Petőfi Népe, 1966. április (21. évfolyam, 77-101. szám)
1966-04-07 / 82. szám
C oldal 1966. április 1. csütörtök SAPTiE 1966. április 7, csütörtök N évnap: nermann N apkelte: 1 5 óra 12 perc. Napnyugta: 18 óra 21 perc. — A HERMANN név’ a „Hariman” ógermán, névből alakult, a „hart” hadsereget, míg a „man” embert jelent. A Hermann magyar fordítása körülbelül „hadfi”. Régebb] naptáraink Armin napjaként tartják Beámon április 7-ót. s ez arra utal, hogy a két név egy tőből ered. Történész kongresszus Ma kezdődik a Magyar Történelmi Társulat kétnapos országos vándorgyűlése Kecskeméten, a városi tanácsház dísztermében. A művelődéstörténettel kapcsolatos kérdéseket megvitató konferenciára mintegy száz vendéget várnak. Az ülés kétnapos lesz. — Szerdán reggel Budapesten az újvárosháza dísztermében megkezdte kétnapos munkáját a Magyar Képzőművészek Szövetségének VII. közgyűlése. Részt vett a tanácskozáson és az elnökségben foglalt helyet Aczél György, a művelődésügyi miniszter első helyettese, Kö- peczi Béla. az MSZMP Központi Bizottsága kulturális osztályának vezetője. Az elnökség > = rvűlési beszámolót kőszíwtt a szövetség elmúlt három esztendei tevékenységéről. — Az úthálózat-fejlesztés egyes kérdéseiről tart előadást dr. Közásl István ma délelőtt 10 órai kezdettel a megyei tanács solti üdülőjében. Az előadást a Közlekedéstudományi Egyesület rendezi. Dr. Aradi Lajos. a tanácsi úthálózat fenntartásáról és felújításának lehetőségeiről szól ez alkalommal. Három millióval több tojás Az Országos Baromfiipari Vállalat Kecskeméti telepén az év első három hónapjában 30 millió tojást, a tervezettnél 3 millióval többet dolgoztak fel. és továbbítottak a fogyasztókhoz, illetve exportra. Az üzemben az idén 94 millió tojás beérkezésével számolnak. CSÜTÖRTÖK 10.00: lskola-tv. — 11.0*: Aikii] nyelvoktatás. — 17.00: Ébresztőtől takaró- ti óig. — 17.40: Eaer miért. — 18.25: Műsorismertetés. — 18.30: A tv Jelenti. — 18.45: Előtérben. — 19.10: A Ljubljanai Dzsesszegyüttes. — 18.40: Reklámok. — H.54! Jé éjszakát, gyerekek! Híradó. — 20.30: Időszerű beszélgetések. — 21.15: A? Iiitervízló dala. A JRT nyilvános hangversenye. _ 22.15: Lírai Dercek. —■ 22 .25; — A BOLTOKBAN részint már kaphatók a költészet napi ünnepi alkalomra megjelenő verseskötetek, a hét végéig további új könyveket szállítanak a kiadók. A televízió április 10-én este félórás műsort ad József Attiláról Major Tamás közreműködésével. A rádióban elhangzó költészeti műsor a Magvető Kiadó versesköteteit ismerteti húsvét hétfőn. (MTI) — Friss primőröket szállítanak Bács-Kis- kun megyéből az ünnepekre a főváros fogyasztóinak. Ezért a hét közepétől kevesebb árut továbbítanak exportra. s az első osztályú üvegházi retekből, salátából a budapesti üzleteket látják el. Retekből több tízezer csomót szállítanak, és salátából is mintegy tízezer érkezik majd megyénkből a fővárosba. ISO éve. 1706. április 7-éin született Jánosién Guzmics Izidor László leoltó, műfordító, nyelvész. Sopron megyei molnár fia volt. Verselni diákkorában kezdett. Pannonhalmán, bencés tanáriként tizenhét esz,lenekéiig tanított, s ez időben állandó és sűrű baráti levélváltásban, állt Kazinczy Ferenccel. Tevékenységét főként a nemzeti műveltség emelése és a magyar nyelv széles körű elterjesztése érdekében fejtette ki. Elbeszéléseit, drámáit, valamint latinos költeményeit választékos előadásmóddal írta. Értékesek a költői és a színművészeti nyelvről írt értekezései. Sokat fordított az antik költők: Szophoklóaz, Euripidész. Aisz kU lösz, Theotk- ntosz. Amafcreon műveiből. Tagja volt az Akadémia alapszabályait kidolgozó bizottságnak, — jnajd! megalakulása után "az Akadémia tagjává iá válasatották. Mint szenvedélyes nyelvújító lelkes szerepet vitt az Akadémia szótári munkájában. Guzmics, a magyar művelődésnek értékes és sokrétű munkása volt. — KLVBEST lesz ma este 7 órától Kis- kunmajsán az Ifjú Gárda Művelődési Házban. Az intézményben hetenként kétszer — csütörtökön és szombaton 7—11-ig — gazdag szórakozási lehetőségeket kínálnak a község lakóinak. — GYERMEKSZAKKÖRÖK vezetésének módszertani bemutatóját rendezik meg ma délelőtt 10 órai kezdettel Soltvadkerten a művelődési házban és az általános iskolában, a népművelési tanácsadó, a megyei tanács vb művelődési osztálya és a megyei úttörőelnökség szervezésében. — AZ ÜZEMI KISZ- és pártalapszervezet kezdeményezésére vietnami műszakot tartottak Kiskunfélegyházán a Bács-Kiskun megyei Kézműipari Vállalat különböző részlegeinek fiatal és idősebb dolgozói. Mintegy százötvenen ajánlották fel négyórai keresetüket a felszabadulásáért harcoló vietnami nép megsegítésére. Kecskeméti kulturális program KIÁLLÍTÁS Katona József Múzeum: Megyed fotoidállítás. Művészklub: Feledy Gyula miskolci grafikus- művész képeinek bemutatója. — BÁTMONOSTO- RON a közelmúltban ünnepélyesen átadták az új egészségházat és orvosi rendelőt. A 241 ezer forintos költséggel felépült alkotáshoz a község lakói társadalmi munkával járultak hozzá. Az új épületben külön várószoba van a csecsemők és a felnőttek részére. — ÁPRILIS 10-ÉN, vasárnap tartják a Kecskeméti Katona József Színházban az országos vers- és prózamondó verseny záró díszünnepségét. A műsorban fellép a MŰM 607-es Ipari Tanuló Intézet arany okleveles irodalmi színpada is, Vihar Béla: Katona a hóban című művével. — 10 000 holdat forgattak meg a vizes talajokból, szikkadnak a szántóföldek lesz munkájuk a traktoroknak. A belvízzel borított területek egv részéről már lehúzódott a csapadék. alkalmas arra, hogy megműveljék, s már a kukorica vetésénél hasznosítani tudják. — A TERVEZETT mennyiség többszörösét kötötték le burgonyából Kalocsán a fel- vásárlási szakemberek. Zöldségfélékből Js megfelelő kínálat lesz, mert a 182 holdas tervvel szemben 253 holdon szerződtek a gazdaságok zöldségtermesztésre. — AZ IPARMÜVÉ- SZETRÖL tart előadást ma este 6 órai kezdettel a Bajai József Attila Művelődési Házban Miskolczy Ferenc. Bemutatják az Ének a vasról című ismeretterjesztő " filmet is. Kiváló sajtóterjesztő Képünkön Hirsch Ivonrád postáskézbesítő. Nem régen alakult meg Tázláron a Petőfi Népe Baráti Kör, és máris igen szép eredményekről számolhat már be. A helyi posta hivatal kézbesítői, Topolai Tstvánné hivatal- vezető felhívására hetek óta munkájuk középpomt- jába a sajtóterjesztést, ezen belül is a Petőfi Népe terjesztését állították. Eddig 40 új Petőfi Nepe- előfizetővel növekedett olvasótáborunk » Tázláron, de megnőtt többi laptársunk olvasóinak a száma is. A terjesztési munkában kitűnt Hirsch Kon- rád kézbesítő, aki elsőként teljesítette vállalását. Dicséret illeti Pisz- man István és Rokolya Jenő postás kézbesítőket is. akik szintén részesei a tázlári sajtó terjesztési eredménynek. — A Bács-Kiskun megyei Népművelési Tanácsadó. a KISZ megyei bizottsága és a megyei tanács vb művelődésügyi osztálya a klubvezetők megyei módszertani továbbképzése' keretében április 8-án. pénteken délelőtt 10 órakor megyei klubvezetői tanácskozást és módszertani bemutatót tart a kiskunhalasi Gózon István Városi Művelődési Házban. Pirandello» Luigi: A KITASZÍTOTT Egy érzékeny, szerétéire vágyó asszony házasságtörés gyanújába keveredik. A szicíliai kisváros kegyetlen, merev erkölcse eleve determinálja a Nobel-díjas iró drámai lüktetésű regényének hőseit. Déry Tibor fordítása. (Európa) Várható időjárás csütörtök estig: időnkénti felhősödés, eső nélkül. Gyenge, változó irányú szél. reggeli párásság. A hőmérséklet alakulásában lényeges változás nem lesz. Várható legmagasabb n appal i hőmérséklet 15—20 fok között. A Kecskeméti Agrometeorológiai Obszervatórium jelenti: Április S-én a középhőmérséklet 8,5, (az 50 éves átlag 9,6), a legmagasabb hőmérséklet 13,4 Ceisius-fok volt. A napsütése« órák száma: 9. Április 6-án a reggel 7 órakor mért hőmérséklet 5,8, a délután 1 órakor mért hőmérséklet 14,0. a legalacsonyabb hőmérséklet M Cefcáus-fok, Változékony időjárás márciusban A rendkívül enyhe, mérsékelten derűit és száraz februárt átlag körüli hőmérsékletű, változékony, mérsékelten derült és csapadékos március követte. Így értékeli az elmúlt hónap időjárását az Országos Me- teorolégiai Intézet Kecskeméti Agrometeorológiai Obszervatóriuma. A középhömérsékiet 8,2 fokkal volt magasabb, mint az átlag, de 0,6 fokkal a februári középhőmérséklet alatt maradt. 23-án volt a legmelegebb nap. amlkor- is a hőmérséklet elérte a 15,6 fokot. A legalacsonyabb hőmérséklet viszont a talaj mentén mínusz 6,2 fok volt március 20-én, Egyébként a hőnap folyamán 11 esetben süllyedt a hőmérséklet fagypont alá. Érdekes hogy a napsütéses érék száma 17 százalékkal haladta, meg az átlagot. Hasonlóképpen magasabb volt az átlagnál a csapadék is. 26 milliméterrel haladta meg a szokásosat. A csapadékos napok szánta tíz voM. A legnagyobb, 24 örás eső 21,3 milliméter, 12-én esett. Három esetben hő, vagy haSertéstenyésztési bemutató Jánoshalmán A Bács-Kiskun megyei Tanács V. B. Mezőgazdasági Osztálya, a megyei Agrártudományi Egyesület Állattenyésztési Csoportja és a megyei Állattenyésztési Felügyelőség szerdán Jánoshalmán egész napos sertéstenyésztési bemutatót rendezett. A mintegy 200 szövetkezeti vezető és állattenyésztési szakember részvételével megtartott ankétot Dara József, a megyei tanács vb mezőgazdasági osztályának helyettes vezetője nyitotta meg, majd dr. Bajor Ferenc, a Földművelésügyi Minisztérium sertéstenyésztési osztályának vezetője szólott a hazai sertéstenyésztés és tartás gondjairól, eladatairól. Megemlítette, hogy Bács- Kiskun megye a sertéstenyésztés országos mérlegében 10 százalékot képvisel, míg a felvásárlást illetően az előkelő harmadik helyet foglalja el. Megyénkben van az ország Cornwall tenyészeteinek 90 százalé- ;a, Kalocsán pedig az egyetlen íves tenyészet. A tenyésztési szempontokról zólva helyesnek ítélte azt a negyénkben is követendő gyakorlatot, hogy a nagyüzemek a fajta megválasztásában mesz- szemenően s^em előtt tartják a tenyésztési lehetőségeket, adottságokat. A továbbiakban hangsúlyozta a keresztezés fontosságát, amelyet az új árrendszer is jelentőségéhez mérten méltányol. Az állomány alakulására egyébként minden bizonnyal kedvezően hat majd az országos tervekben szereplő, s a közeljövőben megvalósuló mintegy 70 apaállat-nevelő törzstenyészet. Ezután dr. Mentler László, majd dr. Berek Géza — az Állattenyésztési Kutató Intézet munkatársai — a pépesített lucerna tartósításáról és takarmányozásáról, illetve a korszerű malacnevelés problémáiról tartották meg nagy érdeklődéssel kísért előadásukat. Délután a résztvevők a jánoshalmi, majd a madarasi tsz-közi sertéstelepet tekintették meg. Az egész napos összejövetelt filmvetítés és termékeny szakmai vita zárta be. J. T. A TIT országos történelmi választmányának ülése Tegnap délután tartotta a íecskeméti TIT klubban a TIT >rszágos történelmi választ- nánya ülését, amelyet általában az Országos Történész Ván- iorgyűléssel egy időben szoktak negrendezni. Az ülést Janó Ákos, a TIT 3ács-Kiskun megyei történelmi szakosztályának elnöke, a Kiskunhalasi Torma János Múzeum .gazgatója nyitotta meg. Utána dr. Mód Aladár Kossuth-díjas akadémikus, a TIT országos történelmi választmányának elnöke ismertette a vezetőség beszámolóját az 1965. évi történelmi ismeretterjesztésről. A beszámolót vita követte, amelyen értékes javaslatok, hozzászólások hangzottak el, főként a helytörténeti kutatások és előadások népszerűsítésével kapcsolatban. Hz üzletek húsvéti nyitvatartása Kecskeméten és a megye többi városában április 9-én, szombaton a rendes szombati nyitvatartás szerint, de legalább 18 óráig, a ruházati és egyéb iparcikkboltok 16 óráig, a vendéglátó vállalat üzletei pedig a szokott szombati előírások szerint tartanak nyitva. Április 10-én, vasárnap, csak a piactereken levő üzletekben lehet vásárolni délelőtt 10 óráig. A vendéglátó egységekre ezúttal a szombaton szokásos nyitvatartási idő vonatkozik. Április 11-én, hétfőn a vasárnapi nyitvatartásra tartósan kijelölt üzletek, a munkaszüneti napra vonatkozó előírások alapján, néhány egyéb központi élelmiszerboltok pedig 7—10 óráig árusítanak. Az illatszerboltok 8 —13 óráig lesznek nyitva, a megyei vendéglátóipari vállalat üzletei pedig a vasárnapi nyitvatartási rend szerint állnak a fogyasztók rendelkezésére. Letartóztatták a szurkaiét Iszákos, kötekedő, verekedő mbemek ismerik a környéken Jaranyi László 26 éves alkalmi munkás Helvécia, Matkó, I. kerület 135. szám alatti la- :ost. Baranyiról nem minden ík nélkül beszéltek így, hiszen íapirenden van, hogy részegen Sajdolva járkál a tanyák kö- :ött. Március 28-án a késő esti »rákban felkereste a szomszédában lakó Kanyó Mátyást, ikivel együtt italoztak. Bara- íyi alaposan a pohár fenekére « Amiatt köt ckoöni kezdett. A házigazda haza akarta küldeni, de Baranyi nem mozdult az udvarból. A két férfi között egyre élesebb lett a szóváltás s eközben Bananyi előkapta zsebkését és Kanyó Mátyást oldalba szúrta. A szerencsétlen szomszédot súlyos sérüléssel szállították a kórházba. A Kecskeméti Járási-Városi Rendőrkapitányság Baranyi Lászlót előzetes letartóztatásba helyezte) s ellene súlyos testi sértés miatt indított büntető eljárást. Nyereménybetétkönyvek sorsolása Az Országos Takarékpénztár szerdán délután Mezőberényben tartotta a nyereménybetétkönyvek 1966. első negyedévi sorsolását. A húzáson az 1966. március 29-ig váltott és a sorsolás napján érvényes nyereménybetétSzám- Ny ere- Szám- Ny ere* végződés mény % végződés mény % 018 25 524 25 076 25 571 50 105 200 642 25 147 100 663 25 184 25 702 25 201 50 711 25 A nyereményt április 18-tól fizetik ki a betétkönyvet kiállító könyvek vettek részt. Mindazok a betétkönyvek, amelyek sorszámának utolsó három számjegye (számvégződése) megegyezik az alább felsorolt számokkal, az első negyedévi átlagbetétjüknek a számok mellett feltüntetett százalékát nyerték: Szám- Nyere- Szám- Nyere- végződés mény % végződés mény % 234 25 721 25 262 25 745 25 274 25 761 25 318 25 811 25 345 25 869 25 375 25 948 25 OTP-fiókok, postahivatalok, illetve takarékszövetkezetek.