Petőfi Népe, 1966. április (21. évfolyam, 77-101. szám)
1966-04-09 / 84. szám
1966. április 9. szombat 3. oldal „Most már fiatalodunk“ 111 essze környéken jó híre van a jánoshalmi Petőfi Termelőszövetkezetnek. Az utóbbi négy év alatt nagy utat tett meg ez a gazdaság. Tanos István, a termelőszövetkezet elnöke így nyilatkozik erről: — Nem volt könnyű az új vezetőségnek 1962-ben. 820 ezer forint mérleghiány jelentkezett, az előző évi rossz gazdálkodás miatt. A munkaegység értéke csak 18 forint volt. A következő évben már 32 forintra tornásztuk fél. Érdemes azt is hozzátenni, hogy 1963-ban 38, 1964-ben 43, tavaly pedig már 52 forint volt a munkaegység értéke. Ez természetesen csak egyik mutatója a gazdálkodás javulásának, amellyel együttjárt a tagság jövedelmének növekedése is. 1965-ben az egy dolgozó tagra jutó jövedelem majdnem 3000 forinttal volt magasabb az előző évinél. Egyre növekedtek a terméseredmények az utóbbi esztendőben. 1962-ben a kukorica katas ztrális holdanként 15 mázsát adott — májusi mor- zsoltban számítva. Tavaly már 25 mázsa termést takarítottak be egy hold kukoricavetésről a gazdák és 1970-ben már 30 mázsát szeretnének. Érdemes szólni az állattenyésztés fejlődéséről is. 1962-ben egy tehén átlagos tejhozama 2100 liter volt, 196^-ben 28Í0 liter és következő években szeretnék elérni a háromezer literen felüli átlagot. 1962-ben 26 hízó marhát adtak a felvásárló vállalatnak, tavaly pedig már 167-et. pz a néhány szám is ele- gendő bizonyíték a fejlődésre. Nem volt könnyű idáig eljutni, ebben az 5400 holdas gazdaságban, melynek eléggé vegyes minőségű szántóföldje van. A 4200 hold szántónak 40 százaléka mély fekvésű viznyo- másos terület. Az idén is jelentős belvízkáruk van és ahonnan sikerült is a vizet elvezet-' ni olyan süppedős a talaj, hogy nem lehet még művelni. Ahol lehetett a tavaszi munkákat elvégezték. Szépen zöldellnek a koratavaszi vetések. .tártomban-keltemben sokat hallottam a szövetkezetről, különösen a jó vezetési módszerekről. Erről faggatom most az elnököt. — Mi, a termelőszövetkezet vezetői fontosnak találjuk, hogy lényeges, aktuális kérdésekben a közgyűlés döntsön. Hangoztatjuk azonban azt is, ha a közgyűlés valamiben állást foglal, a határozat már minden tagra kötelező. A termelőszövetkezeti demokrácia érvényesül a munkaverseny értékelésénél is. A brigádok, munkacsapatok maguk értékelik személyekre menően a versenyt. Ilyenkor közös határjárást is végeznek, hogy alapos legyen a rangsorolás. Minden évben 20 ezer forint célprémiumot osztanak ki a legjobb eredményt elértek között. Az eredmények egyik legfontosabb segítője a munkaversenyen kívül az, hogy igyekeztek anyagilag érdekeltté feni a gazdákat a termelésben. A munkaegységen kívül 10 százalékos prémium illeti meg a tagokat. Ahány százalékkal növelik terven felül a hozamokat, annyi százalékkal emelkedik a prémium is. Külön figyelemre méltó a háztáji gazdaságok árutermelésének segítése. Erről ezt mondja az elnök: — Először is öt évre adjuk ki a háztájit, ami a termelési biztonságot segíti. Adunk a gazdáknak az állattenyésztés segítésére takarmányt. Azonkívül ingyen kapnak alomszalmát, amit trágyaként kell visszaszolgáltatniuk. Műtrágyával, jó vetőmaggal ellátjuk őket. stb. A termelőszövetkezetnek, majdnem ezer tagja van, ennek egyh armada nyugdíjas. — Az utóbbi években fiatalodunk. Az átlagéletkor 1963- ban 56 év volt a férfiaknál és 54 az asszonyoknál. Jelenleg a férfiaknál 47. az asszonyoknál 53. Már az idén 28 új, harminc éven aluli belépővel gyarapodtunk. TTanos Istvánt, a szövetkezet elnökét, felszabadulásunk 21. évfordulóján a Nép- köztársaság Elnöki Tanácsa a Tanos István, a kitüntetett tsz-elnök. Munkaérdemrend bronz fokozatával tüntette ki. Beszélgetésünk idején azt bizonygatta, hogy ez a kitüntetés a közös erőfeszítés eredménye. — A vezetők és a tagok összefogásával lehet csak előre jutni j — vallja — mindig valami újon f törjük a fejünket. Többek kö- | zött most az alapszabályt dől- j gozzuk át a kor követelményeinek megfelelően. K. S. | Telepítők öröme Megyénk homokos, egyéb hasznosításra alkalmatlan területein évek óta tervszerűen folyik az erdősítés és a fásítás. A fiatal erdők jelenleg több tízezer hektáron terebélyesednek. Megyénk erdőgazdaságai egy-egy gazdasági évben átlagosan 6—7 ezer hektáron végeznek fásítást. Az idei év ritka kedvező feltételeket nyújtott a tavaszi telepítésekhez. A faültetők már februárban munkához láthattak, s a nedves talajba került csemeték jó eredésére lehet számítani. A homoki erdészetekben 27 ültetőgép segített a telepítésben, s napjában mintegy 400 ezer csemete került helyére. A Kiskunsági Állami Erdő- gazdaság befejezte tavaszi fásítási tervét, s ennek során az elmúlt hó elejéig újabb 3300 hektárt ültettek be a vidéken honos fa fajtákkal. Közülük is egyre nagyobb területet kaptak a gyorsan növő nyárfák. A telepítők a munkát rügyfakadásig folytatják, s jelenleg már az őszre kijelölt erdősítéseken dolgoznak. Befejezéshez közeledik a tavaszi faültetés a Dunaártéri Állami Erdőgazdaság területén is. Itt a telepítők feladatukat a belvizek miatt jóval nehezebb körülmények közt végezhették. Ennek ellenére a tervekben szereplő 1600 hektáron rövidesen a talajba helyezik a csemetéket. Szovjet elektrotechnikai kiállítás Berecz Bertalan kohó- és gépipari miniszterhelyettes és V. Sz. Borusko szovjet elektromosipari miniszterhelyettes pénteken bemutatta az újságíróknak a szovjet elektrotechnikai ipar termékeinek kiállítását, amely hivatalosan szombaton nyílik meg Budapesten, a Vasas sporttelep Pasaréti úti nagytermében. A kiállítás gazdag anyagát, mintegy 900 különféle gyártmánycsoportot, több mint százötven szovjet villamosipari üzem ' termékeiből válogatták össze. I Gondolatok a termelőszövetkezeti demokráciáról Együtt fejlődik a gazdálkodással Sikeres évforduló Még csak egyéves múltra tekinthet vissza Kiskunfélegyházán. a Bács-Kiskun megyei Kézműipari Vállalatnál Ágó Tibor KISZ-ifjúsági brigádja, A fiatal asztalosok közös munkáját azonban már az első évben szép siker koronázta: második helyen végeztek a megyében az üzemi iíibrigádok felszabadulási mim- kaversenyében. s az ezer forint pénzjutalmon kívül elnyerték a megyei KISZ-biZottság elismerő oklevelét. Ágó Tiborék brigádja elsőnek nyerte el az üzemben a szocialista címet, s ahogy vezetőjük mondta: „Kollektívánk ezután is szocialista módon akar élni és dolgozni ..Képünkön: szorgalmasan dolgozik a brigád három tagja: Agó Tibor, Széchenyi Sándor és Kiss Antal. (Pásztor Zoltán felvétele.) | AZ KLMÜLTf években a különböző vállalatok és szövetkezetek között nagyon sok súrlódás és vita volt. most hogy a felvásárló válalatoik és a szövetkezeteik kapcsolata új alapokon formálódik, változott a helyzet. Hiszen az idei tervek készítésekor szövetkezetek csak a kenyérgabona vetésterületére kaptak előirányzatot, egyébként maguk döntik el, hogy mit és mennyit kívánnak termelni és mire kötnek szerződést a vállalatokkal. Jelentékeny fejlődés ez, növeli a termelőszövetkezetek önállóságát, termelési kedvét és elősegíti a szövetkezetek és a vállalatok önállóságát is. Az idei szerződéskötés példája bizonyítja, hogy az önállóság fokozott érvényre juttatása mellett is a termelőszövetkezetek biztosítják a népgazdaság által igényelt áru megtermelését. A termelőszövetkezetek gazdálkodása, a kollektív vezetés, a szövetkezeti demokrácia érvényesülése, nevelőhatás* a tagságra akkor eredményes, ha a gazdák minél nagyobb száma vesz részt a közös ügyek intézésében. az önigazgatási szervek: a közgyűlés, küldöttgyűlés, vezetőség és a választott bizottságok munkájában. A termelő- szövetkezetek önigazgatási szerveinek működése hatalmas fejlődésen ment keresztül. Rendszeressé és egyre színvonalasabbá válnak a közgyűlések. Ezeket általában gondos előkészítő munka előzi meg. Különösen szembe tűnő a fejlődés, ha az elmúlt hetekben és hónapokban megtartott zárszámadási és tervtárgyaló közgyűlések tapasztalatait vizsgáljuk. Az elmúlt évi munka értékelését és az idei tervvel kapcsolatos feladatokat a párttaggy ülést követően brigádonként, üzemegységenként termelési értekezleteken megtárgyalták. A vitafórumok e széles köre elősegítette hogy a tagok a közgyűléseken már nem a személyes sérelmekkel, hanem a közösséget érintő gazdálkodási és vezetési kérdésekkel foglalkoztak. Ez tapasztalható a jelenlegi tervtárgyaló közgyűléseken is. |A KÖZGYŰLÉSEKKEL I kapcsolatban meg kell említem, hogy előfordul: olyan kérdései, is szerepelnek, amelyek a vezetőség, esetleg az elnök hatáskörébe tartozik. Még nem érvé- nyesül minden 'esetben az az elv, hogy a termelés technológiai fegyelmének betartásába n nincs szövetkezeti demokrácia, illetve akkor érvényesül helyesen a szövetkezeti demokrácia, ha az agrotechnikai követelményeket a vezető szakemberek intézkedéseinek megfelelően a tagok végrehajtják. Másik jellemző hiányosság, hogy megkerülik a közgyűlést és olyan kérdéseket sem visznek oda. amely a közgyűlés hatáskörébe tartozik. Ilyenek például a beruházási hitelfelvételek, szakember alkalmazása, a vezetők prémiuma. A bajai iárás egyes tsz-eiben , fordult elő például, hogy a vezetők prémiumát nem vitték közgyűlés elé. Számos helyen megváltoztatják a jövedelemelosztás és a munkaszervezés módszereit, anélkül hogy a tagsággal megtárgyalnák. Hibákkal találkozunk a vezetőségi ülésekkel kapcsolatosan is. Nemegyszer előfordul, hogy hatáskörüket meghaladóan vezetőségi ülésen döntenek olyan kérdésekben, amelyek a közgyűlés hatáskörébe tartoznak. Például, a kiskurffélegyházi Vörös Október Termelőszövetkezetben a jövedelemelosztás módját csak a vezetőség tárgyalta meg és döntötte el. Általánossá válik sok helyen, hogy a vezetők prémiumát csak a vezetőségi ülés tárgyalja meg. Építőipari tájértekezlet Tegnap Kecskeméten építőipari tájértekezletet, tartottak, amelyen Bács-Kiskun, Csongrád, Szolnok, Szabolcs megye minisztériumi és tanácsi építőipari vállalatainak igazgatói, munkaügyi osztályvezetői és szakszervezeti bizottsági titkárai vettek részt. A tanácskozáson Koszlrihán István, az Építésügyi Minisztérium munkaügyi főosztályának csoportvezetője tartott előadást. Hangsúlyozta: a vállalati önállóság növekedése lehetővé teszi, hogy az eddigi kötött bértételek helyett az alsó és felső határ közti bértételeket bátrabban alkalmazzák. Ennek következtében a szakmák közötti bér- aránytalánság felszámolható, s a fontosabb építkezéseken lehetőség nyílik kiemelt bérezésre. Az értekezlet részvevői részéről számos kérdés és felszólalás hangzott el. | A KÜI.ÖNBÖZÖ.I tags- • 1tal választott bizottságok igen fontos szerepet játszanak a termelőszövetkezetek életében. Ezek közül kétségtelenül legnagyobb feladata az ellenőrző bizottságnak van, amely nincs alárendelve a vezetőségnek, viszont annak a munkáját is ellenőriznie kell. Az elmúlt években valamelyest javult ezeknek a tevékenysége, de a mostani zárszámadási közgyűlések bizonyítják. hogy még van számos rendbehoznivaló. Az ellenőrző bizottságok elnökeinek beszámolója nagyrészt formális volt. Gyakori, hogy a közgyűlés nem a rátermettség alapján választja meg a bizottság tagjait. Sok mindent meg lehetne említeni a termelőszövetkezetek különböző bizottságaival kapcsolatban. Még a háztáji bizottságra hívnám fel a figyelmet. Egyes helyeken csak papíron léteznek. Munkájuk legtöbbször a háztáji állomány részére szükséges legelő, s a háztáji föld kimérése után megszűnik. A járási és a községi tanácsoknak az eddiginél nagyobb segítséget és biztatást kell nyújtani munkájukhoz. hiszen tevékenységükre különösen szükség van a termelőszövetkezeti tagság a közös gazdaság és az ország ellátásának megjavítása érdekében. | A TERMELŰSZttVETK EZF/.1T| demokrácia, az önigazgatás, szervek működése és a bizori Ságok munkája együtt fejlő dik a szövetkezeti gazdálkodás sál. Ügy gondolom, hogy ezé felszámolására kell erőinket ör. ~7 pontosítani. A pártszervezet' és a tanácsok alapvető feladat hogy segítsék a belső denv. rácia tartalmának bővülését < messzemenő segítséget nyújtsa; 1 az állami szervek, válalatok é; a szövetkezetek közötti gondi itt-ott jelenkező ellentmondások megoldásához. DR. MATOS LÁSZLÓ, a megyei pártbizottsá. mezőgazdasági osztó tyának vezetője