otthonosan eligazodni az ilyen „költségvetési vonatkozású” problémákban, nem lehetne-e gazdát találni ennek az egy héttel ezelőtt bemutatkozott együttesnek. Nem lehetne-e otthont keresni egy vidéki városban; Kecskeméten egy politikai kabarénak, amelynek, miként a hétfői — néha egyáltalán nem is politikai ízű vőben.

_ esztrádműsoroknak is —

m

egvan az értő és lelkes publikuma.

Ha jól meggondoljuk, még talán arra a praktikus célra is alkalmatos a szépen megkomponált ízléses és magas művésziszínvonalon megvalósított kabaréelőadás, hogy olyan helyekre is elvigye a maga érveit, művészeti argumentumait, széles a megyében, ahol egy háromórás-négyórás színházi előadás díszletei fel sem férnek a színpadra, vagy ahová a „szent” költségvetés előírásai szerint nem tudnának megfelelő nagyobb létszámú közönséget összetoborozni.

És a másik oldala ennek az eszmefuttatásnak. Sokan tudják milyen ragyogó tehetségű „klasszikusai vannak” a magyar politikai kabaréműfajnak, s ha egyszer megszólalhatna Kecskeméten is a „vonósnégyes” egy-egy kiváló Nó- ti, Tabi, Török Rezső egyfelvo- násos — hogy csak néhány nevet említsek —, színpadra kerülhetnének e műfaj új megoldásai, zenei, szcenikai és az előadóművészeiben jelentkező úttörő megnyilvánulásai — de jó is volna! — Tán még kedvet kapna e műfaj egy-egy hazai nagysága is arra, hogy „ősbe- színhelyének válasz- sza Kecskemétet, hogy legfrissebb művének értékét, sikerét a mi közönségünk műértő együttérzésének tüzében mérje le, tapasztalja ki.

Csorba István, az estet konferáló, jól ismert művész kissé kesernyés hangsúllyal mondta, egyébként nagyon szellemes összekötő szövegében, hogy azon a bizonyos előadáson olyat csinálnak a színészek, amilyet színpadi működésük közben egyébként nem csinálhatnak, olyan oldalukat mutatják meg, amelyiknek a megismerésére nem kaphat egy szabályos műsorterv keretében lehetőséget a közönség.

De jó lenne, ha úgy folytathatnánk tovább ezt a gondolatot, hogy mégiscsak módunkban lesz a színháznak az eddig még soha, vagy nagyon- nagyon ritkán megmutatott új oldalával is megismerkedni a talán nem is olyan távoli jöRács-Kiskun megye népművészete

Kiállítás a Kecskeméti Katona József Múzeumban

A SZÜRETI napok kereté- tel, nagynevű alkotók menteiben nyílt meg a kiállítás, tek a névtelen értékek kifogy- amely megyénk népművészeté- hatatlan tárházából. A szocia- nek az utóbbi száz évben létre- lista művészetnek pedig egyik hozott alkotásaiból mutat be legfontosabb alapelve, hogy jellemző válogatást. szervesen a nép kultúrájához

Bács-Kiskun megyei népmű- kaPcsolódilc- vészeiről beszélni tulajdonkép- MÁSRÉSZT a népművészet pen erőszaktétel az etnográfiai alkotásai a történelem fontos határokon, hiszen a közigazga- tárgyi tükrei. A nép minden- tás természetesen nem követ- napi életét olvashatjuk le mun- heti a néprajzi egységeket, kőeszközeiről, szépségvágyát, ár- Ezért és az anyag rendkívüli nyalt érzelemvilágát, teremtő gazdagságának ellentmondó fantáziáját, a természeti körterjedelmi korlátok miatt két- nyezettel való eleven kapcsola- szeresen nehéz feladat hárult a tát a díszítőelemekről, kiállítás rendezőire. Janó Ákos a kiállítás első terme a Hóéi Sólymos Ede munkáját dí- mokhátság díszítőművészetét cséri, hogy a megyei múzeum foglalja össze. Jellegét az ere- irányításával úgy válogattak a detileg állattenyésztő kunok bajai, kalocsai, kecskeméti, kis- pásztorkultúrája határozza meg. kunfélegyházi és kiskunhalasi Díszes faragású, fémmel kivert múzeumok állományából, hogy állatterelő botok, változatos for- a Katona József Múzeum há- májú evőeszközök, cifra borot- rom termét áttekinthető, jól ta- vatartók, hat-tíz ágból font ka- golt és mégis teljesen egységes rikás ostorok, szironyozott szalCs. L.

arculatú kiállítás tölti be.

Napjainkban, a gépesített ipar általános elterjedtségének korában, természetesen a népi díszítőművészet mind kevésbé szolgál gyakorlati célokat.

langos lószerszámok, szűrök, hímzett gallérú subák vallanak a régi pásztoréletröl A terem másik fele a ridei úttartás háttérbeszorulásával fokozott szerephez jutó népi iparosok.

tők szerszámait és termékeit

feladata kultúréletünknek a néphagyományok összegyűjtése, megőrzése, tanulmányozása.

IRIQYSÉQ

Egy butácska madár csacsog szünetlen.

Mi mondanivalója van, s kinek?

Nem szól válasz a temetői csendben, mégis vidáman csacsog, csicsereg.

Irigylem őt most, hogy vidám kedvében kedvre hangolja e komor világot, és mellyel dalát zengi, — szinte értem.

... Irigylem ezt az állhatatosságot!

Antalfy István

— Mondom, hogy nem! Az égvilágon semmit. Csak nézni kell, közben lehet pipázgatni, beszélgetni, néha írni egy-egy számot, de az nem munka.

Ennyi magyarázatra igazán fafejűnek kellett volna lennem, ha eszembe nem jön a dolog nyitja.

— Ahá! Megvan! Gyura bátyám éjjeliőr! — nyilatkoztam ki.

— No lám, hogy rátapintottál!... Mikó’ letelt az időm és a tagság megszavazta a nyugdíjamat, megkértek, hogy maszeretné hinni, hogy igaz lenne... de tudja, hogy hazugság, butaság. Ezt a hitét aztán élete végéig cipeli magával. Mármint sókan még most is így vannak. Én sok szemináriumot jártam, aztán itt vannak az újságok, a Szabad Föld. meg az Élet és Tudomány, a Dudás Matyi, So- ró’hatnám valamennyit, mer’ mind jár a faluba. Ezeket olvasom éjjel, mer’ van rá időm. Aztán a könyvtárból is hordom a könyveket. Ezektől palléro- zódik az ember esze-kereke, no meg persze a rádióból, a tévéradjak velük továbbra is. Két bél is ... Hű, de má’ igazán ugokból: én tettem velük az első lépéseket negyvenkilencbe, azután meg, hogy igencsak alkalmas vagyok vjgyázásra, merthogy nem szívlelem az italt, így mindég az eszemnél vagyok, no meg éjszaka nem csavargók el, mivel inkább a pipámat matatom, mint a szoknyák al

rik az idő, ugyancsak szaporán kell szedni a csikóimat, ha be akarok érni!

Mikor megszorítottam a kezét, meghatva nézett rám, rezgő bajusza tanúskodott arról, hogy a negyven év előtti múlt felidézése átforrósítóttá a lelkét, amiből az még sokáig fog táp*

Becsülnek, szeretnek lálkozni. Így voltam én is.

ját..,

mind, és ént is csak hozzájuk húzok,,.

¥ átszőtt az öregen, hogy jól esett mindezeket el mondania. De egyszercsak hirtelen nékiiramodott, egyenesen a félgazdás sír felé. Közben elmondta, hogy igyekeznie kell, mert sötétedés előtt érkeznek a búzás kocsik, azokat kell bejegyeznie.

— Hisz még abban Gyura bá- . .

tyám, hogy a csillagjukon ta- Pu-ia fölött hosszú deszkán még lálkozik örzse néném leikével? el tudtam olvasni a felírást: Uj — idéztem fel egykori beszél- Kalász Termelőszövetkezet. A getésünket. ház előtti kispadon Gyura bá— Az csak olyan paraszti ba- «d ült és integetett. Néztem őt,

bona! — legyintett elgondol- míg csak subás alakja bele nem kozva. — Csak mondja az em- veszett az alkonyi szürkeségbe, bér. Jól esik mondani, mert Bárdos Ferenc

1¥¥ ár éppen bontogatni kezd- te szárnyait az este. mikor a tanácsháza előtt buszra szálltain. Az ablakon át még egyszer végigtekintettem, a jólis- mert öreg utcai házakat, melyek közé már számos új ékelődött, néztem a visszafelé futó villanypóznákat, melyekről az új világ fénye áradt szerte. A falu végén, egyik ház kaW ein träger Adolf rajza»

mutatja be. Helyt kapnak a nép körében kedvelt hangsze- Minden igazán rangos művé- rek, a citera, a tambura, a fu- szeti irány összefüggött valá- rulya és a nyenyere is. milyen módon a népművészet- bAr a mAs]k feéf £erem_

ben is mutatnakbe bútorokat és háztartási eszközöket, itt a, népviseleti ruhadarabok kápráztató színei vonják magúkra elsősorban a figyelmet.

önálló termet kápott Kalocsa és a környékbeli falvak: Drágszél, Géderlak. Homokmégy, öregcsertő, Szakmar, országosan is nevezetes népművészete. A kiállítás nem elégszik meg a közismert kalocsai motívumok felvonultatásával. Történeti fejlődésében mutatja be az első fehér lyukhímzéssel díszített háziszőtttes daraboktól kezdve a fekete, majd a kékkel és vörössel váltakozó mintákon át a 30-as évek tömött, minden szabad felületet elborító, 40—50 színárnyalatban pompázó és napjainkban ismét egyszerűsödő ornamentikájáig a kalocsai viseletét. A legszebb talán a bodzalével feketített fo* nallal hímzett férfikötény és az égszínkék leányöltözet.

A harmadik teremben a megye néprajzilag rendkívül tarka déli részéből láthatunk egy- egy darabot.

A fekete alapon pirossal, zölddel hímzett bátmonostori és az ezüst „lázsiásokkal" ékes ér- sekcsanádi viselet, az „islógok- tól” (flitter) csillogó főkötők a magyar délszláv elemek összefonódásáról tanúskodnak. Közvetlenül is leolvasható a hatás a bunyevácok széles ezüst sze- gélyes brokát, kasmír, és bársony ruháiról, a sokácok élénken csíkos gyapjú „pregacsái- ról”.

Bemutat még a kiállítás egy kiskőrösi szlovák, egy nemes- nádudvari sváb és egy Halas környéki cigányviseletet.

Valamennyi kiállított tárgyat aligha lehetne felsorolni. Molnár Szilárd grafikus művész arányos, levegős berendezésének köszönhető, hogy mégsem tűnik zsúfoltnak a tárlat. Kár, hogy a tárgyi feltételek nem engedték meg egyik-másik különösen díszes népviseleti ruhadarab minden oldalról küriil- 1árható elhelyezését.

MINDENT összefoglalva, a Bács-Kiskun megye népművészetét egy helyen, összegzőén bemutatott kiállítás értékes és régóta várt eseménye kulturá- Iis életünknek.

Szabó János