Petőfi Népe, 1966. július (21. évfolyam, 154-180. szám)

1966-07-13 / 164. szám

4. oldal fGBus NAPIAK 1966. július 13, szerda Névnap: Jenő Napkelte: 3 éra 59 perc. Napnyugta: 19 óra 39 perc. u — ÖSMAGYAR névneüc tekinthető a Jenő, mert már a honfoglaló magya­rok egyik törzsét is így hívták. De a múlt szá­zad elejének romantikus névkutatása a görög „Eu­genes” szóból származ­tatja, amelynek Jelentése .előkelő származású”. „Tiltakozunk a vietnami agresszió elleni“ Az ÉM. Épületaszta­losipari és Faipa­ri Vállalat Kecs­keméti Gyáregységé­nek KlSZ-alapszerve- zebe hétfőn megtartott gyűlésén a vállalat dolgozód és KISZ-tag­jai nevében táviratot küldött a KISZ Köz­ponti Bizottságának. A KISZ KB — az ame­rikai imperialisták vandál vietnami ag­ressziója ellen tiltako­zó táviratot —, továb­bította az USA buda­pesti nagykövetségére. _ A külföldi átá­zásra készülőket kéri az IBUSZ, hogy menet­jegyüket néhány^ nap­pal az indulás időpont­ja előtt váltsák meg. Különösen vonatkozik az IBUSZ kérése azok­ra, akik meghívóle­vél alapján valutaát­utalással is rendelkez­nek. —t Szer ecsenslrály költ a Szívóstón. A ritka madárpár, amely­ből a szegedi fehértói rezervátumban is mindössze két családot tartanak nyilván, az idén először tűnt fel megyénkben. Költőhe­lyét a napokban a sze­gedi ornitológusok is megfigyelték, s bizony­ságot szereztek a ma­dárfaj azonosságáról. A szerecsensirály ugyan­is fején és nyakán fe­kete tolldíszt viselj míg a dankasirálynak csak a fejét díszíti bar­nás toll. — FTtANCOTSE SAGAN új egyfelvonŐHOst írt, amit szeptemberben mu­tat be a párizsi Giirmase színház az írónő „Ájult ló” című darabjával együtt. — 31 TÁJELŐADÁST tartott a kiskunfélegy­házi KISZ és a mű­velődési ház közös mű­vészegyüttese a kör­nyező falvakban, ta­nyákon. Az öntevé­keny művészcsoport a határon túl is nagy si­kerrel szerepelt. A töl>- bi között Cibakházán, Tószegen adtak mfi­SZERDA 18.3«: Tv-újdonsignk. — ?.45: Harcosok találkozó- u — 19.20: Labdarúgó B. — Chile—Olaszország ibdarúgó-mérkőzés. A tünetben: TV Híradó. — L.lO: Hirdetések. — 21.15: iä utolsó állomás — a Ltmus. Szórakoztató ze- lós flint. — Kiss Lajos meghalt Vasárnapi lapszá­munkban beszámol­tunk a Kecskeméti Hű­tőházban történő sú­lyos hűtőkompresszor­robbanásról. Írásunk­ban beszámoltunk ar­ról is, hogy Magyar Ferenc segéd gépész egészségének kockázta­tásával megmentette Kiss Lajos vezető gé­pészt. Tudomásunkra jutott, hogy hétfőn a délelőtti órákban Kiss Lajos vezetőgépész a szombaton elszenvedett súly03 gázmérgezés következtében meg­halt. — KÉSZÜL a Sta­tisztikai Hivatal Bács- Kiskun megyei igazga­tóságának kézikönyve. 90 mutatószám alap­ján dolgozzák fel a me­gye iparának, közleke­désének, mezőgazdasá­gának. népességmoz­galmának képét. As évkönyv augusztusban készül el és egy része forgalomba is kerül. Voszlok-erüművek A Marica-*5zérmieden ce kis fűtőértékű lignitkész­leteire nagy «rőműkomp- lexumot telepítenék. Szov­jet és bolgár szakemberek közös erővel 1960-ban o1* flották meg a külszíni fejtéssel kitermelt kis fű- tőértékö bolgár lignit el­tüzelésének problémáját. A lignittel epek bázisán már működik a Marica- Vosztok—1 hőerőmű. Tel­jesítménye 500 ezer kilo­watt. Teljes gőzzel folyik a Marica-Vosztok—2 erő­mű építkezése. A lignit- medence hőerőműveinek együttes kapacitása a leg­közelebbi években el fog­ja érni a 3,5 millió kilo­wattot. — Maid 20 kilomé­ter hosszú útszakaszt javítottak meg társa­dalmi munkában a kiskunhalasiak a vá­ros külterületi útjain, a nyári betakarítási munkák idejére. Most a városi tanács SZ— 100-as traktort vásá­rolt, hogy segítse az útjavítási munkálato­kat és gyorsulhasson annak tempója. Mesesorozat Colorvox lemezen hangfelvételt készített a Képzőművészeti Ki­adó a tv-mesék főhő­seivel: Mazsola (Ha­vas Gertrud) és Manó­ka (Kiss István) ezút­tal az „Eperlekvár” cí­mű zenés mesében sze­repelnek. A történet a képernyőn nem kerül műsorra, kizárólag hangos levelezőlap-vál­tozatra írta Váry Fe­renc és Bálint Ágnes. E friss produkcióval kezdődik a Colorvox- mesesorozat. — AtIaS;ertt rlthasA- lett a oíkta, amely évszá­zadokén át a b&Tanya— tóinál domtbvidéflc jelleg­zetes juhfajtája volt. — Hosszúszálú gyapjáhól ké­szítették a sváb népvise­lethez tartozó párakért és a tutyit. A nagyüzemi gazdaságok kialakulásával ez a juhfajta elvesztette jelentőségét. Már a ma­gán juhászatok la áttértek a hizlalásra sokkal alkal­masabb és háromszorta több gyapjat adó merinó- fajta tenyésztésére. Az or­szág egyik legritkább ál­latává vált clktát most a mecseki állatkertben tartják, gondosan meg­őrizve a teljes kihalástól. — Közöljük a Moszk­vai Rádió magyar nyelvű adásainak idő­pontját: augusztus 31-ig 18—18,30 óráig a 31, 41. 21,30—22 óráig a 31. 41 és 194 méte­res hullámhosszon köz­vetítenek magyar nyel­vű műsort. — Jugoszláviában tart előadást Nyújtó Ferenc, a Duna—Tisza közi Mezőgazdasági Kísérleti Intézet ku­tatója. A szomszédos ország agráregyesüle­tének meghívására a kajszibarack-termesz­tés nagyüzemi módsze­reiről és eddigi tapasz­talatairól számol be. TO éve, 1896. július 13-án halt meg Friedrich August Kekulé von Stradonltz, német vegyész, a modern szerves kémia megalapí­tója. Építésznek készült, majd földije, Justus von Liebig hatására fogott ké­miai tanulmányokba és tudományágának korsza­kot indító úttörője lett. Először a heidelbergl egye,em tanára lett, 1859- töl Itat évig a belgiumi Gent egyetemén műkö­dött, majd haláláig a bon­ni egyetemen tanított. Huszonkilenc éves korá­ban jött rá legnagyobb jelentőségű ötletére, a benaolgyűrü-ehnélebre. E szerint a benzol hat szénatomja gyűrűszerűén kapcsolódik egymással es mindegyikük egy-egy hid­rogénatomot köt le. El­méletét továbbfejlesztve megfejtene az aromás szénvegyületek szerkeze­tét, s felfedezéseiből ve­zette le a szerves kémia alapjait. Elméletének szin­te korlátlanul terméke­nyítő hatása volt. Ezzel indult el a tudományos és alkalmazott kémiának hatalmas fejlődése, mely létrehozta a mesterséges festékek és színezékek Iparát, a mesterséges gyógyszerek és szerves vegyületek sok százezer­nyi fajtáját, — SPORTTÁSKÁT készítenek a Kiskőrösi Vegyesipari Ktsz-ben. Az új termék gyártá­sára a bukósisak ké­szítésénél felszabadult munkaerőt foglalkozc tatják. A motoros fej­védőből ugyanis az igényeket már kielégí­tették, sőt bő tartalék­kal is rendelkeznek. A különböző színű mű­bőrből 6 féle strand­táskát készítenek a sport- és hangszerbol­tok részére. Még az idén mintegy 10 000-et adnak át a kereskede­lemnek ebbői a ter­mékből. — 19. feleségét í,fo­gyasztja” a jugoszláviai Malo.sevo községi borbé­lya. A kékszakállú Figa­ro kijelentette, hogy „hosszú keresés után vég­re megtalálta az igazit”. A borbély elmondotta, még, hogy legrövidebb házassága mindössze öt napig tartott. 1948-ban há- zaeságkötési rekordot ál­lított fel. ekkor ugyanis 25 Ízben jelent meg az anyakönyvezető előtt, hogy örök hűséget es­küdjön. Ugyanennyiszer volt a bontóperes bíró „vendégel is. (AP) — Augusztus 7-én rendezik meg a hagyo­mányos MEDOSZ-na- pot Kunfehértón. A mezőgazdasági üzemek művészcsoportjai már készülnek a találkozó­ra, ahol egész napos kulturális és sportren­dezvények szórakoztat­ják a megye minden területéről meghívott vendégeket. — ŰJabb tervek a megyeszékhely egész­ségügyi intézményei­nek fejlesztésére. A többi között másfél millió forintot költe­nek Kecskeméten a TBC-Gondozó Intézet fejlesztésére. Az inté­zet jelenlegi helyén pe­dig majd szakrendelés­re rendezkednek lpe. — „AMIÉRT á nő mindent elkövet” cím­mel új dokumentumfil­met fejezett be Szemes Marianne rendező. A „Válás Budapesten” című nagy sikerű rö­vidfilm alkotója ezút­tal a szülés és az abor­tus;'• problémájával foglalkozik, asszonyok vallanak erről a kér­désről. — A TÜZÉP főigaz­gatóságán elmondták, hogy az idén mintegy 9 millió tonna tüzelőt hoznak forgalomba. Ez a mennyiség valami­vel több a tavalyinál. Jelenleg — az NDK- brikett kivételével — mindenféle szén és bri­kett még a kedvelt 6300 kalóriás. darabos lengyel szén is kellő mennyiségben áll ren­delkezésre. A SZOT tüzelőakcióla az idén is szeptember 30-án zárul, utána az utal­ványokat már nem váltják be. — KOREOGRÁFIÁI lexikont adtak ki Le- ningrádban „Amit a balettről tudni kell” címmel. Az értékes kézikönyv a balett tör­ténetét országonként, — Afrikát is beleért­ve, — dolgozza fel. — Űj sportpálya ké­szül Kiskunmajsán. A kis „stadion” terepren­dezését már megkezd­ték, s a község sport- kedvelői is segítenek a talaj elegyengetésén, a játékterek kialakításá­nál. Időjárás A Kecskeméti Agro­meteorológiai Obszervató­rium jelenti: július 11-én a közép hőmérséklet 21,9, (az 50 éves átlag 21,3), a legmagasabb hőmérséklet 2G CeLsius-fok. A napsü­téses órák száma 14,2. Jú­lius 12-én a reggel 7 óra­kor mért hőmérséklet 19,7 a délután 1 órakor mért hőmérséklet 23,9, a leg­alacsonyabb hőmérséklet 12,8 Celsius-fok. Várható időjárás szerdán estig: változó mennyiségű felhőzet, átfutó esővel, zivatar­ral. Mérsékelt, időn ként élénk, helyenkint erős északnyugati szél. A nappali felmelege­dés keleten csökken. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet nyugaton 20—23, kele­ten 23—26 fok között. Idegenforgalmi vezetők Kecskeméten Dr. Vitéz András, az Országos Idegenforgalmi Hivatal vezetője néhány munkatársával együtt tegnap Kecskemétre látogatott. Megbeszélést folytatott Reile Gézával, a városi tanács vb-el- nökével, s ennek kapcsán első­sorban az idén is megrendezésre kerülő Bács-KLskun megyei szü­reti napok előkészületeiről tájé­kozódott. A korábbiaknál tar­talmasabb, nagyobb méretűnek tervezett szeptemberi „Szüret aa aranyhomokon” elnevezésű ese­ménysorozat iránt ugyanis — az Országos Idegenforgalmi Hivatal tájékozódása szerint — külföl­dön is fokozódik az érdeklődés: A városi tanács vb-elnökével folytatott tárgyalás után a rö­videsen megnyíló bugaci tanya­csárdát tekintette meg dr. Vitéz András. Dió nagyságú meggy termett A Duna—Tisza közi Mező- gazdasági Kísérleti Intézet te­lepén a javított homokon most fordulnak termőre a gyümölcs­fák. Az intézetben a kiskunsági homokvidék gyümölcsöseinek ta­lajtáplálási „receptjét” keresik. A bemutató kertben az idén elő­ször hozott termést a pándi- meggy, a kísérleti parcellákon háromféle talajkezelést alkal­maztak. Műtrágyával dúsított tőzeget, légföldet és agyagot használtak fel, s a legeredmé­nyesebbnek az agyag bizonyult Az ezzel kezelt homokon erő­teljesen fejlődött a gyümölcs­fa, dió nagyságú meggy termett Fejlődik az NDK energiaipara A lipcsei kerületben, Tier­bachban megkezdődtek egy új nagy erőmű építkezésének elő­készületei. Ez lesz az első erő­mű az NDK-ban, amelyet 200 megawattos turbinákkal szerel­nek fel. Az új létesítmény szov­jet tervek alapján épül. A Szov­jetunió szállítja a négy turbi­nát és az egyéb berendezést. A szerelést végző szakembereken kívül 300 lengyel építő is érke­zik Tierbachba. Rendkívüli időjárás Amerikában Az Egyesült Államok nagy ré­szében hőhullám vonul keresz­tül. A dél-dakotai Huronban va­sárnap 44,4 Celsius fok, a dél- le arolinai Pierrében 45 fok volt a hétfői csúcsérték. Oklahomá- ban már 11. napja szinte állan­dóan 38 Celsius fok feletti hő­mérsékleteket mérnek. Chile középső és déli részé­ben heves szélviharok tombol­nak. A viharok által előidézett földcsuszamlások eddig legalább öt ember halálát okozták. Solti háláló az élen A pártkongresszus tiszteletére kezdeményezett gabona be takarí­tási versenyben a legutóbbi ösz- szegezés szerint 51 állami gaz­dasági kombájnos jutott túl a 30 vagonos teljesítményen. A bálázógépek csoportjában Major Gyula az első helyezett, aki a Solti Állami Gazdaság gabona­földjein 144 hold szalmatermcsót préselte bálákba. (MTI) /VWWV^^VWWyWV»A/W/WVWVWN/>^ RENDŐRSÉGI KRÓNIKA Beszakadt a Bajai Hiítöház gépcsarnokának teteje Vasárnap délelőtt a Bajai Hű­tőhöz gépcsarnokában dolgozó szerelők észrevették, hogy a ha­talmas műhelycsarnok tetejét tartó gerendák közül több azo­nos helyen repedezik. Azonnal értesítették az építkezés vere­tő jét, aki- a helyszínre sietett. A szerelőkhöz hasonlóan ő is megállapította, hogy a vasbe­ton gerendák megrepedeztek és az összeillesztéseknél a mor­zsolódó beton hullik. Tizenkét óra után húsz perccel az üzem gépcsarnokának födémszerkeze­te megroppant, majd hatalmas robajjal iszonyú porfélleget vágva leszakadt. Szerencsére az építésvezető figyelmeztetésére a műhelycsarnokban tartózkodó öt személy a szabadba mene­kült, s így csodával határos mó­don elkerülte a biztos halált. A tetőszerkezet beomlása másod­percek alatt ment végbe, s ha ez nem vasárnap, ha valamelyik munkanapon következik be, aligha lehetett Volna elkerülni a súlyos tömegsrerencsétlensé- get. A megyei rendőr-főkapitány­ság bizottsága azonnal a hely­színre sietett, és megkezdte e könnyen tragikussá válható bal­eset okainak feltárását. Az anyagi kár előzetes becslések szerint meghaladja a 120 ezer forintot, a több mint 200 négy­zetméter területű és több tonna súlyú födémszerkezet ugyanis a beszerelés alatt álló gépekre zuhant. A vizsgálat eddigi megállapí­tásai szerint a katasztrófát anyagelégtelenség és statikai hiányosságok okozták. Miután fennáll a veszélye annak, hogy a mirelitüzem gépcsarnokának tetőszerkerete tovább omlik, az üzemrészt lezárták. A vizsgálat a felelősség meg­állapítása céljából folyik. CL CL

Next

/
Oldalképek
Tartalom