Petőfi Népe, 1966. május (21. évfolyam, 102-127. szám)
1966-05-15 / 114. szám
[%¥int két szomszédvár, állt 1 * egymással szemben és nézett farkasszemet ősidők óta Cséfa és Csóvás. Nem Is .iól mondom. Mint egy község két futballcsapata. Engesztelhetetlen riválisok, mert egyszerre csak egyikük kerülhet feljebb, akárhogyan erőlködnek, s még ha egyformán jók, akkor is; ugyanabban az évben semmiképpen sem juthat tovább mind a kettő. Így aztán abban merülnek ki. hogy egymást verik ripityára. Már-már megnyeri a megyei bajnokságot az egyik. S akkor az örök helyi rangadón úgy megkalapálja a sereghajtó testvércsapat, hogy elüti az első helytől. De ha nem ütné el. a bajnokjelölt akkor se kerülhetne feljebb, mert nem marad a nagy mérkőzés után egyetlen épkézláb csatára se az osztá- lyozóra. Máskor meg emezek hágnak már-már a diadal ormára, de az utolsó fordulóban az ellenlábas a szó szoros értelmében lefekszik a tabella második helyezettjének. Négy erőtlen lövést beengednek, hatot még maguk gurítanak a saját hálóba, s végül az idegen, aki pedig mát nem is reménykedett, hajszálnyira jobb gólaránnyal megelőzi a „testvéregyüttest” a táblázaton. ¥gy állt valahogyan szem* ben egymással Cséfa meg Csóvás. a két szomszédos tanyaközpont. amióta az ottaniak az eszüket tudják. Csökönyös, mokány kunok lakják mindkét határrészt, akik nem engednek a negyvennyolcból. Különösen nem, ha a szomszédokról van szó. Régebben bicskáztak is arrafelé sűrűn minden apróságért. Hát még ha a lányokon akasz- kodtak össze. Ne adj isten, hogy cséfai lány csóvási legényhez ment volna férjhez, vagy csóvási lánynak cséfai legény tegye a szépet! Abból emberhalál lett, okvetlenül. Előbb aduik a lányt innen is. onnan is Mátészalkára. vagy hozták Zalából, mint a szomszédból. Akkoriban a jegyző, meg a bíró még szították is a tüzet a haragosok között. S kitanulták, hogy mindig pontosan az ellenkezőjét, kell tanácsolni annak, amit el akarnának érni. Emlékeznek erre odabenn a faluban még ma is. így esett, hogy az átszervezéskor, noha húzták a nyakukat a cséfaiak is, meg a csóvásiak is. mégis a környéken náluk lett meg legelőbb a téesz. Mert az egyik furfangos szervező azt találta mondani Cséfán: — Hát nem tudják még emberek? Odaát ma este alá fognak írni. Együtt, mind. Az ember a saját józan eszétől most az gondolná: Ugyan, miféle esudafurfang ez? Hiszen könnyebb a végére járni. mint utolérni a bicegős ebet! At kell csak menni Csóvásra és megkérdezni: Hékások. hát eddig tartott a nagyfene fogadkozás?!. .. o bizony! Nem ismeri az se Cséfát. se Csóvást, aki ilyen okosat mond. Mert se a cséfai ember, se pedig a csóvási nem beszél egymással egy mukkot sem. Ha csak nem nagyon muszáj. Ez a muszáj Is legfeljebb a törvény előtt eshet meg, vagy ha teszem azt a ka- tonáéknál cséfai szakaszvezetőt kap a csóvási baka. vagy pedig fordítva. Másképp nem. így aztán itt is inkább elhitték a füllentést egyszóra. S összefutott a nép tüstént, hogy meg ne előzzék már őket odaát. Az agitátornak ezután még egyet kellett lódítania aznap. Átment Csóvásra és ugyanazt mondta megint, mint Cséfán: Amott ma este aláírnak, együtt, mindenki. Nem mondta, hogy már alá is írták. Mert akkor nincs az a könyörgés, szép szó, harag, rábeszélés, aminek engednének. Ha nincs versengés, megszűnt az ingere annak, hogy: Megelőztük őket! A versengés különben persze a két szomszéd között egyáltalán nem azt jelentette, mintha egymásra akartak volna licitálni minden szépben, jóban. Nem, azt aztán nem, igazán nem. A vetlékedésben csak az volt a fontos, hogy — a szomszédok is ugyanazt akarják. Csakis akkor indultak neki valaminek. De altkor aztán nagyon. Különben pedig jól megvoltak, itt is meg ott is, épp úgy mint adóig. R iztatták őket például ele- get a községtől, hogy: Ugyan vezettessék már be a villanyt. Nem kerülne sokba, ki tudja azt szorítani mind a két téesz. Dehát a vezetőségi ülésen újból, meg újból leszavazták mind a cséfaiak, mind pedig a csóvásiak. Mígnem aztán megint csak a furfang segített. Kiment a tanácstitkár Cséfá- ra. Azt mondta: — Ide figyeljenek emberek! Van itt már maguknak tévéjük? — Már hogy volna? — néztek össze sunyin ilyen buta kérdésre a cséfaiak. — Amikor nincs villanyunk se. — Aztán nem szeretnék a tévét nézni? — Látjuk mi. A múltkor is, amikor itt jártak a híradótól, odabenn néztük meg a kultúrházban. — De itt kinn, helyben nem lenne jobb? — Hát hiszen, jobb volna, jobb volna, de ahhoz villany kellene, meg venni kéne tévét Is. Sok pénz... — Az egyiket megspórolhatnák — mondta a titkár, de csak úgy befelé, mintha magában morfondírozna. — Hogyan? — ütötték fel a fejüket a cséfaiak. — Ja, érdekli magukat?... Hát van nekünk odabenn a tanácsházán egy tévénk. Az elnök elvtárs szobáiéban. De ott kicsi a hely. Aztán gondoltuk, miért ne néznék többen. Szóval odaadjuk valamelyik téesznek, ingyen... ha bevezetik a villanyt. — Aztán: ez így igaz? —Kérdezték hitetlenkedve a cséfaiak. — Nem beszélek a levegőbe. Megtárgyaltuk mi már ezt a tanácsülésen is. .. Gondolkozzanak rajta... Cséfáról a titkár első útja a szomszédba vezetett, s elmondta ugyanezet Csóváson is. Nem koptatta a száját hiába. Uzsgyi, rohantak a cséfaiak, meg a csóvásiak tüstént az áramszolgáltatöhoz. Megrendelték legelőször is a tervet, aztán fát döntöttek karónak, gödröt cementlábat szállítottak... "V égül is a cséfaiak voltak * az ügyesebbek. Látták, hogy az áramszolgáltató nem enged a sürgetésnek, nem hajlik se erre. se arra. Gondoltak egv nagyot és merészet: ha a fejjel nem lehet, mennek ők a lábhoz. Megkömvékez+ék a szerelőbrigádot. Tyűk sült vacsorára. birka főtt ebédre. Mire a csóvási nép észbekapott, már későn volt. Becsületes emberek voltak a szerelők, kétfelől egyszerre nem hagyták megvesztegetni magukat. Meg különben addigra már befejezték a munkát Cséfán. így aztán Cséfán lett előbb villany, nekik 1árt a televízió. Hozta is a titkár. De pironkodott erősen, kerülte az emberek tekintetét, mert a tévé szép volt ugyan, majdnem új — *de nem jó! — Közben valahogyan elromlott odabenn. — sajnálkozott — Nem tart még a technika ott. hogy örökéletű legven egv tévé... Nézzék emberek, nem kerülne sokba a javítás. Nekünk nincs rá keretünk, maguknak meg mégiscsak olcsóbb így, mintha űjat vesznek... Hát jó. Elvitték a cséfaiak a tévét a városba megjavíttatni. Otthagyták, hazamentek. Aztán elmentek érte. de még nem készült el. Aztán megint elmentek de akkor már azt mondták nekik, hogy igazából csak úgy lesz ez jó. ha kicserélik a csövet. meg £Zt, meg azt... Szóval sokba lesz. Legjobb volna különben is egy új. Itt van ni, éppen most jött egy szállítmány, ha akarják kapnak belőle soronkívül. — Nem kell! — mondták dühösen a cséfai emberek. Mentek egyenes a tanácsházára: — Titkár elvtárs! Nem így szólt az alku! — köszöntek be. — Tévét ígért, nem krumplisládát!. .. — Ejnye, ejnye. — csóválta a fejét a titkár. — Hát hiszen igazuk van. Majd megpróbálunk segíteni valahogy... Törték a fejüket a tanács- nál, végre bement a titkár a járáshoz. Onnan aztán ragyogva jött vissza. S tüstént ki Csétára. — Ide figyeljenek emberek! — lelkendezett. — Kössünk új egyezséget. A járásinál azt mondták, adnak egy másik tévét, vadonatúj tévét. Annak a téesznek. ahol előbb lesz klub. Na, gondolják meg! Most még. ha lenne is. hol néznék? Ebben a ronda, telezsúfolt irodában? El se férnének benne.. És most rohanok Csóvásra. .. Tűnődtek a cséfaiak Mennyit áldoztak a villanyra! Hiszen jól van, megérte. De most már. ha egyszer megnyerték, jussuk van a tévére, nem hagyják a magukét! — Ne menjen egy tapodtat se titkár elvtársi — mondták komoran. — Minket illet az a tévé. nálunk lett élőbb villany. Micsoda dolog az. mosí új versenyt kezdeni? Inkább legyen, csinálunk klubot is... Hiszen ha jól meggondoljuk, nem olyan nehéz megcsinálni azt a klubot. Itt van ni. száz lépésnyire az iskola. Az üres iskola. A körzetesítés óta ott áll lezárva. Kínálták is a téesznek az ősszel nyolcvanezer forintért. Nem sok érte. De akkor nem kellett. — Vegyük meg! — döntött a vezetőség. — Ha már így fordult. jó lesz klubnak, meg téesz- központnak is a rozoga tanya helyett. Ügv is lett. Megvették, s nekiláttak kipofozni. S már jó- előre örültek: — Hiába is gvürkőznének a csóvási szomszédok! Úgyse tudnak megelőzni bennünket. Újat építeni ilyen hamar nem lehet. Egy kicsit sajnálták, hogy szavát állta a titkár, s ígérete ellenére nem hergelte fel titokban a szomszédokat. Most a kárörömmel is édesebb lenne a győzelem. Hanem arra a győzelemre még várni kellett valamicskét. Lassú munkához idő kell, a jót meg be se lehet fejezni • mondják. Hiszen, ha a szocializmusban a maszekok nem igyekeznének mindenben annyira követni az állami szektort! Akkor három hónap helyett két hét is e’óg lett volna talán annak a "Idves kisiparosnak, aki volt szíves vállalni a munkát. Türelmetlenkedtek is a cséfaiak eleget. Csak az nyugtatta meg őket. hogy akárhogy is leselkedtek a szomszédba, ott híre- hamva se látszott építkezésnek. A negyedik határidő mó- dosításakor történt, hogy a cséfai elnök fia öreg este érkezett haza. — Hol kódorogtál te suttyó? — kérdezte az apja. — Tévét nézni — mondta a fiú. — Hogy ilyen csúf időben nem restelsz bebiciklizni a faluba! — zsörtölődöttt az elnök. — Nem jártam én ott — felelte óvatosan a legény. — Nem-e? — kapta fel a fejét az elnök. — Hát akkor hol a nyavalyába néztél te tévét? — Itt ni. A szomszédban ... — A szomszédban? Melyik szomszéd vett tévét, amikor mind arra vár, hogy a klubban úgyis lesz!... Weintrager Adolf: Várakozó. MARTIN CARTER (Brit-Guctyana) Carter néger költő (sz. 1927.) a napjainkban (máj. 26.) füg- ge n állama való Brit Guayana fia. Közéleti szerepet is játszott. 1953-ban rövid időre bebörtönözték. Futott a nehéz vas elől Futott a nehéz vas elől a korbáccsá hurkolt szíj elől a kegyetlenség fonta vizes kötél elől át a forró dzsungelén fel a hegyre csúszva-pörögve, majd le a mélybe, a folyókhoz, kőről kőre kimerültén, a nyelve lelógott. hogy verte a hasát, és majd kiszakadt a torka. Tépett fehér kis mellény x térdig lógó se rövid se hosszú nadrág zöld útifű kortynyi patak tenyérnyi homok, melyen a bőr és az ín einyugodhat. Sziklák pattognak, surrognak a fejében, aztán odahull a gyík meg egy ember, egy béka, egy hajó, egy levél és egy idegen kéz. idegen szív, új vérörvény. E századokra rejtett jelek, a káosz-madarak, melyek barna emberek nyelvén beszélnek, az Ázsiából Afrikára hulló szorongás, a Föld fiának felriadása, a kőből csiszolt betűk Álom és ébrenlét közötti nagy ámulatában az ostor hatalmában, a szelek hatalmában a szelek hatalmában a szél jajában lábnyomok között és ércpénzeken reng az erő, a verejték áttetsző tengere. A soha nem látottból az örök nyilvánvalóig a rejtett kőből a csupaszra marcangolt szívig a rég feledettből, mely a jövő sziklavára. kavarognak elő a vizek és csapnak az egekre fel. Fordította: Bán Ervin — Hát.., Csóváson. — Csóvácson? — tátotta el a száját az elnök. S úgy belé- nyilalt az ijedelem, hogy alig bírta kinyögni: — Te. . . csak nem... építettek Csóváson titokban klubot?... — Nem építettek — tágult az ajtónak a gyerek. — Az irodán szoktuk nézni... Az elnök sehogy se értette: — Ha nem csináltak klubot hogy a jófenébe kaptak tévét?! — S mennydörögve tette hozzá: — Micsoda marha beszéd ez. te!?... — Nem kaptak — magyarázta tisztes távolból a fiú. — Vettek. . . Azt mondták: még mindig olcsóbb így. mint építeni. hogy az apja nem szólt szólt többet egv megveszekedett mukkot se. hozzátette: — De ugye édesapám, ha elkészül a klub. átjöhetnek onnan a lyányok táncolni?... Tudja, ahhoz szűk az az iroda... Mester László
