Petőfi Népe, 1966. május (21. évfolyam, 102-127. szám)
1966-05-15 / 114. szám
I 4L oldal 1966. májas 14, szomlswt Körséta Fanni nénivel Valahányszor a tanácsterem padsoraiban, vagy éppen a tanácsháza folyosóján pillantottam meg, mindig így jellemeztem magamnak: pusztán a megjelenése is tekintélyt, tiszteletet parancsoló. Őszbe vegyülő, kontyba tűzött haja, komoly arca, határozott fellépése a választói megbízatását nagyon is komolyan vevő tanácstagot idézte. S most, amikor otthonában kerestük fel, számos új vonással gazdagodott Baranyi Sándornénak az általam eddig ismert portréja. Derű, vidámság sugárzik az arcáról, otthona melegséget, kiegyensúlyozottságot áraszt. Sándor bécsi, a december óta nyugdíjas férj egy vasdarab reszelését hagyta félbe az udvaron, hogy ő is részt vegyen a beszélgetésben. — Tizenhat éve vagyok tanácstag ebben a körzetben — mondja Baranyi néni. — Ei- zony, sok minden emlékezetes ebből az időből. Például: sikerült elérni, hogy a 9-es busz idáig kijár. De azt az örömet látták volna, amit a december 31-én, a Nyitra utcában elkészített kút jelentett! Igaz, csaknem három évig szorgalmaztam, de megérte. Végül is került rá pénze a tanácsnak. Azelőtt meg a bolttal, illetve a boltossal volt probléma. Ez is megoldódott. Valami tennivaló mindig kerül. A közösségi gondok mellett egyéni, családi ügyek. .. Akadnak például pat- varkodó házaspárok, ahová a tanácstagasszonyt hívják él igazságot tenni. — Most az utak rendbehozatala lenne a legsürgetőbb — mondja Baranyi Sándomé és indítványozza: menjünk el néhány családhoz, hadd beszéljenek erről maguk a megbízói. Miközben mögötte halad- ; va rójuk az 52-es választókor-' zet utcáit — a Nyitra, és Mátra utcát,- a Talfáji közt, Szélmalom közt — mint saját házában, éppolyan otthonosan moI zog mindenütt, amerre csak ha- ! ladunk. — Csókolom, Fanni néni!.. . Jónapot Baranyiné! — köszöntik innen is, onnan is, vagy kedvesen integetnek neki az udvarokból Ö pedig nemcsak azt jelzi, melyik házban, ki lakik, hanem a ház örömeiről, gondjairól is szót ejt. Ekkor értettem meg igazán mindazt, amit még a lakásában elmondott nekünk. Igen, Baranyi Sándomé tanácstagnak tekintélye van, nagy tisztelet övezi a körzetében. A Nyitra utca 16. számú családi házba térünk be. Miközben köszöntjük a háziasszonyt, Piszó Lászilónét, észreveszem, a heverőn egy kisfiú alussza délutáni álmát. Zavartan meg is jegyzem: — Jaj, elnézést a hangosságért. .. Nyugodtan beszélgethetünk, Lacika nagyon, jó alvó — közli Baranyi néni, s az anyuka helyeslőén bólogat. Néhány baráti szó erről-ar- ról, s előbukkan a lényeg: — Jaj, drága Baranyi néni, valamit tenni kellene ezekkel a lovakkal. Ügy megijedtem tegnap is, azt hittem eltapossák a fiamat. — Készülök már szólni a gazdájuknak — így a tanácstag. — Vagy kösse ki őket, vagy még jobb lesz, ha lekaszálja nekik a füvet és hazaviszi. ő is jól jár, meg ez a térség is szebb lesz... — Az útról még nincs semmi hír, Baranyi néni? — kérdezi Piszóné, de a magyarázat már nekünk szól: Ennek a munkáslakta, zömmel az 1950- es évek második felében épült, s a Voelker-telephez kapcsolódó környéknek nincs rendes kijárata a városra. A Szélmalomköz esős időben térdig sáros, s ugyanez a helyzet a 9-es busz végállomásához vezető Talfáji közön és a Nyitra utca jókora szakaszán is. Konyliaszékek exportra Az idén 23 millió forint értékű árut termel a Lajosmizse és Vidéke Háziipari Szövetkezet. s ebből 14 milliónyit exportál. A magas lábú konyhaszék kedvelt portéka Angliában, Nyugat-Németországban, Szíriában. Ez a bútordarab a háziasszonyok munkájának könnyítésére szolgál. Sajnálatos. hogy a belkereskedelem nem érdeklődik iránta — Pedig — mint azt Tamási János főkönyvelő elmondotta — a szövetkezet belföldre is tudna szállítani a praktikus konyhaszékekböl. Képünkön a kész konyhaszékeket csomagolja Kis Juhász Mária és Ludányi Mária. — Nagyon hálásak vagyunk a vízért, a facsemetéért, amiket Baranyi néni közbenjárására kaptunk a tanácstól és társadalmi munkában ültettünk el. Jó lenne, ha bővülne az óvodánk, iskoláról is álmodozunk — sorolja Piszó Lászlóné —, de a tanácstagunktól tudjuk: erre még sokáig nem, lesz lehetőség. Meg is értjük. A lehetőségek korlátozottak, be kell tartani a 1 fontossági sorrendet. De tessék elhinni, az út, az nagyon-nagyon kellene. — A tanácselnök elvtárs megígérte, kijönnek a helyszínre körülnézni, hogy mit lehetne tenni, mert ez a mi környékünk rendezetlen még — szól közbe Baranyi Sándomé. — Biztos vagyok benne, hogy azért találnak valamilyen megoldást, mert a kérésünk indokolt. A homokos útjainkkal, járdáinkkal szívesen várunk még, azok jól szolgálnak, nem akad meg rajtuk a víz. Az időközben betoppanó szomszédasszony, Vörös János- né is a beszélgetésünkbe kapcsolódik. Az ő legnagyobb kérése is a kijáró út. — Szobrot emeltetünk Baranyi néninek, ha még ezt is kijárja — tört ki belőle szint? önkéntelenül. Távozóban Piszóéktól, a ház előtti kis gömbakácokban gyönyörködünk. Baranyi néninek pedig van gondja, hogy előttünk is dicsérettel illesse a házigazdát, aki a facsemetéket társadalmi munkában fuvarozta haza. Időbe telt, mire a kátyűs, tengelytörő Talfáji közbe értünk. Mert a tanácstagasszonyt sokan megállították. Teller néni, mint már oly sokszor, ezúttal is a kútért hálálkodott. A 72 éves nyugdíjas Erzsi néni az udvarába invitált bennünket, hogy nézzük, mit művelt ott az agyaggal, salakkal feltöltött, javított Talfájaköz- ről lezúduló esővíz. Hiába, úgy próbálnak magukon segíteni a környékiek, ahogyan tudnak, hogy az út kátyúin valahogy átevickél jenek... Mure a Fanni nénivel tett körsétánk végére értünk, megkockáztattam a kérdést: Akad-e a vglasztó körzetében család, akinél még nem járt? — Sajnos, Igen — mondja, majd pillanatnyi gondolkozás után hozzáteszi: — Ahogyan számolom, legalább tíz család... — Az összesen hányból? — A több mint kétszáz választóm közül. De nem hagyom annyiban! Most, hogy nyugdíjas vagyok, valamivel több az időm is. „Beütemezem magamnak” és lerovom ezt az adósságot! Pemy Irén Csak az áldozat volt a felelős? „A szakértő által megjelölt óvórendszabályok a csőkútfúrási munkákra nem vonatkoznak. Ilyen munkákra jelenleg hatályben levő óvórendszabály nincs, ' tehát semmiféle előírás sincs ar- ! va, hogy a fúrótornyot kell-e és ! ha igen, milyen módon biztosí- I tani...” Ezeket a sorokat a bajai já- ] rásbíróságnak abban az ítéleté- ! ben olvashatjuk, amelyet egy halálos baleset kapcsán a Homokhátsági Vízgazdálkodási Társulat és az SZTK bajai ki- rendeltsége között támadt perben hozott. Az SZTK arra kérte a bíróságot, hogy kötelezze a társulatot a balesettel kapcsolatban felmerült több mint 13 ezer forint költség megtéritésére. A bíróság a bizonyítási eljárás lefolytatása után jogosnak találta az SZTK követelését és megítélte az összeget. A per azonban ezzel nem fejeződött be. Nézzük részleteiben. Eldőlt a torony Közel két évvel ezelőtt, 1964. július 17-én Kiskőrösön, a Haladás Szakszövetkezet területén kútfúrási munkához fogtak a vízgazdálkodási társulat emberei, Amikor felállították a fúrótornyot, Vékony Jenő brigádvezető észrevette, hogy az ferde. Megkérdezte Kovács József brigádtagot, nem történik-e emiatt baleset? Kovács úgy vélekedett, ne húzzák az időt a kiigazítással, hanem dolgozzanak, hiszen már ferdébb toronnyal is fúrtak. így láttak hozzá a munkához és folytatták akkor is, amidkor július 22-én Békési Pál csoportvezető — aki a kútfúró brigádok munkáját ellenőrizte és irányította — a helyszínre érkezett. Békési Pál is kifogásolta, hogy ferdén áll a torony, de engedélyezte a munka folytatását. A tragédia napján, 1964. július 28-án már elkészültek a fúrással, a csöveket húzták fel az állvány és a csörlő segítségével. A brigádvezető nem tartózkodott ott, pedig ilyen veszélyes feladat végzésénél kötelessége a helyszínein maradni, ellenőrizni a munkát. Sajnos, Kovács József is hibázott, amikor a szokástól eltérően a több mint kétmázsás csövet nem kapcsoltatta le a drótkötélről, hanem a torony alól félrehúzva, azt egyenesen a többi mellé akarta fektetni. Az amúgy is ferde állvány emiatt megingott és eldőlt. A munkások, látva a veszélyt, elugrottak. Ezt tette Kovács is, de szerencsétlenségére a súlyos vasszer- kezet mégis elérte és halálra zúzta. Senki sem vétkes A baleset okának kivizsgálásakor meghallgatott szakértő véleménye szerint. — azon kívül, hogy szabálytalanul végezték a munkát — a fúrótorony ferdo- sége is oka volt a tragédiának! Vékony Jenő brigádvezető és Békési Pál csoportvezető ellen az ügyészség foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés miatt vádat emelt. A büntetőbíróság azonban mindkettőjüket felmentette. Ítéletét azzal indokolta, hogy a baleset kizárólag Kovács József helytelen eljárásának a következménye. A vállalat nem fizet A büntetőügy befejezése után a polgári per következett. Az SZTK Kovács József után feleségének és árván maradt gyermekeinek havi 1470 forint ellátást folyósított. Ez a baleset napjától a per megindításáig több mint 13 ezer forintot tett ki. A társadalombiztosító kérte a bíróságot, kötelezze a Homok- hátsági Vízgazdálkodási Társulatot kiadásai megtérítésére és arra, hogy a további járadékot havonként folyósítsa a családnak. A bíróság jogosnak találta az SZTK követelését, s az ösz- szeget megítélte. Az ügy fellebbezés folytán a megyei bírósághoz került, ahol viszont a társulatnak adtak igazat. Ez azt jelenti, hogy Kovács József munkáltatóját sem anyagi, sem erkölcsi elmarasztalás nem érte. Az SZTK természetesen továbbra is küldi volt biztosítottja özvegyének és gyerekeinek a pénzt. Ezek után felvetődik a kérdés: miért bem szabályozták már régen a kútfúrók munkáját, szabad-e balesetvédelmi szempontból ilyen elhanyagolt körülmények között dolgozni? Megítélésünk szerint a vállalatnak kötelessége, hogy a lehető legrövidebb időn belül gondoskodjék ennek az állapotnak a megszüntetéséről. Mi annak a szakértői véleménynek adunk igazat, amely Szerint — bár Kovács is helytelenül járt el — a tragédiában feltétlenül közrejátszott a ferdén felállított torony, illetve , a munkavezetők gondatlansága is. Gál Sándor Z2LSZZ »t t-tt-tVII. Veréb Jani bácsin az utóbbi időben újra erőt vett a búskomorság. A felesége panaszkodott anyámnak, hogy kezd olyan lenni, mint mikor hazajött a háborúból. — Egész nap csak ül a kuckóban, lecsatolja a falábát és azt nézegeti. Tegnap is azt kérdezte tőlem: „Te. Róza. tetszik neked az én falábam?” Félek, hogy megirií baj lesz vele. Egyik nap én iR találkoztam vele az utcán. Odahívott magához és azt kérdezte tőlem: — Tetszik neked az én falábam? Ijedtemben azt feleltem neki, hogy tetszik. Erre elkezdett nagyon nevetni, megfogta a két vállamat és egészen helehajolt az arcomba, hogy a lehelletét is éreztem. A két szemében valami furcsa láng lobogott. Rémülten próbáltam magam kiszabadítani a kezéből, de olyan erősen fogott, hogy mozdulni se bírtam. — Csakugyan tetszik neked’ — kérdezte még mindig nevetve. — Nem akarsz engem becsapni? — Tetszik — ismételtem még jobban megrémülve és már sírás kaparászott a torkomban. — Ha annyira tetszik, legyél te is mindig becsületes, szófogadó ember. És ha. szófogadó leszel, akkor te is kaphatsz ilyen szép. finofn lkbat. Mert nem közönséges fából van ám ez. Neked megsúghatom, de el ne mondd senkinek — és itt körülnézett. mint mikor a bátyámat traktálta titkozatos híreivel. — El ne mondd senkinek, hogy ez finom tőitJ'rfából van... Nagynehezen kiráncigáltam magam a szorításából és elszaladtam. Még akkor is nevetett, és utánam kiabált: — Fogadj szót mindig, hogy te is kapj ilyein finom lábat.. . Mikor otthon elmeséltem ezt az anyámnak, ezt mondta: —■ Ügy hiszem, hamarosan visszakerül az megint a bolondok házába. Akkor pedig aligha jön ki többet... Most az egyszer azonban nem lett igaza anyámnak. . Egy reggel fésületlenül, csak úgy alsószoknyában szaladt át hozzánk a felesége és jajveszé- kelve. kezeit tördelve mondta: — Fölakasztotta magát az uram... Jöjjenék át, szomszéd- asszony. .. jaj, hová szaladjak?...
