Petőfi Népe, 1966. július (21. évfolyam, 154-180. szám)

1966-07-27 / 176. szám

Ö68. Jffllus 27, szerda 5. oldal Gyümölcsöző vakáció Háry János Szegeden Ismét kirobbanó siker Nem titok, hogy Kodály Bölcsen rendelték, hogy nyá­ron. legyen az iskolai vakáció. Nemcsak a napfény, a víz, az utazás miatt. De egybeesik ilyenformán a tanulók korlát­lan szabad ideje és a mezőgaz­daság valamint a feldolgozó üzemek ugrásszerűen megnöve­kedett munkaerő-szükséglete. Ez pedig jó a diákoknak, és szinte nélkülözhetetlen az üzemeknek, különösen itt mifelénk, az aranyhomokon. — Több mint kétszáz tanuló­nak ad nálunk munkalehetősé­get a nagy szezon — tájékoztat Kövesd! József, a kecskeméti M ÉK-kirendeltség telepvezető helyettese. — A lányok válogat­nak és csomagolnak, címkéznek, vagy adminisztrálnak. A fiúk kocsikísérők, rakodók, targon­cások. A munkakörülményük megfelelő. A három éve épült válogatócsarnok tiszta, egészsé­ges. Néhány éve még bokáig gázoltunk a porban. A munká­sok legnagyobb része fölborí­tott ládákon zsírpapírból ebé­delt, vízcsapot is üggyel-bajjal lehetett találni. Most azv üzemi konyhával mindenki elégedett, a fürdőben hideg-meleg zuhany. — Szívesen alkalmazunk diá­kokat, mert jól dolgoznak, fia­talos temperamentumuk élénk­ké teszi a munkát. Néha túlsá­gosan játékossá is. dehát ha még fegyelmezni sem kellene, mi­nek lennénk itt mi? Ilyenkor értem meg. milyen nehéz a pe­dagógusoknak. Persze komoly bajok nincsenek. A gyerekek fölvételénél érdeklődtünk szo­ciális körülményeik iránt. Azo­kat, akiknek legjobban szüksé­ge van a pénzre, felnőtt brigá­dokba osztottuk be. De alakítot­tunk diákbrigádokat is. A diákbrigádok A barackillat messziről oda­vezet. Negyven lány hajol a hosszú asztalok fölé. Boszorká­nyosán jár az ujjuk. Kettő kö­zülük fehér köpenyt visel. — Mi veteránok vagyunk — nevet Szabó Mária. — Podma- niczky Katival együtt ez a har­madik szezonunk és már má­sodszor vagyunk brigádvezetők. A két „veterán” 17 éves, a Bányai Júlia Gimnázium III., azaz bocsánat, már a IV/f. osz­tályának tanulói. A többiek is kecskeméti középiskolások. — Igaz, hogy maguk váloga­tósak? — kiáltok feléjük. — Nahiszen, a hideg vízre valót se keresnénk meg. ha nem lennénk azok — pereg a lányok nyelve. — Magának ez mindegy? — tesznek elém egy tucatnyi barackot, — Hát... az egyik olyan mint a másik. óta még véresebb bosszút es­küdtek a magyar csendőrség és katonaság ellen. Ha éles töl­tény lenne a tárban, még azt hihetnénk, hogy tán partizán­vadászatra visznek bennünket, így azonban nyugodtak va­gyunk, legfeljebb egy kis éjsza­kai menetgyakorlatról lehet szó. Habár a tisztesek és tiszthelyet­tesek tölténytáskájában éles is lapul a biztonság okából. Ezt Aczél árulta el a sorakozónál. A szél hűvösen fúj, a Hold hi­deg fénnyel világít, s a kilo­méterek egymás után maradnak el mögöttünk. Álmos vagyok, és néha úgy érzem, mintha menetközben el­aludtam volna. A jó meleg ott­honi ágy jut eszembe, amit fel­cseréltem a kaszárnyái kemény fekhelyért. De most a laktanya nyirkos szalmazsákja is elérhe­tetlen álomnak tűnt előttem. Talán tíz-ti zenkét kilométert haladtunk, amikor az élen is­mét vezényszavak hallatszottak, összetorlódott, megállt a menet. A szakasz- és rajparancsnokok gyülekeztek újabb eligazításra. A mi szakaszunk ezután le­tért egy kis dűlőútra és azon mentünk előre tovább. Egy fél — Na látja! Pedig ez molyos, ez belföldi, ez angol... — És megéri ennyire válogat­ni? Előkerülnek a brigádnaplók: 50—55 forint a napi kereset. — Nincs mese, nálunk dol­gozni kell mindenkinek. Ha csak egyvalaki lóg. az egész brigád teljesítménye megsínyli. — És mire költik a fizetést? Röpködnek a válaszok: Bala­ton, külföldi út. las te x nadrág, neoces fürdőruha. És bár min­denki beleborzong a 31 fokos hőségben: télikabát, kucsma, kiscsizma. Mert már a télre, a holnapra gondolnak. Különösen Kuczka Éva, aki mindennap várja a postát, va­jon fölvették-e az orvosegye­temre. A brigádok egy ember­ként izgulnak érte. — Bárcsak sikerülne! Akkor aztán nem lenne gond, mire költőm a pénzt. Ezért jó nyá­ron dolgozni. Meg aztán az érettségi és az egyetem között egészséges egy kis fizikai mun­ka. Jobb itt mint az adminiszt­rációban. Negyvennyolc számoszlop Paraszt bácsi forgatja kezé­ben a felvásárlójegyet. Nézi jobbról, nézi balról, valami nem stimmel, igazgatja a kala­pot. Vagy tízen tolakodnak. Vi­tatkoznak mögötte. A fekete'sze­mű számlázólány ballal a cé­dula után nyúl, kedvesen, tü­relmesen magyaráz. Közben jobbkeze szakadatlanul rója a számsorokat. — Sok türelemre van szük­sége. — Csak hasznos, ha gyakoro­lom. Tanárképző főiskolás va­gyok. — S nem téveszti el közben a számolást? — Matematika szakos va­gyok. Tizenketted magával végzi Szabó Zsuzsa a számfejtést. Va­lamennyien közép- és főiskolá­sok, 4,50—5,50-es órabért kap­Egymilliárd forintot meghala­dó összeget irányoztak elő álla­mi és helyi erőforrásokból a harmadik ötéves terv időszakára a tanácsi népművelési intézmé­nyek, továbbá a központi művé­szeti objektumok hálózatának fejlesztésére, korszerűsítésére, felújítására. A Művelődésügyi Minisztériumban elmondották, hogy a harmadik ötéves terv idején fokozott gondot fordíta­óra múlva feltűntek az első há­zak, kutyaugatás hallatszott. Rajvonalba fejlődtünk és táma­dó alakzatban, a puskát csőre töltve, a tusát csípőnkhöz szo­rítva törtettünk árkon és bok­ron át a falu irányába. — A faluba partizánok ütöt­tek tanyát. A parancs az, hogy kifüstöljük őket — hangzott most már számunkra is az el­igazítás. A jel két zöld rakéta. Akkor kezdődik a támadás. Nyomu­lunk előre a falu közepe felé, ahol a csapatok majd találkoz­nak. Közben az udvarokat át­kutatni, gyanús jel esetén lőni. Az se baj, ha a házbeliek meg­rettennek. Mert partizán ez mind, vagy azoknak a támoga­tója. Hadd higgyék, hogy ko­molyra megy a dolog. Aki bár­hol is akadályozni merné a raz­zia lefolytatását, azt bekísérni. — Értettem? — fejezte be az eligazítást a szokásos kérdésé­vel Csontos törzsőrmester. Félrajokra szakadtunk és úgy vártuk a jeladást. Beleznai a raj első felét vezette, a hátsó fer­tály, ahogy ilyenkor bennünket, az alacsonyabb termetűeket csú­foltak. Aczél Vendelt követte. nak. Számolnak reggel hattól késő délutánig. — Hát még az összesítés! Negyvennyolc tételből álló osz­lopokat kell összeadni. Aztán a végén, ha nem egyezik a súly és az ár, kezdődik a keresgélés. Néha a késő esti órákkal fize­tünk egy számjegynyi tévedé­sért. Szinte zsibong a fejünk. De fizikailag nem fárasztó és tiszta munka. A kocsikísérő Besöpri a rakodóteret, ke­mény kézfogással búcsúzik a deres hajú „pilótától”, izmos, bronz színű felsőtestén olajos a veríték. — Szabad a nevét? — Hát tudom én. kedves uram? Százötven mázsa után? És ez így megy. amióta tart a barack. Most meg jön a para­dicsom, aztán a szilva, ajaj! — Ugye maga egyetemista? — Most csak „mitfárer” — Végigméri portól vastag saruit, szakadozott farmerét gyászoló körmeit. — Nem beszélgethet­nénk inkább két óra múlva a Homok teraszán egy sör mel­lett? Kissé^ rogyadozó lábbal indul a fürdő felé. De néhány lépés után fütyürészni kezd: lélekben már fehér ing van rajta, va­salt nadrág, habzó korsó az asz­talán. Megérdemli. Szabó János i ________•_____/ M egyénkben is fellép a Román Néphadsereg Művészegyüttese Szeptember 2-án hazánkba ér­kezik a Román Néphadsereg Mű­vészegyüttese, amely — a prog­ram szerint — Debrecenben kezdi majd magyarországi tur­néját. Ezt követően Kiskunfél­egyházán és Kecskeméten is fel­lépnek a román katonavendé­gek. nak arra, hogy bővítsék a mű­velődési lehetőségeket. Ezt a célt szolgálja egyebek közt négy megyei művelődési ház, öt me­gyei könyvtár, 14 járási műve­lődési ház és könyvtár, 10 na­gyobb filmszínház és 25 községi mozi létrehozása. Ezenkívül je­lentős számú községi művelődési ház és községi könyvtár létesí­tése, illetve építésének megkez­dése szerepel a tervben. Nem messzi voltunk egymástól és nem is szabad volt elszakad­ni. A csatárláncot betartva leg­alább hallótávolságra kellett ha­ladnunk. Egyelőre még csend volt, csak a kutyák ugattak. szűköltek, megérezve az idegenek jelenlé­tét. Aztán felröppent a két zöld rakéta, bevilágítva néhány perc­re a környéket. Harsány ordítozás kelt min­denfelől és ropogni kezdtek a fegyverek. Nem tudom mit érezhették akkor a kis falucska lakói, de én akaratlanul is a saját hozzá­tartozóimra gondoltam és el­képzeltem, hogy mit élnének át hasonló esetben. A kerítéseken katonák ugrál­tak át, a gyenge sövényt és lé­ceket nem kímélve, időnként belelövöldöztek a levegőbe és torkukszakadtából kiabálva ro­hantak tovább. Üvegcsörömpölést hallottam és hangos jajveszékelést, annak jeléül, hogy valahol a közel­ben bezúzták az ablakokat. Az istállókban jószágok bőgtek és rángatták a kötőfékeket, a vas­útállomáson valaki ijedtében* Zoltán dalműve, bár a „szak­ma” mindig elismerte, a kőszín­házi előadásokban nem igen tu­dott igazi közönségéhez közel jutni. Éppen ezért örvendetes, hogy a Háry János Szegeden — immár harmadszorra — ismét kirobbanó sikert aratott. A si­ker titka talán nem is elsősor­ban a látványosság, hanem az alapkoncepció, amely az utóbbi évek hazai előadásain egyre in­kább tisztult és most nagyon következetesen, egyértelműen jutott érvényre. E szerint Háry nem egyszerűen a szomszédos népek irodalmából ismert nagy hazudozók magyar megfelelője. Ö nem a lehetetlen kalandok sorát találja ki, hanem egy kis nép nagyravágyó álmait vetíti lelkesen figyelő társai elé. Ezért a mostani szegedi Háry-előadás Varga Mátyás ragyogó alapdísz­letében a templom elé felépített Nagyabonyban játszódik. Ebben a környezetben minden más helyszín csak betét, jelezvén, hogy az egész világ úgy jelenik meg az obsitos meséjében és a falubeliek előtt, ahogy az csak vagy jelzésül megkongatott egy síndarabot. A hajóállomás kürt­je is megszólalt egy pillanatra. Egy szép kastély sziluettje emel­kedett elénk rövid időre, de nem csodálkozhattunk rajta, mert. futni kellett tovább. Egy szűk kis utcába értünk és itt lelassult a men^t, össze­torlódtunk, egymást akadályoz­tuk az előrehaladásban. Végre kifújhattuk magunkat. A pus­kákban már egy darab töltény sem volt. Aczél parancsára még a kevésbé lakott helyeken mind ellövöldöztük Beleznai hiába kiabált a közelünkben, hogy „tűz”! egyetlen lövés sem dör­dült el a mi félrajunknál. Most már felzárkózva halad­tunk és mentünk a rajparancs­nok után, aki sehogyan sem volt megelégedve az eredménnyel. Megrugdosta a kapukat, puska­tussal döngette meg az ablakrá­mákat, s az egyik kis ház ud­varán egy halom szénát is meg­gyújtott azért, hogy — mint mondotta — jobban lássunk. A ház ajtajában egy csapzott- hajú nénike jelent meg kendő­be bugyolálva magát. (.Folytatása következik.) innen, egy kis magyar faluból látható. így azután a bécsi Burgnak zsuppfödele van, s nagysága is legfeljebb egy tor­nyos városháza arányaival mér­hető. Ezért lesz Ferenc császár pitykés-szűrös uralkodó és a császárné főkötős nagyasszony. (Enyedi Zoltán felvétele.) így kap az egész játék valami bájos népmeséi színt, s így jut­nak igazán érvényre Paülini Bé­la és Harsányi Zsolt ízes, ironi­kus mondatai. Szinetár Miklós rendezése a látványosságon — tűzijáték, a nézőtér mögé felépített har­minckét tornyú Majiand, a kö­zönség feje fölött folyó ágyú­csata — kívül olyan ötletekkel is szolgál, amelyek tapsvihart aratnak, jelezvén: a közönség megértette a frappáns utalást. Ilyen például a harmadik felvo­nás képváitása, amikor az egy­szerű falusi emberek — maga a nép — tolja ki a szín­padról a Burg fényes épület­tömbjét. A siker másik alapvető oka valószínűleg a kitűnő szereplő­választás. A rendezőnek sike­rült egységes együttesbe olvasz­tani a tudásuk maximumát adó operai és prózai művészeket. Melis György hangilag, alkati­lag ideális Háry Jánost formál, s ízesen oldja meg prózai fel­adatát is. Szinte ugyanez mond­ható el azonban Komlóssy Er­zsébetről (örzse), Szőnyi Olgá­ról (Mária Lujza) és Szalma Fe­rencről (öreg Marci) is. Az elő­adás kétségkívül kimagasló ala­kítása Dayka Margité, aki va­lami varázslatos módon tud népmeséi hangulatot teremteni a császárt formáló Tompa Sán­dorral. Akik viccelődő kedvükben voltak, azt mondták: ez. a va­sárnap valóban tragédiát hozott. Este kilenc órakor még vigasz­talanul esett az eső. Háromne­gyed tízkor azonban mégis meg­kezdődhetett a felújított Ma- dách-mű előadása, és a rossz idő ellenére is kitartó közönség egy nagy élmény emlékével tá­vozhatott éjjel fél kettőkor a nézőtérről. Szerencsére végül is nemcsak az időjárás volt ke­gyes, a MÁV is kedvezett és Szegedről minden irányban har- minb perccel az előadás után futottak ki a vonatok. (A Tragédia előadásának is­mertetésére még visszatérünk.) Varga Ákos Egy milliárd forint népművelésre

Next

/
Oldalképek
Tartalom