Petőfi Népe, 1966. június (21. évfolyam, 128-153. szám)
1966-06-17 / 142. szám
4. oldal 1966. június 11, péntek NAPIAK 1966. június 17, péntek Névnap: Töhötöm Napkelte: 3 óra 46 perc. Napnyugta: 19 óra 43 perc. I Nap LJ1 — TÖHÖTÖM. Bár nem valószínű, hogy olvasóink között van, aki ma ünnepli nevenapját, mégis érdemes elmondani, hogy a Töhötöm névnek érdekes története van. Az egyik magyarázat szerint nyelvünkbe való átvétele a népvándorlás kora előtti kapcsolatokra utal. A név ugyanis mongol nyelven fiatal fejedelmet, kis herceget jelent. Már Anonymus, Béla király név.* télén jegyzője is megemlíti a vérszerződésben részt vett hét vezér között Tühütüm vagy Túri utum nevét. Más kutatók szerint ez a név azonos Téténnyel, amely több helységünk nevében fennmaradt. Végül megemlítjük, hogy egyes kutatók a nevet a görög Theotimisztoói származtatják. Tanácstagi beszámoló Lázár János. Pogány Sándor, Baranyi Sán- domé és K. Tóth János kecskeméti tanácstagok folyó hó 18-án délután négy órakor a gyermekotthon óvodájának helyiségében a Vacsihegy, a Voelker- telep, a Kőrösdhegy és a Karácsonyi telep választódnak tanácstagi beszámolót tartanak. — TEGNAP Martán a Béke Tsz földjén dolgoztak a szomszédos Lenin Termelőszövetkezet rendrevágó gépei. A gépek miután saját gazdaságukban már száz holdon levágták az árpát, így segítségére lehettek a Béke Tsz-nek. Ma a kombájnok is kivonulnak, s megkezdik a tar karmán ynövények cséplését. Csépelik a borsét Megyénkben, ahol közel 4 ezer holdon foglalkoznak étkezési és vetőmagborsó termesztésével, már megkezdődött a mag betakarítása. A nagyüzemi gazdaságokban az erre a célra átalakított cséplőgép választja külön a magot a héjától. A termés egy résziét külföldi megrendelőknek szállítják, s így fontos, hogy az jó minőségben kerüljön eladásra. — Az Egyesült Államok orszAgútfam balesetek következtében évente 50 ezer ember hal meg és több mint másfél millió szenved sérülést. Az anyagi veszteség pedig összesen mintegy 8,4 milliárd dollárt tesz ki. FENTEK 18.00: Kis világom. — 18.25: Műsorismertetés. — 18.39: Tv-iíjdonságok. — 18.45: Tv-tribün. — 19.15: Macedón népdalok. — 19.40: Reklámok. — 15.54: Jó éjszakát, gyerekek! — 30.00: TV Híradó. — 20.30: Okoskodók. Amerikai bur- Jeszkfllm. — 22X0: Hírek. 22,15; Zenei magazin. — Háromféle szobaseprő készül a Lajos- mizse és Vidéke Háziipari Szövetkezetben. Legtöbbet a szőnyeg- seprűből rendeltek a külföldi cégek, összesen 80 000-et. A háztartási eszközt folyamatosan szállítják, s eddig már mintegy 50 ezret továbbítottak exportra. — BŐVÍTIK a kiskunhalasi kórházat. Az építkezés első ütemét — 39 millió forintos költséggel — 1969-ben kezdik meg. így mulat egy magyar úr Nagy öröm ért a hét valamelyik reggelén. Habzó szájjal arról értesültem — éppen fogat mostam —, hogy létrejött a távbeszélő-kapcsolat Nepállal. — Legfőbb ideje volt! — kurjantottam. — Alkalmunk nyílik végre a rég áhított interurbán csevegésre azzal a drága jó nepáli nénikénkkel! Teremtuccse, július 3-án fel is hívom a drágát Előző napon kapom meg ugyanis a havi gázsit. És ehhez kiegészítésül legfeljebb kölcsön kérem még kollégám, Pálpusztai félhavi fizetését. De azt a háromperces traccspartit kibírom — még ha belepusztulok is! —a —r 1® éve, 1951. június 17-én halt meg Pjotr Andreje- vícs Pavlenko világhírű szovjet író. Vasúti tisztviselő fia volt Gyermekkorát és ifjúságát Grúziában töltötte. 18 éves korában önként belépett a Vörös Hadseregbe. Végigharcolta az Intervenciós támadók elleni hadjáratot és a polgárháborút. 1927-ben jelentkezett első elbeszéléseivel, amelyek nevét csakhamar ismertté tették. Ettől fogva egymásután jelentek meg regényei és elbeszéléskötetei, amelyekben rendkívüli tehetséggel és egyéni hangon rajzolta meg a Nagy Honvédő Háború és az azt megelőző korszak szovjet emberének életét. 1934-től kezdve filmforgatókönyveket is írt. Nagyszerű alkotókészségét világsikert aratott filmek dicsérik. A Nagy Honvédő Háborúban, mint haditudósító vett részt. A Vörös Csillag-rend és a Vörös Zászlórend tanúsítja; hogy bolsevik módon helytállt. Pavlenko írásaival milliókat tanított arra, hogy az igazi boldogságot az alkotó munka és az emberiségért folytatott kitartó küzdelem terem« —. A Szovjetunió együttműködik az Egyesült Arab Köztársasággal a keleti és nyugati sivatagok geológiai feltárásában. A szovjet szakemberek ezeken a területeken olaj után kutatnak. E munkálatokkal kapcsolatos költségeket 12 millió forintra becsülik. Ezt abból a szovjet kölcsönből fedezik, amelyet Egyiptomnak nyújtottak. Autós künyvtár Tokióban 9 emeletes autóskönyvtár épült, ahol ki sem kell száll- niok kocsijukból az olvasóknak, csak megjelölik a volán mellől, hogy milyen könyvet óhajtanak. A megrendelést ipari televízió továbbítja a megfelelő osztályra, s az ügyfelet - két percen belül kiszolgálják. Az autóskönyvtár egymillió kötetet tartalmaz. — Az amerikai orvostudományi szövetség szaklapjában cikk jelent meg arról, hogy a szúnyogok nem bántják azt, aki nem használ semmiféle Illatszert, illatos szappant, kőink. — Megkezdődött a megyében a gyógyszeripar egyik fontos alapanyagának, az anyarozsnak a begyűjtése. A kisebb táblákon különleges kézi verővel csépelik ki a kalászokból a „varjú- körmöket”. de rövidesen megkezdődik a nagyüzemi begyűjtés is. Az idén mintegy 2,5 vagon anyarozsot továbbítanak a hazai gyógyszeripar részére. Meggy exportra Megyénk híres megy- gyeseiben már javában szüretelnek. A ci- gónymeggy után a napokban megkezdték a pipacsmeggy szedését is. Az érdekesen fanyar ízű gyümölcs nagy részét exportra szállítják. Tegnap öt vagonnal indítottak útnak Belgiumba. A szezon idején összesen 165 vagon meggyet továbbítanak megyénkből külföldi megrendelőknek. — Bojtosodik a póréhagyma a sükösdi Aranykalász Tsz-ben, ahol az idén először foglalkoznak termesztésével. A hétholdas tábláról holdanként 2. mázsa magot várnak. Ha jó lesz a termés, a jövő évben is termesztenek póréhagymát. Szakszervezeti könyvtáros konterencia A Szakszervezetek Megyei Tanácsa megyei könyvtára és az SZMT kulturális és propaganda bizottsága a szaikszervezetíi könyvtárosok részére konferenciát rendez június 21-én, kedden 9 órakor a Cifrapalota földszinti tanácstermében. A vitaindító előadást Urbán Pálné. a kulturális és propaganda- bizottság vezetője tartja a szakszervezeti könyvtárak nevelő munkájáról. — A múlt évben csaknem 2,9 millió hanglemezt gyártottak Bulgáriában. Ennek mintegy íelét külföldre; elsősorban a Szovjetunióba, az NDK- ba, az USA-ba, Angliába és más canzágokba exportálták. — Fonológiai vizsgálatokat végeznek a Duna—Tisza közi Mezőgazdasági Kísérleti Intézet almásaiban. Rendszeresen mérik a gyümölcs fejlődését, hogy pontosan megállapítsák: a szélsőséges alföldi homokon melyik időszakban, menynyit fejlődik az alma. — Aratási értekezletet tartanak ma Baján megyénk állami gazdaságainak vezető szakemberei. A gabona betakarításával kapcsolatos tennivalókat vitatják meg, hétfőn ugyanis már valamennyi állami gazdaságban munkába állnak a kombájnok az ősziárpatáblákon. Az állami gazdaságokban a kalászos nagy részét talpon cséplik majd el. Kecskeméti kulturális program ISMERETTERJESZTŐ ELŐADÁS Gépiért Tudományos Egyesület: Délután 2 órakor A zománcgyártó üzemrész rekonstrukciója. Előadás és üzemlátogatás. KIÁLLÍTÁS Katona József Múzeum: Modern iparművészeti kiállítás. — Az Országos Baromfiipari Vállalat kecskeméti telepén a jövő hónap elejére várják a pecsenyekacsafeldolgozás csúcsidényét. Már most is naponta 8—10 ezer kerül a koppasztóba, s eddig már több mint 300 ezer „futott” át az üzemen. Az idény alatt összesen egymillió pecsenyekacsát dolgoznak fel. — A LÉGI közlekedés szakértői szerint a világnak tíz éven belül 260 ezer új — polgári és katonai — repülőgépre lesz szüksége. Azt is kiszámították, hogy 2000. év körül a Föld—Mars utazás körülbelül 20 ezer dollárba fog kerülni, plusz kb. 5000 dollárt kell fizetni az élelemért és a „lélegzésért”. Várható időjárás péntek estig: északkeleten is növekvő felhőzet, többfelé, elsősorban az ország délnyugati felében eső, néhány helyen zivatar. Mérsékelt délkeleti. déli szél. Várható legmagasabb nappal i hőmérséklet 23—28 fok között. A Balaton vizének hőmérséklete Siófoknál 22 fok. — A Kecskeméti Agrometeorológiai Obszervatórium jelenti: Június 15-én a középhőmérséklet 23,4, (az ötven éves átlag 19,2) A legmagasabb nappali hőmérséklet 29,3 Celsius- fok. A napsütéses órák száma 10 volt. Június l€-án a reggel 7 órakor mért hőmérséklet 25,1, a legalacsonyabb hőmérséklet IS fok. A megyei párt-végrehajtúbizottság elismerése A Magyar Szocialista Munkáspárt Rács-Kiskun megyei Végrehajtó Bizottsága a Kommunista Ifjúsági Szövetség megyei bizottságának, az Úttörő Szövetség megyei elnökségének ég a szervezésben részt vett úttörővezetőknek elismerését fejezi ki azért a lelkes és odaadó munkáért, amelyet az úttörőmozgalom 20. évfordulója alkalmával rendezett ünnepségek sikere érdekében kifejtettek. Demográfiai ankét Felsőszentivánon A bajai járási pártbizottság, a járási tanács és a Petőfi Népe Szerkesztősége csütörtökön délelőtt ankétet rendezett Fel- sőszentivánon a művelődési házban. A megbeszélés témája a faluról való elvándorlás különböző vonatkozásainak a megvitatása volt. Részt vettek rajta helyieken kívül a környező községek vb vezetői, tsz elnökei, párttitkárai és más társadalmi szervezetek vezetői. Eljöttek a megbeszélésre a járás vezetői dr. Varga Antal, a járási pártbizottság titkára és dr. Gajdócsi István, a járási tanács vb elnöke. Vitaindító előadást dr. Magyár Mihály, a Statisztikai Hivatal járási kirendeltségének vezetője tartott. Számokkal, statisztikai adatokkal elemezte a falusi népesség alakulásának helyzetét. Kereskedő Sándor, a Petőfi Népe mezőgazdasági rovatvezetője pedig az elvándorlás társadalmi okairól tartott ismertetést. Az előadásokat élénk vita követte, amelyen tizenöten szólaltak fel. Enyhül a rézgálichiány Az időjárás az idén ismét kedvező feltételeket teremtett a peronoszpóra és fuzikládium fejlődéséhez. A szőlőtermelő vidékeken erekben a napokban már áltálában negyedszer-ötöd- ször permetezik a szőlőket, s erek a gyakori védekezések ismét szokatlanul sok rézgálkot, illetve rézgálicot helyettesítő vegyszert — Ortocidot, Zinebet és rézoxidkloridot — emésztenek fel. Az említett vegyszerekből sokhelyütt máris hiány tapasztalható, s ez főképpen az intenzív szőlő és gyümölcstermelő vidékeken sok gondot okoz a lakosságnak. A hiány enyhítésére, illetve megszüntetésére megtörténtek a megfelelő intézkedések. Július végéig újabb nagy tételben érkeznek külföldről korszerű réz- gálicot helyettesítő szerek. Előreláthatóan hamarosan nagyobb szovjet rézgálic szállítmányok is érkeznek, s így a helyettesítő szereket használój termelők — a hazai gyakorlatnak megfele- lelően — az u tolsó permetezést ismét rezgálioca! végezhetik majd el. (MTI) Középiskolások a mezőgazdaságban Befejeződött a tanítás. Most már csak azok tartózkodnak az iskola épületében, akik érettségiznek. Sokan nyaralni mentek, de sokan voltak olyanok is, akik valamilyen munka után néztek. Nem is kellett annyira keresni a munkát, hiszen a Kecskemét környéki tsz-ekben bőven akad tennivaló a Bányai Júlia Gimnázium tanulói részére is. A kecskeméti Aranykalász Tsz-ben 13 kataszteri holdon termesztik a szamócát. Az idén nagy termés volt és a tsz dolgozói — egyéb munkájuk miatt — nem sok időt fordíthatnak a szamócaszedésre. Nagy segítséget jelent ,hogy a gimnázium tanulói már három hete szedik kint a szamócát, a tsz-tagokkal együtt. Naponta 30—35-en vannak kint a gimnáziumból. Az eddigi 680 mázsából 250-et a tanulók szedtek le. Százötven mázsa szamócát exportra küldött a tsz. A leszedett gyümölcs értéke meghaladja a 800 ezer forintot. A gimnazisták naponta hat órát dolgoznak és jelenleg ott tartanak, hogy elérték ugyanazt a teljesítményszázalékot, mint a tsz dolgozói. A legjobb eredményt a Bányai Júlia Mezőgazdasági Szakközépiskola Il/e osztálya érte el, akik eddig körülbelül 6000 Ft-ot kerestek. A Il/e osztály egyébként még három hétig kint lesz a tsz-ben. Fekete ribizlit és málnát szednek. Az érte járó munkabérből jövőre közös külíöldi utazásra megy az osztály. : Bolgár diákok Kiskőrösön Július 3-án 20 bolgár közép- iskolás diák érkezik Kiskőrösre, hogy a Május 1 Szakszövetkezetben három héten át szakmai gyakorlatot végezzen. Évek óta szokás már a kiskőrösi szakgimnáziumban, hogy az iskola fiataljai valamelyik népi demokratikus országba mennek nyári gyakorlatra és még azon nyáron! a meglátogatott országból jönnek Kiskőrösre diákok. A kiskőrösi szakgimnázium 20 tanulója július 24-én utazik el Bulgáriába háromhetes szakmai gyakorlatra és üdülésre. Utasítás az 1968—67-es tanév rendjéről Elkészült a művelődésügyi miniszter utasítása az 1966—67- es oktatási év rendjéről. Eszerint a tanév az iskolákban nappali tagozaton szeptember 1-én kezdődik, s annak első része december 22-ig tart, akkor zárják le a pedagógusok az osztályzatot. Az 1966—67-ea tanévnyitó értekezletet augusztus 29 és 31-e között tartják az iskolákban. Az 1966—67-es tanévre az óvodai felvételek augusztus 27- től szeptember 3-ig történnek. A kötelező foglalkozások az óvodákban október 3-án kezdődnek és az iskolai tanévzárással egyidöben fejeződnek be. (MTI)