Petőfi Népe, 1966. május (21. évfolyam, 102-127. szám)

1966-05-22 / 120. szám

1 mellény Anti-világbeli legényéi etem nagy szerelme, Kati, egy „szép” napon ezzel az örökbecsű kijelentő mon­dattal fogadott: — Nem kellesz. .. Amikor a sebzett vad fájdalomtól remegő hangján az iránt érdeklődtem: ki és mi készteti végzetes el­határozására. könnyed nagyvonalúsággal Melles Sa­nyit nevezte meg bontó ok gyanánt, hozzáfűzve még: — Magad is észrevehetted azt a fölényes eleganciát, ami Melles Sanyival veleszületett sajátosság. Hogy egyebet ne mondjak, mellénye is van — magyaráz­ta, mint tanító némi a hülye gyereknek. Porba kellett hullanom az ilyen meggyőző érv sú­lya alatt. Valóban, a mellény számos nevezetes al­kalommal ott ékeskedett a rivális potrohún. Már­pedig, akinek mellénye van, az a megfelelő évszak­ban bizonyára kamásnit is visel. A jó ég tudja, tán még óralámceaj is rendelkezik! Kétségkívül nem lehetett semmi ellenvetésem. Így váltotta fel csekélységemet Kati — egyébként meg­lehetősen tágra méretezett — szívében egy buta ru­hadarab, a Melles-féle mellény. A gyengébbek kedvéért hadd jegyezzem meg: a mellény azóta sem ment ki a divat! jl. A változás mindössze annyi, hogy napjainkban Fiait-nak, esetleg Opel-nek hívják. NAPIAK ±96€. május 22, vasárnap Névnap: Juha Napkelte: S óra 39 pere. Napnyugta; 19 óra 53 perc. u — Tavaly csaknem 120 ezer görög hagyta el hazáját és próbált külföldöm munkaalkal­mat találná. Ez más- félszeresen meghaladja Görögország lakossá­gának évi növekedését . Görögországban a la­kosság száma az el­múlt hét év folyamán 6.4 százalékkal csök­kent a kivándorlások következtében. A fej­lett európai tőkés or­szágok, elsősorban az NSZK iparában, jelen­leg 4,4 millió kivándo­rolt munkás dolgozik, főleg Dél-Olaszország­ból, Spanyolországból, Portugáliából. Görög­országból és Törökor­szágból. — Megjelentek a szarvasborjak a Duna- ártéri Erdőgazdaság re­zervátumaiban. A fák és bokrok lehajtó ágai alatt a puha avarágyon napvilágot láttak az első őzgidák is. Az er­dészek megfigyelése szerint régen nem vol­tak ilyen szépek, erő­sek az újszülöttek. — NÉGYES NÉV. ADÓ. Szombaton dél. ntán ismét ünneplőbe öltözött szülőkkel, hozzátartozókkal telt meg a Kecskeméti Anyakönyvi Hivatal nagyterme. A benső­séges, családias han­gulatú névadóünnep­ség keretében a me­gyeszékhely négy leg­fiatalabb lakója: Mo­hácsi Zolt, Fábián Marianna Fábián Márta Beatrix és Ócsai Henriette Lili kapott nevet. — ötszázféle eikk készül a Kiskunfélegy­házi M űanya ggyárban.. A különböző bakelit­alkatrészeken kívül több mint 5 millió fla­konra kaptak megren­delést az ÁFOR-tól. — Az Egyesült Álla­mokban kb. 5 millió alkoholista él és ez a szám évente 200 ezer­rel növekszik. Az egész­ségügyi minisztérium véleménye szerint, a rák, a szív- és idegbe­tegségek mellett az al­koholizmus az ameri­kai egészségügy negye­dik legsúlyosabb prob­lémája. Virágzik az erdei szamóca A Kiskunsági Erdő­gazdaság nyár ja si te­rülete az Alföldön rit­ka erdei csemegével kínálja a kirándulókat. A tisztásokon elszapo­rodott az erdei szamó­ca, amelynek virágzá­sa gazdag termést ígér. — VILLANYPASZ­TOR segítségével, sza­kaszosan legeltetik Tas­son a szövetkezeti gaz­daságok és az egyéni gazdák jelentős meny- nyiségű szarvasmarha­állományát. A dús fü­vű, 400 holdas legelő — amelyet évről évre hatalmas műtrágya­adagokkal is javítanak — a Petőfi és a Rákó­czi Termelőszövetkezet közös kezelésében van. Az állomány jobb ta­karmányellátását öntö­zés révén is igyekez­nek biztosítani. Hagymatermesztési bemutató A hónap utolsó nap­ján hagymatermeszté­si bemutatót rendez a MÉK a hartai termelő­szövetkezetekben. A tapasztalatcserével egybekötött bemutatóin a vöröshagyma és a dugha-gyma termeszté­sének agrotechnikáját vitatják meg. Az érte­kezleten részt vesznek a Dél-alföldi Kutató Intézet hagymanemesi- tói is. — Befejezéshez kö­zeledik a fűszerpapri­ka kiültetése Kalocsa vidékén. A termőterü­let nagy részén, mint­egy 5 ezer holdon ke­rültek ki eddig az elő­nevelt növények. A nedves talajokon kitű­nő a megeredés, szinte alig kell pótolni a nö­vényeket. Dzsungel-iskola Képünk VDK-beli kisiskolá­sokat ábrázol. Iskolájukat a jen­ki „kultúrlények” szétlőtték, a föld színével tették egyenlővé. A gyermekek a dzsungelben találtak menedéket. Iskolai tanter­mük most ideiglenes bambuszkunyhó. De tanulnak. — Befejezéshez kö­zeledik a brikák nyí­rása. Az állomány az | idén tisztább, jobb mi­nőségű gyapjút adott, mint a korábbi évek­ben, s így a becslések szerint mintegy 130 va­gon szövetnekvalót to­vábbíthatnak megyénk­ből az ipar részére. Kecskeméti kulturális program VASÁRNAP TANYAI FILMKLUB A Törekvés Töz-ben dél­után fel 5-kor, a Petőfi­ben este fél 8-kor a Gyá­vák banídiája című. film vetítése. Az Alkotmány Tsz-ben délután fél 5-kor, az Aranykalászban este fél 8-kor a Frei,u dió akció című film vetítése. A Petőfi Tsz-ben dél­után fél 5-kor A béke és a sport. Utána a Tíz aranyérem című film ve­títése. Siketnémák Klubja: Kis- filmek vetítése, este 7 órakor. Szacrikásd Iskola: A Húsz óra című film vetítése es­te &-kor. KIÁLLÍTÁS Katona József Múzeum: Modem iparművészeti ki­állítás. SZŐ VOSZ-kollegi um: Boczsó János festőművész képeinek bemutatója. Művészklub: Ligeti Eri­ka érem- és kisplasztika bemutatója. Üttöröház: Köszöntünk 20 év! MVTPíi HANGVERSENY A Katona József Szín­házban este 7 órakor a Szegedi Bartók Béla Ze­nekar, a Szegedi Nemzeti Színház művészei és a Szegedi Zenebarátok Kó­rusa Vaszy Viktor ve­zényletével Händel Mes­siás című művét mutatja be. TANYAI FILMKLUB Este fél 8-kor Miki ős­től epen a Preludió akció című filmet vetítik. — HARMINC ÉV a gyógyítás szolgálatá­ban. A héten a soltvad- kerti népfrontelnökség szívélyes, baráti hangu­latú összejövetelt ren­dezett a község egyik körzeti orvosának, dr. Gellén János tiszteleté­re. Az idős orvos har­minc évvel ezelőtt kezdte meg szülőfalujá­ban a gyógyító mun­kát. S jubileuma alkal­mából a közegészség- ügyben kifejtett tevé­kenységéért a soltvad- kertiek nevében a helyi párt, tanácsi szervek, a tömegszervezetek kép­viselői köszöntötték. (Csáki Mihály levelé­ből.) Jelentés Fötiök elvtárs, az Ön rendelke­zése értelmében tovább harcolok a raktárfelesleg likvidálásáért, ön megkérdezte, hogy állunk a rak­tárban elfekvő négyszögletű hor­gok dolgában? Nekifeküdtem a problémának, főnök elvtárs, el is végeztem a likvidálást^ nem aka­rok dicsekedni, de igen szervezet­ten végeztem el. Először tervet készítettem a raktárfelesleg meg­szüntetésére irányuló intézkedé­sekről. Azután tervet készítettem a/, intézkedési terv végrehajtásá­ról és másik tervet a végrehajtási terv módozatairól. Ezzel az ügyet félig már meg is oldottam. Nem maradt egyéb hátra, minthogy át­iratot szerkesztettem a miniszté­riumok, az ország valamennyi vállalata, intézete és szövetkezete számára és mellékeltem egy-egy listát a raktárfeleslegről, hadd vá­lasszanak. Kérem ezek után egymás sar­kát taposták nálunk a bevásárlók. Egyesek nevettek rajtam, hogy terveket készítettem és szétküld­tem a listát, de az árukat mégis­csak eladtam. Már akkor jelentést tettem volna Önnek, ha időközben a mi bevásárlóink nem szereztek volna be 12 évre szóló hengerelt árut. Nyomban éreztem, ml az én teendőm. Tervet készítettem a megteendő intézkedésekről, másik tervet az intézkedési terv végre­hajtásáról, majd a harmadik ter­vet a végrehajtás módozatairól. A vállalatok és intézmények címei már birtokomban voltak. Meg­kezdtem a levelezést és likvidál­tam az árut. A bevásárlók csak úgy tolongtak az ajtóink előtt. De a mi bevásárlóink sem ültek ösz- szetett kezekkel. Felhajtottak és beszereztek 2 ezer sarokvasat, és 200 darab sótartót. Ez időtlen idő­kig eltart, mert hiszen évek tel­nek el, amíg egy sótartót eladunk. Sebaj, tudom én, mi a teendőm. Azonnal mozgósítottam három gépírónőt. Egyiket az intézkedé­sekre vonatkozó tervhez, és a két másik tervhez, másikat a listák sokszorosításához, harmadikat a címeik megírásához. A vállalatok beszerzői már megszokták, hogy mindent nálunk szerezzenek be. Egyik még panaszkodott is, hogy kicsi a választékunk és a raktárfe­leslegünkben nincs szélvédő- és kályhacső. Másik javasolta, hogy építsünk a vállalat mellé egy szál­lodát, mert' az áruellátás szemmel láthatólag bővül. Akadt aki úgy találta, hogy külön osztályt kell szervezni a raktárfelesleg likvidá­lására, és ennek főnökévé engem nevezzenek ki. Ezzel természete­sen nem érthetek egyet. Minek külön osztály, mikor mindjárt kü­lön igazgatóságot lehetne szervez­ni (s engem igazgatóvá kinevezni). Közben túladtam a sarokvason. Ne higyje, hogy ez könnyű do­log. Sőt, igen nehéz. Főleg a kon- kurrenda miatt. A legkomolyabb komkurremciát a toplitzai erdőki­termelő vállalat csinálja. Náluk is úgy történik, hogyha némi feles­leget felszámolnak, új keletkezik. Likvidálták a fekete drótot. Nyom­ban beszereztek 17 torma fekete táblát. Ezen is túladtak és most van a raktárukon 30 ezer zár. De én nem félek a konkurrenciától, főnök elvtárs. Szétküldtem a lis­tákat a sarokvasról. Hadd jöjje­nek a vállalati beszerzők és vi­gyék. De a mi bevásárlóink sem fecsérlik az időt. Most is kinn dolgoznak. Kíváncsi vagyok* mivel érkeznek vissza. Lehet, hogy el­látjuk magunkat kapcsos irattar­tókkal egész a ilOO. évig. De le­gyen nyugodt főnök elvtárs, én a helyemen állok és tudom a kö­telességemet. A terveket már el­készítettem. A gépírónők várnak a munkára. Hadd jöjjenek a be­szerzők, hadd lássuk az árut, el­készítjük a listákat, megírjuk a címeket, új listákat, új címeket, új terveket, rajta! Két éve likvidálom a raktárfe­lesleget, főnök elvtárs és nem ér­tem, hogy miután annyi felesle­ges árut felszámoltam, mégis ugyanannyi van. mint a kezdetén. De nincs időm ahhoz, hogy ezt megértsem. Mert íme jönnek a beszerzők hatalmas teherautókkal. Gyorsan, terveket, listákat, gép- írónőket! Munkára fel! Tisztelettel: Garmada János Úttörőink — gyermekeink Bársonyos arcú, fehéringes, piros- es kék- nyakkendös úttörök, kisdobosok vették bir­tokba tegnap a várost. Kecskemét gyermekei és a megye minden tájáról összesereglett kis­pajtásaik, akiket a nagyszabású ünnepség, a megyei úttörőtalálkozó alkalmával vendégül látnak. Nem csupán az úttörőmozgalom közelgő évfordulója alkalmából rendezett ifjúsági se­regszemle . ez az esemény. Jelentőségét nem­csak a pajtások demonstrativ találkozása, egymás gazdag úttörőélményei^ek, tapaszta­latainak kölcsönös kicserélése adja. Kevés olyan munlcahely akadt a városban, ahol valaki szóba ne hozta volna: „Megsza­porodott a családunk, két fiam van most két napra!” Vagy: ..Olyan boldogok a kislányaim, hogy egy kiskőrösi pajtásukat vendégül lát­hatták! Hogy megértik egymást ezek a gyere­kek, mintha ki tudja milyen régi ismerősök lennének!...” Nem is szólva a sok-sok szem­lélődő felnőttről, akiknek — a felvonulók, vagy éppen az emlékműveknél őrséget álló , kis úttörők láttán — ilyen formában törtek felszínre érzéseik: „Óh, de kedvesek! Mini megannyi virágszál..Számtalan gondolatot felvetnek ezek a tények. Gyermekeink, a szemünk fényei. Vajon van-e felemelőbb érzés, mint bennük gyö­nyörködnünk, figyelni, segíteni nyiladozó ér­telmük, nemes, szép jellemvonásaik kibonta­kozását?! Nap nap után tanúi, közvetlen ér­zékelői vagyunk: mit kapnak gyermekeink a huszadik születésnapját ünneplő úttörőmoz­galomtól? A haza, a munka és a dolgozó em­ber tiszteletére, szeretetére, segítökészségre, áldozatvállalásra nevelést, kellemes, önfeledt, s mindemellett tartalmas szabadidő töltést, boldog gyermekkort, amely felnőtt korukban is szívet melengető emlék mai\tad. De vajon eszünkbe jut-e, hogy mi, felnőttek, szülők — az otthon nevelésével — mennyire segítjük a nemes mozgalom törekvéseit? össz­hangban vannak-e nevelési elmeink és mód­szereink azokkal a szép elvekkel és nemes módszerekkel, amelyek az iskolai nevelés, az úttörőmozgalom sajátjai? Mert senki nem vi­tathatja: gyermekeink egészséges fejlődése, igazán szocialista típusú emberré formálása csakis e két nevelés legteljesebb összhangja alapján lehetséges. Felemelő ünnepségük alkalmával jogos büszkeséggel szemléljük őket J— az utánunk következő nemzedéket. De nem szabad felej­tenünk: rajtunk múlik elsősorban, hogy ez a büszkeség évtizedek múlva is töretlen ma­radjon. P. I. nemzetközi kampány a hárányhimlö ellen Az. Egészségügyi Világszervezet genii ülésén egy­hangúlag jóváhagytak egy tízéves programot a bá­rányhimlő végleges felszámolására. A program mint­egy 1790 millió védőoltást irányoz elő, hogy kiirtsa a báirányhimlő járványgócait Ázsiában, Afrikában és Amerikában. A tízéves terv költségeire 25—30 millió dollárt szánnak, ebből az első évi 2,4 millió dollárt már felvették a világszervezet 1967. évi költségveté­sébe. Európában és Észak-Amerikában jelenleg 43— 70 millió dollár közötti összeget költenek évente himlőoltásra. Ennék ellenére világszerte ma még mintegy 50 ezer megbetegedés fordul elő évente. Várható időjárás va­sárnap estig: változó mennyiségű felhőzet, helyenként kisebb eső, zivatar. Mérsékelt, vál­tozó irányú szél. Vár­ható legmagasabb nap­pali hőmérséklet 18—23 fok között. A Balaton vizének hőmérséklete Siófok­nál 19 fok. — Üjburgonya a vasárnapi ebédhez. Megyénk korai bur- gonyatermö vidékein szedik a korai ró­zsa termését. A hét végén már több mint 120 mázsát továbbí­tottak a fogyasztók­hoz. Előreláthatólag mintegy 700 vagon felvásárlására számít a kereskedelem. — Denevérvadászat. A nyárjasi erdő tőser- dei rezervátuma élénk madárszállás is. Ezért látogatlak ide gyak­ran az ornitológusok. Legutóbb például az itt élő, mintegy négy faj­ta denevér életét ta­nulmányozták, sőt — a további vizsgálatok ér­dekében — az odúkból foglyul is ejtettek né­hányat. A SZAKBARBÁR A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság je­lentése szerint a 20. já­tékhéten öttalálaitos szelvény nem érkezett. Négy találatot 177 fo­gadó ért el, nyeremé­nyük a nyereményille­ték levonása után 22 620 forint. Hármas találatot 8876 fogadó ért el, nyereményük a nyereményilleték levo­nása után egyenként 226 forint, két találatot 192 314 fogadó ért el, nyereményük egyen­ként 13 forint. Az e heti nyerőszámok: 12, 23. 47, 59, 6«. ® @ — Micsoda elfuserált darabok! PETŐFI 'EPE — A Magyar Szocialista Munkáspárt Bács-Klskun megyei Bizottsága és a megyei tanács lapja. — Főszerkesztő: dr. Weither Dániel. — Kiadja a Bács megyei Lapkiadó Vállalat — Felelős kiadó: Mezei István igazgató.,— Szerkesztőseg: Kecskemét, Városi Tanácsház. Szerkesztőségi telefonközpont: 26-19, 25-16. Szerkesztő bizottság: jO-38 — Kiadóhivatal­Ki űriemét. Szabadság tér 1/a. Telefon: 17-09, — Terjeszti a Magyar Posta. — Előfizethető: a helyi postahivataloknál és kézbesítőknél. — Előfizetési táj egy hónapra; 13.— forint —' Bice-Kiskun megyei Nyomda V. Kecskemét. Telefon; il-ffi. — tudta; 25 065,

Next

/
Oldalképek
Tartalom