Petőfi Népe, 1966. augusztus (21. évfolyam, 181-205. szám)
1966-08-24 / 199. szám
196*. augusztus 24, szerda S. oldal •4 képernyőn láttuk Családi est a televízióban A SZINHÄZKEDVELÖ közönség egy része a .színháznál jobban talán csak a színházi pletykákat kedveli. Ám, aki ilyesmiben spekulálva azt hitte, hogy hálószoba-kulcslyukká válik a tv képernyője a múlt pénteki Plusz egy fő című családi műsorában, keservesen csalódott. Szórakoztató, könnyed hang- ütésű, kellemes estnek lehettünk tanúi. Kitűnő műveszek jelentek meg családtagjaikkal, akik maguk is kitűnő művészek, vagy ha nem, nem is akartak annak látszani: jókedvűen pergő műkedvelő előadást produkáltak. Az átlagtól eltérően semmiféle erőltető nyekergés nem rontotta a beszélgetéseket, de nem is próbáltak a tud tosan felépített műsornak valami álspontán jelleget adni, Szepesi György mesteri műsorvezetése elegánsan hidalta át mindkét szélsőid EH ÉZ kiemelni bármelyik családi együttest is. Talán Sin- kovits — Gombos Kati — Sin- kó László és az ifjabb Sinko- vits ötletes reklám Hamlet paródiáját említsük meg, Rátonyi Róbertét, aki remek szubrett partnert talált kislányában, Alfonzé fiát, Markos Györgyöt, ki saját szerzeményű gitáros dalával bátran részt vehetett volna egy nappal később a slágerfesztivál döntőjében, és végül, de talán elsősorban Tolnai Klárit, aki a Liliom-részletben és a palóc dalvarriációkban nagy, sokoldalú művészetének mozaikjait csillantotta fel. A MAGYAR színészet történetében már a múlt században jelentős szerepet játszottak a színészdinasztiák. Az Egressyek, Lendvayak hagyományát századunkban a Pethesek, Latabárok folytatták és minden bizonnyal nyeresége lesz művészeti életünknek, ha folytatni fogják Mészáros Ági, Tolnai Klári, Benkő Gyula és mások gyermekei isA SZlNÉSZUTÁNPÓTLÁS felvonultatásánál is jelentősebb volt a televízió kezdeményezése, amely tolakodás nélkül, ízléssel, mértéktartóan, emberközelből mutatott be néhány művészünket. Sz. J. A népművészet koronájának gyöngye Ha a távoli országrészek, vagy | művészeti ornamentika elemei- a külföld tájékozott gyermeke 1 bői mintázott, leheletkönnyű Kiskunhalasról hall, elsőként a csipkecsoda, csipke jut eszébe. A halasi nép-1 A század elején az erdélyi Püspöki Ferencné részlegvezető kezében az egy évig készült, tízezer forintot érő csipketerítőHasznos táborozás származású Dékáni Árpád, a helybeli gimnázium rajztanára kísérleteit a város szülötte, Mar- kovits Mária, a legtehetségesebb magyar kézimunka-tanítónő vitte sikerre. A varrott halasi csipke hazánkban, s a határainkon túl rövid idő alatt gyönyörű „karriert” futott be. Országos kiállításon elért nagy sikere után két évre, 1904-ben a St. Louis-i világkiállításon már Grand Prix- vel jutalmazták, ' majd Milánó, Brüsszel, London, Párizs, New York hódító útjának állomásai. A szakértők a világ legművészibb, legszebb csipkéi közé sorolták, s a végtelenül finom, művészi és technikai kivitelezése mellett főként nemzeti jellegét dicsérték. Harminc évvel ezelőtt a berlini kézműipari kiállításon — ahol nagy díjat nyert — mint a magyar iparművészet csodáját emlegették. Mindenütt csak felső fokban használták róla az elismerő jelzőket. Pályafutását — mint annyi, meg annyi emberi alkotását megakasztotta a második világháború. A felszabadulás feldúlva találta a Csipkeházat, — s az egyéb bokros teendők miatt több mint egy évtizednek kellett eltelnie, hogy a világhírű ipar- művészeti termék „önmaga öröOktatási tanácsok alakulnak a mezőgazdasági üzemekben Oktatási és ismeretterjesztési tanácsok alakulnak a mezőgazdasági és erdészeti üzemekben. A tanácsok feladata: elősegíteni a dolgozók oktatása és továbbképzése. a tudományos ismeretterjesztés és a műszaki propaganda területén az üzem vezetésére háruló teendő^ szervezését és végrehajtását. Ennek keretében javaslatot tesznek az iskolarendszerű felnőttoktatásban részt vevő dolgozók személyére és társadalmi ösztöndíjak adományozására, segítik a munkásképzést, a mezőgazdasági szakkörök tevékenységét, részt vesznek az előadások, tanulmányi kirándulások stb. szervezésében. Az oktatási tanácsok az állami gazdaságokban, gépjavító és növényvédő állomásokon és az állami erdőgazdaságokban jönnek létre. A későbbiekben kerül sor a termelőszövetkezetek oktatási tanácsainak megalakítására. SZÁLL A DAL az előadóterem nyitott ablakán, ki a szabadba. Még néhány perc és vége a foglalkozásnak, s egyszerre nyolcvanöt leánv és fiú tódul ki az ajtón. Szétszélednek a bajai KISZ-vezetőképző tábor hatalmas lombkoronájú, árnyat adó fái alatt, a bátrabbak strandöltözékben vonulnak az innen néhány méternyire hömpölygő Su- govicához fürödni. Percek alatt kialakulnak a sakkozó, pingpongozó, kézilabdázó párok, csapatok, egyedül az ügyeletes „íratja a fontot” — mivelhogy lassan közeledik az ebédidő. JÓISMERÖS közeledik: Komáromi Attila, a megyei KISZ- bizoltság kultúrfelelőse, aki a táborparancsnoki tisztet tölti be ezúttal. — A megye minden részéből vannak táborozok nálunk — magyarázza —, akad köztük KISZ- alapszervezeti kultúrfelelős, ifjúsági klubvezető éppenúgy, mint földművesszövetkezeti kultúrfelelős. Azt hiszem, nem túlzók. ha azt állítom: Nagy felelősség nyugszik a vállukon, hiszen elsősorban rajtuk múlik, hogv gyakorlatban megvalósuljanak KlSZ-alapszervezeteink- ben a KISZ KB kulturális-nevelési irányelvei. NAGY ERZSI, a Kiskunfélegyházi Petőfi Tsz KlSZ-kultúr- felelőse kissé elfogódott hangon válaszolgat eleinte, de amikor arról jön fel a szó. hogy mit próbál megvalósítani odahaza a tanultakból, mindjárt közlékenyebbé válik. — Legszívesebben mindent megvalósítanék, olyan sok hasznos dolgot tanultam — magyarázta lelkesen. — A mi fiataljaink többsége tanyán lakik. De hogy mennyire igénylik a kultúrát, a szórakozást, az is bizonyítja, hogy messzi kilométerekről eljönnek az Izsáki úti Felső-iskolába, ahol találkozni szoktunk. Bízom benne, hogv a jövőben minden hét végén tarthatunk összejövetelt az iskolában. .. — NÁLUNK szerencsére nincs ilyen gond — kapcsolódik be a társalgásba Baranyai Ági, a bácsalmási községi ifjúsági klub vezetője. — Az ifjúsági klub- oresszó ma mór a község fiataljainak legkedveltebb szórakozóhelye, otthona. Őszintén mondom, engem meglepnek az olyanféle gondok, hogy egyes helyeken nem találják meg a „közös nyelvet” a különböző foglalkozású fiatalok, amikor nálunk a diák. a tsz. az üzemi, a katonafiatalok kellemesen, hasznosan töltik el együtt az esti órákat... Most rögtönzött tapasztalat- csere következik a beszélgető partnerek között a klubok programkialakításáról. az önkormányzat megszervezéséről, a a technikai problémákról. Hasznos ez a véleménycsere annál is inkább, mert itt a táborban akadnak töbtj éves. „régi” kul- turosok és olyanok is, akik csak a legutóbbi KlSZ-vezető- ségválasztás óta kapcsolódtak be ebbe a munkába. ELÉRKEZIK az ebédidő, de még mindig folyik a vita. — Ez nem véletlen — indokolta a táborparancsnok —, hanem a táborban folyó munka lényege. Az elméleti és gyakorlati tudnivalókat igyekszünk népszerű, szórakoztató formában átadni a táborozóknak. Ezért viszonylag kevesebb előadást és több gyakorlati foglalkozást tartunk. És tanulás közben igyekszünk mindig a valóságból kiindulni, mert nekünk is az a véleményünk: minden továbbképzés annyit ér. ameny- nyit a gaykorlatban tudunk hasznosítani belőle... B. Gy. lom japán „lánykái” tarthatják. A módszer a következő volt: az ügynökök betértek egy-egy pásztorórára a Vörös Malomba, s miközben a szerelem perceit élvezték, értesüléseiket átadták partnernőjüknek. akit azután szobácskájábán meglátogatott időnként Yamamoto, hogy átvegye a híreket. A Vörös Malom, minden alkalmazottja a japán hírszerző központ szolgálatában állt: férfiak. nők egyaránt. S hogy a titok még inkább titok maradjon, a legcsinosabb japán lányokat válogatták ki erre a kényes és nem éppen lélekemelő feladatra. Mint később kiderült, a Vörös Malom nevű bordélyház női alkalmazottainál hon- leányi érzéseikre apelláltak, amikor először idegen férfiak ágyába fektették őket. S mivel a konspiráció szabályai megkívánták. a lányoknak bármely odavetődő férfit ki kellett szol- gálniok; híre ment a csinos és ügyes japán, gésáknak, s a Vörös Malom forgalma fellendült. Így aztán könnyen surrantak be az ügynökök, hogy néhány kellemes perc közepette — mert ez is dukált a jól dolgozó ügynököknek — átadják kémértesüléseiket. .. Nos, ide látogatott rendszeresen Yamamoto, a „kis szürke konzulátusi alkalmazott” is... És egy-egy ilyen Vörös Malom-beli útja után működésbe lépett a konzulátus különleges chiffre-gépje, amely átalakította a bediktált szöveget a naponta változó kulcsra, hogy az éteren át továbbítsa Tokióba, a japán hírszerző szolgálat központjába. .. Persze ezekről a mozzanatokról az ONI csak jóval később értesült. Most azonban még csak annyit tudott, hogv Yamamoto, az Amerika földjéről évekkel előbb eltűnt sorhajókapitány ismét amerikai földre lépett. Ám, hogv hol lakik, merre dolgozik, még semmit sem tudtak megállapítani. Ennek pedig az volt az oka, hogy Yamamoto egy- egy ilyen kiruccanása után mindig a Vörös Malomba tért visz- sza, ahol átöltözött, aztán több tucat japán közé vegyülve jött ki az épületből, s eltűnt a város forgatagában. Az ONI-nak viszont ekkor még nem volt elég ereje ahhoz, hogy egyszerre húsz-huszonöt embert is kövessen, figyeltessen... Pedig csak így állapíthatták volna meg. hogv a Yamamoto néven bemutatkozott férfi mindig a japán konzulátusra tér vissza, s Yamamoto azonos a konzulátuson dolgozó Kochiba segédir- nokkal. De nézzük, mi történt közben Blake-kel? Sétált az utcán sarkában a két némettel, s azon törte a fejét, hogyan teremtsen kapcsolatot Stanley-vel, s hogyan adja tudtára: neki holnapután repülővel Ciacoba, onnan pedig a Matsonia nevű tengerjáróval Honoluluba kell elutaznia. De semmi okos nem jutott az eszébe. Másnap délelőtt elment bevásárolni, hogy felkészüljön az útra. Most két japán volt a követője. Blake belépett az egyik textil üzletbe, hogy ingeket vásároljon magának. A japánok kint maradtak. Egy pillanattal később egv idegen férfi lépett be az üzlet ajtaján, majd Blake mellé állt. mintha válogatna az áruban. Az izomember a japánokra fordította minden figyelmét, hogy egy alkalmas pillanatban elillanjon előlük, s eközben észre sem vette azt a nyurga fiatalembert, aki az üzletbe utánajött. Csak akkor csodálkozott el kissé, amikor a nyurga férfi a kirakott áruk között váloeatva halkan megszólította Blake-t: — Mindenről tudunk, a Mat- sonián már . nem lesz hely, s majd ezt követően, egy hét múlva indul csak hajó Honoluluba — suttogta az idegen. — Rádióval lehallgattuk az autóbeli beszélgetést. .. Blake azonnal megkönnyebbült. Micsoda ügyesen dolgozik az ONI... Még szeretett volna kérdezni egy s mást az idegentől, de sziszegő hangú utasítást kapott, hogy gyorsan menjen ki az üzletből, és a japánok által megjelölt időpontban induljon San Franciscoba. .. Blake eleget tett a parancsnak: repülőre ült és San Franciscoba utazott. A hatalmas Csendes-óceán- parti város nyüzsgő életét élte, és hogy is gondolt volna arra, hogv falai között két hatalom kémei birkóznak, s a tét: az USA-t berántani a világháborúba. s lekötni és legyengíteni, hogy a Távol-Kelet fölött a japán imperializmus lehessen az úr... Blake, mihelyt megérkezett, nyomban bement a hajózási irodába. S minden úgy történt, ahogy az ingüzletben mondták neki: a Matsonián már nem volt hely és a következő hajó egy hét múlva indult csak Honoluluba. Blake boldog volt, de ez az öröme gyorsan lelohadt, ugyanis amikor kilépett az irodából, egy japán került melléje és így suttogta: — Kövessen. (Folytatása következik,.) kébe” léphessen. A rendbehozott, újból berendezett házat, s a csipkevarratást 1957 nyarán a Kiskunhalasi Háziipari Szövetkezet vette gondjaiba, s a következő évben a brüsszeli világkiállításon már díszoklevéllel tüntették ki csodálatba ejtő termékét. Sikerrel „verekszik” régi hírnevéért — a halasi csipke. Ami az anyagi hasznát illeti: aránylag nem nagy összeggel gazdagítja a szövetkezet kasszáját. A HTSZ évi bevétele, főterméke, a hímzett gyermekruházati cikkek révén általában 5—6 millió forint (idei tervében 6,1 millió szerepel), a csipke értékesítése viszont nem egészen másfélezer forintot hoz a konyhára. Ennek oka: a régi csipke varrók kiöregedtek, elhaltak s nincs meg a megfelelő számú és képzettségű utánpótlás. Tavaly féltucatnyi leányka hathónapos tanfolyamon elsajátította ugyan a csipkevarrás ismereteit, de velük együtt is csak húszán foglalkoznak vele. A művészi ihletet, az alkotás végtelen türelmét igénylő munka viszont azért nem vonzó, mert keveset fizetnek érte. Van olyan asztalkaterítő például, amely gyakorlott kézzel egy évig is készült, s tízezer forint az ára. Sejthető, mekkora keresethez juttatta készítőjét. A jövedelmezésmél bizonyos „áthidaló” megoldásokat alkalmaznak ugyan, de még hatékonyabbakra lenne szükség, hogy többen álljanak (helyesebben üljenek) a csipkevarrók sorába. Megérné, mert a halasi csipke révén is gazdagodna hírnevünk a távoli országokban, s ez más módon — akár az idegenforgalomban, akár egyéb kapcsolata« ink bővítésében — sokféle haszonnal realizálódnék. Azok a vélemények is engednek erre következtetni, amelyek a Csipkeház már betelt két, s a jócskán teleírt harmadik vaskos vendégkönyvében olvashatók a külföldi — szovjet, angol, német, amerikai, jugoszláv, csehszlovák stb. — turisták tollából. Ezeket írták: „Mintha álmaikat varrták volna bele az asz- szonyok, 'leányok, csodálatos a halasi csipke.” — „A magyar népművészet koronájának gyöngye!” — „Ha visszautazom Berlinbe, elmesélem ismerőseimnek, milyen csodálatos élményben volt részem a Csipkeházban.” S még ezer és ezer hasonló bejegyzés hívja fel a figyelmet: érdemes a halasiak gyöngyét ragyogta tni! Tarján István
