Petőfi Népe, 1966. március (21. évfolyam, 50-76. szám)

1966-03-13 / 61. szám

Az idén Magyarországon rendezik meg az eszperantó vi­lágkongresszust. Ez elismerése azoknak a szép eredmények­nek, amelyeket a magyar esz- perantisták — különösen az utóbbi években — felmutattak. Hazánkban ugyanis igen nagy múltja van a világnyelv moz­galmának. Egyszer már rendez­tek nálunk világkongresszust, 1929-ben. Akkor 1200 külföldi vendég látogatott Magyaror­szágra, most pedig a július 30- tól augusztus 6-ig megtarandó nagyszabású eseménysorozatra, az 51. Eszperantó Világkong­resszusra mintegy ötezer részt­vevőt várnak. Az eszperantó ma már világ­szerte ismert nyelv, több tíz- milliónyian beszélik, tanulják. De még mindig nem ültek el a szerepéről és jövőjéről folyta­tott viták. Dr. Zamenhof lengyel szem­orvos 80 évvel ezelőtt — 188V- ben adta ki első könyvét — alkotta meg azt a nemzetközi nyelvet, amely az összes ha­sonló kísérlet közül a legsike­resebb pályát futotta be. Az eszperantó dallamos, mint az olasz, nyelvtana egyszerűbb az angolnál, szókincse jórészt az élő nyelvekre épül, tartalmaz­za a legismertebb nemzetközi szavakat, alkalmas arra, hogy befogadja a tudományos élet­ben elterjedt új kifejezéseket és fogalmakat. Legfőképpen pe­dig talán az teszi népszerűvé, és könnyűvé, hogy nem ismeri a kivételeket. ______ Ér dekes módon mégis arány­lag lassú a térhódítása. Ennek számos oka van. Nem csekély akadály az eszperantó előtt az, hogy a nyelvészet és a közok­tatás legnagyobb tekintélyei el­lene foglaltak állást hosszúidon át. Csak az utóbbi időben Vál­tozik mind többük magatartása, s itt érdemes megjegyezni, hogy főképp a szocialista országok­ban. Ha még nem is vezették be általánosan az iskolákban az eszperantó kötelező oktatását, számos kísérlet folyik már a Szovjetunióban, némely nyuga­ti országban és legújabban ha­zánkban is. Sok helyen külön tárgyként vagy szakkörben ta­nulják az eszperantót az isko­lákban. Hasonlóképpen mind több a tanuló felnőtt is. Lesz-e világnyelv az eszpe­rantó vagy sem, aligha lehetne most eldönteni. Az egyes ember szempontjából nem is ez a dön­tő kérdés. Annyi azonban bizo­nyos. hogy mindenkinek érde­kes rá időt és fáradságot fordí­tani. Aki több idegen nyelvet is beszél, annak sem haszontalan, hiszen eszperantistával ma már a világ minden táján találkoz­ni lehet, S ez nagy előnye a mesterséges nyelvnek, hiszen különben ahhoz, hogy az em­ber az egész földgolyón megért- tethesse magát, beszélni kell legalább az angolt, az oroszt, a németet, a spanyolt, és még so­rolhatnánk. .. Olyan kis nép fiainak azon­ban, mint mi vagyunk, szemé­lyes érdeke egy olyan nyelv megismerése és terjesztése, mint aZ eszperantó. Hiszen aki csak a magyart beszéli, néhány óra járásnyira élő emberekkel sem tudja megérttetni magát. Amint kilépünk kis országunk terüle­téről, a magyarral többé nem boldogulunk. Arra viszont ke­vés embernek van lehetősége — s az átlagos embernek ké­pességeit, lehetőségeit is meg­haladja —, hogy tucatnyi ide­gen nyelvet megtanuljon. Érde­mes itt Tolsztojt idéznünk, aki azt mondta: Azért kell megta­nulnia minden embernek az eszperantót, mert aránylag oly kis fáradsággal akkora kincs birtokába jut, hogy egyenesen bűn volna elszalasztania. De nemcsak a külföldi utazások miatt érdemes foglal­kozni az eszperantóval. Hiszen mindenki mégsem utazik kül­földre. Nagy lehetőségeket kí­nál azonban ez a nyelv a világ szellemi kincseinek megisme­résére. Részben azzal, hogy ma már nagy példányszámú eszpe­rantó újságok jelennek meg minden országban, s ezekből egyetlen nyelv megtanulása árán megismerhetjük a föld vala­mennyi országát. Lefordították már eszperantóra a világiroda­lom nagy alkotásait is. A szak­emberek, tudósok számára pe­dig feltétlenül óriási könnyebb­séget jelentene egyetlen egysze­rű és pontos nyelven figyelem­mel kísérni munkaterületük fej­lődését, iránt számos idegen nyelvű folyóiratot követni, többnyire kisebb-nagyobb nyel­vi nehézségekkel küszködve. Az említett pontossággal kap­csolatban érdekes kísérletet folytattak le jó néhány évvel ezelőtt, A szereplők által nem ismert irodalmi művet kellett lefordítani több nyelvre, köz­tük eszperantóra is. Azután má­sokra bízták azt a feladatot, hogy végezzék el a fordítást vissza, az eredeti nyelvre. S ek­kor megmutatkozott milyen le­hetőségek rejlenek az eszperan­tóban. Valamennyi fordítás kö­zül ugyanis az eszperantó ha­sonlított legjobban az erede­tire. Mit jelent ez? Egyrészt azt, hogy az irodalmi mű szépségei legmaradandóbban az eszperan­Ilazáig Megyek. A völgyben homály he- verész; valahol zirreg egy szorgos fűrész — másutt tölgy szólít kopár-melegen. Osztozol társam hús vénségemen? : Agak rezzennek havas szél alatt; köd futorászik, megcsap gyanta­szag, s úgy viszem magammal az ózon ég ízét, hogy bennem ragyog a rebbenő vidék. Bennem ragyog a rözse fagy­üveg — csillámain a huhhanó hideg; valahol messze szán-csllingelö — szavával szól az elsüllyedt idő. Xörkölyszagú és tehénillatú háromkirályok: hol van a falut Csak arra, arra, arra egyenest, amerre látsz egy csillagot, tüzest! Vasvári István tó közvetítésével őrizhetők meg i Másrészt pedig leginkább az eszperantóval lehet eleget ten- | ni a tudományos és szakmai j szövegekben a pontosság és fél- I reérthetetlenség követelményei- j nek. Annyi tehát az eddig elmon- ! dottak alapján is bizonyos, hogy a kevés idővel rendelkező em­bernek, s annak, aki híjával van az átlagon felöli nyelvte- hetségnek, mindenképpen az eszperantót tanulni a leggazda­ságosabb. Emellett szól az is. hogy mind nagyobb az eszperantó nemzet­közi elismerése. 1925-ben kötöt­ték azt a nemzetközi megegye­zést, amelynek értelmében a posta bárhol felvesz eszperantó nyelvű táviratot. Még többet mond nekünk az, hogy az UNES­CO 1954-ben Montevideóban tar­tott világkongresszusán elismer­te az eszperantót, mint nemzet­közileg használható nyelvet. Az idén Magyarországon szü­letett az újabb nagy jelentősé­gű kezdeményezés. A magyar olimpiai bajnokok és sportszak­emberek nyílt levelet intéztek a Nemzetközi Olimpiai Bizott­sághoz, s kérték, hogy a nemzet­közi találkozón ismerjék el hi­vatalos nyelvnek az eszperantót. A címben azt mondtuk: az eszperantó a béke nyelve. Való­ban az, még akkor is, ha a dip­lomáciában még nem honoso­dott meg. Ezrek és tízezrek be­szélnek ezen a nyelven a nem­zetközi találkozókon, tízezrek és százezrek leveleznek egy­mással a világ távoli sarkaiból, százezrek és milliók szereznek új ismereteket, kerülnek köze­lebb távoli országokhoz és la­kóihoz az eszperantó révén. Az eszperantó a kölcsönös megis­meréssel, a kapcsolatok szoro­sabbra fűzésével, a jobb meg­értéssel és a nagy tömegek érintkezésének új lehetőségei­vel valóban a béke ügyét szol­gálja. fiCSüamM&clé» üíJMímMs3'&&+ MÁR TÖBB A tűz és a vas Amit te adsz nekem, már több, mint szerelem. Italom vagy és kenyerem! Minden tetted, energiád csendesen itat engem át, mint csecsemőt az anyamell teje, rozs ás í tsz, s emelsz a mindig közelibb csillagok felé. . . Szeress, itass én asszonyom! Ebéded, reggelid és vacsorád, gondod, kezed, terített asztalod szebb, hajnalibb tájakra nyit napot s mint rántás, só ételhez és a vershez tiszta szó, úgy épül általad nekem, s nekünk mindaz, íni szép, s hazánk: mindaz, mit szeretünk. Takáts Gyula Tengerparton A hold a tenger fövenyén olvadozik. Mint Magdolna, ki épp azért nem lett enyém, mert könnyen lehetett volna. A hold ledobja felhőköpenyét s szembe velem a tükrös vízbe lép mezítelen. Ami ölembe hull, hogy kezem se kell érte nyújtanom; mit ér? Hát ne is élje túl megérdemelt sorsát az alkalom. A tenger végtelen ezüstje, mint ezernyi másr ha már elerhetem, volt-nincs a fényes látomás. A ritmus gyöngye hűs fövenyre pereg. Szép bánatom avítt flótája panaszol perelve; miért nem vagy itt? Pakol ifcz István A tág csarnokban motor zúgott, áramoktól rezgett a hő, a gépek előtt éberen állt egy-egy kékruhás szerek). Félig süketen hallgattuk a kongó vasak durva zaját, — káprázó szemünk, úgy éreztük, a teremtés titkába lát. Néztük a tüzes kemencében a vörösen izzó vasat, ahogy szikrázott sisteregve s rózsasziromként széthasadt. Egy új istenség müvét láttuk, ki rombol, alkot s összefűz, s már szét se tudtuk választani, melyik a vas, melyik a tűz. Csak néztük, ahogy ölelkezett előttünk a két őselem — a tűz és a vas násza volt az, új kort vajúdó szerelem. Tóth endre Ablaknál — este Fordult, elment, jelenéi« mára véget ért, összecsapta maga mögött kék körfüggönyét. habgombolyag felhő mögül hold bukkan elő, tér felöl jön, s halkan fütyül egy járókelő. Villany villan, redőny kattan szemközt az utcán, műszakról pezsgő zsivajjal jön brlgádnyi lány. A zsivajuk felszívódik, teljes lesz a csend, könnyű testű vatta-felhők terelődnek fent. Tollászkodik, lefekvéshez készül a világ, • meg-megleng az ablakiéhoz hajló vékony ág. Százszor áldott, szent békesség! Tudom, nálad is. . . j Hibátlan a csend összhangja csak ritmusa hamis. ! Hegedűs Erzsébet j K. Akinysín: < Megtanítottam P ontosan öt­venöt percet várakoztam, míg be- hívtak. — Milyen ügy­ben? — kérdezte az igazgató. Helyet foglaltam a kényelmes fotel­ben és magyarázni kezdtem: — Egy esztergá­lyos dolgozik a rész­legemnél. Pankras- kin. Nem tudom, mit csináljak vele. Küldjem el, vagy hagyjuk itt és ne­veljük meg? Esetleg prémiumot adhat­nék neki? Ez ügy­ben jöttem tanácsot kérni... Ahelyett, hogy a kérdést lényegében megoldotta volna, csodálkozott: — Ki az a Pank- raskin? Nem isme­rek semmi féle Pankraskint! Nél­küle is épp elég a dolgom ... Döntsék el maguk! Ingerültem hagy­tam el a szobát, és tiltakozásom jeléül becsaptam magam mögött az ajtót. Másnap 1 óra és 56 percet vártam. — No, mi baj? — húzta ősszé szemöl­dökét a direktor. — Űjabb problé­ma merült fel. Egy feliratos tábla lóg az üzemben. Csak­nem öt éve. Telje­sen beporosodott, el se lehet olvasni a szöveget.,, Fogal­mam sincs, mit csi- náljunk vele. Távo­lítsuk el? Vagy le­moshatjuk? Avagy tán új feliratot akasszunk a helyé­re? A z igazgató hallgatott. Bizonyára, a meg­felelő megoldáson törte a fejét. De semmi okos nem juthatott az eszébe, mert ekképpen vála­szolt: — Téves címhez fordult! Menjen in­kább az archeoló­gusokhoz. Ha a táb­lájuk történelmi ér­ték, akkor ők majd restaurálják és mú­zeumba szállítják. Maga pedig társa­dalmi munkában idegenvezetést vál­lalhat Ott . . 3 N yilván azt várta, hogy behízelgően vihogni fogok a szellemeske­désén. Látva azon­ban fagyos tekinte­tem. kimutatta iga­zi bürokrata arcát: — Menjen vissza a munkahelyére és ne lopja a drága időmet! Kijöttem és a csikket tüntetőén a hamutartó mellé dobtam. De sajnos, hama­rosan ismét betér­tem hozzá. Meg kel­lett beszélni, mivel rögzítsük az ajtóki­lincseket: szögekkel, csavarokkal vagy ragasztóval? Most már 3 óra és 17 percet vártam. Ter­mészetesen ideges­kedtem és aggódtam a tetmelés meneté­ért. Azjí tanácsolták, ne menjek be az igazgatóhoz, mert az egyébként is semmirekellőnek tart engem. Nem hittefn nekik és bát­ran benyitottam. A mikor megpil­lantott, fel­pattant a helyéről és az arca piros pi­paccsá változott. Meglepetésemben elfelejtettem, mi­lyen ügyben is ér­keztem. Gépiesen böktem ki: — Mi a vélemé­nye, dolgozhatok részlegvezetőként? vagy nyújtsam be az elbocsátási kérel­memet? Avagy ma­radhatok a nyug­díjig? — 1 Adja be a fel­mondólevelét, de minél gyorsabban! Kábultan hagyí : -,i el a szobát. Az igaz­gató eddig kis sem­miségekben sem tu­dott dönteni, közös magyarázatokkal ütötte el a dolgokat, most meg milyen határozott! Mégse jártam hiá­ba hozzá: megtaní­tottam a problémák gyors megoldására. A Krokodilból fordította: Szénási Mária A BÉKE MYELVÉN

Next

/
Oldalképek
Tartalom