Petőfi Népe, 1966. június (21. évfolyam, 128-153. szám)
1966-06-02 / 129. szám
t. oldal 196«. június 2, esti tortok A katonák elmenekültek a tüntetők elől Felgyújtották az amerikai konzulátust Merénylet egy buddhista vezető ellen HŰÉ (MTI) Szerdán reggel Huéban körülbelül ezer fiatal tüntető felgyújtotta az amerikai konzulátus épületét, darabokra szaggatta Johnson elnök arcképét és hevesen tüntetett az Egyesült Államok agressziója ellen. A diákok így szereztek érvényt \asárnapi ultimátumuknak: akkor ugyanis kilátásba helyezték, hogy nem tűrnek a meri Icai hivatalos épületet a városban, ha Johnson elnök nem felel a buddhisták követeléseire. Az ultimátum 48 órás határideje lejárt. Mivel a konzulátust az amerikaiak már pénteken kiürítették, összeütközésre nem került sor. Azok az amerikaiak, akiket nem szállítottak Saigonba, katonailag védett helyen tartózkodnak. A konzulátus épületének őrségét ellátó dél-vietnami katonák a tüntetők közeledtére elmenekültek. SAIGON Szerdán délelőtt Saigonban „ismeretlen tettes” gránátot dobott arra az autóra, amelyben Thich Tien Minh, a buddhista | ifjúsági mozgalom vezetője, a: buddhista intézet hithirdető részlegének igazgatója, tartózko- ■ dott. A 45 éves szerzetest súlyos ; sérülésekkel kórházba szállítót- ! ták. A gépkocsivezető is igen súlyos sebeket kapott. A buddhista intézet szóvivői kijelentették, hogy a merénylet nyilván a kormány ügynökeinek kezemunkája. Amint a merénylet híre ismeretessé vált, a saigoni buddhisták felháborodása nyomban tüntetésben nyilvánult meg: a buddhista intézet közelében a fiatalok felgyújtottak egy amerikai gépkocsit és tovább tüntetnek a Ky-rezsim és amerikai támogatói ellen. Éles bírálatok hangzottak el ismét az amerikai kormány vietnami politikája ellen. William Fulbright szenátor, a szenátus külügyi bizottságának elnöke kedden egy interjúban aggodalommal szólt arról, hogy a kormány nem kompromisszumra, nem is tárgyalásos úton kialakítandó békés megoldásra, hanem katonai diadalra törekszik. Lord Avon, az egykori angol miniszterelnök, ugyancsak véleményt nyilvánított. Szerinte az amerikaiaknak egy semleges indokínai övezet kialakítására kellene törekedniük, amelyben Vietnam, Laosz és Kambodzsa tartoznék. Ez esetben természetesen a VDK bombázását meg kellene szüntetni és az amerikai csapatok feltételes kivonását elrendelni azokról a dél-vietnami területekről, ahol a „dél-vietnamiak egyedül is tartani tudják magukat”. Ifiért nincs Mobutu a folyóban? Gyorsan végzett összeesküvőivel Mobutu, a jelenlegi kengói miniszterelnök. Hétfőn leleplezték a készülő miniszteri puccsot, kedden bíróság elé állították és mindjárt halálra ítélték a volt minisztereket, csütörtökön, ma pedig már kivégzésüket tartják. Reggel kilenc órára hirdették meg a főváros egyik főterére, s felhívták a lakosságot, vegyen részt a nyilvános kivégzésen. A halálnem: akasztás. Elvégre Mobutunak is hasonló sorsot szántak volt miniszterei. ök a Kongó folyóba akarták dobni a főnököt. Gyorsaság jellemezte az ügy felgöngyölítését más vonatkozásban is. A lefogott urak bevallották, hogy külföldi államok nagykövetségeivel álltak összeköttetésben. A francia, az amerikai, és a nyugatnémet nagykövetség tisztázta magát, viszont a belga nagykövetségről bebizonyosodott, hogy támogatást ígért Himbáéinak. A humoros e karikatúraszerü kongói hatalmi vetélkedésben, hogy Mobutut éppen a belga újgyarmatosítók juttatták a kormányfői székbe, mert úgy vélték, jobb szolgájuk lesz Csombénál. A kongói gazdaság a kezükben van. s aki a bársonyszékben ül, annak is kezesnek kell lennie. Hogy azonban nem egyeduralkodók az országban, azt Mobutu operativitása is orruk alá dörgölte. Voltaképpen ez a magyarázat arra. miért nincs Mobutu a folyóban. Sorsát azonban aligha kerüli el. Ezért a diktátori gyorsaság. Aki nem egy urat szolgál, annak gyorsan kell szabaddá tennie a kezét. (B. K.) A leszerelési világértekezlet előkészítése Kuba mellett Az SZKP főtitkára a nemzetközi kérdésekről Surveyor a Luna—9 nyomában I szállás zavartalan lesz, televíziós képeket juttat el a földre. A kísérlet azt a célt szolgálja, hogy megkönnyítse majd az űrhajósok Hold-utazását. Az amerikaiak célul tűzték ki, hogy legalább olyan minőségű képeket kapjanak a Holdról, mint amilyeneket a szovjet Luna—9 készített. PASADENA. (MTI) A Surveyor amerikai űrhajó közeledik célja, a Hold felé és az amerikai tudósok számítása szerint a kijelölt leszállási ponttól 16 kilométernyire fog Holdat érni. A „háromlábú” űrhajó a Hold nyugati felén, az egyenlítő alatt száll majd le és ha a leJELENTÖS tény, hogy a leszerelési világértekezlet összehívására rendszeres előkészítő munka vette kezdetét, s ezzel úgy látszik, mintha megvalósulás felé haladna e nagy nemzetközi politikai esemény. Kairóból jelentették, hogy az utóbbi napokban az el nem kötelezett országok több nagykövete tartott megbeszélést az EAK fővárosában a,z előkészítés céljából, s azt javasolják, hogy itt legyen a színhelye. A megbeszéléseken két tendencia bontakozott ki, egyik verzió szerint az el nem kötelezetteknek kell vállalniuk az előkészítést, a másik szerint, csak akkor lehet eredményes az ilyen méretű tanácskozás, ha abban minden nagyhatalom részt vesz. Ami a nagyhatalmakat illeti, a Szovjetunió kezdeményezője a világkonferenciának, és természetesen támogatja létrehozását, az Egyesült Államok és Anglia is elfogadta a tervet, viszont Franciaország habozik és Kína is. Csői. En-Lajt egyébként Kairóba várják, s a tárgyalásoktól e kérdésben is választ remélnek. Az arab országok ugyancsak támogatják a konferencia tervét, ebben az értelemben szünet nélkül folynak a megbeszélések az EAK, Algéria, Szíria, Jemen és Irak forradalmi szervezetei között, A BÉKÉS TERVEKET az utóbbi napokban viszont Vietnam mellett keresztezték a Kuba elleni megélénkülő amerikai agressziós lépések. A kubai határőr meggyilkolásáról, kémhajó és kémek behatolási kísérletéről hírt adtunk. Az újabb amerikai lépések tiltakozást váltottak ki Madridban, Uruguayban, Chilében. Az Uru- guay-i Kommunista Párt nyilatkozatban fejtette ki, hogy szolidáris Kubával. Nyikolaj Pod- gornij, a szovjet Legfelső Tanács elnöke hangsúlyozta, hogy a Szovjetunió változatlanul a kubai nép oldalán áll, amely területi sérthetetlenségét védelmezi az amerikai agresszióval szemben. EGY NAP A KÜLPOLITIKÁBAN SZOLT ERRŐL a kérdésről Leonyid Brezs- nyev, äz SZKP főtitkára, Prágában, a CSKP megnyitóján mondott Deszeaeben. a szovjet vezető kifejtette: „kubai barátaink biztosra vehetik, hogy a Szovjetunió szilárdan támogatja a forradalmi Kubát, a szabadságra, és függetlenségre való szent jogát.” Emellett beszédének külpolitikai részében a szovjet vezető szólt az európai biztonság kérdéséről. Emlékeztetett arra, hogy a Szovjetunió és a többi szocialista ország mindig ellenezte, hogy Európát és a világot egymással szemben álló katonai tömbökre osszák. „Azt kívánjuk — mondotta —, hogy a katonai szövetségeket váltsa fel az összes olyan államok békés együttműködése, amelyek hajlandók az együttműködés ügyét előmozdítani.” Amíg azonban fennáll a NATO, az agresszív ' katonai tömb, a szocialista országoknak le kell vonniuk a következtetéseket és éberen őrködniük védelmükön. „Emellett újból kijelentjük: katonai erőnk nem azt a célt szolgálja, hogy bárkit is megtámadjunk, hanem azt, hogy megvédjék népeink békés munkáját” — hangsúlyozta Brezsnyev. Az NSZK szerepéről azt mondotta, hogy méltóképpen előmozdíthatná az európai biztonság megszilárdulásának ügyét, de a revansista külpolitika csak elszigeteli a többi európai államtól. A béketörekvéseket tényeknek kell alátámasztaniuk, nem hangzatos jegyzéknek — mondotta Erezsnyev, utalva a közelmúltban nyilvánosságra hozott bonni „békejegyzékre”. Brezsnyev emlékeztetett arra, hogy a Szovjetunió és a szocialista országok többször álltak már elő konkrét javaslatokkal az európai biztonság megszilárdítására vonatkozóan, s hogy ideje volna ha a nyugati politikusok komolyan fontolóra vennék ezeket. Annak bizonyságául, hogy szívükön hordják az európai béke ügyét. Harmadszor is halasztás A hírügynökségek gyorshírben jelentették, hogy szerdán, magyar idő szerint 16 órakor a Cape Kennedy kísérleti telepről sikeresen fellőtték az At- las-Atda rakétakombinációt, amely mozgó célpontja lett volna a Gemini—9. űrhajónak. De a célrakéta fellövését a Gemini—9 felbocsátása megint csak nem követte. Az AP hír- ügynökség, amely a különböző vételi pontokat közvetlenül a kísérleti telepen levő módijához kapcsolta, helyszíni közvetítést adott a „Countdown”- ról, a fellövés előtti számiá1 fisról. Adása egyszerre leáht, majd gyorshír közéi te a beje- j lentést, hogy egy perccel és negyven másodperccel a rakéta tervezett útnak indítása előtt a kísérletet megint elhalasztót- j ták. _ I Közölték, hogy a Gemini—9. I A rakétát fellőtték, a Gemini—9-et nem Megalakult a trikontinentális szervezet végrehajtó titkársága HAVANNA. (TASZSZ) Havannában ünnepi ülés keretében megalakult az afrikai, ázsiai és latin-amerikai népek szolidaritási szervezetének végrehajtó titkársága. A titkárságot a havannai első trikontinentális értekezlet határozatának értelmében hozták létre. Az ünnepi ülésen felolvasták a végrehajtó titkárság nyilatkozatát, amely erőteljesen tiltakozik az amerikai imperializmus által a világ különböző részeiben elkövetett bűnös agressziók és provokációk ellen. Az ülésen felszólalt Kuba képviselője, Osmani Cienfue- gos Corriaran. a végrehajtó titkárság főtitkára. Emlékeztetett az amerikai imperializmus Kuba ellen elkövetett mostani provokációira. „Ezeknek a napoknak az eseményei — hangoztatta Cienfuegos — megmutatták; a kubai nép, el van szánva arra, hogy a győzelemig folytatja a szabadságáért és függetlenségéért vívott harcot. Tízezer halászháló tűnte’ a Snook ellen TOKIÓ. (TASZSZ) Szerdán a jokoszukai kikötőben tízezer japán halászhajó tüntetett az ide érkezett Snook amerikai atom-tengeralattjáró ellen, amelynek legénysége itt piheni ki a vietnami harcok fáradalmait. René Malién elutazott Budapestről René Maheu, az UNESCO főigazgatója, aki az UNESCO Végrehajtó Tanácsának ülésezése alkalmából tartózkodott Magyar- országon, szerdán reggel elutazott Budapestről. (MTI) Az UNESCO Végrehajtó Tanácsának tagjai a kétnapos budapesti ülésszak befejeztével szerdán meglátogattak több fővárosi intézményt, illetve üzemet. Folytatja munkálat a CSKP kongresszusa (Folytatás az 1. oldalról.) A mi pártunk is folytatja erőfeszítéseit az imperialistaellenes akcióegységeri'. Követve az 1957-es és 1960-as moszkvai nyilatkozat elveit, tovább erősítjük barátságunkat a szovjet néppel és dicső kommunista pártjával, a többi szocialista országgal és minden testvérpárttal, amelyekkel együtt haladunk a küzdelemben. — Országaink a szocialista építés során új problémák elé kerültek. A gazdasági fejlődés magasabb színvonalára emelkedtünk, mégpedig olyan körülmények között, amikor a tudomány és technika fejlődése rendkívül meggyorsult, a szocialista országok gazdasági együttműködésének jelentősége egyre nő és í növekszik a szocialista országok szerepe a világgazdaságban, a nemzetközi kereskedelemben is. Parancsoló szükségszerűségként vetődik fel a népgazdasjág irányításának továbbfejlesztése és magasabb színvonalra emelése. A mi pártunk is igém behatóan foglalkozik az ebből adódó feladatokkal, amelyek megoldását előrehaladásunk egyik központi kérdésének tekintjük. Nagy érdeklődéssel figyeljük a testvéri országokban folyó munkát és így az önök ezirányú munkáját is, hiszen egymás tapasztalatainak kicserélése és hasznosítása eddig is fontos erőforrása volt fejlődésünknek és ez még inkább így lesz a jövőben. Éhségsztrájk Eusk ellen Finn vezetők kifejtették ... HELSINKI (AP) Dean Rusk amerikai külügyminiszter szerdán Helsinkiben találkozott Urho Kekkonen elnökkel és az új finn kormány több vezető tagjával. Az elnöki audencia előtt Rusk felkereste Ahti Karjalainen külügyminisztert és Rafael Paasio miniszterelnököt. Az AP szerint a finn vezetők kifejtették, hogy hazájuk külpolitikájának alapja a szigorú semlegesség és a szomszédokkal való bizalom, baráti együttműködés. Mint jelentettük, finn fiatalok egy csoportja kedden este éhségsztrájkot kezdett az Egyesült Államok vietnami agresz- sziója elleni tiltakozásul. A hideg idő ellenéi-e a főváros központi parkjában étlen-szomjan töltötték az éjszakát és kijelentették, hogy egészen csütörtök reggelig, Rusk elutazásáig folytatják az éhségsztrájkot. fedélzetén elhelyezett elektro- I nikus számlálógép, amely az J űrhajót automatikusan a meg- ! adott pályára terelte volna, fel- * mondta a szolgálatot, nem en- í gedélmeskedett a rádióutasí- j tásoknak. Eugene Ceman és Thomas Stafford asztronautákat, a Gemini—9. pilótáit nem most érte először csalódás. Űrhajójukat eredetileg május 17-én akarták útnak indítani, hogy „űrrandevút” bonyolítson le a célrakétával és a háromnapos utazás közben Cérnán 2 óra 25 perces űrsétát tegyen. A kísérlet nem sikerült és először május 31-re, a célrakétával kapcsolatos előkészületek lassú üteme miatt pedig később június 1-re halasztották. A következő időpont: he'vi idő szerint pénteken reggel 9.10 óra (magyar idő 14.39).