Petőfi Népe, 1966. május (21. évfolyam, 102-127. szám)

1966-05-20 / 118. szám

Egy arany, három ezüst és három bronz Kecskemétre került egy magyar ifjúsági bajnokság.. . Karlsruhe és Essen esemé­nyei még elevenen élnek ben­nünk — s valljuk meg őszin­tén kissé keserű szájízzel gon­dolunk arra, hogy birkózóink a megszerzett két ezüst és egy bronz éremmel nem nagyon igazolták ennek a sportágnak fényes hagyományait — máris újabb izgalmak elé kellett néz­ni, hiszen az elmúlt vasárnap rendezték meg Budapesten ez évi kötött- és szabadfogású or­szágos ifjúsági bajnokságot. A kétnapos verseny bővelkedett meglepetésekben és izgalmak­kal, végül is megyénk birkó­zósportja jelesre vizsgázott. Színeiket a vidéki bajnokságon helyezést elért kecskeméti, kiskunfélegyházi, kunszentmik- lósi és tiszakécskei birkózók képviselték olyan sikerrel, ami­re megyénk birkózósportjában eddig még nem volt példa. A Kecskeméti TE fiatal birkózó­ja Szabó István szabadfogás­ban 66 kg-ban 8 induló közül magyar bajnokságot nyert, és ami számunkra a legörvendete- sebb, döntő mérkőzését a kis­kunfélegyházi Seres Lászlóval vívta, akit nagy küzdelem után tudott csak két vállra fektetni, így a félegyházi ver­senyző végül is 2. helyen vég­zett. Sajnos, a félegyháziaknak „fekete napjuk” volt, mert má­sik versenyzőjük, a nagyon ta­pasztalt és kiváló képességű Seres József kötöttfogásban 62 kg-ban szintén csak a 2. he­lyet tudta megszerezni, mivel az elődöntők során kétvállas vereséget szenvedett egy helye- zetlen versenyzőtől. Kállai Jó­zsef, a KTE versenyzője ha­sonlóképpen jutott 2. helyre. A hármas döntőben hibaponttal mérkőzött a BVSC versenyzője ellen, akit fölényesen vert pon­tozással. Még egy mérkőzése volt hátra egy mezőhegyesi versenyző ellen, akit szintén pontozással vert, de az utolsó pillanatban mindkettőjüket le­léptették a budapesti bírók zárt birkózásért és így a „ne­vető harmadik” a BVSC ver­senyzője került az I. helyre. A kunszentmiklósi Szabó Ist­vánnál még ennél is furább helyzet alakult ki, hiszen az abonyi Benévél döntetlenül mérkőzött, s mivel azonos hi­bapontjuk volt, lemérlegelték őket. Mindkét versenyzőnek azonos volt a súlya, ezért mind­kettőjüket II. helyezettnek nyil­vánították Az érmeket kisor­solták, és a szerencse Szabó­nak kedvezett, így neki jutott A KOSÁRLABDA NB D. ALLASA 1. Kecskemét 8 7 1 59T:46i 15 2. Pécsi P. 8 7 1 536:498 15 3. PEAC 8 6 2 639:530 14 4. Kaposvári H. 8 6 2 510:496 14 5. Csepel Autó 8 5 3 6C6:54l 13 6. Szegedi P. 8 4 4 543:531 12 7. KIS TEXT 8 4 4 491:540 12 8. Agrárgépész 8 3 5 500:526 11 9. Állatorvosok 8 2 6 394:481 10 10. Pécsi TK 8 2 6 457:518 10 11. Szeloszárd 8 1 7 431:466 9 12. E. Gyógyszer 8 1 7 354:467 9 A megyei kosárlabda-bajnokság eredményei: Férfiak: Gépipari T.—F. Me­zőgazdasági 65:37. K. Dózsa— Petőfi ifj. 56:47, Petőfi Öreg­fiúk—F. Reménység ifj. 2:0 j. n., Petőfi II.—E. Reménység 54:30, K. Dózsa—Piár 68:19. Nők: Dózsa II.—F. Közgaz­dasági II. 96:16. Dózsa ifj.—Bá­nyai G. 66:16. Óvónőképző—Bá­nyai 48:42, Óvónőképző—F. Re­ménység 68:73. Dózsa serdülők —Katona K. 58:21. A férfi bajnokságban a Dózsa a női bajnokságban a Dózsa II- áll az első helyen. az ezüst, de mire átadták, cso­dálatos módon bronzzá válto­zott, mert az abonyiak meg­óvták a mérkőzést. Kötött fogásban 79 kg-ban viszont a kecskeméti Fejősnek „billent a mérleg” így ő a 3. helyen végzett. A tiszakécskei Fodor is 3. lett. Végeredmény­ben tehát egy arany, három ezüst és három bronzérem ju­tott versenyzőinknek az orszá­gos ifjúsági bajnokságon. A magyar bajnokságon elért helyezésük alapján valameny- nyi versenyzőnket meghívták a jövő szombat, vasárnap Du­naújvárosban sorra kerülő bol­gár—magyar ifjúsági találko­zóra Kovács Sándor Pénteki sportműsor Az Országos Ifjúsági Kupa megyei labdarúgó döntője Kis­kőrösön a MEDOSZ-pályán. Du. 5 órákor Bajai Bácska Posztó—Kecskeméti Dózsa mér­kőzés az első helyért. Előtte fél 4 órakor Kiskőrösi ME- DOSZ—Félegyházi Honvéd mér­kőzés a 3. helyért. Tóth László emlékverseny A hetedik forduló eredményei: Padevszki—Barcza függő Szimagin—Hort Bilek—Portisch Va:Vj Szabó—Lengyel ‘/j:1/. Honfi—Pietzsch 1:0 A verseny élcsoportjának állása: 1. Hort 51/2 2—3. Bilek, Portisch il/2 4. Szabó 4. Ökölvívás KKFÉLEGYHÁZI HONVÉD— BP. VASAS DINAMÓ 13:7 NB I/b-s ökölvívó-mérkőzés. Kiskunfélegyháza, 800 néző, ve­zette: Böszörményi és Vári. Színvonalas mérkőzéseken nagy küzdelemben győzött a Honvéd. Jellemző, hogy nyolc mérkőzés pontozásos eredmény­nyel zárult. Cselkóval szemben. 4:4! — Kis- váltósúly: Varga értékes győ­zelmet szerzett. Kétszer 8-ig számoltak rá, de végig pont­erős támadásokat indított, és így a nagy ütésre menő Szűcsöt egyhangú pontozással győzte le. 6:4! — Váltósúly: Obendorf be­Kuburczik nehéz mérkőzésen pontozással győzött Budai ellen. Részletes eredmények (elöl a Honvéd-versenyzők): Légsúly: Sípos pontozással veszített a mindhárom menetben jobb Pil- lik ellen. 0:2! — Harmatsúly: Kuburczik csak jobb 2. mene­tével győzött pontozással a ke­ményen közbeütő Budai ellen. 2:2! — Pehelysúly: Kovács nagy taktikai mérkőzésen szép öklö- zéssel pontozással győzte le Pur- gert. 4:2! — Könnyűsúly: Her- czig pontozással vesztett a gyors ugrós horgokkal biztosan győ­zött pontozássá Szencz ellen. 8:4! — Nagyváltósúly: Hajagos a nap legnagyobb mérkőzésén kemény ütésváltásban ponlozás­sal győzött Sebestyén ellen. 10:4! — Középsúly: Beviz az 1. menetben feladta Szabó F. el­len. 10:6! — Csőke gyengébb formában csak döntetlent ért el Szíj jártó ellen. 11:7! — Ne­hézsúly: Prommer ellenfél nél­kül győzött. 13:7f Sporthírek Kiskunfélegyházáról Kiskunfélegyházán vasárnap rendezték meg az MNK ko­ronglövő csapatbajnokság I. fordulóját, melyen Békéscsaba, Kiszombor és a tiszaúj falui Al­kotmány Tsz Sportkör ver­senyzői vettek részt. A csa­patverseny eredményei: 1. Ti- szaújfalu 200/162, 2. Békéscsa­ba 200/118, 3. Kiszomtíor 200/80. Egyéniben: 1. ifj. Zalai (T) 50/47, 2. Szederkényi (T) 50/39, 3. Farkas (T) 50/38, 4. Rigó (T) 50/38, 5. Kaciba (B) 50/38, 6. Novák (T) 50/34. Ifj. Zalainak az első sorozatban 25 lövésből 24 találata volt, ami országos viszonylatban is kitűnő ered­mény. Az OSN keretében a félegyházi já-áisi atlétikai szövetéé;: sportköri és üzemi diszkosz, valamint gerely­vető versenyt rendez május 22-től 29-ig. A versenyen induld dolgozók értékes Kilián-pontokat szerezhet­nek. Május 21-én indul a serdülő labdarúgó-bajnokság Kiskun­félegyházán. A csapatok hóna­pok óta szorgalmasan készül­nek a kétfordulós bajnokság­ra. A szakemberek most is sok fiatal tehetséges labdarúgó feltűnését várják. Az Üttörő Olimpia Kecskemét városi labdarúgó-bajnokság állása 1. KTE 5 4 1 — 7:1 9 2. Béke tér 5 4 — 1 13:3 8 3. Rákóczi 5 3 1 1 3:3 7 4. II. sz«'' lök. 5 2 2 1 8:6 6 5. Jókai 5 3 — 2 5:4 6 6. I. sz. Isk. 5 1 2 2 5:5 4 7. Hl. sz. Isk. 5 2 — 3 4:7 4 8. Máriavár-os 5 2 — 3 3:8 4 9. Mátyás tér 5 — 1 4 4:10 1 10. K. MÁV 5 — 1 4 2:8 1 Av Üttörő Olimpia k^órlab- d \ döntőit május 24~én ked- délután rendezik meg K< ométen a Dózsa- és Pe­tőn kosárlabdapályákon. Apróhirdetések 4,5 LÓERŐS vízjszívómotor eladó. Kecskemét, SoltvadkertL út, Török­fái állomás. Keller ék. ____________1428 EL ADÓ ház kerttel, szőlővel. Kecs­kemét, Kőrösihegy 126. Szolnoki út­ban az utolsó villanykaró balról. 2761 ELADÓ ikerház fele, egyszobás. Kecskemét, Szinyei Mferse Pál u. 5. Méhesfalu. Kiss. 1423 KOMBINÁLT szobabútor eladó. Kecskemét, Szarvas utca 4. 2874 FIÜT szabótanulónak felveszek. Ko- lozsváry György, Kecskemét, Bánk bán u. 2/a. Ugyanott hálószobabútor eladó. ________________1405 EL ADÓ új betonáthidaló (230—180 cm). Kecskemét, Szélmalom utca 12. 2770 GYAKORLOTT gépkönyvelőt kere­sünk, leveleket „Anyagkönyvelő előnyben 39 59Ö” jeligére a Kecske­méti Magyar Hirdetőbe kérünk. / 2757 ELADÓ Kecskemét, Eszperantó ut­ca 4. számú ház, kétszintes, két családnak is alkalmas. Nagy állom ás előtt. 2851 ELADÓ használt szobabútor, új Ho­rizont tv, FED—2 fényképezőgép sürgősen. Kecskemét, Belső-Szegedi út 1. 2822 ELADÓ modern, 3 kerekű betegko­csi Panni nfotorral. Rendszámmen­tes. Albertirsa, Pesti út 62. 1404 EGYSZOBA összkomfortos lakásom elcserélem, kétezoba összkomfortos, KEK-udvarrészesre. Kecskemét, Nyár utca 1. Gergelyék. Érdeklődni egész nap. ____________________________2857 üj jaEPITETT szoba, konyhás, spej- zos lakás, belül bepucolva eladó. Érdeklődni: mindennap du. 3—6 óráig. Kecskemét, Zöldfa u. 46. sz. 1410 FIZETÉSI kedvezménnyel eladó Ör­kényben 3060 négyszögöl szőlő és szántó, beköltözhető házzal. Jószág­tartásra, méhészetre alkalmas. Kö­vesét mellett, központhoz 1 km-re. Ugyanott 28O0 négyszögöl szőlő, és 2000 négyszögöl szántó eladó, vagy művelésre kiadó. Érdeklődni özv. Valentin Mihályné, Örkény, Fő ut­ca. 2810 ELADÓ 1 hold 1206 négyszögöl sző­lő, városhoz és az izsáki betonúi­hoz közel. Érdeklődni 1-es autóbusz végállomása mellett. Tóth Jánosnál. 1384 ELCSERÉLEM városszéli egyszoba összkomfortos lakásom, központi hasonlóért. Érdeklődni Kecskemét, BarneváL bérelszámolóban, 8—16 óráig. * __________________2882 50 0 KÖBCENTIS Trabant személyko­csi eladó. Kecskemét, Csáktornyái utca 23. 2889 KISGYERMEK gondozását vállalom. Leveleket „Testvérke 39 739” jeligére a Kecskeméti Magyar Hirdetőbe. 2897 SZÖLÖPRÉS 6 hektoliteres, hiányos, eladó. Érdeklődni lehet: Szóráth Illés, Tiszakécske, Kuba út 6. 1433 ELADÓ 10 hektoliteres vaslemez- víztartály fedővel, Terta hallóké­szülék. Kecskemét, Bajcsy-Zsilinszky út 37. Ablaknál csengő. 1434 BETEGTOLOKOCSI eladó. Kecske­mét, Szultán u. 24. 1424 ELADÓ Kecskemét, Munkácsy utca 5, Margit utcai házrésze. Érdeklőd­ni 5-től. 2898 MŰSZAKI vezetőt keres a Kiskun- halasi Fa- és Építőipari Ktsz, Kis­kunhalas, Szilády Áron utca U. Építészmérnök, vagy nagy gyakor­lattal rendelkező építésztechnikus ajánlatát kérjük. 2910 DÁN dog eladó. Kecskemét, Szta- hanov u. 1. sz. 1380 OPEL Record, 57-es eladó, vagy Ka­ravánért elcserélem. Helvécia, Me- gyesi-darálós. 14 il ELADÓ 1954-es kiadású Opel-Ka- dett személygépkocsi. Kövesdi Ist­ván Kecel, Sugár u. 79. sz. 2785 FIGYELEM: 6 mázsát bíró motoros kocsi és új betegtolókocsi sürgősen eladó. Szirmák, Tiszakécske, Béke U. 146. 1409 MINDENÓRAS tehén eladó. LaLi- czai, Helvécia, Csókasor 32. sz. 1418 KONYHA, kamrás lakásomat elcse­rélném 1—2 szoba komfortosra, le­hetőleg idős, vagy egyedülálló sze­méllyel. Ajánlatokat „Megegyezés” jeligére a kiadóba kérek. ' 1419 HUNYADIVÁROS központjában épí­tési telkek eladók. Értekezni Ref. Egyház pénztárában 2—4 óra között. Kecskemét. 1422 ELADÓ Kecskemét, szegedi beton­úton 12 km-re, Szűcs-tanyán 7 éves fi as tehén. 1425 RENAULT 900-as személygépkocsi, túrabiztos, olcsón eladó. Kecskemét, Reptér 5. 1426 AZ ÁLLAMI Biztosító Igazgatósága Kecskemét, Rákóczi út 14., keres kb.: 60 négyzetméter alapterületű száraz raktárhelyiséget irodabútorok tárolására. 1427 KECSKEMÉTEN a Honvéd-kórháztól nem túl messze, teljesen egyszerű, tiszta, 2 személyes albérleti szobába második lakótársként betársulnék. Dr. Russay Gábor. Kecskemét, Mun­kácsy U. 13. 1439 ELADÓ Kecskemét, Urrét 122. szá­mú, Nyomás szélén levő, tanya te- ’elckel és több melléképülettel. Ér­deklődni a helyszínen, 1429 Ó megjelenésű, középkorú özvegy- ■-•zony korban hozzáillő férfi is­in e'/ettségét keresi. Leveleket ..Há­zam van” jeligéié a kiadóba ké­rek. x-130 Jó állapotban levő, 330 köbcentis Welorex iokkantkocsd eladó. Érdek­lődni: Kecskemét. Mathiász János U. 15._________________________________4431 WARTBURG 900-as eladó. Kecske­mét, Vásári u. 20. n-es Konzerv­gyárnál. Érdeklődni: szombat dél­előtt. 1435 REFORMÁTUS temetőben füvet le­het kaszálhi. Érdeklődni: Kecske­mét, • Szarvas u. 6. 1438 HALÓSZOBABÜTOR eladó. Érdek­lődni hétköznapokon tizenhét órá­tól, vasárnap egész nap. Kecskemét, Kisfaludy U. 7. Budayné. _______1442 RE NAULT Floride 4 személyes, sportkocsi téli, nyári tetővel kitű­nő állapotban, eladó. Kecskemét, Nagykőrösi utca 22. Megtekinthető egész nap. 1447 ELADÓ CH de Luxe Wartburg, 2 colos, 2 lépcsős szivattyú 300-as mo­torral, tanya földterülettel a csólyo- si útban. Érdeklődni Bessenyei w. 32. sz. 1451 FIÜT vízVezeték-szerelőn ek felve­szek. Kecskemét, Kaszap utcai sze­relőműhely. Kovács. 1459 SZOBA, konyha, spejzos. leválasz­tott félház 8(00 négyszögöl szőlővel eladó, azonnal elfoglalható, Ceglédi útban. Érdeklődni: Kecskemét, Ka­szap u. 4. Kovácsoknál. 1460 HÁROMSZQBÁS házrész központ­ban eladó, kettőszobás komfortos cserével. Javításra szorul. Érdeklőd­ni, megtekinteni: Kecskemét. Séta­tér u. 8. hétköznap 5 óra után, va- sámap egész nap. 1461 BEKÖLTÖZHETŐ családi ház eladó. Érdeklődni: 17 óra után. Kecske­mét, Bocskai U. 12. 1448 KOMBINÁLT szekrény, rekamiék, asztalok, székek, torontáli szőnyeg, és egyéb bútorok sürgősen eladók. Kecskemét, Munkácsy u. 19. sz. _________________________ 1441 KÖZPONTBAN levő, 2 szoba össz­komfortos lakásomat elcserélem táv­fűtéses hasonlóért. Ajánlatokat „KQC-ház” jeligére a kiadóba ké­rek. _________ 1440 FE LPORTÁS családi ház és kárpi­tozott garnitúra eladó. Kecskemét, Cigány János u. 26/b. 1446 ELADÓ házrész. Kecskemét, Erzsé­bet krt. 5—2. sz. Elfoglalható. Ér­deklődni lehet 11—18 óráig. 1445 SKODA Octavia Super kifogástalan, 28 ezer km-rel eladó. Megtekinthető szombat, vasárnap. Kecskemét, Szé- chenyiváros 57/a. Református teme­tő melett. 1449 FELSOCSáLANOSBAN 673 négyszö­göl fiatal szőlő eladó. Kecskemét, Sörház u. 21/b. 1452 BÚTOROZOTT szoba kiadó. Kecs­kemét, Sarkantyú u. 15. sz. alatt. 1453 NAGYMÉRETŰ szoba kiadó búto­rozva, vagy kevésbé bútorozva. Kecskemét, Kőrösihegy 21. sz. Jor­dán József. Érdeklődni egész nap. ____________________________________1454 HÍ ZOTT hússertés. 120 kg-os, eladó. Kecskemét, Hosszú u. 25. 1455 ALIGHASZNALT Komár segédmo­tor eladó. Érdeklődni: Fehér Ferenc^ Kecskemét, Gáspár András úti gyógyszertár. 1450 ALIGHASZNALT gyermek mély- és sportkocsi eladó. Kecskemét, Eg- ressy u. 5/á. Perl aki ék. 1456 KERESEK lakássá átalakítható, épü­letrészt megvételre, Kecskeméten. Ajánlatokat „Azonnal5* jeligére a kiadóba kérek. 1458 FÉNYKÉPEZŐGÉPEK, nagyítógépek, filmfelvevő, és kétlámpás örökvaku eladó. Nagykőrös, Tátra u. I. Kiss. ____________________________________2846 EL ADÓ küiönportás házrész. Kecs­kemét, Fehér utca 20/b. Bejárat a Fűzfa utcából. Megtekinthető má­jus 22-től. 2858 SZÉP szoba, konyha, éléskamra, mellékhelyi$éges KTK-lakásom elcse­rélem „Mellékutcában 39 718” jeligé­re a Kecskeméti Magyar Hirdetőbe. 2876 OPEL Kadett átírható személygép­kocsi száztízezerért eladó. Budapest, XII. Szamos u. 8. 2877 KECSKEMÉT, Budaihegy 44. számú ház eladó. Kisliegedűs köz. 2878 SÖTÉT hálószobabútor olcsón eladó. Kecskemét, Hunyadiváros 6. Érdek­lődni délután 3 órától. 2880 HALÓSZOBABÜTOR olcsón eladó. Kecskemét, Reptér 14. ép. 2. ajtó. 28Ői KÉTÁGYAS különbejáratú szoba fór«* fialt részére kiadó. Kecskemét, Szal- vai Mihály körút 11. 2883 NAGYMÉRETŰ szoba, konyha és m el lé kh e 1 y is ég es lakást keresek, költségm egté rítéssel. Kecskemét, Szalvai Mihály körút 11. 2884 HÁZHELYNEK is alkalmas fél hold szőlő eladó. Kunszentmiklósi köves- útban 7-es km-nél. Érdeklődni le­het Kecskemét, Akácfa utca 12/a. ____________________________________2886 Ml A-motorok eladók. Magyar—Szov­jet Barátság Mgtsz. Kecskemét, Tég­lagyár mellett. • 2888 ELADÓ új méz pergető NB-méret. Hetényegyháza, Kossuth Lajos utca 50. _________ 2890 EL ADÓ 8 db-ból álló kárpitozott garnitúra és AT—403-as tv. Kecské­mét, Hunyatíiváros Béke fasor 42. Érdeklődni leste 6-tól. 2894 TRABANT Combi 500-as eladó. Ér­deklődni munkanapokon Izsák 26-os telefonon, szombat déltől, vasárnap estig Solt, Ősz utca 9. Varróék. 2892

Next

/
Oldalképek
Tartalom