Petőfi Népe, 1966. június (21. évfolyam, 128-153. szám)

1966-06-12 / 138. szám

Tjótk Jdcu zlé emlékezete

Lapunk aeaarégiben adóit hírt arról, hogy Kecskemét városa síremléket emelt Tóth L-ászlónaik, Az avató beszédet rtr. Érded Ferenc akadémikus, a Hazafias Népfront Országos Tanácsának főtitkára tartotta, amelyből részleteket közlünk.

Tóth László egész pályafu- tására emlékezzünk leg- elébb. 18S5-ben született — az úri Magyarország akkor az ezerévi ünnepségre készült —, kőműves volt az apja, helyesebben kőművessegéd, építőmunkás, anyja pedig napszámos lányként kezdte a pályáját. Nyolc gyermekük közül az egyetlen volt, akit taníttattak. 1913- ban végzett a kecskeméti református gimnáziumban, s utána előbb a budapesti egyetem bölcsészkarára iratkozott, majd a kecskeméti jogakadémián folytatta tanulmányait. 1915-ben bevonult katonának és a frontra ment ki; az októberi forradalom idején a Kecskeméti Nemzeti Tanács jegyzőjévé választották, a Tanácsköztársaság idején pedig a Direktórium tagja volt.

A forradalom elbukása után börtönbüntetésre ítélték, s ki- szabadulása után úgy kezdett új életet, hogy változott körülmények között folytatta azt, amit korábban elkezdett Az Első Kecskeméti Könyv- és Hírlapkiadó tisztviselője, majd igazr gatója lett, s e munkahelye körül bontakozott ki kivételesen gazdag közéleti, várospolitikai, könyvkiadói és irodalomszervezői tevékenysége. A felszabadulás után, 1944. december 17-től 1948. május 1-ig — mint a Szociáldemokrata Párt tagja — a város polgármestere volt, ezután 1956. decemberéig, bár nyugdíjasként, az akkori idő koi'látai között is cselekvő és növekvő tekintélyű köziéleti embere volt a városnak. 1956-ban az ellenforradalom után a városi janács elnökhelyettese lett, s ilyen minőségben — és a városi népfrontbizottság elnökeként —• vett részt a város vezetésében. 1958-ban maga kérte újból a nyugdíjaztatását, de ezután is, haláláig, hivatalosan, mint a népfrontbizottság elnöke, nem hivatalosan pedig mint Kecskemét kiemelkedő tekintélyű közéleti embere fáradozott minden jó irigyben,

A sokféle (pálya közül, amelyen tevékenykedett, az irodalommal összefüggő munkálkodása volt a legszélesebb körű. A sző teljes értelmében literá- tor, irodalmár volt: könyv- és folyóiratkiadó, szerkesztő, irodalmi szervező, újságíró, publicista, s mind e ténykedései kiterjedtek a helytörténetre, számos tudomány szakirodaimára, az irodalmi és társadalmi kritikára, a politikai irodalomra és nem utolsó sorban a sakkvilágra, ami megkülönböztetett helyei foglalt el Tóth László életében. Hogy mi mindent csinált az irodalom körül, azt felsorolni is nehéz.

Mindenekelőtt kiadó volt, de e szónak nem üzletemberi, hanem irodalmi vállalkozói értelmében. Kiadott olyan műveket, amelyek másképpen jórészt aligha jelenhettek volna meg, s amikor a kecskeméti kiadó megjelentette őket, ország—világ előtt nevet és becsületet szereztek az írónak is, a kiadónak is, a városnak is és összességükben a szervezőnek és a vállalkozónak: Tóth Lászlónak. Csak néhányat idézzek e vállalkozásai közül. Németh László Tanú-ja, Csuka Zoltán Látóhatár-ja aligha jelenhetett volna meg másképpen, mint a kecskeméti kiadói áldozatkész bátorságából, de a Márciusi Front folyóirata, a Válasz sem tölthette volna be a szerepét — Sárközi György szerkesztői odaadása mellett — Tóth László kiadói gondozása nélkül. A sakkirodalom kiadásában pedig egyik világra szóló tette volt, hogy a második világháború Matt kiadta a szovjet bajnokság játszmáit, aminek

Svájcon keresztül csempészték

az akkor „ellenséges" Magyar- országra.

¥ T jságíró is volt. 1914-től

^ kezdve jelentek meg cikkei a kecskeméti újságokban és folyóiratokban, s az országos sajtóban is, nem beszélve sakkirodalmi tevékenységéről. Miről szóltak ezek az írások? Mindig valami időszerűről és lényegesről, ami éppen akkor és éppen ott fontos volt, s arra indította az újságíró Tóth László lelkiismeretét, hogy szót kell emelnie: a haladásért és a maradi- ság ellen, a szocializmus mellett és a fasizmussal szemben, a földreformért és a demokráciáért; Kecskemét múltjáról és jövőjéről, a homokról, a tanyákról, a barackról; a termelésről és a piacokról, az iparról és a mezőgazdaságról; irodalomról és művészetekről, tudományról és gyakorlatról; a sakkról és az idegenforgalomról, s újból és újból a szűkebb és tágabb hazáról, múltunkról és jövőnkről, belső ügyeinkről, s hírünkről a nagyvilágban.

T óth László modem poli- hisztor volt. Nemcsak úgy, hogy többféle tudományt művelt, hanem ennél szélesebben: többféle pályán volt egész ember. Művelője volt az irodalomnak és rátermett politikus, de mezőgazdasági és kereskedelmi szakembernek, jogásznak és közgazdásznak, idegenforgalmi és tanyai szakértőnek, szervezőnek és vállalkozónak egyaránt jelesül állta meg a helyét. S mindezeken kívül szakértője, művelője és szervezője volt a sakkozás szellemi tornájának, s szerző, szerkesztő és kiadó a sakk szákirodalmában. Mindez együtt olyan, mintha Jókai fantáziája szülte volna ezt a regényes hőst. De erről szó sincs. Nem romantikus hős volt Tóth László, hanem na- gyonis realista ember, akinek azonban esze és szíve mindig a helyén volt, s gazdag emberi képességeit mindig lelkiismerete és elvi meggyőződése szerint vetette be a harcba és a munkába, ott és úgy, ahogyan a szükség kívánta.

A haladás törhetetlen híve volt, s egyben a hagyományok őrzője és ápolója. Hitt a fejlődésben, a szocializmusban, ellene volt minden reakciós társadalmi, kulturális és politikai irányzatnak, s ez tökéletes összhangban fért meg «toiI, hogy a történelem talaján állt, s a hagyományokat általában megbecsülte, az ösztönző és haladó hagyományokat pedig a ma részének fogta fel, s a jövővel kapcsolta össze azoí

Szelleme mindig nyitva volt az egyetemes emberi távlatok előtt, s ugyanakkor kecskeméti lokálpatrióta volt. Ügy is mondhatjuk: minden ízében magyar hazafi volt, s egyben az emberi történelem egészének és internacionalista közösségének az áramkörében élt Életének ez a szintézise, amilyen egyszerű, annyira példaszerű a megvalósítás következetességében. A kor, amelyben élt, sokkal inkább e két hovatartozás konfliktusaival volt teljes, mintsem összhangjának és dialektikus egységének a megvalósításában. És a lokálpatriótasága is. A provinciális homokba temetkezésnek nyoma sem volt Tóth Lászlóban: Kecskemét és a nagyvilág, a kecskeméti homok és a földgolyó együtt és egyként az ő világa volt; éppen igazi lokálpatriótasága kapcsolta össze a más világokban élők közösségével.

És mi volt ő a társadalmi mivolta szerint? Az író Veres Péter, parasztként, így mondta: szívem szerinti értelmiségi ember volt. De József Attila vagy Kassák Lajos ugyanígy mondhatta volna a munkásosztály nevében. Én pedig általánosítva így merem mondani: a sokgyerekes ipari munkás fia a régi világban úgy lett értelmiségi, hogy ez új világunkban is példája az értelmiségi embernek. Ügy is példája, hogy azt a nyütságot és felelősségérzetet képviseli, amivel a történelem és a társadalom minden problémájával szembe kell szállni az igazi értelmiséginek, s úgy is példája, hogy elkötelezettje a munkásságnak és a parasztságnak: értük és velük kutat, gondolkodik, ír, beszél, dolgozik és alkot. Tóth László emberi nagyságának ezt az elemét emelem szívem szerint a legmagasabb ra, s ezt állíthatjuk legfőképpen a fiatalok elé, a maiak és az ezután felnevelkedők elé is.

Tóth László nemcsak hoz- zátartozik Kecskeméthez, hanem általa a város jobban önmaga lett. A város híre, fejlődése és jövője elválaszthatatlan az ő emlékezetétől. S nemzeti értékeink között is úgy foglalja el a helyét, mint Kecskemét megtestesítője. Amikor most a város és az ország emlékezik Tóth Lászlóra, legyünk tudatában, hogy a város és hű fia kölcsönösen sugározták egymásnak a fényt, s kölcsönösen gyarapították egymás hírét és becsületét.

A HŰSÉG KÖNYVE

Nem lehet megrendülés nélkül olvasni Kun Béláné most megjelent, s férje életének szentelt könyvét. A több mint négyszáz oldalas, s mintegy félszáz képpel illusztrált emlékezés nem csupán kortörténeti dokumentum — természetesen az is, hiszen a szemtanú hitelességével szól hozzánk —, de egyúttal olyan emberi portré, amelyet nem adhat vissza más, csak a szerető hitves, a hűséges élettárs, akinek életpályája mindvégig szorosan összefonódott a nagy forradalmár küzdelmes írtjával, s haláláig elkísérte azt. Most pedig, mintha nagy küldetést vállalna, igyekszik megtisztítani Kun Béla alakját mindattól a szennytől és mocsoktól, melyet több évtizedes tudatos rágalmazás szórt rá, s a ferdítő, egyoldalú beállításoktól, mely iránta — sajnos, nemcsak az ellenforradalmi hazug propaganda, de nemegyszer a munkásmozgalom történetírói részéről is — megnyilvánult.

„Kun Béla életét, pályáját, jelentőségét mind ez ideig nem világítottuk meg kellőképpen — írja könyvében Kun Béláné. — Emlékét nem becsültük meg érdeme szerint. Sok oka van ennek. Többi között az is, hogy Kun Béla még túl közel van hozzánk. Történelmi objektivitással — különösen egyes kortársai — képtelenek megérteni és felfogni küldetésének nagy- szerűségét.

Mégsem kételkedem abban, hogy eljön az idő, amikor mindenki számára látható és érthető lesz az igazi, a történelmileg hiteles Kun Béla-kép.”

Nos, ehhez az igazi történelmileg is hiteles képhez igyekszik hozzájárulni Gál Irén egykori zongoratanítónő, a már 75 esztendős Kun Béláné is. aki — a személyi kultusz éveiben ért kilenc esztendős meghurcoltatása, az azt megelőző sok há* ' v,; «e*s* ■

Bozsó János: Kosárfonó.

nyódtatás, az emigrációban töltött küzdelmes évek ellenére — rendületlenül bízott és bízik az emberiség jobb jövőjében, amelyért Kun Béla is haláláig harcolt.

Látjuk könyve nyomán a gyermek, a diák, majd az erdélyi munkásmozgalomba már kora ifjúságában tevékenyen bekapcsolódó Kun Bélát, a többszörös irodalmi pályadíjnyertest, Ady barátját, s a szenvedélyes, harcostollú újságírót, akit a kolozsvári kőműves-sztrájkról írott őszinte sorai miatt — „Csendőrszurony, rendőrkard, bestiák az utcán!” — hathónapi államfogházra ítéltek — alig huszonegy évesen. Nem csoda, hogy rövidesen a helyi munkásság tanítója, vezére lett.

Legszebb és egyben — a szó nemes értelmében — legizgalmasabb fejezetei a könyvnek a rövid életű, és éppen ezért szinte szikrázóan feszült légkörű, sűrített és rohanó eseményekben, diadalmas sikerekben gazdag, s ugyanakkor tragikus ellentmondásokkal is terhes Magyar Tanácsköztársaság időszakának leírása.

A későbbi években sokan próbálták Kun Bélára hárítani a teljes felelősséget a Tanácsköztársaság bukásáért — só nem is hátrált meg ez elől. Talán túlontúl is magára vállalta mindazt, ami csak sok-sok külső és belső tényező együttes hatására mehetett végbe, s következhetett be úgy, ahogy bekövetkezett. De ma már tudjuk, / s a kor történetébe ágyazottan világosan látjuk, hogy minden „gyermekbetegsége” ellenére is hazánk, népünk történetének legdicsőbb fejezetei voltak az akkori események, a proletárforradalom hősi küzdelmei.

Elkísérjük az emigrációba is Kun Bélát és társait. Felvillan- nak a belső megosztottság gyengeségei, a hazájuktól távol élő emberek különböző jellemvonásai, a helytállók és az árulók vázlatos portréi. S látjuk a nemzetközi munkásmozgalom áramában továbbra is teljes áldozatvállalással tevékenykedőket élükön Kun Bélával —, akikben élt a remény: eljön még az idő, amikor odahaza folytathatják a megkezdett munkát.

Sokan közülük megérhették ezt, de sajnos, sokan már nem. Nem csupán a természetes emberi sors, de a személyi kultusz önkénye is pusztított a forradalom egykori vezérkara, harcosai sorában.

.. Századunk hamarosan az utolsó harmadába lép. E században sok szenvedés érte az egész világot, s benne az igazi forradalmárokat. A „végső harc” ma is folyik. De én rendületlenül hiszem és vallom, hogy e század harmadik harmadában az emberiséget nem a ,,nagyszerű halál” várja, hanem „egy jobb kor” — írja könyve befejező soraiban Kun Béláné.

S az ember, aki összeszorulo szívvel olvasta végig az emlékezést — amelyben Kun Béla élet- története mögött egy hűséges és áldozatos asszonyi sors is szerényen meghúzódott —, őzinte tiszteletet és hálát érez. Hogy a forradalmi optimizmus igazi példájából erőt gyűjthetett, tanulhatott Kun Bélánétól, aki személyes fájdalmán és boldogságán is felülemelkedve az egész emberiség legszebb eszményeinek krónikása tudott maradni egész életén át.

£. Tóth PáJ