Petőfi Népe, 1966. augusztus (21. évfolyam, 181-205. szám)
1966-08-06 / 185. szám
1966. augusztus 6, szombat 5. oldal Szegedi Szabadtéri Játékok 1966 Mérföldkövek Egy sikeres bemutató és egy nagy visszhangot keltett felújítás utón vasárnap újabb premier lesz Szegeden. Elekor kerül először a Dóm-téri színpad közönsége elé Gounod: „Faust" című operája. A próbamunkák már hónapokkal ezelőtt elkezdődtek. Készültek az előadásra az alkalmi zenekar tagjai. a magyar énekesek, a díszletek és a jelmezek tervezői, s nem utolsó sorban készült az ezúttal is újat nyújtani kívánó rendező és koreográfus. Aki esténként Dóm-tér felé sétál, hallhatja al kiszűrődő muzsikát, a hangszórók felerősítette rendezői utasításokat, a szép kórus-számokat. Az előadásra való felkészülés az utolsó látványos szakaszába lépett. Színes reflektorok fényében hatalmas kórus és még nagyobb létszámú statisztéria mozog a színpadon. Ha civilben is, de már énekli szólamát a három külföldi vendégművész a Faustot formáló Juan Oncina, a Margitot alakító Virginia Gor- doni és a Mefisztót megszemélyesítő Carlo Cava. Kezd kialakulni az az összprodukció, amit hónapokkal korábban a rendező, s díszlettervező és a koreográfus megálmodott. Talán nem lesz érdektelen az olvasók számára ezeknek az álmoknak, terveknek a megismerése. SZINETÁR MIKLÓS RENDEZŐ A Magyar Televízió főrendezője. aki korábban a „Johanna a máglyán” című Honegger oratóriummal, Puccini: „Turandot”- jának színpadra állításával feledhetetlenül beírta nevét a Szegedi Szabadtéri Játékok történetébe. s az idén is egy kitűnő „Háry János" produkcióval rukkolt ki, szerényen beszél elképzeléséről: — Ha van darab, ami erre a színpadra predesztinált, akkor az Gounod „Faust”-ja. Nem olyan remekmű, mint a Turan- dot, de minden környezeti igénye azt kívánja, hogy ezen a téren játszódjon. Meg vagyok arról győződve, hogy ha minden úgy sikerül, ahogy elképzeltem, akkor e produkció maradandó programja lesz a Dóm térnek. Mikor arról faggatom; mit kíván a rendezésben hangsúlyozni, inkább azt mondja el mitől tartózkodni szeretne: — Nem akarok semmiféle mo- dernkedő megoldást alkalmazni. Ezt nem tartom alkalmasnak sem Szegedhez, sem a Dómhoz. Korrekt és szép előadásra törekszem. Még a díszlet megoldása is naturális lesz. Ugyanis a darab is naturális. A jó rendezés pedig az, ami azt adja, amit a darab megkíván. Ez a mű pedig látványt, szép melódiákat kíván. FÜLÖP ZOLTÁN DÍSZLETTERV E2.Ö A Kossuth-díjas, kiváló művész Kölnből érkezett Szegedre. A kölni opera „Manón Lescaut” előadásának díszletei sikert arattak. Most, s Tiszaparton drukkol a sikerért. Annál is inkább, mivel ez az ötödik Faust díszlete. — Először a harmincas évek elején Oláh Gusztáv rendezéséhez készítettem díszleteket. Ebben a beállításban 15 évig ment a Faust az operában. Azután az Elkel Színházban készült el a következő. Ezt követte a margitszigeti szabadtéri bemutató, végül néhány hónappal ezelőtt az Operaházban ugyancsak az én díszleteimmel került sor a legfrissebb felújításra. Ügy érzem azonban, hogy a mostani szegedi tervem a legizgalmasabb, hiszen a Dóm tömege és az általam hozzáépített középkori kisváros talán a leghatásosabban idézi a kor emlékét. — Fiatalkori emlékemet felhasználva — még főiskolás koCsaládi könyvtárak falun romban készített vázlatok alapján — a németországi Rothenburg városka házait, utcáit igyekeztem felépíteni. Ez a kisváros arról híres, hogy épületei eredeti állapotban — mintegy múzeum — megőrizték a német középkort. Nekem mcst csak egységes kompozícióba kellett foglalnom az érdekesebbnél érdekesebb részleteket és készen állt a Tisza-parti Faust- város. BARKÓCZY SÁNDOR KOREOGRÁFUS A fiatalember nevét Szeged kapcsán ismerte meg igazán a nagyközönség, ö volt az eddigi szabadtéri produkció táncainak tervezője. Most. a Faust, különösen fontos állomás művészi pályafutásában. A Valpur- gis-éji jelenetet ugyanis egyet(Bálról Jobbra.) Juan Oncina a Faustot megszemélyesítő spanyol énekes és Carlo Cava, a Mefisztó alakítója, a Milánói Scala tagja Színét ár Miklós rendező utasítását hallgatja a színpadon. (Siflis József felvétele.) értésben a rendezővel minden eddigitől eltérő módon kívánja megoldani: — A francia nagyopera szabályai — a párizsi közönség ízlése — minden operában olyan balett-jelenetek beiktatását követelte. amelyeknek tulajdonképpen semmi köze nem volt a mű cselekményéhez. Csupán alkalmat adott mutatós kettősök, hármasok táncolására. Én ezúttal Faustot tevékenyen be kává- í nőm vonni a Valpurgis-éji jelenet cselekményébe is. Mivel ehhez táncosra van szükségem, dublőzt alkalmazok. Megtehetem ezt, annál is inkább, mivel Mefisztó annyi varázslatot hajt végre ebben az operában, hogy eggyel több, vagy kevesebb, már nem számít. Azt is elmondhatom, hogy nem félünk a jóértelmű látványosságtól. Remélem törekvésünk, ami a cselekménynek a tánc formanyelvén való kivetítésére irányul, a közönség rokonszenvével találkozik. Mit mondhat, e sorok összefoglalója: reméljük ennyi nemes törekvés, ennyi fáradság, ilyen gondos felkészülés sikerhez vezet. Varga Ákos Sok embert ismerek, sok házban megfordulok a pedagógus számára előírt családlátogatások alkalmával. Nézegetem a környezetet, amelyben tanítványaim élnek, s mind nagyobb örömmel veszem észre, hogy egyre több otthonban látható afféle kis családi könyvtár. Ebben a nagy gonddal válogatott gyűjteményben megtalálhatók az ifjúsági könyvek mellett a szépirodalmi és az ismeretterjesztő művek, vagy szakkönyvek is. Sok családban már rendszeresen vásárolnak könyvet, s egyre többen ügyfelei az üzemi bizományosoknak. A család havi költségvetésében állandó tétel a könyvrészlet. A legtöbb helyen ott láthatók az Én könyvtáram, vagy a Világirodalom remekei sorozat kötetei. A tavasszal egy villámstatisztika az osztályomban azt mutatta, hogy alig akad család, hol ne volna könyv, esetleg csak öt-tíz kötet, de nem ritka ma már a 150 kötetes könyvtáracska sem. Azt hiszem, nem kis része van a könyv iránti növekvő szeretetben az iskolai oktatásnak. A tanulókról a szülőkre is átragad az olvasókedv. Az is mutatja a változást a falusi ember korábbi gondolkodásához képest, hogy a szülők egyre szívesebben ajándékoznak könyvet gyermekeiknek. Osztályom 37 tanulója közül 34-en dicsekedhettek azzal az említett yizsgálódás alkalmával, hogy otthon könyvük van. Akiknek nincs, tanyaiak. A tanyavilágban ritkábban akad még rendszeres könyvvásárló. De azért már van. Mindenekelőtt talán az iskolának köszönhető az olvasó- és vásárlókedv növekedése. De nem kizárólag az iskolának. Nagy szerepe van az eredményekben ■— legalább is itt nálunk, Bácsalmáson — a könyvtárnak. S annak a sokoldalú •összefogásnak nem kevésbé, amely olyan sikeresen igyekszik eljuttatni a — mint jelszava is hirdeti: — „Könyvet minden házba!” Ez az összefogás: a könyvbarát mozgalom, a különféle tömeg- és társadalmiszervezetek együttműködése a könyv ünneped, a könyvterjesztés akciói alkalmával. A mozgalom a közkedvelt író—olvasó találkozóktól az úttörők házról házra árusításáig a propaganda sok sikeres formájával szolgálja az ügyet. Amikor polcon, szekrény tetején sorakozó könyveket látok az egyszerűen berendezett szobában, újra meg újra a valamikori egyszál kalendárium jut eszembe. Némelyek talán ezt mondják erre: rég volt, minek annyit hánytorgatni, elkoptatott emlékkép!... Bennem azonban sohasem kopik meg az öröm afölött, hogy lám ilyen messze jutottunk. Molnár József Magyarázat és A kommunista közösségekben — a pártcsoportoktól a pártbizottságokig — sok szó esik mostanában a politikai munka módszerességének elmélyüléséről. a lépéstartásról, a változó körülményekkel, a pártmunka korszerű, új útjairól. Kongresz- szusra készülünk, a gazdasági mechanizmus reformja pedig már ma is feladatok sokaságát szüli, érthető tehát a kommunista kollektívákban tapasztalható élénkülés. Kívánatos és indokolt, hogy a tapasztalatok ösz- szegezése egyben a túlhaladott, korszerűtlen módszerek kirostálását is hozza magával. Több helyen találkozni olyan felfogással — elsősorban a gazdasági vezetők körében —, hogy az a helyes politikai munka, ha a feladatokat mindenkor alárendelek a helyi körülményeknek. Mi más lehetne a politikai munka célja — hangzik tovább ez az első hallásra tetszetősnek tűnő okoskodás —, mint az adott területen jelentkező akadályok leküzdésének elősegítése, a nehézségek megmagyarázása? Rész és egész felcserélése, okok és okozatok összetévesz- tése, a politikai munka lényegének meg nem értése — ez sűrűsödik e nézetekben. A szervezetlenség. a rossz anyagellátás miatt baj van a termelési eredményekkel? Segítsen a párt- szervezet, „mozgósítsa” az emmagyarázkodás bereket, győzze meg őket, hogy vállalják a hó végi, vagy negyedév végi hajrát. Néhány dolgot elrontottak a beruházási program meghatározásánál? Álljanak az emberek elé a politikai munkások; majd ők „megmagyarázzák a bizonyítványt”. Jó néhány példát idézhetnénk még arra, hogy sokan valamiféle „mentőosztagnak” tekintik a kommunistákat, a pártszervezeteket, akiknek elsődleges dolga, hogy ellensúlyozzák mindazt, amit mások mulasztásai okoztak. Igen szemléletes — s végső kifejletében rendkívül pozitív — példát szolgáltatott erre az egyik textilüzem. A technológiai előírások sorozatos megsértése, a fonodái felületességek következtében nagy mennyiségű kelmét kényszerültek ún. osztályos áruvá leminősíteni: mindez a dolgozók körében felháborodást keltett, s rendkívül éles kritikát váltott ki. A gyárvezetés azonnal „politikai kérdést” vélt az ügyben felfedezni, s kérte, álljon sorompóba a pártszervezet. A kommunisták meg is tették ezt, csakhogy a gazdasági vezetés óhajaitól eltérően. Nem azt magyarázgatták — mentegették, ami bekövetkezett, hanem arról beszéltek, mindez miért történhetett meg! Személy szerint megjelölték a felelősöket, s egységenként a mulasztást elkövető műhelyeket. Nem nézőpont kérdése tehát, mi határozza meg a politikai munka feladatát: a meghatározó tényező csakis egyetlen dolog, az objektív valóság lehet! Egyik cikkében Lenin azt hangsúlyozta, hogy a kommunisták alapvető kötelessége a valóság, az igazság teljes megismerése, függetlenül attól, hogy e teljes igazság az adott helyzetben a kómmunistákra nézve kedvező-e, vagy kedvezőtlen. E lenini tétel furcsa értelmezését tapasztalhatjuk sokszor mindennapi életünkben: vannak, akik úgy vélekednek, hogy a teljes valóság kellemetlen vetületeivel való szembenézés csakis a kommunisták dolga lehet. Azaz: ha símán, jól mennek a dolgok, akkor ebben nem döntő a politikai munka részesedése. Ha azonban bajok vannak, ha kellemetlen feladatokat kell megoldani, akkor ez „csakis” a politikai munkára hárulhat, s az egyéb tényezők szerep« jelentéktelen. Hamis, de sajnos, létező „munkamegosztás” ez! Az igazsághoz tartozik, hogy jó időn át üzemeinkben, vállalatainknál, mezőgazdasági termelő egységeinknél az agitációs munka leszűkült a tervfeladatok teljesítésére, a kommunista aktívák egy része p>edig különböző „ügyek” — anyagbiztosítástól a munkaruha kiadásáig — intézője lett. Az elmúlt esztendők gyakorlata mindinkább szakít ezzel, ám végleges felszámolása nem megy egyik napról a másikra. A bevezetőben említett eszmecserék egyikén, kötetlen* őszinte elvtársi beszélgetés keretében hangzott el: „A gazdasági mechanizmus reformja érvényesülni hagyja a döntő, de eddig másodlagosként kezelt törvényszerűségeket; a politikai munkában is még erőteljesebbé lesz az évek óta tartó folyamat, s a termelés legdöntőbb tényezője kerül a középpontba, az ember”. Valóban, megfordul a sorrend: a politikai munka lényege a napi, operatív termelési feladatok „alátámasztása” helyett mindinkább a fő folyamatok át- fogása, elemzése lesz. Mindez nem a gazdasági vezetés helyett, hanem abból a sajátos helyzetből kiindulva, amit a pártszervezetek, a tömegszervezetek — tömegkaposolataik alapján, a szocialista demokratizmus letéteményeseiként, s az össztársadalmi érdeket kifejező pártpolitika helyi érvényesülésének biztosítóiként — betöltenek. Mindez egyben annak lehetősége is, hogy — ahol még létezik, ott a „kellemes-kellemetlen” feladatok alaján történő „munkamegosztásnak” véget vessenek: a magyarázkodást valódi politikai munka, a tényeket megvilágító, a kérdésekre őszinte választ adó, a teljes valóságot átfogó magyarázat váltsa fel. M. I*
