Petőfi Népe, 1966. május (21. évfolyam, 102-127. szám)
1966-05-12 / 111. szám
május 12. csütörtök 5. oMal Békenagygyűlés Kecskeméten Mint tegnapi számunkban részletesen beszámoltunk: kedden este Kecskeméten, a városi művelődési házban nagygyűlés nyitotta meg a Béke és barátság hónapjának megyei eseménysorozatát Ezúttal fotóriporterünk híradását” adjuk közre a nagy sikerű ünnepi gyűlésről. A nagygyűlés szónoka, Harmati Sándor, az MSZMP Központi Bizottságának tagja, a Hazafias Népfront Országos Tanácsának titkára. Mellette (a kép bal oldalán) G^orgij Ivanovios Turjanyi- ca, a Szovjetunió magyarországi nagykövetségének tanácsosa. A résztvevők egy csoportja. az anyámnak, de mit segíthetett volna szegény? Egyetlen hathatós segítség lett volna, ha rendes csizmát vesz a számomra, de hát ez csak mesebeli álom maradt mindig. Még Feri bátyámnak se tudtak venni. Emiatt sűrű veszekedések is voltak. Volt még egy kis búzánk. Bátyám mindenáron el akart belőle adni egy mázsát, hogy legyen csizmára való. — Szégyellek már az emberek közé menni ilyen topron- gyosan. Egész nyáron dolgozok, mint egy állat és még rendes csizmára se telik. — Ki tehet róla? — siránkozott az anyám. — Talán én? Nekem sincs egy rendes ruhám, amiben a piacra menjek. Még a falatot is elvonom a számtól, hogy nektek több legyen. Most mégis rajtam keresed a nyomorúságod okát? — Dögöljünk meg mindnyájan éhen — dühöngött a bátyám. — Ha már élni se lehet rendesen. Anyám csak sírt az ilyen összezördülések után és én vele sírtam. Azokban az időkben mi sokat sírtunk és keveset nevettünk. A jókedv nálunk ünnepszámba ment. Az enyéim sokat harcoltak az életért, a kenyérért, de még többet egymás ellen. Én csak kívülről néztem sűrű háborúskodásukat, de talán legtöbbet szenvedtem tőle, mert mindegyikük keserűségéből jutott rám is elegendő. Emlékszem, egy süket téli estén történt, hogy én is belekeveredtem először a harcba. Korán lefeküdtem, mert hideg volt a szoba. A fehérre meszelt búboskemence hidegen hallgatott a sarokban. Anyám nem volt odahaza. Elment ban- dázni valamelyik szomszédhoz. Ez persze csak ürügy volt, mert anyám nem volt soha társaságkedvelő. A beszélgetést is inkább csak hallgatni szerette, mert a szavak zsongása elál- mosította és akkor olyan jól lehetett ábrándozni soha nem élt szépségekről. Most is csak azért ment el, hogy ott talán meleg szobára talál. Nálunk csak Feri bátyám volt otthon és Fülekl bácsi jött át, a harmadik szomszédból. Kabátjukba húzódva üldögéltek a hideg kemence mellett. Talán, hogy áltassák magukat. Cigarettáztak és közben nagyokat köptek a földre és a lábukkal mindig elmázolták. Csöndesen bszélgettek — de a szavak értelme most nem érdekelt. Mélyen behúzódtam a takaró alá és hagytam magam elringatni a szavak zsongásától. Kicsit fáztam, mert vékony „Zenebonás városok században Balanyi Béla. a Kecskeméti Állami Levéltár vezetője — a közelmúltban „XVIII. századi parasztmozgalmak a Duna —Tisza közön" címmel előadást tartott a Népkutató Körben, j Érdekes képet kaptunk az osz- | tálytársadalomról. amelyben ak- j kor Kecskemét, Nagykőrös, Ceg- j léd, Kiskunhalas és a Kiskun- j ság privilégiumokat élvező köz- I ségeinek népe élt Nemesek, cívis parasztok, sae- j gény parasztok — zsellérek —, mesteremberek lakták ezeket a helyeket. A nemesek zöme ar- mális nemes volt, akik viselték ugyan a nemesi címet, de adománybirtokkal nem rendelkeztek. A király e helyekre rendszerint csak eszmei tulajdont adott Egy-egy város területét több földesúrnak is. A városok tisztségviselőit a nemesek és civis parasztok adták; így a főbírót, másodbírót, bor-szék- és vásárbírót A szegény paraszt, a zsellér — Kecskeméten sillérnek írták — a városok szolgálatában kocsis, csősz, toronyőr, kapus, éjjeliőr, fogdaőr, vagy pásztor lehetett. A tanácsok tagjait életfogytiglani szolgálatra választották:. A földesúri hatalom lényegében a városi tanácsok kezében volt („Nemes város"). Ezt kiváltság biztosította számukra ezen a vidéken. Másrészt a város bérelte a földesúri jogot azoktól a földesuraktól, akiknek a tulajdonában volt a város határa. Földesúri hatalom címén gyakorolták a kisebb királyi haszonvételi jogokat, mint a hús- és bormérési jog. vámhasználati jog. Külön kiváltság alapján esetleg az árumegállí- tási, vásár- és piactartási jogot. Jóllehet, a parasztok szabadabbnak érezték magukat az említett városokban, mint a jobbágyi megkötöttségek alatt élők más vidékeken — a robot, dézsma, a királyi és földesúri adó itt is terhelte őket. A török hódoltság alatt, közteherviselés szempontjából, nem volt különbség nemes és nem nemes között. A felszabadító háború után azonban a nemesek követelték, hogy az adó és a katonai beszállásolás alól mentesítsék őket. Kialakult az a réteg, amely kezében tartotta a használható földek nagy részét, jelentős jószágállománnyal rendelkezett, szőlőt művelt, állattal, gyümölccsel, borral, pá- I Unkával is kereskedett. A bor- j ral. pálinkával való kereskedést ! a városok tiltották, de ez soha nem tudta megakadályozni a volt a takaró. Valamikor vastagon duzzadó volt még ez a dunyha, de anyám a nyomorúság napjaiban kiszedegette belőle kilónként a tollat és eladta. Mindig azt mondta, hogy majd visszateszi a legközelebbi koppasztáskor, de soha nem jutott hozzá. Lassan már csak a tokja és huzata maradt meg. A szobában sötét volt. Kint az úton néha esengös szán száguldott el a tanyák felé. A bentiek csöndesen elhullajtott szavai mint jótékony takaró borultak a szememre. Ha pillanatokra elhallgattak, hiányzott az elringató duruzsolás. Egyszerre csak fölfigyeltem. A szavak, mintha tűk lettek volna, úgy szúródtak belém és merev figyelésbe mozdították az egész testemet, Füleki bácsi beszélt: — Benkőéknél is tele van a góré. Kutyák nincsenek. Az ember szépen kifeszit néhány lécet és már töltheti is a zsákot .. . Észre se veszik .., — Jó ára van a kukoricának — mondta a bátyám. — Az is. Meg nálunk ott a két malac. Venni nem tudok nekik. — Nekünk nincs malacunk. De csizma kellene .. . — Én mondom, ne gondolkozz sokat a dolgon! A szegény ember úgy él, ahogy tud. titkos bormérést, ál- vagy zug- kocsmatartást. Legkorábban azok a nemesek vonták ki magukat az adózás alól, akiknek eszmei tulajdonában volt a határ egy kis része. Példájukra aztán a többi nemes is sietett kibújni a közteherviselés alól, amely így a polgá- rosult és szegény parasztokra hárult. A közterhek teljesítését a tanács szorgalmazta. Tagjai között azonban sok volt a nemes, így azokkal szemben elnézőbben viselkedett. Természetes, hogy mind nagyobb lett az ellentét a polgárosult paraszt (aki „szegény ség”-nck nevezte magát) és a nemes között. A harc már a XVII. század végén elkezdődött, csak a Rákó- czi-szabadságharc és a nagy elemi csapások, járványok idején szünetelt. Néhány év múlva újra kezdődött, s Kecskeméten például átnyúlt a XIX. század harmincas éveinek végéig. A parasztság küzdelmét rendszerint valamely kisebb vagyonú nemes vezette. A panaszokat is nemesek fogalmazták, és juttatták el illetékes helyekre. Először a városi tanácshoz, majd mikor látták, hogy ez nem áll kötélnek, a vármegyéhez, földesúrhoz, a Magyar Kamarához, királynőhöz, vagy a királyhoz. Amikor szóbeli, majd írásbeli panaszokra került sor, a városi tanács addig próbálta megfékezni a panaszkodókat, míg azok felsőbb fórumokhoz nem folyamodtak. De hogyan? A vezetőket, hangulat-irányítókat meg- botoztatta, tömlöcöltette, vasra verette, akasztófához köttette, szégyenoszlophoz állíttatta. Persze, a folyamodványok így is eljutottak rendeltetési helyűkre. Mik voltak például Kecskemét város „némely lakóinak” panaszai. A hosszú listából íme egy pár. A városbeliek borát télen árulják a város kocsmájában. Tudniillik, ilyenkor olcsó. Nyáron viszont, amikor a bor drágább, a tanácsbeliekét árulják. „Honnan van ez a szabadság és engedelem, nem tüdatik.” Az országos vásárok jövedelmét a városgazda és a sáfár szokta beszedni. De mi történik ezzel? Bírónak, nótáriusnak, más hivatalosaknak, sőt még polgárnak is ajándékot vesznek belőle. Selyemkalapot — bele egy vagy két aranyat —, selyemkeszkenőt, cipellőt a feleségnek, gyereknek. Ezenkívül „mind a két valláson levő papoknak", s több egyházszolgáMeg onnan veszünk, ahol meg se kottyan az a kicsi. Az álmosság < egyszerre kiröppent a szememből. Ügy dobogott a szívem, hogy azt hittem, meghallják. Mozdulni se mertem, nehogy észrevegyék, hogy ébren vagyok és kihallgattam a beszélgetésüket. Vagy talán nem is törődtek velem? Gondolták, hogy úgyse értem, miről van szó? Füleki bácsi nemsokára elköszönt és elment. Kint. az ajtó előtt még sokáig elbeszélgettek. Hogy mit, azt nem értettem. A szavak csak monoton dünnyögésként ütödtek át a falakon. Én mégis szinte a bőrömmel éreztem minden mondat értelmét. Tudtam; a lopásról beszélnek, hogy mikor mennek. Az én bátyám, az én Feri bátyám lopni akar! El akarja venni a másét. A rémület szinte megmerevítette a tagjaimat. Hát lehetséges ez? Mindjárt arra gondoltam: biztosan megfogják őket és micsoda szégyen lesz az nekünk. És lopni... Hiszen az borzasztó dolog! Szerettem volna kiugrani az ágyból, kirohanni hozzájuk és könyörögni, hogy ne is beszéljenek ilyenekről. Még rágondolni is borzasztó!... Az én bátyám lopni akar ... (Folytatjuk.) nak. a nyári, Szt. Lőrinc napi vásárkor 50 frt-ot érő kávét, cukrot szoktak vásárolni. Feltesznek ilyen kérdést: Miért van Kecskeméten 22—24 szenátor is, mikor más királyi városban 12 is elegendő? A kiskunhalasi „Szögény Község” 1766. júniusában Al- mási Pál jászkun kerületi főkapitányhoz adta be panaszát. Itt is igen hosszú a lajstrom. Ilyen számonkérésekkel: A „közönséges communitas" a puszták, az öt kocsma, a boltok és a mészárszék jövedelmét kívánja megtudni... Tari István a fejértói osztályban 8 forint ára földet fogott fel. Ennek semmi nyoma nincs a hivatalos könyvekben, tehát esztendőkön át ingyen bírta a területet ... Szóváteszik, hogy a fő- bírák a város lovain „maduk hasznábul” járnak messze földre. .. Ki járult hozzá, hogy a főnótáriusnak két házhelye legyen és azt árendába kiadja? A szegény embernek pedig, „kinek az atyja is ilt született, egy ólhely sem adatik” ... Bodoglá- ron pedig a tábla földet „a nemes tanács pénz nélkül ki enged elme bői adta?’’ E panaszokra jellemző, hogy a közösség ereje, a közhangulat sugárzik belőlük. Bírálják a tanács munkáját, követelik a közhatalomban való részvételt. Míg helyileg próbálta a további bajoknak elejét venni a tanács, addig csak átmeneti egyességet csikart ki. A parasztok nem egyességet akartak, s hamarosan megtalálták az ürügyet újabb panaszkodásra. Más tanácsot akartak! A „zenebonás városokban” két tanács volt. Egyik a város választott hivatalos szerve, a másik a lázadó szegénység összejövetele (comventiculum), gyűlése. Jegyzője is volt. Kecskemét város 1786. márciusában tett jelentéséből kitűnik, hogy e mozgolódás nem helyi jelenség volt. A hangulat felszításában más városokból lázadás miatt eltávolított emberek segítettek. Milyen eredménnyel, jól mutatja Dunapataj helyzete. Ott a lázongok hajuknál fogva húzták ki a tanácstagokat a városházáról és új tanácsot választottak. A lázongásokat természetesen elfojtották. hiszen gyenge, szervezetlen, határozatlan kísérletek voltak — szilárd osztály bázis híján. Jött a megtorlás. Kecskemét tanácsa Ország János és Latos Imre városból való száműzetését kéri az úriszéktől 1786. április 22-én. Kiskunhalas „szögényközség” vezetői közül, akik „engedelem helyett nyakassággal, az tisztelet helyett illetlen kinevetéssel viseltetni vakmerősködtek”, Gyenizse Jánost. Szilágyi Istvánt — aki a népet lóra ültet- tetni akarta. Jósa Pétert, aki „az alattomban való gyülekezetei legelőször hirdette” és Ta- káts Mihályt, akit azelőtt néhány esztendővel „hasonló lármaütésért Jákóhalmán’’ pálcákra ítéltek, szintén kitiltották Halasról, s a környékről. Monda Istvánt, Bibó Györgyöt, Gecze Jánost és Faragó Pétert „50 kemény pálcák elszenvedésére” ítélték. Dunapatajon Dudás Györgyöt, Csordás Kovács Jánost, Túzok Német Györgyöt. Korsós Józsefet 200—200, Vincze Pált, Dobor Mihályt. Benedeki Szabó Jánost és Hermecz Jánost 100—100 .,kemény pálcára” ítélték úgy, hogy ,nz esztendőnek négy részeit kiki büntetésének a negyedik részit elvegye, és azonkívül tömlöcben egész esztendeig szenvedjen”. Kívülük tizennégyet 100—100 pálcára, fél évi tömlöcre, kilenc személyt 50—50 pálcára ítéltek ... A lángot azonban csak időlegesen nyomták el, a hamu alatt még erősebb parázs izzott, s a forradalom elkövetkezett... Tóth István
