Petőfi Népe, 1966. szeptember (21. évfolyam, 206-231. szám)
1966-09-20 / 222. szám
Megyei I. o. labdarúgó-eredmények ÉSZAKI CSOPORT Kiskunfélegyházi Honvéd— Kecskeméti Honvéd 3:1 (2:1) Kiskunfélegyháza, 809 néző, vezette: Molnár. A rangadó mérkőzésen nagy iramú játék közben végig a félegyházi csapat volt fölényben. Mindkét csapat sokat kapkodott és a félegyháziak még egy érvénytelen gólt is lőttek. Molnár játékvezető kitűnően vezette a találkozót. Góllövők: Kertész, Kállai, Vitális (öngól), illetve Kun. Jók: Kertész, Kállai, Salánki, Dorogi, Illetve Soós, Kun, Nagy, Rácz] Ifjúsági eredmény: 8:0 a KTE iíj. javára. Kecskeméti Egyetértés— Kecskeméti AKÖV 2:1 (1:1) Kecskemét, Matkoi úti pálya. 300 néző, vezette Túrán. Alacsony színvonalú, unalmas mérkőzésen az utolsó 20 percben mutatott jobb játékával megérdemelten győzött az Egyetértés. Góllövők: Kovács II., Bozó- ki, illetve üubek. Jók: Kovács II. (a mezőny legjobbja), Kovács I., Palincsár, illetve Ba- racsi. Farkas, Boros. Ifjúsági eredmény 6:1 az 1TSK javára. • Tiszakécske— Kiskőrösi MEDOSZ 2:1 (2:1) Kiskőrös, 500 néző, vezette: Tegzes. A forduló egyik meglepetése. Kiskőrös már a 5. percben megszerezte a vezetést Márkó szabadrúgásából. A gól a tisza- kécskei csapatot lelkesítette fel és előbb Márkó rövid hazaadásából Tóth egyenlített, majd néhány perccel később Zoboki I. 2:l-re fordította a félidő eredményét. A második félidőben a Kiskőrös javítani próbált. de a csatárok a legbiztosabb helyzeteket sem tudták kihasználni. Jók: A Tiszakécs- kéből Gyenes és Zoboki II., a Kiskőrösből senkit sem lehet kiemelni. Ifjúsági eredmény: 2 ■£. Szabadszállási Honvéd— Dunavecse 8:1 (4:1) Szabadszállás, 200 néző, vezette: Király. A tartalékos csapattal kiálló dunavecseiek csak 15 percig tudtak ellenállni a Honvéd rohamainak. Utána megindult a gólözön. Góllövők: Obornyik 4. Keveházi 2, Teleki 2. Jók: Csongor, Obornyik, Keveházi. Ifjúsági eredmény: 4:1 Szabad- szállás javára. Kiskőrösi Honvéd—Izsák 2:1 (0:0) Izsák. 200 néző, vezette: Tur- csányi. Alacsony színvonalú mérkőzésen a valamivel többet támadó és a kapu előtt határozottabb csatársorral rendelkező Honvéd-csapat megérdemelten győzött. Góllövők: Kovács 2, illetve Filus. Jók: Meskó, Kovács, illetve Filus. Ifjúsági eredmény: 2:1 Izsák javára. Kiskunhalasi HonvédKecskeméti MÁV 3:1 (2:1) Kiskunhalas, 100 néző. vezette: Gyökér. Sok játékvezetői hibával tarkított közepes iramú mérkőzésen a valamivel lelkesebb és egységesebb hazai csapat szerezte meg a győzelmet. Góllövők: Fenyvesi III. 2. Csermák XII., illetve: Szabó. Jók: Si- mity. Szvorény és Fenyvesi III. , illetve: Karácsonyi, Gál, Tormási. Ifjúsági eredmény: 3:0 a Halas javára. Lajosmizse—Kecskeméti Dózsa 3:3 (0:1) Lajosmizse 500 néző, vezette: Besenyi. Változatos, iramos mérkőzésen a nagyobb lelkesedéssel küzdő hazai csapat egyenrangú ellenfele volt a sok NB Il-es játékossal felálló Dózsának. A végén mindkét csapat megszerezhette volna a győzelmet. Góllövők: Oláh 2., Kanyik, illetve Czéh, Kiss I., Kiss II. Jók: Oláh, Kanyik, illetve: Vincze, Kiss I. DÉLI CSOPORT Jánoshalma—Miske 5:0 (3:0) Jánoshalma. 400 néző, vezette: Horváth. Lendületesen kezdett a hazai csapat. Az első félidőben a három gólon kívül még négy kapufát is lőttek. A szünet után nagyon ellaposodott a játék. A két gól a mérkőzés utolsó negyedórájában esett. Góllövők: Maráczi 2, Módos, Ságodi, Nagy. Jók: Paskovics, Maráczi, Nagy, illetve Kiss és Molnár. Ifjúsági eredmény: 3:1 a Jánoshalma javára. Soltvadkert—Vaskút 6:0 (OH)) Soltvadkert. 400 néző, vezette: Mihala. Az égész mérkőzésen egyka- pura játszott a hazai csapat. Az első félidőben azonban nem tudták bevenni a szervezetten védekező vaskútiak hálóját. A szünet után szép támadásokat és remek gólokat láthatott a közönség. Góllövők: Tóth 3, Bezsenyi 2, DobsZai. Jók: Bezsenyi, Filus. Jávor, illetve Rácz, Németh. Ifjúsági eredmény: 11:2 Soltvadkert javára Hajós—Kecel 2:1 (1:0) Kecel, 150 néző. vezette: Daubner. Alacsony színvonalú mérkőzést hozott a két csapat találkozója. A vendégcsapat jobban kihasználta a helyzeteket és így megérdemelten győzött. Góllövők: Pató, Németh, illetve: Ferró. Kiemelkedő teljesítményt senkitől sem láttunk. Ifjúsági eredmény: 4:3 Kecel javára. Császártöltés—Gara 0:0 Császártöltés. 300 néző, vezette: Boronkay. A kemény védelmek harca és gyenge csatárteljesítmények jellemezték a mérkőzést. Jók: Lei, Juhász, illetve Babity. Ifjúsági eredmény: 1:1. Bácsalmás—Katymár 3:1 (2:1) Bácsalmás, 500 néző. vezette: Király. A mérkőzés legnagyobb részében a bácsalmásiak voltak fölényben, de az álmos csatárteljesítmények miatt csak kevés gól esett. Góllövők: Bor- csik 2, Ősz 1. illetve Janity. Ifjúsági eredmény: 9:0 Bácsalmás javára. Kiskunhalasi MÁV—Bácsbokod 1:0 (0:0) Bácsbokod, 300 néző, vezette; Szabó. Rendkívül sportszerű és szép mérkőzésen a vendégek egyetlen kihasznált helyzetükkel a maguk javára fordították a mérkőzést. A hazai csatársor több nagy helyzetet hagyott ki. Góllövő: Savanya. Jók: Tóth. Savanya, Seiben, illetve Pólyák, Bene, Berger. Ifjúsági eredmény: 6:1 Kiskunhalas javára. Bajai Bácska Posztó— Mélykút 2:0 (1:0) Mélykút, 200 n<?ző. vezette: Kürtösi. A gyenge iramú, alacsony színvonalú mérkőzésen a képzettebb bajaiak biztosan szerezték meg a győzelmet. Góllövők: Borsodi 2. Jók: Borsodi, Gorjanácz. illetve Horváth. Ifjúsági eredmény: 6:0 a Bajai Bácska javára. Sförülményes csatárlálék KECSKEMÉTI TE—KALOCSAI HONVÉD 2:0 (2:0) Kecskémét, 2500 néző. Vezette: Csepregi. KTE: Molnár — Nagy, Fekete I., Suhajda. Diószegi, Pav- lovics, Saliai, Tanács, Szappanos, Laczi II., B. Szabó. Edző: Dombóvári András. Kai. Honvéd: Zotler — Kiss, Kapitány, Molnár] Csirmaz, Vén, Bódis, Megyesi, Vida, Tóth, Menrátb. Edző: Malomszegi Ottó, A Honvéd kezdett nagyobb lendülettel és már az első percben Tóth lövését védte Molnár. Az első 10 perc a kalocsai csapat enyhe fölényével telt el. Később egyre inkább átvette a KTE a játék irányítását. A 16. percben Tanács teljesen tiszta helyzetben mellé lőtt. A 21. percben Tanács kiugratta Szappanost, de a középcsatár biztos helyzetben hibázott. A 28. percben B. Szabó tört a kapura. Hátulról buktatták, de estében is a hálóba kotorta a labdát. 1:0! A KTE nagy fölényben játszott ezekben a percekben. A 35. percben Saliai húzott el a jobb szélen. Lapos beadása elcsúszott a lábak mellett és Tanács mintegy 20 méterről nagy gólt lőtt. 2:0! A 40. percben Tanácsot a 16-oson belül hátulról fellökték. ólzáporos győzelem BAJAI VASAS MTE—SZEKSZÁRDI DÓZSA 7:0 (3:0) Baja, 1500 néző. V.: Polc. Bajai MTE: Majzlinger — Bisztrovics, Osztrogonácz, Visz- njeg, Csongor, Varga, Nyilas, Petrich, Rizsányi, Krémer. Bor- kovics. Edző: Jászberényi János. Nagy lendülettel kezdett az MTE és már a 3. percben Csongor lövését a gólvonalról mentették a védők. Az 5. percben Rizsányi 20 méteres szabadrúgását védte a kapus, majd a másik oldalon Majzlinger tisztázott nehéz helyzetben. A 15. percben Nyilas nagy helyzetet hagyott ki. A 17. percben formás támadás után Nyilas lövése nyitotta meg a gólok sorát. 1:0! A 22. percben Rizsányi indított támadást és Borkovics 15 méterről talált a hálóba. 2:0! A 29. percben Nyilas beadását Petrich 5 méterről fejelte a kapuba. 3:0! A szünet után folytatódtak a bajai rohamok. A 7. percben Rizsányit akadályozták. A szabadrúgás után öngólt vétettek a szekszárdiak. 4:0! A 15. pereljen Nyilas átadásából Rizsányi lőtt a kapu közepébe. 5:0! A 29. percben Rizsányi éles fejese csúszott el a kapu előtt. A befutó Borkovics 3 lépésről vágta a labdát a hálóba. 6:0! Ezzel Két ellentétes télidé KISKUNHALASI MEDOSZ—MEZÖHEGYESI KINIZSI 4:1 (1:0) Kiskunhalas, 600 néző, V.: Megyeri. H. MEDOSZ: Szalontai — Tóth II., Mészáros, Hornyák, Tóth I., Varga, Vanyiska, Csá- nyi, Jáger, Lipák. Csermák II. Edző: Várhegyi Ferenc. A kezdés után a vendégek vezették az első támadásokat, de hamarosan a hazai csapat jött fel. A 24. percben Jáger a 16-os oldalvonalánál végezhetett el szabadrúgást. Lövése a kapufa éléről Csányi elé pattant és az összekötő közelről megszerezte a vezetést. 1:0! A 35. percben a mezőhe- gyesi Csordást buktatták a MEDOSZ védők. A szabadrúgást meleg helyzet követte és Mészáros a kapu torkából fejelte ki a labdát. A fordulás után élénkebb let a játék és a MEDOSZ most már sokkal többet támadott. Egymás után három halasi támadás ígért gólt, de Csermák, Jáger és Vanyiska is hibázott. A 20. percben született az újabb MEDOSZ gól. Jäger a sarokzászlótól ívelt be. A védők röviden szabadítottak fel és Csermák II. 8 méterről belőtte. 2:0! A 28. percben a mérkőzés legszebb támadása végződött góllal. Fejről-fejre szállt a labda és Csányi ballal kapásból bombázott a hálóba. 3:0! A 32. percben Csermák II. beadásából Csányi nagy erővel lőtt a kupuba. 4:0! A vendégek szépítő gólja a 40. percben esett Csordás csúsztatott fejeséből. A második félidőben kitűnően játszó MEDOSZ ilyen arányban is megérdemelten győzött. Jók: Mészáros, Tóth I.. Csányi, Csermák II. még nem .szakadt vége a gólok sorozatának. A 43. percben Rizsányi balról hagyta ott őrzőjét. Éles szögből küldött lövése a felső lécről Nyilas elé pattant és a szélső nyugodtan po- Eozta a hálóba. 7:0! A bajai csapat végig kitűnően játszott és a nagy gólarány ellenére egy igen jól játsíó ellenfelet győzött le. Jók: Majzlinger, Rizsányi, Nyilas, Borkovics. de a játékvezető nagyon lemaradt az akcióról. A szünet után a 3. percben B. Szabó 3 méterről a kapus kezébe lőtt. A KTE támadott és a 15. percben Szappanost az 5-ösön a karjánál fogva húzták vissza a védők, de a játékvezető ezt sem látta. A játék ellaposodott. A játékvezető sorozatos tévedései miatt sok szabálytalanság is becsúszott. A mérkőzés biztos KTF. győzelmet hozott, bár a körülményes csatárjátékuk miatt csak kevés gól esett. A kalocsai támadósor gyengeségére jellemző, hogy mindössze három lövés ment Molnár kapujára. Jók: B. Szabó, Pavlovics, Suhajda, ill. Kapitány, Csirmaz. Röplabda NB I. az 5—8. helyért Bajai Honvéd— NIM 3:1 (8. 10. — 13, 12) Baja, 100 néző. V.: Pécsi. Bajai Honvéd: PetrekanicSj Bogdán, Páncsics, Peczán, Erdei, Kasziba. Csere: Takács, Oz- vald. Edző:. Schmidt Lajos. Az első két játszmában kitűnően játszott a bajai csapat. Jó mezőnyjátékkal és hatalmas ütésekkel könnyen nyerték a játszmákat. A harmadikban sok volt a könnyelműsködés. 12:8-ra vezetett a NIM. A bajaiak egyenlítettek és végül 13:12-es vezetés után mégis elvesztették a játszmát. A negyedikben szoros volt a küzdelem. Izgalmas jelenetek és. hosszú labdamenetek követték egymást. I4:12-es vezetés után nyert a Honvéd. Jók: Petrekanics, Fetzán. A Vasas elleni elmaradt mérkőzést szeptember 2l-én, szerdán délután 3 órai kezdettel rendezik meg Baján. Sokáig csak döntetlenre állt KALOCSAI VTSK—CSONGRÁDI PETŐFI 3:1 (1:0) Kalocsa 500 ‘néző. v.: Szávó. Kal. VTSK: Sáfrán — Kollár. Matos, Miskei, Pécsi, Bé- bics. Farkas, Vattai, Sipos II*, Bende, , Nyitrai. Edző: Hirmann Endre. Az első 20 percben unalmas, csapkodó játék folyt a pályán. Az első gólhelyzet a 29. percben nyílott a kalocsai csatárok előtt. A 34. percben Nyitrai ügyesen továbbított Farkas elé és a szélső 5 méterről megszerezte a vezetést. 1:0! A szünet után sem javult a játék színvonala. A 6. percben egyenlített a Csongrád. A hazai védelem kihagyott és Rácz a hálóba talált. 1:1! A gól után csak keveset élénkült a játék. A 18'. percben Farkas éles fejese alig ment mellé. A 32. percben gyors támadást vezetett a VTSK. A csongrádi védők zavarba jöttek és Farkas közelről a hálóba kotorta a labdát. 2:1! Most már nagy iramban folyt a játék és a csongrádiak is vezettek néhány jó támadást, de a kalocsai védelem keményen zárt. Az utolsó percben Kollár vitte fel a labdát. Mindenki beadást várt Lakosság részére vil lanyszerelési munkákat azonnal vállalunk. Kecskeméti Szolgáltató- Javító és Vegyesipari Vállalat, Kecskemét Klapka utca 9. sz. Telefon: 26-51, 6042 és az előrehúzódott hátvéd nehéz szögből a hálóba lőtt. 3:1! A közepes színvonalú mérkőzésen az utolsó negyedórában jobb volt a kalocsai csapat. Jók: Farkas, Matos, Pécsi. H totó 30. hét! eredménye 1. FTC—Győr 2 0:1 2. öz-d—Bp. Honvéd x 4:4 3. Tatabánya—U. Dózsa 1 1:0 4. Dorog—Dunaújváros x 1:1 5. Egyetértés—Szállítók 1 4:0 6. Eger—Szeged 1 1:0 7. Miskolc—Oroszlány X 1:1 8. Debrecen—Szombathely 1 2:0 9. Veszprém—Várpalota 2 0:2 10. Sopron—Dombóvár 1 2:0 11. Movsonm.—Győri Dózsa 2 0:1 12. Cegléd—Kecskemét 2 2:4 13. Borsod—Bp. Spart. 2 0:1 +1 14. Pénzügyőr—Nagybátony Z 1:2 A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság közli: A totó szeptember 18-i, 38. sz. fogadási hetére beérkezett 929 1 01 darab szelvény. 13 plusz egy találatot senki sem ért el: 13 találata egy fogadónak van, nyereménye, a nyereményillették levonása után 361 234 forint, 12 találatos szelvények száma 72 darab, nyereményszelvényenként, a nyereményilleték levonása után 3345 forint. 11 találatot 1105 fogadó ért el, nyereményük, a nyereményilleték levonása után 218 forint. 10 találatos szelvények száma 9016 darab, nyereményszelvényenként, a nyereményilleték levonása után 40 forint. Az 1000 forinton aluli nyeremények kiűzetésére szeptember 24-től, az 1000 forinton felüliekbe szeptember 29-től kerül sor.