Petőfi Népe, 1966. május (21. évfolyam, 102-127. szám)
1966-05-19 / 117. szám
1968, má,jus 19, csütörtök S. eMai Tatarozzák a Kecskeméti Állami Zeneiskolát Két évvel ezelőtt bontották le a Kecskeméti Állami Zeneiskola épületét a Petőfi utcában. Ekkor az iskola az Erkel utcai régi zárdaiskolába költözött. Az öreg talak között tanítottak 450 növendéket a legutóbbi napokig. Nemrégiben a falakon repedéseket, vakolathullásokat észleltek. A Bács-Kiskun megyei Tervező Iroda statikai csoportja megvizsgálta az épületet és megállapította: olyan állapotban van. hogy benne a személyi és vagyonbiztonság nem garantálható. A veszélyeztetett épületrészekben azonnal be is szüntették az oktatást. A megyei tanács a költségterv alapján kijelöli a tatarozást végző vállalatot és ametiy- nyiben a kijelölt vállalat kapacitása engedi, szeptemberig rendbe hozzák az iskolát. A költségeket a Kecskeméti Városi Tanács biztosítja. A városi tanács művelődés- ügyi osztályán nyert értesülés szerint, ha az épületet szeptemberig nem tudják rendbehozni, mindaddig kénytelen az iskola a tanítást szüneteltetni, míg a hibákat ki nem javítják. A városban ugyanis szükségtanterem nincs, annyira zsúfoltak az iskolák. A testvérországok életéből A Baltikum népművészete A moszkvai Központi Kiállítási Teremben megnyílt a Szovjet Baltikum képzőművészeinek kiállítása. 778 művész mintegy 3000 festményét, szobrát, rajzát és más alkotását mutatták be. Az érdekes kiállítás nagyon jól szemléltette Litvánia, Lettország és Észtország dekoráló képzőművészetét, amely a baltikumi népművészet* legnépszerűbb válfaja. Csupán Lettországban több mint 80 képzőművész tagja a köztársasági művészszövetségnek. A köztársaság 800 népművészeti mesterén kívül mintegy 10 000-en foglalkoznak képzőművészettel, különböző öntevékeny művészkörökben. A kiállításo» bemutatták a szőnyegszövés, a kisplasztika, a kerámia, a fafaragás, az üvegés borostyáncsiszolás legszebb példányait. Valamennyi népművészeti alkotást nemzeti sajátosság és magas művészi kivitelezés jellemez. A központi szovjet lapok sok cikket, riportot és más anyagot közöltek a kiállítás kapcsán a szovjet Baltikum 25 éves művészeti fejlődéséről. Borisz Jo- ganszon, a Szovjetunió népi művésze a következőket írta a Pravdában: „A szovjet Baltikum művészetében van egy bizonyos derűlátó világérzéklet, amely a belső feszültség és a külső tartalom megfelelő fokával megnyilvánul a különböző zsanérokén és válfajokban. Ez: a művészet az emberről és a művészet az ember számára.” Felolvasás, fafaragás, J. Lukauszkasz népi művész munkája. „Á ma emberéhez akarunk szólni" A Pécsi Balett meghódította a kecskeméti közönséget is Mindössze fél évtizedes múltra tekinthet vissza a Pécsi Nemzeti Színház balettegyüttese. Ez az öt év azonban szinte páratlan sikersorozatot hozott Eck Imrének, az együttes koreográfus rendezőjének és a fiatal táncosoknak a határon innen és túl. Ma már a kezdetben fa- nyalgók is kénytelenek elismerni, hogy a lelkes fiatalgái da — a táncosok átlagos életkora hogyan fogadják eddigi munkánk gyümölcsét azok, akiknek szántuk? Ezt várják-e tőlünk, akikkel talán mi ismertetjük meg elsőként a balett sajátos kifejező eszközeit? Hajós Péter aggodalma — most már tudjuk — alaptalannak bizonyult. Mielőtt azonban a nagy .sikerű előadásról szólnánk, meg kell magyaráznunk azt is, hogy miért voltunk kényoldotta ezt a problémát és lehetővé teszi, hogy a jövő évadban is tovább folytassák a vidéki előadássorozatot. A Vivaldi zenéjére komponált Etűdök kékben című produkcióval kezdődött az est. A muzsikában rejlő életörömöt, vidámságot páratlan könnyedséggel, átéléssel keltették életre a fiatal táncosok. A kók-trikós karcsú testek mozgása Picasso Életöröm című kompozícióját, a tengerparton önfeledten muzsikáló, táncoló figurákat idézte. 1960-ban mutatták be először a Szokolay Ottó zenéjére készült tánckompozíciót az Iszonyat balladáját. Ez a szám tehát egyidős a társulattal, végigkísérte eddigi útján. Körülbelül ötven alkalommal mutatták be nagy sikerrel, öt év alatt, többek között a Norvégiában rendezett balettfeszti válom is. A jó és a rossz, de még inkább a könyörtelen militariz- mus és a béke erőinek a küzdelme kelt életre a színpad hátterében magasodó vesztőhely előtt. Amikor az együttes kitűnő balerinájának, Árva Eszternek fehérruhás, törékeny alakja győztesként fel magasodott a kompozíció végén, csak hosszú pillanatok után csattant össze az első tenyér a nézőtéren. Közel még a háború döbbeneté, a közönség megértette az iszonya22 év — friss levegőt hozott a balettszínpadra. Nem a mesék rózsaszín tündérvilágát keltik életre hanem a ma emberének problémáiról, a háború iszonyatáról, a békéért,, a boldogságért érzett felelősségről szólnak egy olyan sajátos nyelven, amelyben szerencsésen keverednek a klasszikus balett hagyományai a pantomimszerű mozdulatokkal. Kecskeméten először üdvözölhettük a Pécsi Balettet. A közönség zöme eddig legfeljebb a televízióban találkozott velük, de sokan csak hírből ismerték az együttest. Néhány perccel az előadás kezdete előtt Hajós Péter balett-titkár — Eck Imre „szárny- segédje” — ezeket mondta: — Higgye el, hogy nagyon izgatottan készülünk a kecskeméti közönséggel való találkozásra. És ezt nem az ilyenkor kötelező udvariasság mondatja velem. Az idei az első olyan évad, amikor végre Pécs, Budapest és a külföld után bemutatkozhatunk a vidéki városok nézőinek, sőt, talán nem túlzók, ha azt mondom, hogy az egész országnak. A vidéki körút — tizenöt városban lépünk fel egymás után — minden előadása próbatétel: telenek ilyen sokáig várni a Pécsi Balettel való találkozásra Kecskeméten, csakúgy, mint a többi vjdéki városban. Miért alakult a társulat fellépési statisztikája olyan rendhagyó módon, hogy — az előadások számát tekintve — Pécs után a külföld következik. A legfőbb ok az volt. hogy a társulatnak nincs saját zenekara. A Művelődésügyi Minisztérium segítségével csak az idén köthettek először olyan szerződést a Budapesti MÁV Szimfonikusokkal, amely megtos mementót. Mintegy feloldásként hatott ezután Vujicsics Tihamér fiatalos, hangulatos zenéjére komponált utolsó szám: a Változatok egy találkozásra. Talán ezért is aratta az est legnagyobb sikerét. Szűnni nem akaró taps szólította újra és újra függöny elé Árva Esztert, Csáfó Ferencet, Bretus Mariannt, és a többi kitűnő táncost, a zenekar karmesterével, Nagy Ferenccei együtt. Békés Dezső Á botmonostori „nábobok" CzoboíT József, Baja egykori dúsgazdag földesura esztelen költekezéséről volt nevezetes. Egyszer fogadást kötött, hogy egy udvari ünnepségen neki lesz a legértékesebb dízsruhája, anélkül, hogy drágakövekkel díszítené. A tét ezer arany volt. A fogadást megnyerte, mert ruháját egy régi, remekművű olasz festménnyel. Correggio művével béleltette ki. Nem tudjuk, hogy a bátmonostoriak olvasták-e ezt a históriát, és ennek mintájára határozták el, hogy nekik lesz a legértékesebb hídfeljárójuk, de az biztos, hogy a falu történetét ismerték. Tudták, hogy a mai Pusztafalu határrészben kolostor állott templommal, gazdasági épületekkel. A tatárok már itt találták. el is pusztították. Később újjáépült, akkor a törökök rongálták ír meg, de még az 1700-as évek elején görögkeleti szerzetesek laktak benne. Telt-múlt az idő, a kolostor elpusztult, de a falu nevében viselte emlékét. 1871-ben a kalocsai érsek ásatást végeztetett ezen a területen, tisztázták az alaprajzot, sőt a megyei monográfiába is bekerült a rajza. Mondom: tudták mindezt a faluban. Az illetékesek mindenképpen tudták, hiszen meg is kérdezték a bajai múzeumot. Amikor ugyanis eszükbe jutott, hogy milyen jó volna az a sok kő töltésinek a hídfeljáróhoz — először a „hivatalos úttal” próbálkoztak. Beszóltak telefonon a múzeumnak: szeretnénk kitermelni a romokat, van-e ennek akadálya? A múzeum tiltakozik, hivatkozik a törvényre. Csak nem olyan fából faragtak bennün- két, hogy könnyen belenyugodnánk, ha valamiben nem sikerül l e g-nemzet lenni. Ha a futballban alább is adtuk a leg-nél, feltörünk más sportágban. A vizipólóban, kard-, s egyéb vívásban, öttusában tartjuk a leg-et, a legjobbak közé számítunk. Kezdünk emellett teniszben, sakkban, s ennek rokonágában, a kerékpársportban is leg-helyezéseket kivívni magunknak. A testkultúrában tanúsított fejlődésünk öszönzően hat a társadalmi tevékenységek egyéb köreire is. Így lettünk többek közt a le g-ballagóbb nemzet is. Ballagtunk az óvodában. Aggastyán koromban is élénken él emlékezetemben, hogy amikor a Szűcs-telepi oviban ültük a ballagási ünnepséget, Mag. duska néni éppen e szavaknál kezdte dörzsölni könnyező szemét. — Gyerekek, legyetek jók az iskolában. Ne felejtsétek, hogy az élet olyan rövid, mint a ti ingecslcétek, és ... Ekkor szipogta elérzékenyülten Ver ebi Gyurka, végzős óvodatársam. Hangosan, hogy jól meghallja az ővönéni. — Ki kell menni! Erre az egész korosztály lázas izgalomba tarisznyával, hamuban sült pogácsával éppúgy, mint fokossal, csibukpipáva.1, bányászlámpával, paprikafűzérrel, vagy al- muskával... Még kisbabával is. No persze lányok, és csupán játékbabával, mint egészségügyi technikumosok. Egyik mezőgazdasági technikum növendékei felvirágozott kombájnon, traktoron és lóháton ballagtak. Szép volt a Gaudeamus — gépzúgással kísérve. Többen a juhászok díszruháját öltötték magukra, mások meg csikós öltözékben dalolták még egyszer és utoljára a Pythagoras-tételt, miszerint ászor á az á-négyzet. hejde, kis- angyalom. Az is hangulatos volt. mikor egy-egy ló belenyerített abba a nótába, hogy: „Minden vízbe mártott test — a súlyából annyit veszt...” Természetesen, itt is „Kisangyalom”-mai. Szakosodnak a középiskolák. Milyen megható lesz majdan, amikor az érettségiző fegyőripari technikumos diákok ballagnak, és búsan kísérik a szimbolikus kis cellát, amk rabomobil húz a menetben Es éneklik szomorúan. ..Rácsos kapu, rácsos ablak...” Meg hogy: „Üres a fészek, nincs lakója már...” Tóth István Ballagni indánk jött, s mintegy felearányban csatlakoztunk a kezdeményezéshez. Megtanultunk ballagni általános iskolás szinten. Itt vésődött egyszer s mindenkorra agyunkba, hogy ballagás előtt nem szabad kopaszra nyiratkozni, mert akkor a tablón mi serkentjük röhögésre a kevdes szülőket. Az is az általános iskolai ballagásokon rögződött belénk, hogy ugyancsak az osztály fényképezés sikere érdekében, igyekezzünk a dolgokhoz minél jobb képet vágni. Azt se tudtuk, milyen gyorsan végezzük el a középiskolát, csak hogy mielőbb ballaghassunk — érettségi előtt öt perccel. Világos, hogy néhány év alatt egyhangúvá vált volna a mozgalom, ha nem gondoskodnának utódaink a ballagás mind változatosabb, érdekesebb lebonyolításáról. Az óvodások sem olyan szürkén búcsúztak, mint mi annakidején. Vitték a ballagáson mesterségük címereit, a cumis bocikát meg a kisedényt. Ma már sokkal látványosabbak a középiskolás ballagások is. Van hagyomány idézés, szimbolikus emléktárgy. Vonulnak Ugyan! Ha valami előkerül, majd bejelentjük — gondolták erre magukban, és elkezdték ásni a falakat, hordani a törmeléket, gyűjtögetni a cseré p t ö re d ékeket. Sok-sok köbméter történetileg pótolhatatlan értékű törmeléket hordtak el töltésnek. Csak úgy futólag összeszedett darabok közt vadászjelenetes kály- liacsempe (mint a budai várban) vörösmárvány töredékek, (mint a visegrádi Mátyás király-féle palotában) stb, stb. kerültek elő. Eszük ágában sem volt jelenteni a múzeumnak, hogy 50—150 cm vastag kultúrréteget bányásznak ki a föld alól. Minek, mikor milyen jó üzlet? A kő nem kerül semmibe, éppen csak el kell szállítani. Számít az, hogy történelmünk egy darabját, nemzeti kincset (mondhatni úgy is. hogy társadalmi tulajdont) pusztítanak el? A tatár- és törökdúlást, a Czobo- rok esztelen tékozlását nem a követendő haladó hagyományok közt tartjuk számon. Sőt, éppen május 1-én Kiss Károly elvtárs, az Elnöki Tanács titkára indított útnak egy új társadalmi mozgalmat, melynek célja műemlékeink védelme. Ügy látszik, nagyon is szükség van ilyen mozgalomra, ha felelős posztra állított emberek nemcsak, hogy saját belátásuk alapján nem védik nemzeti értékeinket, de még a kormány által hozott törvényeket is semmibeveszik. Dr. SolyTnos Ede múzeum-igazgató
