Petőfi Népe, 1966. március (21. évfolyam, 50-76. szám)

1966-03-11 / 59. szám

5. oldal

1906. március 11, péntek

^Meddiq áztUL a dal ?

A próba szünetében tettem fel a kérdést Galamb Lajosnak, a kecskeméti Kodály Kórus elnökének:

— Miért nem látni á tagok között fiatalt?

Csupa idős ember énekel a karban, 50 év a tagság átlagos életkora. A válasz — őszintén szólva — meghökkentett:

— A fiatalság nem szereti a rendszeres próbákkal járó fegyelmet. Megkíséreltük már többször, hogy beszervezzük a fiatalságot, de nem ment. Ádám' József karnagyunk az iparita- nuló-iskolában több száz gyereket hallgatott meg, mindösz- sze tíz jött el hívásunkra, de csak egy lett kórustag.

Megyénkben mintegy 40 énekkar működik. 1100 taggal. Eléggé rosszul állnak az utánpótlással 20 kórusban, a többiben szép számmal énekelnek fiatalok. Hogyan lehet tehát, hogy éppen az egyik legnagyobb múltú énekkar, a kecskeméti Kodály Kórus küzd ilyen gondokkal?

A '^ZÖV. mint a kórus vezet; -mondották, anyagilag bőse r ellátja őket. Dolgozgatnak is szépen, két évvel ezelőtt országos minősítő versenyen ezüst koszorút kaptak, aminek megtartásáért vagy esetleg az aranykoszorúért az idén : Csongrádon kell megküzdeni. Pécsett, Miskolcon. Szegeden és Sopronban énekeltek az utóbbi években. Egy ízben a Zeneaka- J démián is.

Tavaly 67 próbát tartottak, és | csak mindössze 14 alkalommal szerepéitek a nyilvánosság előtt. I

Hol szerepeltek? Hivatalos ünnepségeken, KlSZÖV-feszti- válon, tagok temetésén. Ezzel jóformán kész is a program. Elgondolkoztató.

Nemrégiben a bajai Liszt Ferenc Kórus tagjaival találkozA szövetkezeti propagandáról

Szövetkezeti propagandista ügyintézők munkaértekezletét tartották tegnap a MESZÖV- székházban. A szövetkezet-politika, a termelési propaganda időszerű kérdéseiről Bőle Dezső, a SZŐ VOSZ sajtóosztályának vezetője tartott vitaindító előadást. Ezután szó volt az 1966. évi kereskedelmi reklám feladatokról, majd a szövetkezetek ez évi propaganda tervének megvitatása következett.

tunk. Nem győztek számot adni fellépéseikről. Nincs a járásnak olyan községe, ahol ne léptek volna már fel; hangsúlyozzuk: nem hivatalos ünnepeken! Szerepeltek igen sok üzem kulturális rendezvényén, társadalmi ünnepségeken, esküvőkön, névadókon és társadalmi temetéseken. Az eredmény? Szerte a járásban ismerik és szeretik a kórust. És a fiatalság? Nem fél a kórus fegyelmétől.

A kiskunfélegyházi művelődési ház 90 tagú ifjúsági vegyes kara csupa fiatalból áll. A tavalyi gyulai Erkel Napokon aranyérmet nyertek. Jó munkájuk közismert a megyében.

— A 14 tavalyi szereplésből hány volt üzemben, tsz-ben? — érdeklődtünk tovább.

— Kettő. Egy a konzervgyárban, egy a Vörös Csillag Tsz- ben — válaszolja az elnök.

Meddig száll a dal, ha nincs a kórusban utánpótlás? Pár évig még. Aztán?...

Elevenebb életet, több mozgást és színesebb szereplést! Ne csak a próbákon énekeljenek egymásnak, hanem minél többet a közönségnek is. Ez a legeredményesebb tagtoborzás.

Balogh József

Kecskeméti Katona József Színház szívesen látott vendég Budapest XX. kerületében. A főváros szerves része ez a kerület, hangulatában, szeszélyes sokféleségében azonban ma is őriz valami egyénit, kimondottan „erzsébetit”. Falu. kisváros, nagyváros kapaszkodik össze zegzugos utcáiban. Kopott villamosai mellett csuklós autóbuszok repesztenek, az utcára könyöklő ablakok saját halálos ítéletüket olvassák a serényen szaporodó új épületekről. Halászlevet kínáló kiskocsmákban cigányzene szól. a Csiliben — pontosabban a Vasas Művelődési Házban — magnóról üvöl- tenek a „Bitliszek”.

A színházterem bejáratánál nagy a forgalom. Ma délután Oláh Margit: Nézd meg az apját c. zenés vígjátékát mutatják be a kecskemétiek. Ez a színház tizedik bemutatója a Csiliben.

I. felvonás

Nézőtér. Nincs pompa és lépcsőzetes emelkedés, de nincs egyetlen üres szék, egyetlen köMestermunka

Közeledik a tanév vége, az iparitanuló-intézetben a végzős fiatalok mestermunkájukon dolgoznak. A „szakma ifjú mestere” cím elnyeréséért országos versenyeken vesznek részt. Első díjat nyert a Budapesti Járműkészítő Ktsz alföldi lakókocsimodellje. Minden .pontosan ugyanúgy működik, mint az igaziban. Ajtaja, kerekei, belső berendezése — élethű kicsinyítés. Készítői ezzel máris kiérdemelték a mester címet.

v (Foto: Regős.)

zönyös arc sem. A férfiak fehér inget húztak és sötét nyakkendőt kötöttek. Az asszonyok fekete ruháin szolid kis brosstű csillog: — a színház tiszteletére tűzték ki. Ünnepélyesen csikorognak az új cipők, feszesen ülnek a nyugdíjasok. Szeretnék visszahúzni az időt, hosszasan élvezni a színházi est minden pillanatát: a műsorfüzet zize- gését, az ismerősök üdvözlő mosolyát, saját fontosságukat, a zenét, a kedvenc színészeket, a légies kis primadonnát, aki úgy röppen egyik bonyodalomból a másikba, mintha mi sem volna ennél természetesebb.

— Jaj, csak nehogy ráfizessen a drága — aggódik a szünetben egy mama. aki a színésznőben is mintha saját lányát látná és féltené.

— Mi minden darabon itt vagyunk családostól — meséli büszkén Ledő Sándorné. Szeretjük a kecskeméti színházat, egyetlen darabot el nem mulasztanánk. Elsőnek jövök a jegyekért is. Miért szeretem őket annyira? Mert tehetségesek. És olyan sok közöttük a fiatal. Nagyon szeretem a fiatalokat.

— Azelőtt bizony nem nagyon lehetett becsábítani a színházba — veszi át a szót férje, a XX. kerületi ktsz dolgozója. — De amióta jön a kecskeméti színház, minden előadáson itt vagyok. Legjobban a zenés, táncos darabokat kedvelem, amin nevetni is lehet. Nagyon jól játszanak a színészek. Aki itt játszott eddig, mind előttem van. Száz közül ki tudnám őket választani. 1

Harmadikos gimnazista lányuk, Teri elmerültem suttog a barátnőjével. Miről vajon? Ahogy kicsit zavartan, kicsit fölényesen egymásra nevetnek, abból könnyű kitalálni: Perlaki István a főszereplő megnyerte a tetszésüket.

II. felvonás

A hangulat oldottabb, mindenki egyre jobban beleéli magát a színpadi bonyodalomba.

— Mintha a Mancinkat látnám — kiált fel Borbíró Andrea láttán valaki, de a férj nem osztozik a nézetében: — Szeretném azt látni, hogy a te Mancid így táncoljon. Micsoda komikusok! (A többesszám a közben színre settenkedő Komlós Józsefnek szól.)

És ő fáradhatatlan. Pedig ez év Szilveszterének a napján már a hatvanegyedik évébe lép, akkor vonul nyugdíjba.

Hogyan lett olyan, amilyen? Mi formálta jellemét?

Messziről kezdi. Onnan, ahol először vette kezébe a di- kicset, a kaptafát. Erdélyi szegény földmunkás fiaként 12 éves korától négy esztendőn át tanulta a szakmát egy dicső- szentmártoni kisiparosnál. Hatan voltak inasok, s ugyanennyi segéd is dolgozott Kovács János műhelyében. A mestert Kis- küküllő vármegyeszerte híres iparosként tartották számon. Érthető, hiszen szaktanári képesítést is szerzett Budapesteh.

— Nagyon szigorú, de igazságos ember volt — emlékezik Bandi bácsi. — A szakmára alaposan megtanította a munkásait. Az inast csak négy hét próbaidő után vette fel. Ha nem felelt meg a jelentkező, továbbállhatott.

Persze, nagy árat keUett fizetni a tudásért. Nem látástól, hanem vakulástól vakulásig dolgoztak az inasok és a segédek. Reggel öttől tíz-tizenegyig, néha éjfélig is.

— Talán még éheztünk is.

Nem megrovóan meséli mindezt. hanem azzal a bölcsességgel, amely az ifjúkor szenvedéseiből nem azt tartja fontosnak, ami sanyargatta, hanem ami edzette. nevelte.

Epizódokat említ mosolyogva és bámulatos emlékezőtehetséggel. Amikor felszabadult, új cipőt kellett vinnie egy Goldstein nevű nagykereskedő nejének. A nagyságának nem tetszett a topánka, s kétszer is meg kellett „húzatni”, hogy végül is átvegye. Hidi András fiatal segéd egy „istenit”-tel kifakadt a mestere előtt, mire az rendre utasította: „A műhely templom, abban nem illik káromkodni.” Egyszer munkát keresett, de egy kisebb műhely tulajdonosa ezzel fogadta: „Kenyér kéne, János?” (Mivel a cipészeknek ez volt a beceneve.) — Én nem János vagyok, hanem András — válaszolta önérzetesen, s faképnél is hagyta a tab ómódi kisiparost.

Távolabbi vidékekre is vágyott. Vadonatúj ruhában vonaton indult neki a nagy útnak. Átszállásnál azonban rossz vonatra, a bukaresti expresszre *ült, amely továbbvitte a kiszemelt célnál. A jegye perszenem volt megfelelő, ezért e „lógásáról” jegyzőkönyv készült a legközelebbi állomáson. A főnök végül Is megszánta, nem büntette meg, hanem ingyen- felültette egy visszafelé induló gyors teherre. Ez viszont a céljától megint csak távolabb, 24 kilométerre állt meg. Hidi András cipészsegéd leugrott hát a mozgó szerelvényről. — Az első nagyobb lépésem ugrás volt tehát — említi most mosolyogva. De akkor nem volt kedve nevetni. Szétszakadt az új ruhája, az arcát is megsebezte. A bal szeme alatt ma is látszik a „nagy ugrás” nyoma.

Az élet vonata is jó néhányszor megutaztatta, ugrásra kényszerítette. Dolgozott nagyüzemben — a Herma Cipőgyárban például —, kisiparosnál, s 1940- ben került Kecskemétre. A Schiffer Cipőgyár munkása lett. Felszabadulás után a szovjet hadsereg által fenntartott cipőüzem munkavezetőjévé lépett elő, s 1945-ben letette a mester- vizsgát. Aztán önállósította magát, s három éven át, 1949-ig, így kereste a kenyerét.

Végül kikötött a mostani munkahelyén. Művezető, főművezető, ezek beosztásainak a létrafokai. Tavaly szeptemberben került a műszaki vezetői posztra.

Közben történt valarhi. ami példamutatására feltette a kor rónát. Hét esztendeje. 1959-ben, felvették a pártba. Elismerése volt ez a munkában való nagyszerű helytállásának, s annak,

hogy állandóan nevelte az utánpótlást, de kötelezettségeket is rótt rá. Három évvel később már ő vezette a párt, tavaly pedig a KXSZ-szemináriumát. s a társadalmi bíróság elnökévé is megválasztották.

Emellett bővítette szakmai ismereteit is: miután elvégezte az alapfokú művezetői iskolát, négy évvel ezelőtt Budapesten a továbbképző tan folyamot végigjárta. Egy esztendőn át minden hét szerdáján felutazott a fővárosba, ötvenhat-ötvenhét éves fővel. Mert tanulni mindig kell. És példát mutatni is. Ez az elve.

Amikor megkérdem tőle: nyugdíjaztatása után bejár-e az üzembe?, mosolyog, de csak arcizmainak a játéka árulkodik kedélyességről. A nyugdíjazás gondolatától befelhősödik a szeme.

— Mindig szerettem a szakmámat. s szeretem a sírig. Ha szükség lesz rám, s egészségi állapotom megengedi — bár még átlépnék nem egy harmincévest —, rám mindig számíthatnak. Kommunista kötelességem segíteni az üzemet. Ha hívnak, persze, hogy jövök.

így készül a megérdemelt pihenésre Bandi bácsi —. Hidi András elvtárs.

Tarján István

Hill Árpád, a művelődési ház munkatársa.

— A háborúban lebombázták a Csilit, most szebb, mint valaha. Rövidesen ünnepli fennállásának 50. évfordulóját. Nagyon közkedvelt hely. Ide járnak szórakozni, művelődni Pesterzsébetről, Kispestről, Csepelről is. Különösen a színházat, itt is első helyen a kecskemétit kedvelik. 1964. óta járnak hozzánk. Ügy emlékszem az első bemutatóra. mintha most lett volna. A Madarászt játszották. De szép is volt!

Miért Csili a Csili?

— Ez már, hogy is mondjam — tradíció. Ezt az utcát Csillag utcának nevezték régen. Mikor még mi jártunk ide táncolni. De sohasem úgy mondtuk: megyünk táncolni a munkásotthonba, hanem: megyünk a Csilibe. Hát így lett Csili, a Csili, és ez a név aztán végképp rajta is maradt.

III. felvonás

A színpadon kibogozódnak a cselekmények tréfásan összekuszált szálai, mindenki boldog — a közönség is. Hálás a színészeknek, akik ilyen nagyszerű élményben részesítették, nem is titkolja elragadtatását. Zúg a taps, újra meg újra függüny elé jönnek, meghajolnak a színészek — lesz miről beszélni hazáig, holnap, sőt holnapután.

A ruhatárosnő kiadja az utolsó kabátot, aztán a pultra könyököl, halkan zümmögi az imént hallott melódiát Kiürül a nézőtér — nem olyan elragadó. bordóarany és süppedő, mint a kecskeméti, Thália szentélye mégis. Talán erre gondol az üres színpadtól búcsúzó rendező is — Margittá Gábor.

— Hát ez bizony nem színháznak készült, látszik. Korlátozottak a világítási és mozgási lehetőségek, de azért ugyanolyan érzés itt is a darab sorsát várni. mint Kecskeméten. Nagyon szeretek ott dolgozni, és most már nagy örömmel jövök Pesterzsébetre is.

Az ajtóból Kerekes Péter, vagyis Perlaki István integet. Az est egyik ünnepeltje. csupa kellemes emlékkel távozik. De azért minden második szavuk: Kecskemét. ..Emlékszik? Akkor, amikor azt a szerepet játszottam ... az a bemutató. . az a sok rossz, vagy gyönyörű, de immár színész pályájának kitörölhetetlen részévé vált pillanat,” Szóval Kecskemét...

Üres az utca. Későre jár. A színészeknek, régi ismerősöknek és ismeretleneknek — hűlt helye. Elsiettek. Ki haza Pestre, ki haza Kecskemétre. Csak a díszletmunkások rakodnak még. A nyomát is eltüntetik annak, hogy itt színház volt ma este. Siker.

Másnap Bálint Lehel művészeti előadóval beszélgetünk:

— Mi boldogok és büszkék vagyunk arra, hogy a kecskeméti színház ilyen gyakran játszik nálunk. Két év alatt tízszer jöttek, minden alkalommal igényes, kultúrált előadást láthatott tőlük a közönség. A helyzet az, hogy legnépszerűbbek a zenés, vidám darabok. Az operettek, vagy az olyanok, mint a tegnapi. Szeretnénk — talán lassan, fokozatosan sikerül is — hozzászoktatni néző: '-'-' a drámákhoz, elgondolkodtató prózai darabokhoz. Ezt az évadot például már Soős György drámájával zárjuk, szintén a kecskeméti színház előadásában.

Kopogtatnak. Az érdeklődő asszony tegnap ott ült a nézőtéren. És máris azt kérdezi:

— Jönnek még Kecskemétről az idén? Mikor?

Vadas itsuzsa

Az országútról bekanyarodó autóbuszt ismerősen köszöntik a jó öreg pesterzsébeti házak és az emberek. A

Szünet. Az előcsarnokban idősebb, tekintélyes külsejű férfi figyeli elégedetten az elégedett közönséget.

A TIZEDIK