Petőfi Népe, 1966. június (21. évfolyam, 128-153. szám)

1966-06-11 / 137. szám

1966. június 11, szombat 5. oldal 3>^4***4* a ää^täm^^'ös; Mindenki haza Szocialista iskola — korszerű iskola fgy a célunk-dolgozzunk együtt len, mert a művek száma soha­sem érheti utói az emberiség e legnagyobb öngyilkosságában érintett sorsok számát. Képes újat mondani a hábo­rúról Luigi Comencini rendező is a Mindenki haza című olasz filmben. Üjat és egyénit A film meséjének fő vonala né­hány rövid mondatban össze­foglalható: 1943. szeptembere. A fehér Pokoli ötlet — hiszen kísér- tethistóriát látunk a vásznon. De nem valamiféle hátborzon­gató, idegtépő rémmesét, film­ponyvát, hanem szokatlanul ha­rapós és rendkívül szellemes szatírát. A középkori várúrnő várat­lanul megelevenedik és kilép a múzeumban őrzött életnagy­ságú képből. Csodatévő hatal­ma van „természetesen”: telje­síti a hozzá fohászkodók kéré­sét. Mi történne egy ilyen „min­denre képes” kísértettel ná­lunk? A feltételezés képtelen volna, ha nem adna alkalmat a rendezőnek és szereplőknek ar­ra, hogy megmutassák az ir­reális helyzetben, mint torzító tükörben, gondolkodásunk és jellemünk fonákjait. S neveté­sünk minduntalan megkesere­dik: Hát ilyenek lehettünk csak­ugyan, egy új világ építése kez­detén? S ilyenek lehetünk, ha nem ügyelünk a józan eszünk­re? Szégyenkezünk a filmbeli alakok helyett —, s az alko­sereg fegyelme. De valójában nem egyéb gyáva és önző kis­polgárnál. Mindenáron szeret­né megmenteni a bőrét, de a fasizmus olyan gyalázatos, al­jas és önemésztő őrület amely- ivei még az ilyen kis tucatlel- kek is előbb-utóbb szembe­szállni kényszerülnek, s ezzel szándéktalanul is hőssé magasz­tosulnak. asszony toknak. Karel Michel írónak és Zdenek Podskalsky rendezőnek ez is volt a céljuk. Figyelmez­tetni, — hogy a valóságban el­kerülhessük a hasonló ostoba­ságokat. SzOci(l listCl iskola — kor­szerű iskola címen vitaindító cikk jelent meg a Petőfi Népé­ben Gyóni Lajostól. A cikk meg­állapításai azonban olyanok, amit vita nélkül el kell fogad­nunk, mert igazak, helyesek. Bizonyos tények arra mutat­nak, hogy a nevelés problémái­val, tartalmával, módszerével sokat kell még foglalkoznunk. Elég utalni azokra a hírekre, melyek ifjúságunk viselkedésé­vel kapcsolatban időnként meg­jelennek. Ezek nevelési hiányos­ságok, melyek regisztrálásánál nem állhatunk meg, hanem ke­resni kell a megszüntetésük módját. Az iskola lehetőségei igen szű­kösek ahhoz, hogy minden prob­lémát, feladatot megoldhasson. Az iskolában hallottak, tanultak az iskolán kívül valósulnak meg, válnak tevékenységgé. A család és a családok alkotta társada­lom az, ahol az eredmény vagy a nevelés hiányosságai megmu­tatkoznak. Szükséges tehát, hogy minden szülő tudatos nevelője legyen a saját, sőt alkalom ad­tán mások gyermekeinek is. Ezek a készségek, sajnos, nem minden szülőben vannak meg. Azzal, hogy szülővé váltak, még nem váltak tudatos nevelővé az emberek. De aki ma még nem rendelkezik nevelői készségek­kel, holnap esetleg már megta­nítható rá. Ezen a téren igen komoly feladat vár a pedagó­gusokra. A minap egy negyedik osz­tályos tanulót azzal a váddal ál­lítottak elém, hogy elkerülte az iskoiát. Osztálytársai látták tás­kával és mégsem volt iskolá­ban. Kérdéseimre bevallotta, hogy édesanyja felügyelete mel­lett írta a leckét — dicséret érte az édesanyának. Viszont: Egy szót második próbálkozásra sem tudott helyesen leírni, mire édesanyja felkapta a baltát és azt mondta: „szétvágom azt a buta fejedet”. Erre nagyon meg­ijedt, kapta a táskát, hogy megy az iskolába, elment az állomás­ra és az éppen induló vonattal elutazott a nagyszüleihez. Ez a szülő pedig nagyon sze­reti gyermekét. (Éppen úgy, mint az, aki mindent megad neki, kényezteti, kívánságát lesi.) Mindenben kiszolgálja, a gye­reknek semmi kötelezettsége nincs, észre sem veszi, hogy szülei mennyit dolgoznak azért a pénzért, amit ő kikövetel és könnyedén költ. Mire vezethet az ilyen „nevelés”? Ez az életmód természetévé válik és ezt akarja Jolytatni akkor is. amikor már neki kell a pénzért megdolgozni. A gondolatmenet meSsze vezet. Talán így kezdték azok a fiatalok is, akik a minap a galeriben lebuktak. A szülő felkapja a baltát, mert nem tudja, hogy az adott eset­ben mit csináljon. — Minden­nel elhalmozza gyermekét, mert nem tudja, hogy hogyan kell okosan, ésszerűen szeretni. Min­den szülő azt szeretné, hogy gyermekének szép, boldog élete légyen és ebbeli igyekezetében éppen az ellenkezőre készíti elő gyermekét. Itt vár fontos feladat a neve­lőkre; megtanítani a szülőket a családi nevelés elemi követelmé­nyeire, hiszen ők a nevelők első számú segítői. Az erre fordított idő bőség«*én megtérül. Nálunk tapasztalható, hogy a szülők másként viszonyulnak az iskolához, mint évekkel ezelőtt. Nem kell műsorral csalogatni őket, ha egy szülői értekezletet akarunk tartani. Mindez azt mu­tatja, hogy a szülők törődnek gyermekeikkel, várják, igénylik az iskolának, a nevelőknek az útmutatását. Elmondhatjuk, hogy a családi nevelésért vívott harc első csatáját megnyertük. Egyben azt is bizonyítja ez, hogy jó úton járunk. Mivel foglalkozunk mi Űj- bögöm a megbeszéléseken? Tanév elején minden osztályfőnök is­merteti a szülőkkel az éves ne­velési tervét. Minden szülőnek tudnia kell, hogy — az életkori sajátosságoknak megfelelően — a nevelő milyen nevelési fel­adatokat, tevékenységi formákat tűzött ki célul a tanévre. Az otthon végzendő tevékenységi formákat csak a szülő tudja el­lenőrizni, hogy a tanulók' való­ban végrehajtják-e. Egy további megbeszélés tár­gya a tanulók iskolán kívüli el­foglaltságának, helyes napirend­jének összeállítása. Nálunk Üj- bögön nincs napközi, így a ta­nulók iskolán kívüli foglalkoz­tatása teljesen a szülőkre hárul. Minden tanulónak kell — az életkori sajátosságának megfe­lelő — otthoni munkát adni, hogy szokja meg a munkát, a felelősséget. Megbeszéléseinken bő­séges teret kap a tanulók világ­nézeti nevelésének irányítása. Kezdetben ez kényes témának tűnt, de ma mai- nem az. Szó sincs arról, hogy mi megváltoz­tattuk, illetve megoldottuk a szülők világnézeti átnevelését. De megértették azt, hogy mi­lyen káros a kettős nevelés és azt csak a tanuló sínyli meg, ha korunk világnézetével ellenté­tes nézeteket hirdetnek a csa­ládban. Még a nagyszülők is egyre kevésbé befolyásolják a tanulókat. A tanulók világnézeti neve­lése csak a szülők nevelésén kersztül oldható meg, s az első lépés legalább a szülők közöm­bösítése. Hogy ezt mennyire si­került megoldanunk, azt az eredmények világosan igazol­ják. További megbeszéléseinken igen változatos témák kerülnek feldolgozásra. Fő téma mindig ez: mi a teendője a szülőnek, hogy a ma még gyermek né­hány év múlva az élet külön­féle területein képes legyen megállni a helyét. A megbeszé­lésekkel kapcsolatban, ezek nyo­mán egyéni problémák merül­nek fel a szülőkben. Ezeket egyenként, főleg családlátoga­tások alkalmával beszéljük meg. Nagyon lényeges a nyílt, őszinte hang. Nehéz feladat ez, mert sok szülő gyermekével szemben el­fogult. Otthon, négyszemközt sok mindent meg lehet értetni a szülőkkel. Meg kell érteniük, hogy mindaz, amit mi pedagó­gusok teszünk és mindaz, amit tőlük kérünk és várunk, a gyer­mekükért történik. Egy tehát a célunk, dolgoz­zunk együtt ennek minél töké­letesebb megvalósításáért. Bállá Gyula igazgató . Tiszakécske, Üjbög Csetnikekre meg partizánra, akiknek hírével minket is-szí­vesen ijesztgetnek a feljebb­valóink. Aztán elhangzik a parancs, amiből csak annyit értünk, hogy valami képzeletbeli ellenség megtámadta a repülőteret és ezt most nekünk kell megvé­denünk. — Méghozzá leventepuskával! — röhécselt a szakaszban ép­pen mellettem álló Korbély Anti. A tisztesek meg az öreg hon­védek vaktöltényeket kaptak, a szakaszparancsnokok rakéta­pisztolyt, s a század előtt gép­puskások , sorakoznak. Látni alig lehet valamit, az udvari lámpák gyér fényét ha­mar elhagyjuk és baktatunk a hóban a repülőteret övező buc­kák és árkok mentén. Még sze­rencse, hogy a hold világít, s a sápadt beteges fényt vissza­veri a vastag fehér hótakaró. A bakancsok hamar beme­rülnek. térdig gázolunk a re­csegő, jégpáncéllal fedett hó­ban. A hosszabb lábúak jól előre haladtak. a bütykök, ahogy a raj végén állókat ne­vezték, bizony velem együtt alaposan elszakadtak a többiek­től. Kiabálná nem volt szabad, törtettünk hát Bognár Jóská­val a többiek irtán. Közben rakéták szálltak föl a magasba, de a látványban nem értünk rá gyönyörködni. A közelünkben géppuska kezdett kelepelni. Tudtuk, hogy vaktöl­ténnyel lőnek, mégis félelme­tes volt az egész. Vajon milyen lehet az igazi háború? Ez most csak az edzés, a bemelegítés, ahogy sportnyelven mondják. Mielőtt bevonultunk, azt olvas­tam a helyű újságban, hogy a magyar honvédek már Galíciá­ban járnak és a német csapa­tok a Fekete-tenger partjánál harcolnak, a páncélosaik meg Moszkvát fenyegetik. Vajon szükség lesz-e még miránk is azon a fronton vagy mire minket, rádiótávírászokat kiké­peznek, talán véget is ér a há­ború? Imre nagybátyám jutott az eszembe, aki már volt "kint a fronton, de betegen került ha­za hamarosan. Azt mondja, ez volt a szerencséje, mert nem bírta volna sokáig. A szanitéceknél szolgált. Ök hordták hátra a sebesülteket. A lába lefagyott, testét kiütés borította, csupa csont és bőr volt a nagy darab ember, ami­kor hazakerült. Karácsony szent estéjén fiatal baromnak nevezett, amikor megtudta, hogy rövidesen, mint korenge­délyes vonulok be. „Elment az eszed? Vágóhídra viteted ma­gad!” — kiabált és közben ver­te az asztalt. Ijedten csitítot- tuk. de szinte magánkívül volt. Az idegei teljesen kimerültek, azt hittük, hogy nem is be­számítható egészen. Csak röhö­gött, amikor kifejtettem neki, hogy elit fegyvernem katonája leszek, s azok különben sin­csenek mindég az első vonal­ban. „Elit halott leszel, vagy elit hadirokkant” — mondta gú­nyosan és anyám sírva fakadt félelmében. Még csak ez hiány­zott, hiszen amúgy is tele volt féltéssel és félelemmel. Alig tudtam megvigasztalni. Még a karácsonyi fánk is megkesere­dett a szánkban. Nagyon hara­gudtam akkor Imre bátyámra. Vajon mit szólna, ha most lát­ná, hogyan haladunk itt a hó­ban, hogyan közelítjük meg a hangárok mögül támadó „ellen­séget” és hajrázunk felugorva, miközben fapuskáinkkal hado­nászva rémítgetjük egymást. ..Marhák vagytok!” — ezt mon­daná bizonyosan. „De marhák a parancsnokaitok is!” — tenné hozzá, mint azon az estén is, amikor a kormányzó urat kezd­te szidalmazni a kedves felesé­ge ^ őnagyméltóságával, meg az egész családjával egyetemben. Ügy, hogy alig vártuk a távo­zását. „Még majd bajba kever bennünket” — mondtuk meg­rökönyödve ekkora merészség és megbotránkoztató viselkedés láttán. De most nem értem rá to­vább is Imre bátyám viselke­dése és az én jelen állapotom közötti párhuzamokat keres­gélni, mert akkorára már fent kúsztunk az egyik romos, le­szakadt — állítólag a németek által lebombázott — hangár ol­dalfalán. miközben kegyetlenül ordítottuk a „Hajrá !”-t. Még tán élveztük is volna ezt a szo­katlan kavargást, ezt a szá­munkra szinte teljesen érthetet­len nagy csődületet. (Folytatjuk.) Badoglio fegyverszünetet köt a szövetségesekkel. De a hábo­rúból nem elég kilépni. Csak vagy-vagy lehetséges. Innocenzi hadnagy (Alberto Sordi egyik legnagyobb szere­pe) lelkes és fegyelmezett ka­tona — amíg érintetlen a had­A háború még ma sem el­csépelt téma, alkalmasint nem is lesz az mindaddig, míg fenn­áll a háború veszélye. S a jó művekben nem is válhat soha unalmassá, mert minden újabb feldolgozás új rétegekbe áshat; a téma valójában kimeríthetet-

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom