Petőfi Népe, 1966. szeptember (21. évfolyam, 206-231. szám)

1966-09-18 / 221. szám

Feledékeny olások Az A&OV OsaHatorayaá utcai feriepen«k raiktaraban sok érdekes táxsgy — ernyő, aranykar kötő, pulóver, vagy pékiául egy feí sonka, stb. — hever. Az utasok hagyták el a helyi és a kecskeméti végállomásit tá­volsági járatokon. Am az utóbbi időben újabb tárgy elvesztése vált lehetővé a feledékenyek részére — a vitel díj -rendezéskor bevezetett bérletjegy. A furcsa leginkább aiz. hogy nem is jelentkeznek érte, pedig a buszra az elveszett ernyő nélkül fel lehet szállni, bérletjegy nélkül azonban csak úgy, ha fizetik a vi­teldíjat. Naponta 20—30 elveszett bérletet adnak le a buszvégállomásokon. Sajnos, tulajdonosaik címe nincs rajta, így az AK.ÖV nem ttídja postán visszaküldeni. Csak néhány név az iskolás feledékenyek közül: Szűcs Zoltán, Halász Anna, Staffer Erika, Bárdi Zol­tán. Bérletüket átvehetik a buszvégállomáson. Akik a „jövőben elvesztik” — s mindenkit érhet ilyen kel­lemetlenség — címüket írják még most igazolványuk­ba, mert akkor reményük lesz arra, hogy másnap a postás jelentkezzen vele, — NO — Kecskeméti kulturális program VASÁRNAP KXALUTASOK „Bacs-Kiskun megye népművészete" a Katona József Múzeumban. Grafikai es szobrászati bérmutató a városi műve­lődért ház imivésaklubjá- ban. TANYAI FTLMKLUB Délután fél 3-kor az Al­kotmány, 5-kor a Petőfi, fél 8-icor a Vörös Csillag Tsz-ben. HÉTFŐ ^Amennyit ma a Hold­ról tudunk” Gauser Ká­roly előadása délután 6- kor a TTT-KLubban. R „füredi paradicsomkert*1 _ NAGYSZABÁSÚ magyar kulturális ki­— ÖSSZEGYŰJTIK — Szedik az almát állítás nyílt megszom- a Tanácsköztársaság a megye gyümölcsösei- baton Tokióban. A ki- dokumentumait Orgo- ben. A már termőre állításon — amelyet a ványon. A Hazafias fordult fiatal zárt al- magyar nagykövetség Népfront kezdeménye- másokon kívül a leg- a Japán—Magyar Ba- zésére szeptember több gyümölcsöt még ráta Társaság támoga­20-án a helyi honisme- mindig a szórvány fák tásával rendezett — réti szakkör tagjai ad.iák. Az idén becsié- iparművészeti és gra- részletesen is megbe- sek szerint 1800 vagon fikai -alkotásokat mu- szélik a gyűjtéssel köp- almát szednek le és ér- tatnak be. fényképfel- csolatos tennivalókat, tékesítenek a termelő- vételeken ismertetik szövetkezetek és háztá- meg a mai Magyaror- ji gazdaságok. szágot. I NAPTAS 196«. szeptember 18, vasárnap Névnap: József Napkelte: 5 óra 24 perc, I Napnyugta: 17 óra 51 perc; — MA DÉLELŐTT a TIT városnéző sétát rendez Kecskeméten a Felsőfokú Óvónőképző és a Mezőgazdasági Technikum vidéki ta­nulói részére. — MÉG MINDIG pa- radicsom-dömping van a kertészetekben. Az idei gazdag termésből eddig 733 vagonnal vá­sárolt fel a MÉK és még 30 vagon átvéte­lével számolnak a kö­vetkező napokban. — OLASZ miniszté­riumi delegáció érke­zik vasárnap Kecske­métre. A vendégeket dr. Reile Géza, a vá­rosi tanács vb elnöke „Ki minek a mestere“ verseny — négy városban , _ ,. _ . Ma, vasárnap rendezik meg Kecskeméten, keltik' fel3 a küKöl Baján> Kiskunhalason és Kalocsán a „ki mi­^erest k ei a \u ot nejl a mestere” esztergályos vetélkedő terüle­ti döntőit. A négy városban mintegy százhúsz fiatal szakmunkás küzd a megyei döntőbe ju­tásért, amit egy hét múlva tartanak meg Kecskeméten, a Felsőfokú Gépipari Techni­kumban. A megyei döntő résztvevői elnyerik a Szakma Ifjú Mestere cím aranyfokozatát, a legjobbnak bizonyuló ifjú esztergályos pedig részt vesz a későbbi országos döntőn. — Csak most elseje- — LÁTOGATOTT a diek. Uszállyal szállítják a kendert A sükösdi Vörös Zászló Termelőszövet­kezetben a kenderbeta­karítás utolsó munkáit végzik: lombozzák, kö­tegelik a vászonnakva- tői, kötelező az isko- népművészeti kiállítás lót. Az ipari nyers- láztatás Jordániában, a Kecskeméti Katona anyagot mintegy 120 Az új program értei- József Múzeumban. holdon termelték, s mében minden jordá- Szeptember 7-e óta holdanként 35 mázsát niai fiú és leány hat- több mint 2000-en néz- takarítottak be idő- éves kortól kezdve ki- ték meg Bács megye ben, jó minőségben. A lene esztendeig ingye- kendert a Duna-parti nes iskoláztatásban ré- tét bemutató tsz-ből uszály szállítja szesüh tást. maid a dunaföldvári kenderfeldolgozó üzem­be. Máté János Balatonfüred egykori fökertésze 26 év­vel. ezelőtt létesítette magánkertészetét. Jelenleg mint nyugdíjas öt világrész számos országával tart csere­kapcsolatot. Több mint 600 fajta rózsája közül a leg­értékesebbek: a kinai zöldrózsa, a szegfürózsa és a'bolgár olajrózsa. Megtalálható a vlrággyüjteményé- ben az évelő százszorszép, a japán liliom, s a dél- afrikai rakétavirág. Gyümölcsfái szinte áganként más­féle termést adnak. Körtefáin folyamatosan érik a gyümölcs. Több mint száz fajta szőlőt és 4« féle őszibarackot termel. Máté János „paradicsomkertjét" minden nyáron sok látogató tekinti meg. A képen: Minden ágon másfajta őszibarack terem. (MTI-foto — Kovács Sándor felvétele.) — Gyűjtik a tör- — Befejeződött az kölypálinka alapanya- idény a dunavecsei gát. A földművesszö- körzeti földművesszö­vetkezeti- szeszfőzdék vetkezet keltetőállo- évente mintegy 5600 másán. Az állomás vagon törkölyt dolgoz- dolgozói 110 százalék­nak fel, amelynek fel- ra teljesítették tervü- vásárlását már meg- két. Egymillió-százhar- kezdték. A szőlőzúza- mincötezer naposcsir- lék lepárlása egész té- két adtak a gazdasá­goknak. Kikeltettek többek között 33 ezer pulykát is. Rövidesen bővítik a kapacitást, 5 újabb 10 ezres gépet szerelnek be. világhírű pépművésze- kiálli­SZIBERIA FOVAROSA Nemzetiségi nap Miskén Elveszett amerikaiak Évente átlag egy­millió . amerikai tűnik el. Többségük férfi — főleg nős férfiak, akik otthagyják a családi tűzhelyet. A szökevé­nyeknek ebben a ka­tegóriájában minden ezer férfira négy nő jut. A szökött fiata­lok száma is megle­hetősen nagy. Ez a je­lenség idényjellegű. A legtöbb szökés a kö­zépiskolai vagy az egyetemi vizsgák előtt, illetőleg után egy hét­tel történik. A fiúk itt is 85—15 arányban meghaladják a szökött lányok számát. A szö­kevény lányok száma inkább bálványozott énekeseik sikereivel arányban emelkedik, vagy csökken. Pót-szaruhártya A szemészek legutób­bi müncheni kongresz- szusán dr. Gardona.. a Columbia Egyetem ta­nára bemutatott egy átlátszó szintetikus anyagból készült sza­ruhártyát, amellyel már sikeres kísérlete­ket folytatott. Ezt a szaruhártyát be lehet ültetni a megbetege­dett természetes szaru­hártya helyébe olyan esetekben, amikor a rossz állapotban levő szövetek nem tűrnek természetes átültetést. Gőzturbinás vonat Nelson A. Rockefel­ler, New York állam kormányzója avatta fel ünnepélyesen a világ első gázturbinás vo­nalját Long Islandban, ahol a vonat kísérleti szakaszon fog futni. A szerelvényt olyan tí­pusú motor hajtja, amilyet sugárhajtású repülőgépekben alkal­maznak, és igen nagy sebességre képes. Novoszibirszk, Szibéria ipari és kulturális központ­ja, a bővizű Ob folyó partjain helyezkedik el. New Yorknak kétszáz évre, Chicagónak 85 évre. Novoszi- birszknek viszont csak 70 évre volt szüksége, hogy egymillió lakosú várossá váljon. A mai Novoszi- birszkben gépet és szerszámgépeket, műszereket és gépi berendezéseket, acélcsöveket és rádió-alkatrésze- Ma szlovák Tiemze- ket> vetőgépeket és nagy kapacitású generátorokat ticóei nanot render a gyártanak. Ezek eljutnak a Szovjetunió minden ré- Tisegi ilaput lenuez a a világ 40 országába. Novoszibirszk két re­Hazafias Népfront pülőtérrel és Szibéria legnagyobb vasúti pályaudva­Miskén. Az Ünmepsé- rával rendelkezik. Novoszibirszknek színházai, televí­„ lúnooar __dzloválr záós központja, könyvkiadó vállalata, főiskolái és kö­g en a Magyar ÄZlovaK zépfokü tanintézetei vannak. Dolgozok Országos Az Utóbbi hót esztendő alatt 600 millió rubelt ru- Szövetségének közpon- háztak be a városgazdálkodásba, ti művészegyüttese ad műsort. A délutáni ün- ff- népség után a vendég- művészek Dunaegyhá- zán is fellépnek. — Háromezer hol­don fordultak termőre a fiatal szőlősök a ter­melőszövetkezetekben. A fiatal tőkéken kitű­nő termés érik: hol­danként átlagosan 40 mázsát várnak. len munkát ad a szesz­főzdéknek. — A 28 éves ameri­kai Jan Dangora el­vesztette a lábát autó­baleset következtében 20 centiméterrel a térd alatt. A bostoni városi kórházban nyomban a baleset után vissza- A Sportfogadási és varrták és a fiatalem- Lottó Igazgatóság tájé- ber minden valószínű- koztatása szerint a 37. ség szerint normálisan játékhéten öttalálatos fogja tudni használni, szelvény nem érkezett. Négy találatot 75 foga­— Új tojóhibridek- dó ért el, nyereményük kel bővítik a bajai já- a nyereményilleték le- rás baromíitenyésze- vonása után egyenként teit, mert a felmérések 48 258 forint. Három szerint még alacsony találatot 4505 fogadó a tojóállomány száma ért el. nyereményük a és a toiástermelés szín- nyereményilleték levo- vonala. Javítják a ta- nása után egyenként karmányozást és az el- 402 forint. A kéttalála- helyezési körülménye- tos szelvények száma Az óceánok üledékanyaga a földkerekség fo­lyót evente körülbelül 3300 mihio „ál­lönféle anyagot ^ ií tanaik az oceanua. K anyagok legna­gyobb részét a sz*n, a magnézium, a klór, a nátrium, a ken íon- lai és a szerves ve- gvületek alkotják- Egy fészük feloldódik, a hldrokarbonatok a kolloidok, a mikro elemek* és az egy anyagok pedig le™ kodnak- Bnnók követ­keztében eveme n millió tonna anyag ülepedik az óceánfe­nékre. Automatizált időjárás Belorussziában meg- klSSX a hidrome. teorolóáiax «»W komplex automatizá­lása. Ebből a célból Minszkijén egyf/t-otS központot, négy X^os ban pádig zonaobszer- vatoriumokat szemez „„„ — valamennyit automata táv-mérőbe­rendezéssel, gyorsan működő ^romkus szalutógépekkel lati^ el amelyek operatív módon fogiák«^"- evűj térti es feldolgoz ni az információt, osz­szeállitani az időjárás jelentésket. jubileum A Barátság Nemzet­kozi Olajvezeték gőzéi a napokban sa játos jubileumot un „epeitek: az acélarte- ífakon «> millió tonna kőolajait szivattyúztak keresztül. Ez a„rszá- véi*i szocialista orsza gokba — Cseí!Srszá2­kiába Magyarorszag ia, bengyelo««?Sbaes az NOKba kerulriHa fűtése befejeződik. * volgai olajnak a KGST országokba lítása hatszorta olcsób­bá váljk. két Is. Novoszibirszk. Vörös-sugárút. Várható időjárás va­sárnap estig: főként nappali felhőképződés, eső nélkül. l\^érs ékelt, változó irányú szél. A nappali felmelegedés nyugaton kissé erősö­dik, keleten alig válto­zik. Várható legmaga­sabb nappali hőmér-: séklet vasárnap 18—23 fok között. 124 646 darab, ezekre egyenként 18 forintot fizetnek. A lottó nyerőszámai: 6, 26, 57. 63, 79. — AZ ÜLTETVÉNY- TERVEZŐ Vállalat te­lepein készülnek az őszi csúcsforgalomra. A szamócatelepeken 20— 25 rftillió palántát szednek fel és szállíta­nak ki a termelő üze­mekbe, lerakatokba, hogy máris megkezd­hessék az őszi telepí­tést. A kereslet igen élénk. Különösen a Dunakanyarban, to­vábbá Bács-Kiskun és Szabolcs-Szatmár me­gyében] létesítenek újabb nagyüzemi sza­móca sokat. A BÉKAK1RALY Tetszés szerint A hónap első hetében lelken­deztek az újságok, hogy nyu­godt, szép őszünk lesz. És hosz- szú. Hivatkoztak a természet nyelvén értő tudósok vélemé­nyére, akik a következő jelen­ségekre hívták fel a figyelmet. Az akác után a gesztenye és az alma is újból virágba bo­rult. Másodszor virágzik a mák. S ha mindez nem elég meggyő­ző, ott van a fecskék példája. Sze­ged belvárosából éppúgy, mint a Balaton mindkét partjáról azt sürgönyözték a Madártani Inté­zetnek, hogy másodköltés után harmadköltésre is sor került a fecskevilágban. Az idei utolsó költés szeptember derekáig tart, s azt követően alig egy hóna­pos reptanfolyamon vesznek részt a fecskefiókák. A legfon­tosabb KRESZ-tudnivalók elsa­játítása után, október második felében, az idei legfiatalabb ge­neráció is szárnyrakel a szülők­kel — dél felé. Ennyi bizonyíték előtt meg­hajolt egész társadalmunk. Az élet minden területén felütötte fejét a nyárvégi derűs optimiz­mus. Az IBUSZ például telt házat, utószezonrekordot Ígért a balatoni szállodálcnak. Megsze- lesedtek az angol, francia, svéd, nyugatnémet, osztrák, dél- és észak-amerikai turisták, nem különben a szovjet, lengyel, ro­mán, csehszlovák és jugoszláv barátok is: jelentkeztek nyár­végi nyaralásra. A SZOT-üdülők is október elejéig fogadják a nyaralókat. Sőt a balatoni vonatok száma sem csökken. Szeptember 25-ig érvényes a nyári menetrend. Igazodtunk a fecskékhez, a mákhoz, az akácvirághoz, gesz­tenyéhez. És most beüt a mennykö. A saj­tó éberségének köszönheti dol­gozó népünk, hogy azonnal ér­tesül a váratlan fordulatokról. Most, szeptember közepén kap­juk a hirt, hogy a Mecsek vi­dékén egyik napról a másikra ürültek lei a fecskefészkek. Szo­katlan gyorsasággal repültek el a költözőmadarak. Mindebből pedig csalhatatla­nul következtetik a természet üzenetét olvasni tudó szakem­berek, hogy korai télre számít­hatunk. Ez igazán megnyugtató, hál- istennek. Időjárás-szolgáltatá­sunk végre a kor színvonalára emelkedett. Lesz nyugodt, szép, hosszú őszünk, habár ugyanak­kor korán beköszönt a tél. Min­denki tetszés szerint választhat, amelyiket akarja. Időjárásunk a lakosság szol­gálatában. Teljes a választék. —~th —n ... avagy: mese felnőtteknek. PETŐFI NEPE — A Magyar Szocialista Munkáspárt Bács-Kiskun megyei Bizottságaa ^negvri tanács lapja. — Főszerkesztő: űr. Weither Dániel. — Kiadja a Bács megyei Lapkiaac ”"ág: 10-38, — Kiadóhivatal: hónapraj 13,— forint —

Next

/
Oldalképek
Tartalom