Petőfi Népe, 1966. július (21. évfolyam, 154-180. szám)

1966-07-08 / 160. szám

Kecskemét—Moszkva Kire szoktuk mondani, hogy — „Ez az ember ad magá­ra...”? — Körülbelül olyanra, akiről a közmondás is szól: Ru­ha teszi az embert. Felesleges tovább részletezni. Mindannyian értjük, miről van itt szó. Törő­dünk külső megjelenésünkkel is, hiszen ez szintén elárul valamit abból, ami belső értékünk, tar­tásunk. Nemcsak ruházkodásunkban vetítődik ki, milyen rend, egyensúly van értelmi-érzelmi világunkban, hanem környeze­tünk, lakásunk, házunk tája, sőt a hozzánk tartozó utcarész is megmutat ebből valamit. Tovább megyünk. Egyes em­berek, utcák, kerületek lakóinak rendszeretete, szép iránti érzé­ke össze is adódik. Ez pedig abban nyilvánul meg, hogy mennyire közügy például egy város lakossága számára lakóhe­lyének szépsége, rendje, tisz­tasága. Beszéljünk most a me­gyeszékhelyről, Kecskemétről, rűs környezetnek a megformálá­sához. Ahol már elérték ezt a fokot, csak szaporítani lehet a szépség a rendszeretet formáit. Következő lépés bizonyára az lesz errefelé, hogy — különösen a Lenin-tér egyes házainak la­kói észrevegyék a nappal is üde látványt nyújtó szürke, vörös, sárga vakolatok sebeit: bántó csorbulásokat a sarkokon, a goromba vájásokat, karcoláso­kat, kívül. Aztán a lépcsőházak falának sebeit. Ha már ezek szemet szúrnak, biztosan meg­mozdulnak a kezek is helyreho­zásukra ... Hiszen a mi házaink ezek. a mi őt esztendős erő­feszítéseink eredményei. Ide té­rünk pihenőre, ezekben örülünk a családi tűzhely melegének, itt tervezgetünk, hogyan lesz még szebb, jobb az életünk. Fél­tő vigyázással legyen tehát a szemünk az apróbb hibákon, csúnyaságokon, hogy azokat mi­előbb eltüntessük, illetve létre­jöttüket megakadályozzuk. Bárha mindenütt ilyen szép, barátságos lenne városunk. De sajnos, ettől még elég messze vagyunk. Hiszen ha csak a vá­ros impozáns, nagyvonalúságot, egészséget. szépséget árasztó s központi negyedeiből kitesszük a lábunkat, nem túlozunk, ha . azt mondjuk, hogy feltűnően sok elszomorító külsejű ház kíséri utunkat. Mindjárt az Árpád mozi utcájától számítva, amint kifelé tartunk a Leninvárosba, a Batthyány utca mindkét olda­lán a málló vakolatú házak tu­catja rontja a városképet. Mind­egy, hogy „csak” laknak ben­nük, vagy ráadásul üzletek, mű­helyek is helyet foglaltak egyik- ben-másikban. Mintha állandóan valami csendes-óceáni hurrikán tépdesné a falakat. eltüntessük egy-egy utca gyá­szos hangulatát? Hogyan lehet­ne — összefogással — a város vezetőinek a közreműködésével is valamit elkezdeni? írjanak javaslatokat, ötleteket olvasóink a Petőfi Népének. Tanácstagok, népfrontosok, üljenek össze kör­zetük lakóival. Annyi nehéz ügyben találtak már kitűnő megoldást az elmúlt időkben. Van mit tenni városunk egé­szének kulturáltságáért, rend­jéért, tisztaságáért, a fák, par­kok épségéért. Nemegyszer vol­na dolgunk városfejlesztésünk olyan fázisainál is, mint mond­juk a csatornaépítés. Említet­tük más vonatkozásban a Baj- csy-Zsilinszky utat. Kifelé me­net nézzük meg, mennyi hepe­hupa, dimb-domb gider-gö- dör, hegy-völgy — meg amit akarunk — ékteleníti az út bal­oldalát. Ahol az elmúlt években csatornáztak. Szükségszerű va­jon, hogy ahol ez történik, utá­na középkori állapotba kerül­jön az út felszíne? Nem hisz- szük, hogy a csatornacsövek fe­küdnének odalent olyan girbe­gurbán. Ha egy létesítménnyel gazdagodunk, miért rontjuk el a másikat? A munka úgy is megvolt az út visszaburkolá- sával, miért nem lehetett azt jobban elvégezni? Montiul jón a lakosság Tenni kellene ... ! Otthonos tájék Nemcsak közvetlen a kecske­métieket, hanem az egész megye lakóit büszkeséggel töltötte el, amikor a Népszabadságban a szép fotókkal illusztrált, kétol­dalas összeállítást látták-olvas- ták szűkebb hazánk és benne Kecskemét fejlődéséről. Ezt megelőzően a Petőfi Népe két kolumnás történeti tablója me­legítette a városukat szerető kecskemétiek szívét. A szó szoros értelmében roham­tempóban fejlődik, csinosodik városunk. Nem volt hiábavaló a sok-sok bírálat, illetékesek no- szogtatása például a Leninvá- ros kultúrkömyezetté alakítá­sa érdekében. Aki még nem tet­te, sétáljon ki egy szép alkonya- ton, vagy villanyfényes estén arrafelé. Tapasztalni fogja, mi­lyen kedves, méleg, otthonos lett az egész tájék. (Már ami a régebbi tömböket illeti.) Híre sincs már a Halasi út nyaktörő buckáinak, sírna beton ragyog kifelé a sorompóig. Igaz, a Leninváros kapujában, a Le­nin téri szakaszon még az autón járók lelkét is kirázzák a kö­vesét hepehupái. De a város­negyed igen szép lett. Pázsit, kavicsos sétány, gyerekjátszó­tér, aszfaltjárda az egykori, so­kat szidott por- és sártenger helyén. Az ablakokba szívesen könyökölnek ki az errevalósiak, szemet-lelket gyönyörködtető a füvek élénkzöldje, a virágok tarkasága, a padokon beszélgető fiatalok, Öregek látványa, az erkélyekről elhallatszó vidám terefere, a rádiózene, a neve­tések hangulata. Mindezeken ott fénylik a higanygőzlámpák kel­lemes sugárzása (Reméljük, a városnegyed egészéreJs ha­marosan ez lesz jellemző!) Bántó csorbulások iiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiHiiiiiiiiimiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiii Tudunk róla. hogy az itt la­kók társadalmi összefogása, hajthatatlan törekvése, kétkezi munkája is kellett ennek a de­De így van ez rengeteg utcá­ban. Akár a Bajcsy-Zsilinszky-t vesszük, akár a Széchenyi kör­űtat, a Munkácsy, vagy az Út­törő utcát. Bántóan sok a gusz­tustalan, himlőhelyes falú épü­let. Némelyiknél az az ember érzése, hogy egy szép napon nemcsak vakolat-ruháját veti le, a téglákat dobja ki falából, ha­nem el is omlik a földön, — annyira az enyészet hangula­tát árasztja. Milyen érzéssel jár­nak ilyenekbe haza lakóik? Ne­héz elképzelni, hogy felvidul­nak, amikor minden távozás­kor. érkezéskor azt tapasztalják: megint lehullott egy négyzet- méternyi fal. Omlik, porlik min­den még ablaknyitásra, kapu­csukásra is ... Gondolkozzunk el már egyszer őszintén: nem lehetne azért valamit tenni, hogy otthonossá tegyük az el­hanyagolt otthonok külsejét, és Miért tűrnek meg egy-egy ke­rületben olyan otromba sarkot, mint a Bem utca és Reiszmann Sándor utca találkozásánál? A porta mellől elhordták a kőke­rítést, ott maradt a gyomos, dudvás, szemétgyűjteménnyel, tégla- és kőtörmelékkel teli ud­var. Benne egy betonkávás kút, amelyben mintegy két és fél mé­ter mélyen kezdődik a pocsolyáé víz. Rajta „tetőnek” egy — geren­da. Az utca amúgy is átlagon felül poros, ebbe keveri bele bűzét, szennyeit ez az udvar. Miért nem zörgetnek jobban az ottani tanácstagok? Nem szaporítjuk a szót. Min­denki tudna száz példát fel­hozni arra, mennyi tennivalónk van Kecskemét rendjének, tisz­taságának, megyeszékhelyhez méltó összváros ábrázatának megteremtéséig. Most csak fel­vetettük a gondolatot, de szeret­nénk, ha a felsorolt, legkirívóbb szépséghibák felszámolásáért megmozdulna a város egész la­kossága. —th —n Képünkön: Szép a piac előtti fmsz-áruház, de a piac képe még változatlan. Egyszer talán erre is áldozhatunk!.^. III, Azok a moszkvai szőke lányok.. • Kihunytak a vi­lágvárosi fények. Kijev messze van már. Alaposan rá­szolgáltunk az al­vásra. Annyi él­ményt befogadni, egy napon át! Mi­előtt elaludnánk, lehalkított rádióze­ne mellett, szagga­tott emlékezésekkel köszönünk ©1 a má­tól. No, aludjunk. ... Nézem az órát, reggel fél hat. Ki­lesek. Erdő. Hat órakor: még min­dig erdő... (Nyolc­kor is az volt...) A brjanszki erdők­nél járunk. — Annyi itt a fa, hogy még görbülni se tudnak egymás­tól. — Partizánharcra A Zsófia-székesegyház kövei több ideális lehetett... mint 900 éves múltra tekintenek vissza. Csendesen, félsza- (Tóth Sándor felvétele.) vakkal emlékezünk a fasiszta vastag szürkéslila füst, por, pá- háború szörnyűségeire. Van-e ra, ami a mifelénk eső metro, itt négyzetméternyi terület, ahol polisokat fojtogatja. Messziről nff-1" öntözte volna a földet? látszanak a gigantikus iparvi- Micsoda pokol lehetett,^ mikor dék részleted is. Parkok, jármű- a kis fan ázás falvak békés, mun- folyam, erkélyek, gyárudvarok, kas életébe belesüvöltött a né- mint óriás laboratóriumok tá- met lángszóró. „Körülöttem már gas útvonalak, utcák, sok fa. égnek a falvaik —” .— patto- Nem azt érzi az ember hogy a gott a germán katonanóta. „Em- kő és Vas rabságában él itt* bér, míg élsz, ne feledd el!..mint a felhőkarcolós Nyugat Kis őrházak. Nő-bakterok. elembertelenedett civilizációján Csizmásak, kezükben a függő- be­tegesen tartott rúddal, melyre Moszkva! Csillogó drágakő!.!, mindig körül van csavarva a Ahol Nagy Október fiai, uno- sárga zászló. Munkába mennek, kár élnek... Ahol Lenin vár Gyár... Gyár... A földeken bennünket is... nagy gépbogarak rójják irgal- Üvegcsamok borul fölénk. mattan hosszú útjaikat. Egy-egy Megérkeztünk. Hát ilyen egy- fa alatt brigád reggelizik. Fü- szerű mindez?! zérekben a községek. Egészen Alighogy lelépünk a pálya-1 szokatlan lenne már, ha nem a udvar betonjára, mint friss ta- zöld, kék, barna, meg vörös vagy vaszi szél, arany-ezüst hangsze- világos sárga faházakat látnánk, rek muzsikája zúdul ránk .... Nagy kiterjedésű helységek, igen zúdul... egy sereg szőke, Egészen természetes látvány barna, fekete Moszkvai lány már számunkra a feltűnő ma- ujjongó lármája. Szaladnak, ne- gas póznákra szerelt tv-antea- vetnek, ragyog a szemük, ölel- nák erdeje. nek, csókolnak bennünket. 'Vi­_ „ ,.... . rágokat nyomnak a kezünkbe, s Délelőtt közepe táján mar hogy karon fognak bennün- kevesebb köztünk a szó. Csak j^et, mer|; Mert a váratlan mintha gyorsabban verne a szí- nagy öröm úgy le tudja nyü_ vünk, mikor mind nagyobb va- gdzrd az embert, hogy magától rosokon robogunk at. Végül mar moz(jUlj11j se ^pes nem kivehető, ho! kezdődik vagy Nem szabadulunk a fogadta- végződik egy-egy helység. De forrd perceitől akkor sem, az épületek, utcák egyre na- mikor mdr a hatalmas Lenin- gyobbodnak, daruk erdeje közt gzobc>rral szemben hallgatjuk az belathatatlan távolságon csillog- üdvözlő beszédeket. V. Agure­r'»“í* * képtől abton üt el, hon- nem K«™!«1 partonottsagmak bt- üli meg a tájait az a félelmetes káráét, egy ősz tábornokét, s egy idősebb elvtársnőét, akiről már tudjuk... De erről majd később. De jó, hogy a mi Far­kas József elvtársunk olyan stabil ember. Igaz, az ő hangja is fátyolos, amikor helyettünk is szól. Aminek a kifejezésére a legszebb beszéd sem képes. (Folytatása következik.) Tóth István PETŐFI NÉPE A Magyar Szoda’ista Munkáspárt Bács-Kiskun megyei Bizottsága és a megyei tanács lapja. Főszerkesztői dr Weither Dániel. Kiadja a Bács megyei Lapkiadó Vállalat. Felelős kiadó: Mezei István tgazgaté Szerkesztőség: Kecskemét, Városi Tanáesház Szerkesztőségi telefonközpont: 26-19. 25-16. Szerkesztő bizottság 10-38 Kiadóhivatal: Kecskemét, Szabadság tér 1/8 Telefon: 17-09. Terjeszti a Magyar Posta. Előfiz »thető: a helyi postahivataloknál és kézbesítőknél. Előfizetési dll l hónapra 13 forint Báes-Kiskuo megyei Nyomda V. Kecskemét — Telefon: 11-86 «adesu isoss

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom