Petőfi Népe, 1966. július (21. évfolyam, 154-180. szám)

1966-07-29 / 178. szám

A társadalombiztosítónál jártunk] 17 millió forinttal több kifizetés Meggyorsult az ügyintézés A Társadalombiztosítási Igaz­gatóság megyei igazgatóságán néhány nappal ezelőtt értékel­ték az első félévben végzett munkát. Az igazgatóság veze­tőire, dolgozóira, megnöveke­dett feladatok hárultak, mivel ebben az időszakban a nyugdíj­szolgáltatás, a progresszív nyug- dljjárulék a betegségbiztosítás és a családi pótlék kiszélesítésével kapcsolatban több, nagy hord­erejű kormányintézkedés szüle­tett. Az említett kormányintézke­dések eredményeként ma már Széleskörű összefogást Gondolatok az alkoholizmusról TÉVEDÉS VOLNA azt hin­Napsugár — árnyékkal Kellemes napsütés, ezüstös habok, büfé, kabinok, minden, ami a fürdőzőnek kellemes, együtt van a bajai új szabadstrandon a Sugovica gázgyár előtti szakaszán. Minden, de ha jól körülnézünk, még több is. Szögek, rozsdás vasdarabok, téglák, üvegtörmelék, a téli hajójavítás emlékei. Ta­lán még nem késő egy alapos nagytakarítás. (Pásztor Zoltán felvétele.) Napirenden: R befőzési szezon ni, hogy az alkoholizmus va­lami újkeletű probléma. Már a 25—30 évvel ezelőtti orszá­gos és kecskeméti lapok is foglalkoztak vele. Természete­sen nem úgy, és olyan mér­tékben, ahogyan mostanában beszélünk róla. Bennünket már nem a szenzációkeresés olcsó izgalma vezet, hanem az a szándék, hogy a lehető leg­rövidebb időn belül minimá­lisra csökkentsük — végleg eltüntetni aligha van remény — az alkoholizmus káros ha­tásait. Ez a káros hatás, sajnos, az életnek igen sok területén je­lentkezik. Ezért egyáltalán nem szabad csupán szólamnak tekinteni azt a sokszor han­goztatott igazságot, hogy csak társadalmi összefogással érhe­tő el eredmény. Hogy mennyi­re szükség van erre, azt né­hány adat kétségtelenné teszi. A MŰLT ÉVBEN országo­san 316 ifjúság elleni bűntet­tet követtek el ittas állapot­ban — megyénkben ebből 46- ot. Az 1539 testi sértés (köny- nyű és súlyos együtt) orszá­gos adatából megyénkre 118 esik. Amíg ittas állapotban ta­valy az ország területén ösz- szesen 3873 bűncselekményt követtek el, addig megyénk­ben 1329-et, vagyis közel egy- harmadát. Bizony, egyáltalán nem lehet dicsekedni ezekkel az adatokkal, amelyek sürgő­sen követelik a hatékony in­tézkedést, az ésszerű, de radi­kális megoldást. A statisztikában elfoglalt 5,előkelő” helyünket nagyrészt éppen annak tulajdoníthatjuk, hogy a védekezésben, az alko­holizmus elleni küzdelemben nagyon keveset tettünk. Az országban — a főváros kivé­telével — 51 szakrendelő mű­ködik, ahol évenként átlag 10 ezer beteg részesül elvonókú­rában. Megyénkben mindösz- sze három ilyen rendelő van. Ide önként is jelentkezhetnek az alkoholisták. Viszont nehe­zíti a helyzetet, hogy az egész megyében nincs olyan inté­zet, ahol munkaterápiás kény­szerelvonó kezelést foganatosí­tani lehetne. DE TALÁN ennél is fonto­sabb a megelőző tevékenység, annak elérése, hogy ne bo- moljanak fel a családok az ital miatt, ne kelljen ezért ál­lami gondozásba venni gyere­keket, eljárást indítani a szü­lők ellen stb. Amíg ide el­jutunk, nagy erőfeszítéseket kell tenni. A rendőrség tavaly 208 esetben indított eljárást olyan személyek ellen, akik alkohol hatása alatt követtek el bűncselekményt és 85 el­követőnél kényszerelvonó ke­zelésre tett javaslatot. Ifjúság elleni , bűntett miatt 121 eljá­rás indult, állami gondozásba vételt pedig 148 esetben in­dítványozott a rendőrség. Per­sze, ez már nem nevezhető megelőzésnek. De a rendőri szerveknek más eszközök nem állnak rendelkezésére. Elsősorban a társadalmi szervekre hárulna ez a — te­gyük hozzá — legnehezebb feladat. A társadalmi szervek ilyen irányú tevékenysége azonban leginkább csak ta­nácskozásokban, megbeszélések­ben, az alkoholizmus elítélésé­ben merül ki. Viszont leg­többször elmarad az elvonó­kezelés kezdeményezése, ha tör­ténetesen az iszákos férj tűrhe­tetlen viselkedése miatt fordul panasszal valamely társadalmi szervhez a feleség. Pedig ez nem csupán, s nem is elsősor­ban a rendőrség dolga. MIT LEHETNE és mit kell tenni? Fokozottabb ellenőrzést annak érdekében, hogy az al­koholizmus ellen hozott rende­leteket betartsák: fiatalkorúa­kat, részegeket ne szolgáljanak ki szeszesitallal, mint ez még gyakran tapasztalható. Le kell leplezni a zugbormérőket, pá­linkafőzőket és kemény bírság­gal sújtani őket. Nemrégiben az alkoholizmus elleni országos bizottság mun­kájáról tudományos ankétet tartottak Budapesten. Sok fi­gyelemre méltó javaslat került szóba. Többek között az, hogy az iparban és a mezőgazdaság­ban szélesebb körben vezessék be az alkoholszonda-vizsgálato­kat, szüntessék meg a kisßjlac- kos töményszesz árusítását, az üzemek, tsz-központok közelé­ben levő kocsmákat. Körül kell nézni szükebb hazánkban, me­gyénkben is, s bizonyára nem egy olyan talponállót találunk, amelyik „megért a bezárásra”. A TÁRSADALMI szervek tartsák kötelességüknek annak a jogszabályokban is biztosított lehetőségnek a kihasználását, hogy hathatós intézkedéseket kezdeményezzenek az alkoholis­tákkal szemben. Járható út pél­dául az is, hogy az üzemekben vállalatoknál stb- dolgozó szo­cialista brigádok védnökséget vállalnának egy-egy, az ital ha­tása alá került ember fölött. Dicséretes példáját nyújthatnák így a kollektíva nevelő erejé­nek. Értesülésünk szerint a közel­jövőben ülésezik ismét a me­gyei alkoholizmus elleni bizott­ság. Az elmondottakból is kitű­nik, hogy van miről tanácskoz­ni, sajnos, akadnak sürgető fel­adatok. LEGPONTOSABB — amint említettük is — a társadalmi összefogás megszervezése, a megelőzés hatékonyságának biz­tosítása, fokozása, hogy az al­koholizmust ne kelljen olyan gondnak tekinteni, amelynek káros hatásait ma még igen so­kan érzik. Gál Sándor A Belügyminisztérium közleménye Tiltott határátlépéshez nyúj­tott segítség alapos gyanúja miatt a rendőrség előzetes le­tartóztatásba helyezte Wolfgang Liebhard nyugatnémet állam­polgár, stuttgarti lakost Az ügyben a vizsgálat folyamatban van. (MTI) a megye lakosságának 95 száza­léka részesül társadalombiztosí­tási juttatásban. Hogyan bizonyítják a számok ezt a megállapítást? Az év első felében beteg­ségi segély címén 43 millió 510 ezer forintot fizettek ki a megyében, a gyermekes szülők 39 millió 600 ezer forintot kaptak, a be­tegek pedig 32 millió 720 ezer forint táppénzsegélyben része­sültek. A gyógyszerekre kifize­tett hozzájárulás 34 millió 542 ezer forint volt. Az első félévben tehát gyógy­szerköltség, betegségi segély, táppénz és családi pótlék címén közel 17 millió forinttal kapott többet a megye biztosított la­kossága, mint a múlt év máso­dik felében. A megyében jelenleg 84 üze­mi kifizetőhely működik és az ipari biztosított dolgozók 80 százaléka ezeken keresztül kap­ja meg — a nyugdíj, a gyó­gyászati segédeszköz és a gyógy­szer kivételével -h, a társada­lombiztosítási szolgáltatásokat. Januártól június végéig, 53 el­lenőrzést tartottak a kifizető- helyeken az igazgatóság szak­emberei. Megállapították: jelen- I tősen javult az adminisztrációs munka, de az üzemi kifizető­helyek mellett dolgozó társadal­mi ellenőrzési albizottságok te­vékenysége több helyen még javításra szorul, és kívánniva­lókat hagy maga után a ter­melőszövetkezetekben végzett társadalombiztosítással kapcso­latos adminisztrációs munka is. Az elmúlt félévben tovább növekedett a nyugdíjasok szá­ma a megyében. Az igazgatóság dolgozói összesen 1J93 új nyugdíj- igénylést bíráltak felül, s az ügyvitel ésszerűsítése, a jó munkaszervezés révén, az intézési időt 20—25 napra csök­kentették. Mint ismeretes, július 1-től kormányrendelet írja elő a ter­melőszövetkezeti tagok családi pótlékának felemelését. Ennek eredményeként közelebb került a mezőgazdasági dolgozók ilyen jellegű juttatása az ipari fog­lalkozásúakéhoz. A legfrissebb adatok szerint a megyében au­gusztus közepén újabb 4199, tsz-ben dolgozó családnak kézbesít majd fel­emelt összeget a posta, ami havonta megközelíti az egymillió forintot. A szóbanforgó kormányintéz­kedés jelentőségét akkor tudjuk igazán értékelni, ha figyelembe vesszük: az elmúlt félévben csak közel ezer, termelőszövetkezet­ben dolgozó család volt jogo­sult a megyénkben családi pót­lékra. Július 1-től a kiterjesz­tett juttatás révén, egy év alatt 12 millió forinttal több kerül a megye termelőszövet­kezeti családjainak házi pénz­tárába. B. Gy. Ilyenkor, befőzési szezon­ban, a szokásosnál is nagyobb a gyümölcs- és zöldségforgalom a kecskeméti piacon. A legutóbbi vasárnapon is hamar eltűntek a gyümölcs- és zöldséghegyek, a háziasszonyok elégedetten vitték haza az őszibarackot, a körtét, a ringlószilvát. — Zöldbab, tök is volt ele­gendő, sárgabarack, uborka, sár­gadinnye viszont több is elkelt volna a felhozott mennyiségnél —, kaptuk a felvilágosítást a piackezelőség irodáján. — ör­vendetes, hogy a MÉK elegen­dő árut kínált, s így kedvezően befolyásolta a szabadpiaci árak alakulását. Az ecettől — a pergamenpapirig A befőzési szezon sikere azonban nemcsak azon múlik, hogy lesz-e elegendő barack, szilva, uborka stb. a továbbiak­ban. — Tisztában vagyunk ezzel, ezért például szalicilból 30 szá­zalékkal többet raktároztunk, mint a tavalyi szezonban, s a cukor-, az ecetellátás is meg­felelő — tájékoztattak a FŰ­SZERT kecskeméti kirendeltsé­gén. Kecskeméten, a Papír- és Irodaszer Értékesítő Vállalat ki- rendeltségén megtudtuk: — A városi és falusi házi­asszonyoknak az idén sem le­het panaszuk. Mintegy másfél- millió tasak befőzőcelofán, 300 ezer tasak gumigyűrű, csaknem 3 millió ív befőzőpergamen vár­ja őket az üzletekben. Ebből a városi élelmiszerboltok is nagy százalékban részesülnek: jelen­legi raktári készletünk 49 ezer ív pergamenpapír, 35 ezer cso­mag gumigyűrű és 21 ezer ta­sak celofán. A BÉK üzleteiben ezenkívül 7,5 mázsa szemesborsot, 24 000 üveg 10, illetve 20 százalékos ecetet, közel 1500 mázsa cukrot, ezenkívül jelentős mennyiségű rumot, babérlevelet is tárolnak a befőzésekhez. Háromszázezer befőtiesiiveg — Mi már februárban meg­kezdtük a felkészülést az ez évi befőzési szezonra — közölték az Üveg- és Porcelánértékesítő Nagykereskedelmi Vállalat kecs­keméti lerakatánál. Májustól októberig, vagyis a szezon vé­géig, 30 ezer félliteres, 130 ezer egyliteres, 40 ezer kétliteres, 50 ezer 3 literes és 40 ezer ötliteres üveget tárolúnk raktárainkban. Ezeknek jelentős hányada már gazdára talált. A nagyobb bol­tokban félárpn kaphatók a ki­sebb sérülés miatt újracsiszolt befőttesüvegek is. B. Gy. PETŐFI N 6 P B A Magyar Bzoda’lsta Munkáspárt Bács-Ktskun megyei Bizottsága és a megyei tanács lapja. Főszerkesztőt dr. Weither Dániel. Kiadja a Bács megyei Lapkiadó Vállalat. Felelős kiadó' Mezei István Igazgató Szerkesztőség: Kecskemét, Városi Tanácshá* Szerkesztőségi telefonközpont: 26-13. 25-16. Szerkesztő bizottság 10-38 Kiadóhivatal: Kecskemét, Szabadság tér l?a Telefon: 17-09, Terjeszti a Magyar Posta. Előfizetési díj t hónapra IS forint. Í Bács-Klskun megyei Nyomda V. Kecskemét - Telefon: 11-83 Indes: Iá 061 VENTILLÁTOR Forró nyári dél­után. A megyei könyv­tár olvasótermében minden ülőhely fog­lalt. Lubickolhatná­nak ezek a böngé­sző, olvasgató em­berek a vízben, ül­hetnének árnyas fák alatt, borozgathat- nának hús veran­dán. Nem, Itt ül­dögélnek, megszo­kásból, kíváncsiság- bői, éhesen a betű­re, lapokat, folyó­iratokat nézegetve. — Mindig akad látogató? — Néha kicsinek bizonyul az olvasó­terem. Katika válaszolt, a könyvtáros. Fel­sóhajt: — De jó lenne egy ventillátor! — Vegyenek — mondom. — Mit tegyünk, ha mindig kihúzzák a költségvetésből!? Nagyot nézek. Százezer kötetes már a könyvtár. Tizeik- ötezer olvasó. Szép számú renszeres ol­vasótermi látogató. Mindez nem érde­mel meg egy olcsó kis gépet, hogy frissebb, jobb le­gyen a levegő? Nehéz megérteni. V. M.

Next

/
Oldalképek
Tartalom