Petőfi Népe, 1966. május (21. évfolyam, 102-127. szám)

1966-05-10 / 109. szám

Világ proletárjai, egyesüljétek! hím A&VAR. SZOCIALISTA MVMKÄSPÄRX BÄCS-IOSKVAM Me&VEI LAPJA Százezer holdon magágyban a kukorica Gyomtalanítják a kapásnövényeket, permetezik a szőlőt XXI. ÉVFOLYAM. ,J09. SZÁM Ara 60 fillér BEKE ES BARATSAG 1966. MÁJUS 10, KEDD A korán beköszöntött meleg időjárás hatása meginu tatko­! zik az őszi vetések egy részén is. Halászol már a rozs és szárba szökkentek a nagy­hozamú búzafajták is. A vízkár sújtotta területeken A világ népeiben talán so­hasem volt olyan erős a béke­vágy, mint napjainkban. En­nek az óhajnak reális alapjait a fasizmus felett huszonegy év­vel ezelőtt aratott győzelem vetette meg. Az a nép zúzta szét a hitlerista hordákat, amely 1917-es diadalmas forra­dalmának első lépéseként kibo- csáj tóttá a Béke-dekrétumot. Amikor tehát békéről, barát­ságról beszélünk, elsősorban a szovjet népet említjük, azok­ról az emberekről szólunk, akik következetes harcosai a népek békéjének, s akik 1945- ben sziklaszilárd alapokra he­lyezték az emberiség jövőjének legfontosabb biztosítékát: a bé­két. Nem véletlen, hagy a már hagyományos, több évben meg­tartott békehónap május 9-én, a győzelem napján kezdődik. Ekkor ért véget a második vi­lágháború és vele együtt a fa­siszta rémuralom korszaka Európában. A huszonegy évvel ezelőtti tavasz ezen a napon ragyogtatta fel a béke fényét. Az idei békehónap azonban nemcsak az emlékezés, a ha­gyomány jegyében született. Az egész világ, benne hazánk és megyénk dolgozói most olyan körülmények között folytatják a békeharcot, amikor az ellen­séges erők, az imperialisták fo­kozott agresszióval provokálják a háborút Dél-Vietnamban és Délkelet-Ázsia más országai­ban. A békére, függetlenségre vágyó népek fiainak százezrei fegyverrel védik hazájukat, éle­tüket, vérüket áldozzák szabad­ságukért. Ezeken az agresszió­kon túl fokozott veszélyt jelent, nagymértékben fenyegeti a vi­lágbékét, a népek biztonságát, hogy Nyugat-Németországban atomfegyvert követelnek a re- vansisták. Ilyen légkörben egyetlen feladatunk, hogy el­mélyítsük, szilárdítsuk összefo­gásunkat, fokozzuk a békehar­cot. Ez természetesen nem szo­rítkozhat egyetlen hónapra. Minden nap. minden órában résen kell lennünk, hogy a ha­ladó emberiség valamennyi tag­ja mellett, a béke híveinek nagy táborában mi is a béke és a barátság megerősítésére for­dítsuk erőinket. Harcunk célja a háborúk, agressziók meg-j szüntetése, az általános és tel­jes leszerelés megvalósítása. Sokakban talán felmerül a kérdés: elegendő-e, ha tiltako­zunk, szolidáris gyűléseket rendezünk, használunk-e ezzel a béke ügyének? Nem szabad elfeledni, hogy az összefogás a legnagyobb erő és csak lanka­datlan éberségünk, soraink még fokozottabb tömörítése, erőnk demonstrálása, ami meghátrá­lásra készteti a háborús meg­szállottakat. Tudatában kell lenni, hogy a békeharc ed­digi eredményei is annak a vi­lágméretű összefogásnak a kö­vetkezményei, amelyet a béke híveinek sok milliós tábora je­lent, élén a Szovjetunió népei­vel, a kommunistákkal. Ennek köszönhető, hogy az elmúlt két évtized imperialista mesterke­dései nem sodorták újabb há­borúba a világot, s hogy ma már nem az ő akaratuk, ha­nem a mi szándékunk szerinti úton halad az emberiség. Hatalmasok a béke erői, de jelentősek még azok az erők is, amelyek egy újabb háború ki­robbantásával akarják uralmuk alá hajtani a világ népeit, visz- sza akarják állítani a fasiszta diktátorok, a monopóliumok uralmát. Kísérletük soha nem fog valóra válni. Ezt éppen a mi összefogásunk, a békébe, a barátságba, a népek testvérisé­gébe vetett hitünk, erőnk aka­dályozza meg. Ma, a békehónap megnyitó­ján — éppen úgy mint az év valamennyi napján — hálával és a biztonság jóleső érzésével gondolunk arra a népre, amely 21 évvel ezelőtti fényes győzel­mével megnyitotta az utat az emberiség békés fejlődése előtt, s amely azóta is legszilárdabb oszlopa, legerősebb védelmező­je a béke és barátság eszméjé­nek, az elnyomott népek fel­szabadításának, a haladásnak. G. S. segítséggel Sor- és ikerházak épülnek Kecskeméten Sok még a tennivaló a belvízkárok rendezésére Annak idején lapunk többször is beszámolt arról, hogy milyen károkat okozott a belvíz Kecs­keméten és a megyében álta­lában. Bizony sok család lakhe­lye összedőlt, megrongálódott, életveszélyessé vált. Az illetékes szervek rögtön — a védekezés­sel egy időben — hozzáláttak a károk helyreállításához, a csa­ládok átmeneti elhelyezéséhez. Kecskeméten a városi tanács vb építési és közlekedési osztá­lyán érdeklődtünk a károk fel­mérésének eredményéről és azokról az intézkedésekről,.ame­lyek a helyreállítást vannak hi­vatva megoldani. Megtudtuk, hogy a városban összesen 1189 la­kás rongálódott meg, közülük száz vált életveszélyes­sé. Eddig munkásszállásokon és különböző helyeken 52 családot — több. mint 200 személyt — tudtak csak elhelyezni, de 48 család problémája még nincs megoldva, pedig olyan épületek­ben laknak, amelyek minden órában összedőléssel fenyeget­nek. , A megrongálódott házak kö­zül több magántulajdonban van. A tanács felszólította a tulaj­donosokat, hogy saját erőből, vagy OTP-kölcsön igénybevéte­lévéi javítsák meg az épülete­ket. Intézkedés történt azonban más irányban is. Kecskemét két külterületi részén: a Méhesfa­luban és a Matkói úton folya­matban van 60 darab szükség- lakás építése. Ezeket még ez év­ben átadják az arra rászorulók­nak. Ez természetesen csak át­meneti, szükségmegoldás. A kő­vetkező évek feladata lesz, hogy ezeket a családokat végleges otthonban helyezzék el. Ezen­kívül az OTP szervezésében Kiskeeskeméten megkezdő­dött egy sorházépítési akció a belvízkárosultak részére. Az egészen közeli jövőben 30 lakást építenek itt fel. A taka­a fejlődésben elmaradt vetést több helyütt lombtrágyázással is igyekeznek serkenteni. Nagyüzemi gazdaságainkban elérkeztünk a kukoricavetés csúcsidényéhez: napjában mint­egy hétezer holdon kerül föld­be a mag, s a hét közepére a bevetett terület már meghalad­ta a 100 ezer holdat. Teljes lendülettel halad a korábban vetett kapásnövé­nyek tábláin a gyomtalanítás. A cukorrépa első sarabolásával több tsz-ben — így például a felsőszentiváni Űj Élet gazdái két nap alatt — már végeztek. Kedvező hírben számolha­tunk be a paprika-„front- ról” is. A kalocsai járás hagyományos fűszerpaprika-termő vidékein idén a szokásosnál csaknem három héttel korábban — sok helyütt már április utolsó nap­jaiban — sor került a palánták kiültetésére. A többnapos meleg a szőlőkben is gyors növe­kedésre készteti a hajtáso­kat. A nappali magas hómérséklet- .tel váltakozó éjjeli lehűlés vi­szont serkentője a peronoszpó- rának. Épp ezért iáén a szőlő permetezése is jóval korábban került napirendre. Állami gaz­daságainkban e munkához a hét első napjaiban hozzáfog­tak. A nag/obb gazdasági ön­állóság érvényesülését bizo­nyítja, hogy mind több lehe­tőség nyílik a leginkább szük­séges gépek beszerzésére. Így a permetezést a Kunfehértói Állami Gazdaságban a tavalyi­nál 15-tel, tíz Izsáki Állami Gazdaságban pedig 21-gyel több univerzális növényvédő­gép munkája gyorsítja. A kis­kőrösi Állami Gazdaság tabdi kerületének nagyüzemi gyü­mölcsös ültetvényein már ötöd­ször permeteznek. A hét első napján Baloldali képen: Egész éjjel esett az eső.'mondja Boronkay Józsefné, az Agrometeorológiai Intézet munkatársa — miközben újabb mérést végez. Ennek alapján állapítják meg, hogy vasárnap 19 órától hétfőn 10 óráig 8,8 milliméter, azaz egy négyzetméter­re 8,8 liter eső esett. A középső képen: A Duna—Tisza közi Kísérleti Intézet hajta­tóházában Bállá Klára és Linka Julianna szedi a paradicsomot. A múlt hónap 26-án szedtek először és szállítottak a helyi bol­tokba. Ennek a 320 négyzetméter területnek minden négyzetmé­teréről 9—10 kilogramm termé st várnak. A harmadik képen: Hétfőn ugyan már vigasztalanul esett az eső, de a vasárnapi kellemes időjárás sok autóst és motorost csá­bított kirándulásra. Az általuk elfogyasztott üzemanyag pótlására az A FOK kecskeméti telepéről már a reggeli órákban 28 000 liter benzint, 12 ezer liter gázolajat szállítottak a kecskeméti és a kis­kunfélegyházi benzinkutakba. rékpénztár teljes mértékben fe­dezi az építési költségeket, ka­matmentes hitelt nyújt a káro­sultaknak. Ugyancsak az 1966-os év fel­adatai között szerepelnek a Mé­hesfaluban felépítendő szoba, konyha, kamrás ikerlakások is. amelyeknek saját erőből törté­nő kivitelezéséhez az OTP köl­csönt folyósít. Ezt a lehetőséget, illetve kedvezményt is csak azok vehetik igényije, akik iga­zolni tudják, hogy belvízkárt szenvedtek. Kecskeméten, a kör­úton belül összedőlt házak tu­lajdonosainak a városi tanács cseretelket biztosít, tekintettel arra. hogy — városépítészeti okokból — a körúton belüli ré­szen csak emeletes házak épít­hetők. Az anyagellátás — kisebb­nagyobb problémától elte­kintve — viszonylag kielé­gítő. A legnagyobb gondot az jelenti, hogy nincs elég szakember. Az állami vállalatok, ktsz-ek évi kapacitása szerződésekkel le van kötve. Ezt a kérdést kell tehát megoldani ahhoz, hogy rövid időn belül sikerüljön helyreál­lítani a belvíz okozta károkat Kecskeméten.

Next

/
Oldalképek
Tartalom