Petőfi Népe, 1966. június (21. évfolyam, 128-153. szám)
1966-06-26 / 150. szám
I Senépesednek az építőtáborok Termelési előirányzat — 2,5 millió forint Báes megyei lányok Balatonbogláron Ebben az évben az ország állami gazdasági építőtáborainak felét Bács-Kiskun megyében létesítették. Ez azt jelenti, hogy a mai napon megyénkben 12 önkéntes ifjűsjgi építőtábor nyitja meg kapuit. Az első turnusban 2400 középiskolás lány érkezik az ország különböző megyéiből és a fővárosból, hogy két héten át segítsenek a zöldség- és gyümölcsszedésben és a szőlő zöldmumkákban. A Bács-Kiskun megyei közép- iskolás fiúk a Hajdú megyeiekkel együtt a Hosszúhegyi Állami Gazdaságban dolgoznak majd, a megye középiskolás lányai pedig a Balatonboglári Állami Gazdaságba indultak kéthetes munkára. Az első táborozókat július és augusztusban további három turnus követi, s egy-egy következő turnus létszáma ugyanannyi lesz, mint az elsőé. A fiatalok fogadására a KISZbizottságok és a gazdaságok vezetői a lehető leggondosabban, legkörültekintőbben készülték fel. Igen jelentős fejlődést jelent, hogy ezen a nyá- ros a vaskúti és a lakiteletó táborokon kívül már a Tajód Állami Gazdaságban és Izsákon is kőépületek várják a szorgos társadalmi munkásokat. Az újabb két építőtábort 1,5 millió forint ráfordítással hozták létre. Az augusztus 20-ig tartó táborozás mintegy 10 ezer résztvevője a tervek szerint körülbelül 2,5 millió forint értékű munkát végez el. Külön említést érdemel, hogy az általuk leszü- reteilt gyümölcs nagy százaléka exportra kerül. A fiatalokat a napi 6 órás munkaidőn túl természetesen változatos, gazdag kulturális és sportprogram, kirándulási lehetőségek js várják az állami gazdaságokban. A Közép-magyarországi képzőművészek kiállítása Kecskeméten Tegnap délben nyitották meg Kecskeméten, a Katona József Múzeumban a Közép-magyarországi képzőművészek kiállítását. A megnyitón a megyei pártbizottság propaganda és művelődési osztályát Sólyom Ferenc főelőadó képviselte. A Szolnok megyei művészcsoport küldöttségével részt vett az ünnepségen Chiovini Ferenc Munkácsy- díjas festőművész is. A megyei képzőművészcsoport «evében Palkó József nyitotta meg a kiállítást. A Közép-magyarországi képzőművészek együttműködésének szükségességéről és az eddigi eredményekről beszélt. A Bács megyeiek sok segítséget várnak az eleven és erőteljes szolnoki művészeti élettől, hiszen itt dolgozik az ország egyik legnagyobb múltú és legjobb vidéki művésztelepe. A Katona József Múzeumban látható kiállítás anyagát a tavasszal mutatták be Szolnokon. Mintegy hatvan festmény, grafika, kisplasztika, 6zobor és rézdomborítás szerepel benne, közöttük számos Bács megyei művész alkotása. Lampionos, fáklyás felvonulás, képkiállitás, Hangverseny, repülőnap, táncfesztivál Szerdán nyitják meg a bajai napokat Egy szakosztály ötéves születésnapjára A kecskeméti közönség oly sokszor buzdította már őket a jobb eredmény elérésére, s igyekeztek is meghálálni a szurkolók bizalmát. Igaz — okoztak néha csalódást is, de a sport- versenyeken csak az egyik győzhet, s ha néha fájó is a vereség — sportszerűen el kell viselni. A Kecskeméti Fémmunkás Sportkör ökölvívócsapata a kívülállók számára Igen eredményes, jól működő szakosztálynak tűnik. Szép eredményekben ját tükrözi az idei bajnokság tavaszi fordulója is. Mindössze 1 ponttal lemaradva a második helyen állnak az igen erős szolnoki együttes mögött. A csapatbajnokságokon túl, az egyéni versenyeken is számos kitűnő eredményt értek el a kecskeméti ökölvívók. Sok megyei bajnokság, területi sőt, országos bajnokság is fűződik nevükhöz. Az elmúlt évben Csőké József nyert középsúlyban országos bajnokságot hetnek, bár erre kaptak fgí retet. A további sikeres szereplés érdekében bizony, több megértésre van szüksége a szakosztálynak. Nem is annyira az anyagiaktól van? itt szó, hanem inkább erkölcsi 'támogatásról és e^t elsősorban a sportszerető kecskeméti közönségtől várják. A szurkolók nem mindig helyes magatartása, bizony sokszor okozott nehéz helyzetet a vezetőknek. Az ökölvívósportban a közelmúltban sok olyan szabályA K. Fémmunkás ökölvívó-szak osztálya. (Az álló sor balról) Merényi Béla sportköri vezető, Szabari, Beregszászi, Papp, Kn rucz, Vígh I.. Vígh II., Gaál Andor edző. Alsó sor: Rózsavölgyi, Kovács, Sági, Orbán, Kozma. JWNTUS 29-én este féi 9 órai kezdettat nyitja meg Farkas László, a városi tanács vb elnöke a Sugovicán felállított ví- zaszínpadon a bajai napok június 29-től július 3-ig tartó rendezvénysorozatát. Az első nap színpompás eseménye lesz a halászok hagyományos Aranyponty ünnepe, a lampionos, fáklyás, csónakfelvonulás és tűzijáték a Sugovicán, amelynek nemcsak a város és a környező községek Bajára látogató lakossága, hanem a J ugoszláviából és Romániából Bajára érkezett vendégeik is szemtanúi lesznek. Az ünnepélyes megnyitót követő napon, csütörtökön délelőtt 11 órakor országos halfőző verseny lesz a Petőfi-szigeten, amelyre 22 halászati tsz, többek között a dunai, a tiszai, a drávaa, a Velencei tavi és a Kőrös-vidéki halászszövetkezetek küldik el halfőző mestereiket. AZ ÜNNEPSÉGRE Bajára érkezik Ribiánszky Miklós, az Országos Halászati Felügyelőség igazgatója, és ő tart előadást június ?0-án délután 5 órakor a városi tanácsháza dísztermében a magyar halászat hélyze- téről és feladatairól, az ország minden részéből és a külföldről érkezett vendégek előtt. Az esti programban a Sugovicán felállított víziszínpadon a Katona József Színház a Vörös posztó című revűoperettet mutatja be. Július 1-én, pénteken délután 5 órakor nyílik meg a bajai festők képkíállítása a Türr István Múzeumban, majd július 2-án szombaton délelőtt 10 órakor a díszítőművész, _ faragó, képzőművész, modellező, báb-, Ki mit gyűjt és honismereti szakkörök megyei kiállítása a szakmaközi bizottság Deák Fe-. ' renc utcai művelődési házában. Délután fél 3-kor a Magyar Honvédelmi Sportszövetség által rendezett országos motorcsónakverseny zajlik le a Türr István emlékmű előtti Duna- szakaszon. Este 7 órakor a liszt Férenc kórus és a város meghívására Bajára érkezett Zombori Városi Ének- és Zenekar hangversenyez a József Attila Művelődési Ház színháztermében. Majd este 8 órakor Kecskemét, Kiskunfélegyháza, Kiskunhalas, Kalocsa és Baja legjobb együtteseinek vendégszereplésével megyei tánczenekari bemutató lesz. A BAJAI NAPOK programja július 3-án vasárnap reggel 6 órakor horgászversennyel folytatódik, amelyet a bajai sporthorgász egyesület rendez a Sugovicán. Vasárnap reggel 9 órakor kezdődik a járási városi spartakiád a sportpályán, majd délelőtt 10 órakor a Magyar Honvédelmi Sportszövetség szervezésében nemzetközi repülőbemutató az érsekcsanádi repülőtéren, amelyre a Béke térről külön autóbuszoik szállítják a közönséget. Ugyancsak délelőtt 10 órakor kezdődik a Petőfi- szigeten és a Déry-kertben a megye fúvószenekarainak bemutató hangversenye. Délután fél 3-kor a bajai autóklub autós ügyességi versenyt rendez a Béke téren, majd a városi sportpályán fél 6-kor kezdődik a jugoszláviai Topolya község és a Bajai MTE csapatai között a labdarúgó-mérkőzés. Végül vasárnap este 20 órakor a bajai napok záróakkordjaként megyei népdtáncfesztivál lesz a víziszínpadon, amelyben a megye 13 helységének magyar és nemzetiségi népi tánccsoportjai lépnek fel. Kiss Antal nincs is hiány, de csak a vezetők a megmondhatói annak, hogy mennyi nehézségekkel kell megküzdeniök és a sok áldozatos munka dacára is egyre nehezebb fenntartani. a szakosztályt. Aliéi ott azonban részletesen beszélnénk ezekről a nehézségekről, egy rövid pillantásra fussunk végig a most 5 éves születésnapját ünneplő szakosztály „múltján". Az akkori Épületlakatosipari Vállalat sportkörében még 19'60- ban kezdték el a működésüket. Kohajda János edző vezetésével közel egy évig készültek az első nyilvános szereplésükre. A második évben már néhány barátságos mérkőzésen szép sikereket értek el, s ez adott alapot arra az elhatározásra, hogy már 1961. évben részt vesznek a délterületi csapatbajnokságokon. Mire az év végén befejeződött a küzdelem, a kecskeméti ökölvívók a bajnokság második helyén álltak, tehát a bemutatkozás sikeres volt. A következő években háromszor is hiába ostromolták az NB II. kapuját. Mindannyiszor bajnokságot nyert a csapat, de az osztályozón nem tudott túl jutni. Negyedszer végre sikerült és a csapat NB II-be jutott. Igaz, akkor még sokan kételkedtek abban, hogy a Fémmunkás-ökölvívók helyt tudnak állni a felsőbb osztályban és az 1965. év tavaszi fordulója a kételkedőket látszott igazolni. Sok bajjal küzdött ekkor a szakosztály, s tetejébe még edzőválság is nehezítette a csapat helyzetét. Az év második felében új edző — Gaál Andor — vette át a szakmai irányítást. A sok éves tapasztalattal rendelkező szakvezetőnek sikerült olyan kollektívát kialakítani, amely szívvel- lélekkel küzdött minden egyes pontért. Így már nem is volt ‘meglepetés, hogy az őszi forduló végén 5. helyen állt a csapat. Az edző eredményes munkáOrbán Sándor pedig második helyen végzett. Az idén Vigh János lett országos ifjúsági baj- I nők, Papp István pedig a fel- I nőtt országos bajnokságon nyert bronzérmet. A sok szép eredmény értékét csak növeli, hogy a szakosztály — bár Kecskeméten kiemelt sportágként szerepel — lényegében minimális támogatást kapott. Furcsa — de éppen az eredményes szereplés következtében — anyagi gondok is felütötték a fejüket, hiszen a költségvetésben nem tervezhető területi és országos bajnokságokon való részvétel majdnem teljesen kimerítette az előirányzott keretet. Támogatást alig remélAz atlétikai idény <Jlrekán tartunk, s versenyzőink már eddig is több figyelemre méltó eredményt értek el. Hosszú pangás után végre talán ismét magára talál nálunk ez a szép sportág. Az idény egyik legnagyobb versenyére a jövő szombaton és vasárnap Kecskeméten kerül sor. A Szék tói Stadionban rendezők meg július 2. és 3-án a négy megye — Csongrád, Bács-Kiskun, Békés és Szolnok — területi atlétikai bajnokságát. A verseny nagy érdeklődéire tarthat számot, hiszen a várható 180—200 induló között ott találhatjuk a magasugrás országos csúcstartóját, Medo- várszkit, valamint 4 érdemes sportolót, 4 válogatott versenyzőt és közel 40 I. osztályú eredményt elért atlétát. Az országos vidéki atlétikai bajnokság óta ilyen nagy verseny nem volt megyénkben. Bács-Kiskun megye sportköreit a 6 I. osztályú és mintegy 35—40 II. osztályú versenyző képviseli. Az indulók között ott láthatjuk majd Baja, változás történt, melyek a nagy- közönség előtt alig ismeretesek, és így bizony, nemegyszer volt panasz a szurkolók magatartására akkor, amikor pedig a mérkőzésvezetők a szabályok szerint helyesen jártak el. Mindent egybevetve, sikeres, de nagyon nehéz 5 esztendőt zárt a Kecskeméti Fémmunkás ökölvívó-szakosztálya. A szép eredményekért elismerés jár a csapat minden tagjának és az edzőknek és köszönet a lelkes közönségnek. A jövőben pedig reméljük, több támogatással, sportszerűbb szurkolással még nagyobb eredményeket mutathat fel ez az igen szépen fejlődő szakosztály. Kalocsa, Kecskemét, Kiskunfélegyháza, Kunszentmiklós legjobbjait. Reméljük, atlétáink ezúttal is igazolni fogják az utóbbi évben mutatott fejlődésüket és lényegesen jobban szerepelnek, mint ahogy azt az utóbbi időben már. sajnos, megszoktunk tőlük. Fegyelmez a Labdarúgó Szövetség A Kecskemét Városi Labdarúgó Szövetség fegyelmi bizottsága a napokban több sportoló fegyelmi ügyében hozott határozatot. Szűcs Antal (K. Tipográfia) a játékvezetővel szemben tanúsított sértő magatartása, rt 1966. augusztus 23-i'g minden nyilvános mérkőzéstől eltiltották. Komáromi László (KTE) ős Mészáros József (K. Fémmunkás) serdülő játékosok a pályán verekedtek. Komáromit augusztus 23-ig, Mészáros Józsefet október 23-ig tiltották el. Területi bajnokságra Atlétika készülnek megyénk legjobbjai