Petőfi Népe, 1966. július (21. évfolyam, 154-180. szám)

1966-07-27 / 176. szám

Nyári vendéglátás városon és falun Több fagylalt Kevés a sör és a fogyott, mint tavaly — A mesőn dolgozókat is felkeresik bor Tények, számok sokasága iga­zolja: az állami és szövetkezeti vendéglátás feladatai évről év­re növekednek, ami természe­tes, hiszen a városi és falusi lakosság jogosan várja el igé­nyeinek mind választékosabb kielégítését. A nyári vendéglátás eddigi tapasztalatai azonban jelzik azt is, hogy nem lehetünk megelé­gedve az italválasztékkal. En­nek okairól Molnár János, a vendéglátóipari vállalat igazga­tója így nyilatkozott: — Sörből az igényeknek mindössze 70—80 százalékát tudjuk kielégíteni. , A sör azonban országosan központi elosztás alá eső cikk és csak meghatározott mennyiség Jut a megyé­nek. Sok esetben elősegítené viszont a jobb ellátást, ha a MÁV meggyorsítaná a palackozott és a hordós sör szállítását. Az elmúlt félévben — s ez különösen furcsán hangzik egy bortermelő megyében! — bor­ból is keveset kaptunk. Ennek legfőbb oka a múlt évi viszony­lag gyenge borszőlőtermés, s ezért az ugyancsak központi készletgazdálkodás alá vont bor­ból a szükségesnél kevesebb ju­tott az üzletekbe. A további kilátásokról most csak annyit, hogy a borellátásban javulás várható. A második félévben 400 hektoliterrel több bor jut a központi keretből a megyének, mint az első félévben. — Hogyan alakult a fagylalt­fogyasztás? — Mintegy 15 százalékkal ha­ladta meg a múlt év hasonló időszakának szintjét, az ellátás­Fortuna halad a korral Öröklakások a húszemeletes toronyházban Utánfutós személygépkocsik Szakosított utalványok A Sportfogadási és Lottó Igaz­gatóság úgy határozott, hogy több vásárlási utalványt bocsát Fortuna rendelkezésére a ha­vonta rendezendő tárgynyere- mény-sorsolásokon. Amikor nyolc évvel ezelőtt bevezették a tárgynyeremény­sorsolást, egy-egy porszívó is örömet okozott. Nem volt ele­gendő mosógép, padlókefélő, tv- készülék és hűtőgép sem: vala­mennyi hiánycikk volt. Ma már a helyzet alapvetően más. A lottózók kívánságát teljesítette a Lottó Igazgatóság, amikor egy-egy áruházra, vagy az áru­ház egy-egy osztályára bocsát ki meghatározott értékben vá­sárlási utalványt. A június 27-én rendezett tárgynyeremény-sorso- láson már kibocsátottak pél­dául tízezer forintos „bútor- utalvány”-t, s ennek bemutatá­sa után az Otthon Áruházban •— az összeg keretén belül — bármilyen, ott kapható bútort megvásárolhat a nyertes. Ezen­túl is bekerülnek a szerencse- kerékbe olyan utalványok, ame­lyeket a Lottó Áruház valame­lyik osztálya vált be. Ilyen pél­dául a „ki mit választ” utal­vány, ez 9000 forinttól szól és a nyertes bármit vásárolhat ér­te. Szakosított utalvány a 2500 forintos „méteráru” és a 4000 forintos „háztartási gép” utal­gépek utalványait nyerte, ele­gendő. ha szétnéz a Lottó Áru­ház műszaki osztályán, kivá­lasztja azt, amire szüksége van, az utalvánnyal fizet és máris viheti nyereményét haza. Aki „ruházati utalvány”-t nyert, fel­öltöztetheti egész családját, aki­nek pedig „zenegép utal- vány”-t juttatott a szerencse, mindazt megvásárolhatja, ami e fogalomba belefér. A legvonzóbb nyeremények ezután is a személygépkocsik és az öröklakások lesznek. A nye­reménytárgyak listája a kem­pingezés népszerűsége folytán bővült és egyes gépkocsikat ez­után utánfutóval, vagy lakóko­csival sorsolnak. Szó van arról is, hogy a Du­nakanyar városaiban telket és házat sorsolnak a legközelebbi tárgynyeremény-sorsolások va­lamelyikén. ban tehát nem volt fennakadás. Viszont tudomásunk van arról, hogy az olasz gyártmányú fagy- lalaltgépek kezelőd időnként az előírtnál kevesebb fagylaltot mérnek a tölcsérekbe. Ezért eb­ben a hónapban mérlegeket állítunk fel a fagylaltgépek mellett, amelyeken a vevő azonnal el­lenőrizheti a kapott fagylalt­adag súlyát. — Az utóbbi időben olyan hí­rek keringenek, hogy romlott a közkedvelt narancslé minősége. Mi az igazság? — Arról van szó. hogy kez­detben kevesebb narancslé ké­szült, ami hamar az üzletekbe került. Az utóbbi hónapokban a gyártás növekedésével sok ezer üveg narancslét raktároz­nak, s a hosszas tárolás miatt né­hány esetben valóban elő­fordult minőségromlás. Ilyenkor azonnal gondoskod­tunk a kicserélésről. A falusi lakosság nyári ellá­tásáról Szamosi Zoltán, a MÉ­SZÖV vendéglátó osztályának vezetője a következőket mon­dotta: — A megye községeiben üze­melő földművesszövetkezeti ét­termek, vendéglők, cukrászdák közönségének sem jutott ez- idáig elegendő sör és bor. Az ok ugyanaz, mint az állami ven­déglátóiparban. A rendelkezésre álló sörkészletekből azonban az arató-cséplő munkások, a kom- bájnosok igényeit igyekeztünk teljes mértékben kielégíteni. A mezőkön dolgozókat min­dennap rendszeresen felke­resik az állaimi és szövetke­zeti gazdaságokban a moz­góárusok, és részükre a sörön kívül ele­gendő hűsítő italt, fagylaltot, cigarettát stb. biztosítanak. A mozgóárusításhoz a járműveket a gazdaságok, az árut a földmű­vesszövetkezetek adják. — Azt is elmondhatom, hogy a községekben a közkedvelt Hu­siból korlátlanul kielégítettük az igényeket. A nyári hónapok­ban örvendetesen megnöveke­dett a saját készítésű étel- és cukrászsütemény-forgalom. Ez is hozzájárult ahhoz, hogy a megye földművesszövetkezetei első félévi 120,5 millió forintot kitevő vendéglátóforgalmi ter­vüket 141 millió forintra telje­sítették. B. Gy. A budapesti Allatkert centenáriuma Dr. Anghi Csaba professzor, az Allatkert főigazgatójának nyilatkozata — Már javában folynak az előkészületek a budapesti Állat­kert centenáriumi ün népségei­re —, mondta dr. Anghi Csaba professzor, az Állatkert főigaz­gatója. — Kiváló tudósok, ter­mészettudományos kutatók jön­nek el hozzánk a világ minden részéből az ünnepségekre. A há­ború pusztításai után felújított budapesti Állatkert 100 éves fennállását 1966. októberében ünnepeljük nemzetközi tudomá­nyos ülésszak keretében. Itt a pításának gondolatát — haladó szellemű magyar tudósok — mar az 1848-as szabadságharc előtt felvetették. De megvaló­sítására csak 1864-ben került sor. A helytartótanács elég ne­hezen adta meg az alapítási hozzájárulást. Azt gondolták* hogy a magyarok alighanem va­lami illegális fedőszervet akar­nak állatkert ürügyén létesíte­ni. Végül is sikerült az enge­délyt kieszközölni és 1866. vé­Az állatorvosok naponta ellenőrzik az állatok egészségét. Az elefántteknős leromlott szervezete miatt B 12-s vitamint kap. (MTI Fotó — Molnár Edit felvétele.) zoológiái-, botanikai-* tenyész­tésbiológiai és állategészségügyi szekciókban külföldi és hazai szakemberek előadásai hangza­nak majd el. Külföldről már számosán jelentették be előadá­saikat és még többen részvéte­lüket. Sőt, Bécs városa három őstulkot küld ajándékba* — Nem érdektelen, ha az ün­nepségsorozat előtt arról is be­szélünk* hogy mikor és milyen körülmények között alapították a magyar Állatkertet, amely a korszerű állatkertek sorában a harmincadik volt. Később még körülbelül négyszáz hasonló in­tézmény létesült Földünkön. — A budapesti Állatkert ala­Az ember félve nyitja ki a lapokat mostanában. Annyi a szenvedélyes szerelem­ből elkövetett büntet- tek száma, hogy min­den napra jut belőlük. A Nők Lapjában ni­kotinmérgezési kísér­Nagy szerelmek létről szól egy nagy vány. ilyen az ötezer forintos képes riport. Szerel­„ruházati utalvány”, és a nyolc- ezer forintos „zenegép utal­vány” is. Ha valaki tehát a négyezer forintos „háztartási PETŐFI NEPE A Magyar Sroda'lsta Munkáspárt Bács-Kiskun megyei Bizottsága és a megyei tanács lapja. Főszerkesztői dr. Weither Dániel. Kiadja a Báes megyei Lapkiadó Vállalat. Felelés kiadó: Mezei István Igazgató Szerkesztőség: Kecskemét. Városi Tanácsház Szerkesztőségi telefonközpont: 28-19. 25-18. Szerkesztő bizottság M-38 Kiadóhivatal: .ecskemét. Szabadság tőr Íja. Telefon: 17-09. Terjeszti s Magyar Posta. Előfizetési díj 1 hónapra U forint. Bács-Kiskun megyei Nyomda V. Kecskemét — Telefon} 11-85 fades.? ff mi mének feleségét akar­ta nikotinos tömény­itallal eltetetni láb alól egy nő. Vagy ennek az anyja? Egyelőre titok­nak látszik. Valamint az is, hogyan jutott méregjegyhez a sze­relmes asszony? Vagy, ha nem méregjegyhez, — nikotinhoz? A szerelem majdnem — ölt. Meghökkentő annak a szabadságos francia katonának a tette is. akit menyasszonya ki­kosarazott. Amint a H. H. írja, a bánatos vő­legény egy Toulon kör­nyéki erdőben meg­gyújtotta a hűtlen hölgy szerelmesleveleit. Az erdő tüzet fogott, öt község tűzoltósága, 150 katona és tűzoltóre. pülőgép vett részt az oltásban. S még mondja vala­ki, hogy manapság nincs már lángoló sze­relem. Nincs? És vajon mi­nek nevezzük. Gócz Bélának, a Pécsi Városi Tanács 60 éves volt vb. elnökhelyettesének szenvedélyét, aki a 35 éves özv. Szász Károly- nénak — szerelméért — állami pénzen épít­tetett ragyogó lakást? Hogy égő szerelmének szüntelenül tanújelét adja, Szászné több „ügyfelének” utalt ki valamilyen lakást. Per­sze, nem mind a 76 sértettnek, mert az jel- lemtelenség lett volna egy elnökhelyettestől. Csak az „okvetetlen- kedőknek”. Micsoda nagy szere­lem volt ez Is! Tüzénél látták meg ottani ille- ték&&ekm hjyfH milyen szép karriert futott be a szemük előtt Gócz, a 60 esztendős don- zsuán. Mikor hazatért a fogságból, mérnök­nek adta ki magát, s így kezdte pályafutását Pécsett. Felvitte egé­szen a vb-elnökhelyet- tesi székig. Lám, mire jó a sze­relem. Lángjánál fény derült arra, hogy Gócz nem is mérnök. Ha­nem igéző szavú költő, akinek mesteri mesék­kel sikerült elhitetnie környezetével. hogy nem szerelemből osz­togatja a lakásokat, ha­nem fejlett „szociális érzésből”. Persze, eb­ben is van valami, mert ő adott lehetősé­get szegény 35 éves öz­vegynek, hogy több mint 400 ezer forin­tot vegyen fel ügyfe­leitől. Embertelenség lenne BHUlél. tűhhát li.Tll egy 60 éves szerelmes embertől. Erőfeszítése jutal­mául. 60 éves korára való tekintettel, 60 ol­dalas vádiratot adott ki a Fővárosi Fő­ügyészség Gócz Béla ellen. No meg bűntár­sai ellen is. Mert hi­szen özv. Szász Ká- rolyné szül. Novak Margitnak is meg kell bűnhődnie mohósá­gáért. Nem volt elég neki a pompás állami lakás, a dolgozók pén­zéből, még többet kö­vetelt, s már útban volt afelé, hogy a 400 ezer forint mellékkere­set után a csillagot is lehozassa az égről meg­habarodott Gócz Bélá­jával. Szalonna István fodrászmester ellen is szól a vádirat. Az ő fodrászüzletében is „tartott félfogadást" Szászné. Szalonnánál „zsíros” üzleteket kö­tött. Reméljük, mire Gócz kiszabadul, valamit lohad szerelmi tüze. lath István ’ gén megnyitották a budapesti Állatkertet. — Fennállásának már az el­ső szakaszában Állatkertünkben volt néhány olyan értékes állat­faja, amelynek alapján a kora­beli. élvonalbeli állatkertekhez sorolta intézményünket. Már ak­kor volt például európai bölé­nyünk, zsiráfunk, szumátrai orr- szarvúnk, afrikai elefántunk is* Állatikertünk gazdag állományát az alapító Xantusz János ame­rikai. dél-ázsiai fajok megkül­désével gyarapította. Bemutat­ták a már akkor is pusztulás­nak induló és ma csaknem tel­jesen kipusztított magyar fauna ritka fajait: a pödröttszarvú rac­ka juhot, a szürke magyarmar­hát, a nagykócsagot, a túzokot. — Amikor azután 1907-ben a magyarországi Állatkert korsze­rűsítésére került sor, az akkori újjáépítő, Lendl Adolf, tovább fejlesztette a természetvédelmi szempontokból jelentős fajok bemutatásával. — Az 1866-ban megnyílt Ál­latkertet alapítód, a Magyar Tu­dományos Akadémia és a Nem­zeti Múzeum tudományos in­tézménynek szánták. Bár az 1912-ben újjáépített Állatkert­ben alkalmilag már időközben is készültek tudományos mun­kák, csak 1956. óta folyik terv­szerű kutatómunka. Akkor ez az intézmény tudományos státust kapott a Művelődésügyi Minisz­tériumtól. Azóta tíz tudományos dolgozó 99 kutatómunkával gya­rapította a hazai és a nemzet­közi biológiai tudományokat. — A budapesti Állatkert Pál­maházában Magyarország leg­nagyobb ilyen alkotása, tengeri akváriuma nemzetközi viszony­latban is jelentős. Különösen azóta, amióta évenként magyar gyűjtőexpedíciók mennek az Ad­riai- és a Fekete-tengerre. Malacai Dezső

Next

/
Oldalképek
Tartalom