Petőfi Népe, 1966. szeptember (21. évfolyam, 206-231. szám)
1966-09-27 / 228. szám
4. oktal 1966. szeptember 27, kedd I NA PtAB ( 1966. szeptember 27, I kedd Nóvna p: Adalbert Napkelte: , a 5 ó-ra 37 perc. . I Napnyugta: 17 óra 33 perc. — Az ADALBERT eredeti formája az ógermán nyelvben ,,Adalberabt” volt, melynek jelentése az „adal”: — a mai német nyelv „edel” szava révén — annyi, mint „nemes”, míg a „beraht”, melyból viszont a mai angol „bright” szó származott, „fényt, fényességet” jelent. Ebből az ős-személynévből három név keletkezett, az Albert, az Adalbert és az Albrecht, melyek közül a magyar ajkú családoknál csak az első tudott meghonosodni. A szláv „béau” „ragyogó” és a germán „adal” szó jelen tésileg rokon, e réven a régi naptárakban az Adalbertot a Bélával azonosították. — Oskolás János városföldi lakos többszörös gondatlanságot követett el. Motorkerékpárját nemcsak ittas állapotban vezette, hanem azon utast is szállított. aki nem viselt bukósisakot. Az ittas motoros járművével elesett és utasa könnyebben- megsérült. — A KÉSZÜLŐ szalkszentmórtoni törpevízműhöz 1400 méter hosszan társadalmi munkában ásták meg a csatornaárkot, a község lakói. Mintegy 1260 köbméter földet lapátoltak ki két nap alatt. Még 2200 méter van hátra, de a mim kilátok egyelőre anyaghiány miatt elakadtak. Jó lenne mielőbb pótolni, mert az őszi esők beálltával a talajvíz hosszabb késedelmet is okozhat. — Kunszcntmiklós határában kotorják a kiskunsági öntöző főcsatornát. A hosszú évek alatt lerakódott iszap gátolta a víz folyását. A munkák befejezésével a csatorna mélyebb lesz, nagyobb vízmennyiség elszállítására lesz alkalmas és így az érdekelt gazdaságok több öntöző gépet üzemeltethetnek. (Szatmári Károly leveléből.) — NYUGDÍJAS KLUB alakul Kiskun- majsán. Az alapító összejövetelt ma este 6 órai kezdettel tartják a könyvtárban. fl gavallér Ismerősöm egyik munkatársával együtt hivatalos kiküldetésben külföldön járt, Megbízatásuknak közösen tettek eleget, együtt töltötték a szabad idejüket, s egy szobában laktak a szállodában is. Hazaindulásuk napjának reggelén hozzáláttak holmijuk csomagolásához. Am ismerősöm nehezen birkózott e feladattal. Az ilyesmihez amúgy sem áldotta meg az ég tehetséggel, de különben is: kevés férfi képes ugyanazt a holmit ugyanabba a kofferba gyömöszölni, amelyet korábban odahaza minden erőlködés nélkül pedáns rendben összepakolt a felesége. — Hiába erőlködöm, nem megy, valamit ki kell hagynom a kofferból — mormogta izzadt homlokát törölgetve. — Itt hagyom ezt a nyavalyát. .. S jókora rongydarabot dugott az éjjeli szekrény alsó fiókjának mélyébe. Cipőtisztítás végett vitte magával, s mert gyöngéje a mindig fényes cipő, az e^észnapos utazásra gondolva fájó szívvel vált meg tőle. Munkatársa epésen megjegyezte: „Látom, szép ajándékot hagysz a takarítónak”, — Hja barátom — riposztozott ismerősöm —, az ember ne csak rázza a rongyot, hanem, ha teheti, legyen gavallér is. Első vásárló a Krupp Művek Karajan, kontra klérus Herbert von Karajan magára haragította a salzburgi papságot ama tervével, hogy jövő év áprilisától kezdve évente húsvéti fesztivált rendez Salzburgban. A klérus úgy tartja, hogy ezzel „tisztességtelen versenyt” támaszt a húsvéti vallási szertartásoknak. A salzburgi hercegérsek különösen rossz néven veszi, hogy Karajan a „pogány” Walküt operát, valamint J. S. Bach „profán” Brandenburgi versenyeit akarja vezényelni, — éppenséggel a nagyhéten! Karajan mindössze annyi engedményre hajlandó, hogy 1968-tól nagy csütörtökön nem vezényli Walkürt; egyébként arra hivatkozik, hogy pályafutásának mintegy felében egyházi jellegű zenét dirigált. Jubileumi lottótájékoztató A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság közli: a 38. héten, 10 855 942 lottószelvényt küldtek be a fogadók. Ezek közül 7 466 461 szelvény a 38. heti sorsoláson, míg 3 389 481 a szeptember 24-i, 500. jubileumi lottósorsoláson vett részt A jubileumi szelvények között öttalálatos szelvény nincs. Négy találatot 83 fogadó ért el, a nyereményösszeg — a nyereményilleték levonása után — 24 502 forint. Három találatot 5432 fogadó ért el, a nyereményösszeg —, a nyereményilleték levonása után — 187 forint. A kéttalálatos szelvények száma 113 961. ezekre a nyereményösszeg 11 forint. A nyereményeket a 38. heti lottónyereményekkel egy időben fizetik, tehát a két- és háromtalálatos szelvényekre jutó nyereményösszegeket szeptember 27-én. a négy- találatosokat október 5-én, — Ma rendezik meg Baján a város termelőszövetkezeteinek és gazdaságadnak állattenyésztési értekezletét, a Vörös Fénv Termelőszövetkezetben. A referátumok elhangzása után tapasztalatcserelátogatásokra kerül sor. — ORSZÁGOS fesztivált rendeznek október végén Kecskeméten a kislétszámú műkedvelő csoportok részére. Megyénket két csoport képviseli a fesztiválon: a dunapa- taji irodalmi színpad és a kecskeméti Kelemen László színpad. A kecskemétiek új műsorral készülnek erre az alkalomra. — Több pedagóguslakást építenek Jánoshalmán a tervezettnél. Az eredeti összegnél 51 ezer forinttal többet költenek erre a célra az idén. Többek között a Bajai utcában építenek pedaigógus-iker- lakást. A Csepeli Szerszámgépgyár tervezői Lajtai István Allauni-dijas vezető tervező Irányításával alig másfél év alatt fejlesztették ki a számjegyvezérlésű CER— 200-as rövldcsztergát. A rendkívül korszerű, világszínvonalú berendezés századmilliméteres pontossággal 995 műveletet végez el. A több mint egymillió forint értékű gépet megtekintették a Krupp Müvek szakembered, s azonnal rendeltek belőle. A képen: Széles Dénes szerelésvezető ellenőrzi a gép programozását a műszaki próba előtt. (MTI fotó — Bara István felv.) KEDD 18.20: Kedden este. — 18.40: A tenger enciklopédiája. — 19.40: Városaink. — 19.54: Jó éjszakát, gyerekek! — 20.00: TV Híradó. — 20.15: Malom a Pó folyón. Sorozatfilm. — 21.30: Hírek. — Házhoz szállítják a propán-bután gázpalackokat Baja, Kiskunhalas. Kalocsa és Kele- bia környékén, a kisipari szövetkezetek. A hasznos új szolgáltatást szeptember elsejétől vezették be. 75 éve, 1891. szeptember 27-én halt meg a múlt száraad nagy orosz regén ylix^nemzjeóré^ éneik egyik kimagasló egyénisége, Ivan Alexan-drovics Goncsárov. Jómódú, nemessé lett kereskedőcsalád sarja volt. A péter- vári egyetemen végzett tanulmányai után állam- hivatalnok lett, és az is maradt 1369-ben történt nyugalomba vonulásáig. Ettől fogva nem is írd már. 1852-től három évig egy állami expedíció titkáraként világ körüli ha- jóutat tett. Utazásának élményeit „Ballada fregatt” című kétkötetes munkájában örökítette meg. Írói működésének három évtizede alatt — útleírásán kívül — mindössze három regényt írt. Az 1841-ben megjelent -„Hétköznapi történet”-et csak 1850-ben követte az „Oblomov”, majd 1869-ben a „Szakadék”. A regények szereplőinek kapcsolódása révén három regényét trilógiának tekintette. Világhírét az „Oblomov” teremtette meg. A pártatlan objektivitás hangján írt realista regényben művé- sr/i erővel rajzolta meg az orosz Pató Bálokat, a parazita orosz földbirtokosi réteg restségét szellemi hanyatlását, amely mái nemcsak, a munkára, de bármilyen cselekvésre, sőt az élet élvezetére is képtelen. Az oblomovi típusi oly érzékletesen. írta le, hogy az a tehetetlenség irodalmi jelképévé lett. — A DUNAÁRTÉRI Erdőgazdaságban —, ahol a hét végén befejeződött a szarvasles — a legszebb zsákmánynyal, egy svájci vadászinő dicsekedhet, aki egy arany- és egy ezüstérmes szarvas- agancsot vitt haza. — Repülőgép-konstruktőrök szerint a hetvenes évek közepére ezer utast szállító háromemeletes repülőgépeket fognak üzembeállítani és már folynak a kutatások az ilyenfajta repülés biztonságossá tételére. Az óriás gépek tervei már a konstruktőrök rajzasztalán szerepelnek. A Kecskeméti Agrometeorológiai Obszervatórium jelenti: szeptember 25-én a középhőmérséklet 13,3, (az 50 éves átlag 14,9), a legmagasabb hőmérséklet 17,9 Celsius-fok. A napsütéses órák száma 5. Szeptember 26-án a reggel 7 órakor mért hőmérséklet 8,7, a délután 1 órakor mért hőmérséklet 18,8, a legalacsonyabb hőmérséklet 6,2 Celsius-fok. Várható időjárás kedd estig: változó mennyiségű felhőzet, valószínűleg eső nélkül. Napközben mérsékelt szél. Reggeli párásság, helyenként köd. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet 15—20 fok között. rr Őszi vasárnap Az idei ősz első vasárnapján sem kerülték el a külföldi turisták megyénket. Ezúttal tizenöt angol, finn, osztrák, svájci, és német vendég érkezett a „hírős” városba, ahonnan Bugáéra utaztak. Ezenkívül a Magyar Rádió egyik külföldi szekciójának munkatársai is felkeresték ezen a napon Bugacot — riportkészítés céljából. — Kik béreltek vasárnap autóbuszt? — érdeklődtünk a 9. sz. AKÖV kecskeméti igazgatóságán. — Kiskunfélegyházán egy esküvő lebonyolításában „segített” egy autóbusz, a nagyszámú násznép megelégedésére. Szánkról is indítottunk egy különjáratot. méghozzá Cserkeszőlőre, a nyárlőrinci iskolások a fővárosba, a bócsaiak pedig a megyeszékhelyre látogattak*. Juhász lmréné, a Kecskeméti Városi Tanács anyakönyvvezetője elárulta: Ilyenkor, szeptember végén, aránylag kevesebb a családi esemény. Szombaton délután három névadóünnepség és két házasságkötés volt. Vasárnap semmi. „Mi azért nem esünk kétségbe — magyarázta az anyakönywezető —, hiszen tudjuk tapasztalatból, hogy nálunk az őszi „dömping” a szüretet követő időszakra; esik. S már most gyűlnek október elejére- közepére az esküvői előjegyzések ...” Végül essék néhány szó az idei divatról. Vasárnap délután mintegy ezer érdeklődő láthatta a Kecskeméti Állami Áruházban bemutatott 120 őszi-téli modellt. Nők, férfiak, gyermekek tapsoltak a bemutató teremmé varázsolt áruházban nemcsak a szebbnél szebb kreációknak, hanem a hangulatos műsor szereplőinek is. B. Gy. Vidám szüreti karnevál Kelebián Vasárnap vidám, változatos események színhelye volt Ke- lebia, a megye és egyúttal az ország „déli kapuja”. Már délelőtt ünnepi díszbe öltöztek az utcák, s megkezdődött a hagyományos szüreti mulatság. A díszes karneválon több mint másfélezren vonultak végig a község főútvonalain; közöttük a „csőszlegények” lóháton, s népviseletbe öltözött lányok a felpántlikázott szekereken. Délután a kiskunhalasi határőrség alakulatának lovasai rendeztek nagysikerű bemutatót a sportpályán. Este a művelődési otthonban fővárosi előadó- művészek, énekesek szórakoztatták a népes közönséget. Nem maradt el az ilyenkor szokásos táncmulatság és tombola sem. Ezenkívül több kiállítás és bemutató gazdagította a szüreti ünnepség programját. Az AG- ROTRÖSZT növényvédelmi kiállítást rendezeti, a Tompa és Vidéke Ktsz a legújabb termékeiből rendezett bútorbemutatót. A Kiskunsági Állami Erdő- gazdaság tompái erdészete erdei állatokkal és termékekkel, a község két termelőszövetkezete, s több háztáji gazdaság pedig kertészeti termékekkel szerepelt a kiállításon. Mindezek nemcsak Kelebia, hanem a környező helységek lakóira is vonzóerőt gyakoroltak. Különösen Tompáról, Kisszállásról, Kiskunhalasról, s több Csongrád megyei községből utaztak Kelebiára, megtekinteni a szüreti ünnepség rendezvényeit. RENDŐRSÉGI KRÓNIKA Egy halálos, két súlyos szerencsétlenség A hét végén hét közúti baleset történt a megyében ittasságból, gyorshajtásból és szabálytalan kanyarodásból. A szerencsétlenségek következtében öten súlyosan megsérültek, az egyik baleset pedig halálos áldozatot is követelt. Ittasan, nagy sebességgel Foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés bűntette miatt eljárást indított ak Berecz István kiskunmajsai lakos ellen. Berecz motorkerékpárjával Kiskunmajsa és Köm- pöc között 50 kilométeres sebességgel hajtott, ám vezetés előtt szeszesitalt fogyasztott. Ennek tudható be, hogy áttért az út bal oldalára és ott egy fának ütközött. Berecz István súlyos sérülést szenvedett, s eszméletlen állapotban szállították a kiskunfélegyházi kórházba. A motorkerékpár pótutasa szerencsére nem sérült meg. A balesetért teljes egészében Berecz Istvánt terheli a felelősség. Nem adta meg az elsőbbséget Szombaton délután Balázs- puszta határában vezető úton motorozott Tóth István traktoros Szabadszállás balázspusztai lakos. Az egyik útkereszteződésben a földútról a szilárd burkolatú útra kihajtott lovaskocsijával Boda György szabad- szállási lakos, s emiatt a motorkerékpáros nekiütközött. A baleset következtében Tóth István súlyosan megsérült. A rendőrség Boda György ellen eljárást indított. Halálos gázolás Tiszakécskén Hétfőn reggel 8 óra után néhány perccel tragikus baleset történt Tiszakécske határában. A Ticsakécskéről Lakitelek felé vezető úton testvére tulajdonát képező személygépkocsival szabályosan közlekedett Kiss Albert 26 éves fiatalember. Az egyik dűlőútról szabálytalanul hajtott ki a kövesútra Nagy Mihály 69 éves tsz-gazda, tisza- kécskei lakos. A gépkocsivezető kürtjelzéssel figyelmeztette a kerékpárost aki hirtelen vissza akart fordulni, de a földre zuhant. A féktávoiságon belül levő személygépkocsi az idős embert elütötte. Kiss Albert azonnal a kecskeméti kórházba szállította a szerencsétlenül járt férfit, aki azonban, mielőtt a kórházba értek volna, meghalt. G. G. S rendőrség felhívása A rendőrség kéri azt a személyt, aki szeptember 12-én 22 óra után a Lakiteleki úton látta, amikor egy gépkocsi elütötte a honvédség for- galombiztosító katonáját, jelentkezzen Kecskeméten a Batthyány út 1, szám alatt tanúkihallgatás végett. Letartóztatás a mezőtúri gyilkosság ügyben Szeptember lö-án a rendőrség közölte, hogy özv. Fazekas Sán- domé, Mezőtúr, Szekfű utca 7. szám alatti lakásában öt személyt halva találtak. A széles körű nyomozás alapján, a bűn- cselekmény elkövetésének alapos gyanúja miatt előzetes letartóztatásba helyezték Burai Árpád, 38 éves segédmunkás, többszörösen büntetett előéletű, Mezőtúr, Rózsa utca 5. szám alatti lakost. A rendőrség a nyomozást és a bizonyítási eljárást tovább folytatja. (MTI)