Petőfi Népe, 1966. augusztus (21. évfolyam, 181-205. szám)
1966-08-02 / 181. szám
Á labdarúgó-világbajnokság után Szombaton délután a londoni Wembley-stadionban eldőlt a labdarúgó-világbajnokság sorsa. A látottak alapján az angol válogatott teljesen megérdemelten győzte le az NSZK csapatát és jutott a nagy dicsőséghez, a világbajnoki címhez, a Kimet Kupához. Az angol válogatott az elmúlt években nagyot lépett előre a korszerű labdarúgás elsajátításában. A csapat szakvezetői megtalálták azokat a játékosokat, akik képesek a pályán szívüket, lelkűket beleadva az utolsó pillanatig küzdeni a győzelem érdekében. Ehhez járult még a világbajnokság lebonyolításának nem túl korszerű rendszere, valamint az a körülmény is segítette az angolokat, hogy valamennyi mérkőzésüket egy pályán, a számukra nagy előnyt jelentő Wembley-stadionban játszhatták le. Mindez valóban előny volt az angolok számára, s ugyanakkor hátrány a többieknek. Az angol csapat fokozatosan kapta a nehezebb ellenfeleket, ennek megfelelően fokozatosan lendült játékba és amikor a döntőben az NSZK ellen kellett megküzdeni, akkor érte el csúcsformáját. Hallatlanul izgalmas 120 perces valódi futballdráma játszódott le a döntőben. Az NSZK csapata is rendkívül nagy becsvággyal lépett pályára és mindent megtett a győzelem érdekében. A döntőig viszonylag sírna volt az NSZK útja, mindössze a Szovjetunió volt, amely kemény diót jelentett számára. Ekkor azonban a szerencse mellé állt, A döntőben is — s ez mindenképpen nagy dicséret számára — csak hatalmas küzdelem után adta meg magák Sokáig emlékezetes lesz azok számára, akik a döntőt a tv-ben látták, hogy 2:l-es hazai vezetés után a mérkőzés utolsó percében is éppen úgy harcolt az NSZK válogatottja, mintha még egy félidő állna a rendelkezésre. És mennyire igazuk volt: néhány másodperccel a játékvezetői sípszó előtt megszerezték a kiegyenlítő gólt. Az már más lapra tartozik, hogy a hosz- sZabbítás nem úgy sikerült, ahogyan remélték. De a labdarúgást kedvelőknek az NSZK csapata adott példát a küzdő- szellemből. A mérkőzés után szombaton délután a kecskeméti utcákat járva sok ismerőssel, sportbaráttal találkoztam, beszélgettem a VB döntőjéről. Akaratlanul is összehasonlítottuk az angol és az NSZK csapatát a VB-n szerepelt magyar válogatottal. Milyen eredményt érhetett volna el a magyar válogatott az angolok ellen, ha bejut a döntőbe? Szinte egyöntetű volt a megállapítás. A magyar csapat számára győzelmet hozott volna a hazai pálya előnyét élvező angolok ellen is — a Brazília ellen nyújtott játék. Ha... Igen, ha azt a játékot a magyar csapat meg tudta volna ismételni a VB-m De az csak egyszer volt és már nem láthattuk a bolgárok, méginkább a Szovjetunió elleni mérkőzésen... Felvetődik a kérdés, miért csak egyszer éss miért nem sorozatban játszott jól és gólképesen a magyar tologatott? Csapatunkat nem túl nagy siker reményében bocsátottuk útra. Sokan azt sem tartották valószínűnek, hogy beverakszi magát az együttes a legjobb nyolc közé. A magyar tizenegy azonban teljesíteni tudta ezt a minimális programot, méghozzá úgy, hogy a második mérkőzésen a brazilok ellen egészen nagyvonalú labdarúgást, valóságos futballparádét rendezett, lehengerelte a kétszeres világbajnokot, amely Londonba is győzelmi esélyekkel utazott el. A további két mérkőzés azonban azt igazolta, hogy válogatottunk sorozatban még nem képes igazán kimagasló teljesítményre. Ez főleg a Szovjetunió elleni mérkőzésen derült ki, amikor olyan védelem ellen kellett felvenni a harcot, amely szoros emberfogásra rendezkedett be, s amely kilencven percig rendkívül keményen képes harcolni. Válogatottunk végsősoron nem okozott csalódást és ha ennek a világbajnokságnak a tanulságait szakvezetőink levonják, akkor a magyar labdarúgás új fejezete kezdődött meg az 1966-os VB-n. A siker reményében csak olyan együttes veheti fel a versenyt a világ legjobbjaival, amely a felkészülés során harcos egységgé tud kovácsolódni és a mérkőzés kilencven perce alatt a játékosok, ha kell elől, ha kell hátul tudnak minél gyorsabban, lendületesebben játszani. És természetesen gólokat lőni! A magyar labdarúgás mindig jó termőtalaja volt a tehetséges játékosoknak. Ilyenek most is vannak szép számmal. Ezekből kell kiválogatni azokat, akik az elkövetkező években a korszerű követelményeknek megfelelően tudják majd hazánk színeit képviselni a nemzetközi küzdőtéren; Ha így lesz, akkor a következő labdarúgó-világbajnokság még több örömet, sikert hoz színeinknek. Mezei István Barátságos labdarűgá-mérkázések Kiskunfélegyházi Vasas—Orosházi Kinizsi 6:5 (3:2) Kiskunfélegyháza, 300 néző, vezette: Barta; F. Vasas: Huszár — Bense, Cseh II., Tarjányi, Ádám, Sa- hin II., Fekete I. (Kelemen II.), Lengyel Sahin I., Makái, Vass. A rendkívül csúszós talaj mindkét oldalon gyakran meg- tréfálta a védelmeket, s így eléggé irreális eredmény született. A Vasas a bajnokság előtt egy héttel nem mutatott megnyugtató formát, különösen a védelem szorul még javításra. — Gl.: Sahin I. 2. Vass 2, Lem gyei, Fekete I. — Jók: Cseh II;, Ádám, Sahin H-. Lengyel. Ceglédi Vasutas—Kecskeméti TE 5:2 (3:?) Cegléd, 200 néző. vezette: Kovács, KTE: Vitkovics — Nagy (Fekete II.), Fekete I., Suhajda, Diószegi. Pavlovics, Sallai Szabó Szappanos, Tanács (Laczi II.), Barta. Edző: Dombóvári András; Eléggé alacsony színvonalú mérkőzést vívott a két csapat. A helyzeteit jobban kihasználó ceglédiek megérdemelten győztek. Megkezdődött a felkészülés a kosárlabdában Bajai Bácska Posztó—Kaposvári Honvéd 102:60 (42:32). A Baján játszott mérkőzésen az I. félidőben még igen szoros volt a küzdelem, szünet után lendületesebben mozogtak a hazaiak és ez meglátszott az eredményen. A bajai csapatból a cseresor örvendetesen erősöRÖPLABDA Bajai Honvéd—Csongrád megye válogatottja 3:0 A Baján lejátszott előkészületi mérkőzés nem állította különösebb feladat elé az edzésben már előrehaladott Honvédet. dik, s már ezen a mérkőzésen is szóhoz jutottak a szépen fejlődő játékosok. Kaposvári Honvéd—Bajai Víz* ügyi SK 82:7? (38:34) Á szombaton lejátszott mérkőzésen az I. félidőben igen szoros volt az eredmény. Szünet után azonban kijött a kaposvári csapat nagyobb rutinja és az meg is látszott az eredmé. nyen. A NT ARI KUPA délkeleti csoportja Megyei I. o. labdarúgó-eredmények Kecskeméti Dózsa— Martfű Nyári Kupa Délkeleti csoportjának döntő mérkőzése vasárnap délután elmaradt, mert a martfűiek Bajáról jövet (hétközben ott játszottak) Jákabszállás mellett tengelytörést szenvedtek vasárnap délután négy óra tájban. Kecskemétre telefonoztak, sajnos, nem tudtak kisegítő kocsit kapni, így a mérkőzés elmaradt. Helyette a Dózsa két- kapus edzést tartott. A találkozó sorsáról az MLSZ dönt. A szabályok értelmében a két pont a Kecskeméti .g&áiJUsfc ÉSZAKI CSOPORT Lajosmizse—Kecskeméti MÁV 4:1 (3:1) Kecskemét, MAV-pálya, 100 néző, v.: Kiss Jenő. — A múlt vasárnapról elmaradt és hét közben lejátszott mérkőzésen a K. MÁV a mezőnyben egyenrangú ellenfél volt és csak gyenge kapusa miatt vesztett. Az I. félidő végén Balanyit (K. MÁV) kiállították. — Gl.: Oláh 4, illetve Balanyi. Jók: Oláh és a közvetlen védelem, ill. ö. Kovács, Tormási. — Az ifjúsági mérkőzés eredménye 3:2 a K. MÁV javára. Kkfélegyházi Honvéd— Kkhalasi Honvéd 5:1 (4:0) Kiskunfélegyháza, 300 néző, v.: Hegyes. — A hazai csapat már az I. félidőben bebiztosította a győzelmét. Szünet után kiegyenlítettebb lett a küzdelem és a halasiaknak sikerült szépíteniök. — Gl.: Kállai, Kertész, Munkácsi, Szalma és Nagy (öngól), illetve Csermák III. — Jók: Szalma, Cseh. Kertész, illetve Szabó és Csermák III. — Az ifjúsági eredmény 3:2 a Kis- ktmfél egy háza javára. K. Fémmunkás— Szabadszállási Honvéd 1:0 (1:0) Kecskemét, 100 néző, v.: Fekete. — Végig unalmas csapkodó játék folyt a helyiek fölényének jegyében. A kecskemétiek egy bajnokságra való helyzetet hagytak ki. A mérkőzés egyetlen gólját Csillag lőtte. Jók: Gerőházi. Józsa, Kóesó I., illetve Cservácz és Csiger. — A szabadszállásiak nem állítottak ki ifjúsági csapatot, így a mérkőzés elmaradt. K. Egyetértés—Izsák 4:0 (1:0) Kecskemét, 300 néző, v.: Sári. — A tartalékosán felálló Izsák ellen biztos, megérdemelt győzelmet aratott a máris jó formában levő K. Egyetértés. Mohácsit (K. Egyetértés) az I. félidő közepe felé kiállították. — Gl.: Bezsenyi. Bakos, Pongrácz és Kovács II. (öngól). Jók: a két Kovács, Bállá, illetve Juhász II. és Kállai. — Az ifjúsági eredmény: 11:0 a Kecskeméti ITSK javára. -------— 1 K . Dózsa II.—K. AKÖV 2:0 (6:0) Kecskemét, Széktói Stadion, 200 néző, v.: Szabó I. — A II. félidőben szakadó esőben játszottak a csapatok és ekkor csak egy gól esett. Gl.: Kerepesi 2, Kiss II. 2. Morvái II. 2, Magó. Jók: Morvái I.. Vincze, illetve Boros és Komáromi. — Az ifjúsági mérkőzés eredménye: 10:3 a K. Dózsa javára. Kiskőrösi MEDOSZ—Dunavecse 7:0 (4:0) Kiskőrös, 800 néző, v.: Magyar. — Mindkét csapat eléggé rossz teljesítményt nyújtott ezen a gyenge iramú mérkőzésen. A kiskőrösiek nagyobb arányban is győzhettek volna. — Gl.: Szentgyörgyi I. 4. Palus- ka II. 3. Jók: Szentgyörgyi I., Petznyik és Paluska II. — Ifjúsági eredmény: 8:0 Kiskőrös javára. Lajosmizse—Kiskőrösi Honvéd 5:1 (2:0) Lajosmizse. 100 néző, v.: Bo- ronkay. — Nehéz talajú pályán végig zuhogó esőben folyt az erős iramú mérkőzés. A gólké- pesebb lajosmizseiek jobban ki tudták használni a helyzeteiket mint a vendégek. Gl.: Oláh 3, Kisjuhász, Kocsis I.. illetve Kaposi (11-esből). Jók: Oláh, Mészáros. Kocsis, illetve Kaposi. — Az ifjúsági mérkőzés eredménye 3:0 Lajosmizse javára. Tiszakécske—K. MÄV 2:1 (1:0) Tiszakécske, 300 néző, v.: Mihala. — Szezon eleji, gyenge színvonalú mérkőzést vívott a két csapat. A tiszakécskeiek megérdemelték a győzelmet. A MÁV csak a végén tudott szépíteni. Gl.: Tóth. Zoboki, illetve Nagy. Jók: Kosa, Szitár, Zoboki, Nagy, illetve ö. Kovács. Az ifjúsági mérkőzés eredménye: 2:0 a K. MÁV javára. DÉLI CSOPORT Jánoshalma— Bajai Bácska Posztó 1:1 (1:0) Baja, 400 néző, v.: Tárkány (Szeged). — A nagy mezőnyfölényben játszó Bácska ellen egy váratlan lefutásból a 35. percben Fenyvesi megszerezte a vezetést. A félidő végéig a hazaiak támadtak többet. Szünet után is a bajai csapat támadott mégis csak a félidő közepén tudott egyenlíteni Gorjanacz jól eltalált lövéséből. A Bácska közelebb állt a győzelemhez, de kapu előtti határozatlansága miatt nem tudott győzni. Egyébként mindkét csapat eléggé gyenge teljesítményt nyújtott. Jók: Győrffy. illetve Tas- kovics. Az ifjúsági mérkőzést még a tavasz folyamán lejátszották. 1. Kecskemét 2. Martfű 3. Békéscsaba 4. Gyula 5. Szegedi VSE 4 4-------11:3 a 4 3 1 — 9:3 1 3 3 11 14:9 1 5 2—3 11:11 4 5 1—4 5:14 2 6. Szegedi Honvéd 5-------5 5:1S — A forduló "eredményei: Békéscsal bai Előre—Szegedi VSE 4:1 (DM); Gyulai MEIDOSZ-t-Szegedi Honvéd 5:0 (2:0). Magyar játékvezetők a FIFA’keretben Az MLSZ elküldte a FIFA- hoz annak a hét labdarúgó játékvezetőnek a nevét, akiket a FIFA-keretbe javasol. A keret tagjai: Zsolt, Gere, Emsberger, Bircsák, Wottava. Schopp és Bi- róczky. 9 totó 31. heti eredménye 1. SBTC—Tatabánya x 0:0 2. MTK—Dorog 1 1:0 3. Székesfv.— Egyetértés 1 '5:0 4. Budafok—Eger 1 2:1 5. Bp. Spart.—Komló 2 0:2 6. Sopron—Pápa x 0:0 7. Mösonm. TE—Z. Dózsa l 2:0 8. Kap. Kinizsi—Szfv. MÁV 1 4:2 9. Pénzügyőr-Várpalota 1 4:3 10. Bp. Előre—Autóbusz 1 3:2 11. in. Kér.—KISTEXT 1 1:0 12. Szóin. MTE—Nyíregyháza 2 1:3 13. MGM Debrecen—Borsodi B. 2 1:3 +1 14. Veszprém—Dombóvár 1 1:0 Szerdán labdarúgó MNK-forduló Szerdán délután bonyolítják lel érdekelve. A Kalocsai VTSK— a labdarúgó MNK nagydöntőjének az I. fordulóját. Ebben a fordulóban Bács-Kiskun megyéből 11 csapat van, illetve volt PETŐFI NEPE A Magyar Szocialista Munkáspárt Bács-Kiskun megyei Bizottsága ás e megyei tanács lapja. Főszerkesztő: ir. Weither Dániel. Kiadja a Báos megyei Lapkiadó Vállalat. Felelős kiadó: Mezei Ifetván Igazgató. Szerkesztőség: Kecskemét; Városi Tanácsház. Szerkesztőségi telefonközpont: 26-19, 25-16. Szerkesztő bizottság: 10-W Kiadóhivatal: Kecskemét. Szabadság tér 1/a. Telefon: 17-09. Előfizethető a helyi postahivataloknál és kézbesítőknél. Terjeszti a Magyar Posta. Előfizetési díj l hónapra 13 forint. 65, 4356 Bács-Kiskun megyei Nyomda V. Kecskemét Índcéí 55 055. Budapesti VSC és a Lajosmizse —Csepel találkozókon megyei csapataink már kiestek. A szerdai fordulóban a Kecskeméti TE—Bp. Ikarus Kecskeméten a Belsővárosi Sporttelepen lesz szerdán du. 5 órakor. A Bajai BócskaJ Posztó—Bajai Vasas MTE találkozót Baján játsszák. A Bp. Postás—Kecskeméti Dózsa találkozót Budapesten a Postás-pályán bonyolítják le. A Kiskőrösi MEDOSZ— Kalocsai Honvéd Kiskőrösön, a Kiskunfélegyházi Honvéd—Kiskunhalasi MEDOSZ Kiskunfélegyházán. míg a Szegedi Spartacus—Kiskunfélegyházi Vasas találkozó színhelye Szegeden lesz,