Petőfi Népe, 1966. augusztus (21. évfolyam, 181-205. szám)
1966-08-19 / 196. szám
i oldal 1966. augusztus t§, péntofi NAPTAR 196C. augusztus 19, péntek Névnap: Huba Napkelte: 4 óra 44 perc. Napnyugta: 18 óra 50 perc. — HUBA ősi piagyar név, a magyarok egyik nemzetségének, Szeméremnek ősét hívták ígyk Etimológiai magyarázata ősz" sziefügg a f,hupá”-val is, amely kidudorodást és a ^ftepe-hupa” öaszété-tel- ben lankás vidéket jelent. A név személynévként való használata új* a múlt század derekától jött divatba. — AZ ÜJ TANÉV előkészítésére tanácskozássorozat kezdődött csütörtökön a Művelődésügyi Minisztériumban. Elsőként a középiskolák általános tanulmányi felügyelőinek részvételével tartottak országos értekezletet. — Orkánkabátot lo* pott Rácz Ferenc bajai segédmunkás. A fiatalembert. — aki már volt büntetve -*» ezúttal még nem jogerősen háromhónapi szabadságvesztésre ítélte a bajai járásbíróság. Orbán László az izsátii íranyhomok Tsz-ben Dr. Orbán László, az MSZMP Központi Bizottságának tagja, a Központi Bizottság Agitációs és Propaganda Osztályának vezetője dr. Molnár Frigyes, a megyei pártbizottság első titkára társaságában tegnap az Izsáki Aranyhomok Termelőszövetkezetbe látogatott. Később részt vett a szövetkezet pártszervezetének taggyűlésén és felszólalásában időszerű pártpolitikai és gazdasági kérdésekkel foglalkozott. — Franciaországba utaznak a kunszent- miklósl kacsák. A ví* ziszámyas telepről hetente kétszer 7—9 ezres tételekben autóval szállítják a szárnyasok javarészét, főként Nyugat-Európába. A telep évente S30 ezer kacsát ad át a felvásárlóknak. — Két külföldi állampolgár vezette jármű ütközött össze Pál- monostora határában az 5-ös számú úton. Roházkova Hama prágai. lakos szabálytalan előzés miatt személygépkocsijával összeütközött a vele szemben szabályosan közlekedő Lusohies Ernst frankfurti lakos személygépkocsijával Szerencsére személyi sérülés nem történt, de a két személygépkocsiban 4500 forint kár keletkezett. — Augusztusi „növény fürdő”. A napok óta tartó melegben hűsítő öntözést végeznék a termelőszövetkezetekben. Általában a másodvetésfi növényeket öntözik közel 10 000 holdon. Csapadékpótlást kapnak ezekben a napokban a zöldségkertészetek is. _ SZABÓ ISTVÁN rendező és Sára Sándor operator új filmje, <17 Apa befejezéséhez közeledik. A fiatal és már nemzetközi sikereket aratott álkötök új müvében Gábor Máid ős, Tolnai Klán és lánya, Háthonyl ZsliZsa Játszik főszerepet) ~ SZOBROT KAP a falusi citerázó ember, Alakját Kovács Ferenc, kiskunfélegyházi születésű Munkácsy-díjas szobrász formázta, meg. A citerázó ember egészalakos szobrát — A dávodi határban megkezdték a kender betakarítását. Az Augusztus 20. Termelőszövetkezet 200 holdas területéből majdnem 100 holdat teljesen elvert a jég. A többi területet kisebb mértékben érte kér. Ennek ellenére az eddigi becslések szerint a holdanként! átlagtermés elért az 50—-55 mázsát. (Rózsa István) — BAJA, 1966 — címmel fotókiállítás nyílik augusztus 20-án a Türr István múzeumban. A kiállítást a Duna Fotóklub rendezi. A zsűri csaknem száz fekete-fehér képet és színes diát fogadott el a beérkezett anyagból. Az alkotmány napi kiállítást az idén már nyolcadszor rendezik meg Baján. — Vágják az orvosi csucsort, a solanumot a Duna menti termelőszövetkezetekben. Az értékes gyógynövényt 120 holdon termesztették az idén az előző évinél sikeresebb eredménnyel. 76 éve, 1091. augusztus 19-én halt meg Theodor Aman, a XlX. századjain kibontakozó romián nemzeti festészet egyik vezéralakja. A román képzőművészet kritikai reáliám Uő szellemében fogant új korszakét az ő gazdag és sokrétű alkotó műm késsága nyitottá meg. Nevéhez fűződik a román képzőművészet további fejlődésének alapjait megteremtő első képzőművészeti iskola megalapítása is. életének évtizedei Románia politikai,7 társadalmi, gazdasági teljes át- áiafkuTásdt ívelték át. Mint 17 éves ifjú, a krajovai Forradalmi Klub tagjaiként részt vett az 1849. évi mozgalmaikban. Megérte a román fejedelemségek egyesülését, az ország állami függetlenségének kivívását. Már első művei a forradalom szellemét sugározzák. Rendkívül sokoldalú művészegyéniség volt. Életműve felölel történelmi kompozíciókat, többnyire a törÖkeHeneá szabadságharcok századaiból sokalakos csataképeket, a népéleti) ől vett megkapó jeleneteket, népi alakokat, tájképeket, csendéleteket, freskókat. Kitűnőek rézkarcai, fametszetei. A szobrászat és építészet területére, is kiterjedt aükotófcészsége. Műkincseit a román fővárosira hagyta. Egykori bukaresti háza a róla elnevezett múzeum hajlékául szolgál. Úi könyvtár Kisszálláson Az 5000 kötetes kisszállást könyvtár egyetlen helyiségben szorong. Ezért a községi tanács elhatározta, hogy új helyiségbe telepíti át. Egy földszintes épület helyére, amely eddig pártház, lisztcseretelep és daráló volt, emeletes házat építenek, ennek emeletén lesz az orvosi lakás és a pártiroda, földszintjén pedig — tágas, arra alkalmas helyiségben — helyezik el a könyvtárat, hozzá olvasótermet is építenek. Ugyancsak a földszinten kap helyet az eszpresszó is. Az eddigi elgondolások szerint az 1967-ben átadásra kerülő épület 800 ezer forintba kerül — ARATÓÜNNEPPEL zárják a gabona- betakarítás idényét augusztus 20-án a Sze- lidi-tó partján a kalocsai járás közös gazdaságai. Vendégek is hivatalosak az ünnepségre: az uszódi Egyetér- tés Tsz gazdái például a termelőszövetkezetük felett védnökséget vállaló fővárosi JPátria Nyomda pártszervezetének több tagját várják ez alkalomból. t= Ä FŐVÁROSI Irodagép Készítő és Javító Vállalat értesítette a városi tanácsot, hogy a vállalat száz 1 , J, , . JJOSJ vaiíaiat száz. Kiskunfélegyházán he- dol@M!Ója Kecskemétre lyezik el PÍSNTBK! 18 25: Műsorismertetés. — 18.30: Tv-újúone*«ofc. » 18.«: Népi muatfK». in i\rv* Biportműaor. — 19.ro. hangversenye. — RokUmolc. — 1S-51: ** *i' sr-aKát, gyorekefct “ «WO- •rV Híradó. — 20..>0. Ja- •» 33.0«; Hírek. látogat a szüreti napok alkalmából. K Túlteljesítette hizlalás! tervét Csikériá. Ebben az évben 218 sertéssel és 29 szarvas- marhával vásároltak fel többet, mint tavaly. Géderlaki tudósítónk arról számol be, hogy az Üj Élet Tsz ugyancsak többet adott a tervezettnél. 116 hízó helyett 171-et adtak át a felvásárlóknak. M EGY NAPOM címmel e nőnapban jelenteti meg a Saöpdrodalmd Könyvkiadó neves riporterünk Ruffy Péter kötetét, mely ötven állampolgár egy napjának történetét mondja eL. — Sorompónak ütközött Kecskeméten Sándor Mihály budapesti giépkocsi- vezetö teherautói ávaL A balesetet figyelmetlensége okozta, de szerencsére eeemiélyi oéirülés nem történt. — CSÜTÖRTÖKÖN a BNV Petőfi Csarnokában megnyitották a közszükségleti cikkek kiállítását. A KGM és a Belkereskedelmi Minisztérium majdnem 300 féle háztartási gépet rádiót, tv-t és egyebeket mutat bej köztük 120 egészen újat, ezeknek gyártását ez év második felében, vagy jövőre kezdik meg. A kiállítást augusztus 28-ig naponta 10 és 20 óra között tartják nyitva, (MTI) — ISO ezer forintos költséggel korszerűsítik a kiskunhalasi szociális otthont. Az építési munkákat a szerződés szerint október JM* fetfOBSftk — ORVTÄMADA8 és visszavágás című kisregény folytatása a mai számból anyagtorlódás miatt kimaradt. ALKOTMÁNYUNK ÜNNEPE, Augusztus 20. tiszteletére ismét felvonják Budapesten a Kossuth téren az állami zászlót. Augusztus 19-én, délután 6 órakor kürtszó jelzi majd a katonai elöljáró érkezését, aki meghallgatja a csapatzászlóval felsorakozó díszszázad parancsnokának jelenté sét, majd engedélyt ad a Magyar Népköztársaság állami zászlajának felvonására. — A tervezettnél kétszerte több őszibarackot szüreteltek a Bajai Állami Gazdaság gyümölcsösében. Az illatos barackból összesen 42 vagonnal szedtek le és továbbítottak eddig a hazai és külföldi fogyasztókhoz. Jókai Mór: EGY AZ ISTEN A kiadó új Jókai-so- rozatdnak második kötete, a nagy romantikus kevésbé ismert regényét tartalmazza. Ezt a regényt a kiábrándultság, a csalódottság és a szebb, harmonikusabb élet utáni nosztalgia íratta Jókaival. Toroc- kó, a „sokszor megálmodott kis holdsziget,y, ahol a regény hőseinek sorsát a boldogulás szigorú, de emberien tiszta törvényei határozzák meg, olyan álomvilág, amelynek motívumai az író más regényeiben is felbukkannak. (Helikon.) — ÜNNEPI TANÁCSÜLÉST tart augusztus 20-án délelőtt 10 órai kezdettel Kiskunhalas város tanácsának végrehajtó bizottsága. A művelődési házban megrendezendő ünnepi ülést városfejlesztési nagyak- tíva-értekezlettel kötik egybe. Ez alkalommal kitüntetik a társadalmi munkában legjobb eredményt elért akti vistákat és intézmé nyékét. — péntek déltől láthatja a közönség „A magyar művészet párizsi kiállítása” címmel összeválogatott anyagot a Szép- művészeti Múzeumban A nagyszabású kiállításon mintegy 300 alkotás reprezentálja a magyar művészet fejlődését a X. századtól napjainkig, a honfoglaló nomád őseink bronz- és nemesfém- vereteitől a mai fiatal grafikusok munkásságáig. Ünnepi előkéssuletek Kecskeméten Augusztus 20-án — mint már hírül adtuk — megyei és országos jelentőségű ünnepség színhelye lesz a kecskeméti Műkért, ahol már megkezdték az alkalmi pavilonok felállítását, a villanyvezetékek szerelését, a kiállítások és bemutatók helyének rendezését. Az országos és megyei szövetkezeti szervek, a városi népfrontbizottság és a tanács az ünnepség részletes műsorát is előkészítették, hiszen itt ezúttal az Alkotmánynapi megemlékezést a nemzetközi szövetkezeti nap megünneplésével és munkás—paraszt találkozóval kapcsolják egybe. A program szerint az ünnepre összesereglőket reggel kilenc órakor a munkásőrség harminc tagú fúvószenekara térzenéjével, a Kecskeméti Kodály Kórus pedig rövid műsorral köszönti. Tíz órakor ünnepi nagygyűlés kezdődik, amelyen Nyers Rezső, az MSZMP Központi Bizottságának titkára, megyénk országgyűlési képviselője mond beszédet. Az idén újjávarázsolt műkerti szabadtéri színpadon 11 órakor kezdődik a változatos, színvonalas szórakozást nyújtó műsor, amelyben fellép a budapesti földművesszövetkezetek huszonkét tagú VIT-díjas harmonikazenekara, Béres FerenCj Máté Jolán, Borosa Jolán, Kürti Éva, László Annie — fővárosi vendégművészek, a jánoshalmi és keceli földművesszövetkezet népi tánccsoportja, a madarasí földművesszövetkezet délszláv együttese, a kecskeméti Jinks gitárzenekar, és a Rajkózenekar. A felsoroltakon kívül a műsornak külföldi vendégszereplői is lesznek: a kiskőrösi földművesszövetkezet meghívására megyénkbe érkező csehszlovák fogyasztási szövetkezetek tánczenekarának tagjai. Délután négy órakor kerül sor a MÉSZÖV divatbemutatójára, s ekkor kezdődnek a sport- bemutatók és vetélkedők is. Este hét órától szabadtéri tánc, nyolc órától pedig húszperces, színes tűzijáték szórakoztatja a vendégsereget. Az előzetes híradások szerint a nagyszabásúnak ígérkező kecskeméti Ünnepségről — amelyhez hasonlót a vidéki városok közül csak Pápán rendeznek — a Magyar Televízió munkatársai híradó felvételeket is készítenek. Kelendők, az öreg könyvek Nem csapnak kellő reklámot a kecskeméti könyvesboltban működő antikváriumnak, pedig megérdemelné. Igaz, hogy a havi bevétel — mint, azt Németh János boltvezető elmondta — antikvár könyvekből meghaladja a 15 ezer forintot és ez a boltnak talán elég. A közönség azonban sokkal nagyobb érdeklődést tanúsítana, ha tudná, hogy Kecskeméten egyáltalán van antikvárium. Pedig van, nem is akármilyen. Sokhelyt feloszlatják ■ házikönyvtárt, másutt haláleset miatt adják el a könyveket. Van, aki csökkenti könyvtárát, ezért válik meg könyveitől. Így kerül egyik gazdától a másikhoz az antikvár könyv. Nemrégiben például olyan ritkaságot láttunk a könyvesbolt polcán, min* Homyik János: Kecskemét története, Sokszor egészen kivételes ritkaságokhoz is hozzá lehet jutni. Különösen népszerűek a lexikonok, szótárak és a szakirodalmi művek. Számos olyan vásárló van, aki két-három naponként bemegy a boltba, hátha akad valami érdekesség. És rendszerint akad. Nagy előnye az antikváriumnak, hogy a vevő bármilyen könyvet előjegyeztethet és ha az beérkezik, értesítik: menjen és vegye át. B. J. ítéletidő Dél-flosztriábao Az utolsó napok esőzései súlyos katasztrófához vezettek Ausztria több vidékén, mindenekelőtt Kelet-Tirolban és Ka- rintiában. A kiáradt folyók utakat, hidakat, vasutakat sodortak el vagy tettek járhatatlannál Az árvíz miatt több helységben lakóterületeket kellett kiüríteni. Az elemi csapások elleni harcban katonai egységeket is bevetnek Az áradások több idegenforgalmi központot zártak el ideiglenesen a külvilágtól. (MTI) MODERN IDŐK — Na, megint nem nyertem!.. Időjáróé Várható időjárás pénteken estig: időnkénti felhősödés, legfeljebb egy-két helyen előforduló átfutó esővel. Mérsékelt keleti, délkeleti szél. A hőmérséklet alakulásában lényeges változás nem lesz. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet 25—30 fok kötJffJ i rendórségEkróhika' Felrobbant a motor, két súlyos sérülés szikrapróbát tartottak, s eg elektromos szikrától a kicsöpc gött benzin gőze felrobbant. , két szerencsétlen férfi a robba nás következtében súlyos égé; sebeket szenvedett. A mentő mindkettőjüket a bajai kórház ba szállították. A könnyen véf_ zetessé válható baleset ügyébe a rendőrség fólytatja a vizsga latot. G. Q, Hétfőn délután tragikus baleset történt Gara határában a Vörös Csillag Termelőszövetkezet tanyáján. Mészáros Sándor 10 éves tsz-gazda és Végli Miklós 35 éves tsz-traktoros, mindketten garai lakosok, a közös gazdaság sertéstelepének vízszivattyúm« törj át javították. Miután szétszedték a 175 köbcentiméteres benzinmotort, az üzemanyag a gépre csöpögött. A gyújtógyertya kivétele után