Petőfi Népe, 1966. március (21. évfolyam, 50-76. szám)
1966-03-06 / 55. szám
Nőnapi megemlékezés Megérdemelt győzelem a bajnoki nyitányon Keesketnéti Dózsa—Ceglédi VSE 2:1 (1:1) Kecskemét, 3000 néző, vezette: Zsolt. " K. Dózsa: Gór — Vincze, Keltái, Kéri — Peller, Szőczey — Kasza, Morvái, Kiss II, Serényi, Rozgonyi. Edző: Titkos Pál. Cegléd: Hamza — Cseh, Oláh, Császár — Darázs, Tóth — Csurgói, Kökény, Józsa, Pintér, Marké. Edző: Elekes József. Az első bajnoki mérkőzésre . nagyszámú közönség sereglett egybe a Szóktói Stadionba. Tübbszáz ceglédi szurkoló kísértő el kedvenceit a találkozóra, így azután igazi rangadó-hangulat mellett kezdődött a játék. Az első támadást a Dózsa vezette, Serényi jó beadásáról azonban a belsők lekéstek. A 3. percben a Dózsa kapuja került veszélybe, de az előreívelést Gór biztosan védte. Jó iramú a küzdelem. A vendégek bátran támadtak, egyáltalán nem védekező taktikával léptek a pályára. A 7. percben Csurgai maga mögött hagyta a kecskeméti védőket, .lövése azonban célt tévesztett 'A Dózsa játékába sok a hiba, pontatlanok az átadások. Körülményeskedtek a csatárok, így azután mindig közbe tudtak lépni a ceglédi védők. A 13. Testnevelés óra a halasi gimnáziumban A Kiskunhalasi Szilády Áron Gimnáziumban nagy gondot fordítanak a testnevelésre. Az is- kpla jól felszerelt tornaterme éc sportpályája nemcsak az intézet diákjainak ad lehetőséget a sportolásra, hanem sok vállalati és egyesületi sportoló is eljön ide gyakorolni, és számos esetben versenyezni is. Tavasz: nemsokára sor kerül a megyei és országos versenyekre. Készülnek is a diáikok. Nem ok nélkül, hiszen a kiskunhalasi tornászoknak jó híre van a középiskolás sportban. Az iskola tornászcsapata tavaly országos bajnok volt. Hogy az idén mi lesz? Mindenesetre az előkészületek láttán lehet remélni. ., Varga István IV/c. osztályos tanuló, a tavalyi középiskolai országos tornászbajnok szeretne idén is dobogóra kerülni. Jobb oldali képünkön éppen a korláton gyakorol. Az alsó képen: A IV/c. osztály leánytanulói a tornateremben gyakorolnak. Dünger Pálné testnevelő irányítja a gyakorlatot. Döntő előtt A megyei középiskolás kosárlabda-bajnokság A január első napjaiban indult megyei középfokú iskolai kosárlabda-bajnokság a befejezéshez közeledik. Március 15 én Kiskunfélegyházán már a döntő mérkőzésekre kerül sor. A Déli csoportban teljesen befejeződtek a küzdelmek. Meglepetés nem született. Leányoknál a Bajai Türr Közgazdasági Technikum jutott első helyen tovább, másodiknak pedig a Bajai III. Béla Gimnázium. A fiúknál — mint mindig — most is a Bajai Türr győzött és a Bajai Tóth Kálmán Vízügyi Technikum lett a második. Az Északi csoportban még nem fejeződött be a küzdelem, bár a döntő résztvevői már adva vannak, csupán az 1—2. helyezés nem tisztázódott. Itt meglepetés, hogy a múlt évi győztes Közgazdasági Technikum fiú- és leánycsapatai közül egyik sem jutott döntőbe. A fiúknál a három, Petőfi NB-s játékossal felálló Bányai Gimnáziumnak van több esélye, a Piarista Gimnáziummal szemben. A lányoknál teljesen nyílt a küzdelem a Félegyházi Közgazdasági Technikum és a Katona József Gimnázium között. Az Északi csoport elődöntőit március 10-ig fejezik be, maid március 15-én Kiskunfélegyházán a József A. Általános Iskola tornacsarnokában, egy napon át — úgynevezett „olimpiai” rendszerben — bonyolítják le a megyei döntőket ipercben meglehetősen balszeren- jcsés körülmények között szüleitett meg a vendégek vezetőgól- ! ja. A jobboldalon Kökény vitte ifel a labdát, hosszan szöktet- \tc magát, s úgy látszott nem éri utol a labdát, amikor Kéri a 16-oson belül kézzel megfogta a csatárt. Vitathathatlan ll-es. Kökény értékesítette. 0:1! A gól kissé felrázta a kecskeméti játékosokat, nagy erővel rohamoztak a kiegyenlítésért. A 15. percben Serényi került jó helyzetbe, de nem sikerült a lövése. A 22. percben Rozgonyi 16 méteres szabadrúgása centiméterekkel kerülte el a felső sarkot. A 25. percben Morvái lő- hetet volna, de nem találta el tiszta helyzetben a labdát. A mérkőzés egyik legnagyobb helyzete a 28. percben Kiss II. előtt adódott, de a csatár addig igazgatta a labdát, amíg elrúgták előle a védők. Beszorult a vasutas csapat, de a kiegyenlítő gól mégis csak a 43. percben született meg. A támadás Serenyitől indult el. pontosan tálalt Rozgonyi elé, aki ezúttal hatalmas bombát eresztett meg. s a labda védhe- tetlenül vágódott a vasutasok hálójába. 1:1! Kecskeméti rohamokkal kezdődött a második félidő. Rozgonyi szögletet ívelt be, Morváit tisztán találta a labda, a csatár azonban az ötösről csúnyán fölé lőtt. Az iram ezekben a percekben igen jó volt. A Dózsa megmegújuló rohamainak azonban a ceglédiek csak a 15. percig tudtak ellenállni. Ekkor született meg a győztes gól. Egymásután két szögletet ívelt be Serényi. A második szöglet után Kasza fejéről jutott a labda a hálóba. 2:1! A nézőtéren elcsitultak a ceglédiek, de csak egy időre. A Dózsa rohamok ugyanis kezdtek abbamaradni, ismét meddő támadásokat vezettek a csatárok, s a ceglédi védelem rendre fel tudott szabadítani. Izgalmasan alakult a mérkőzés utolsó tíz perce. A vasútasok nagy erőfeszítéseket tettek a kiegyenlítésért, de a góllóvés nekik sem ment jobban mint a kecskemétieknek. Az eredmény a mérkőzés végét jelző sípszóig nem változott. A mérkőzést teljesen megérdemelten nyerte meg a kecskeméti csapat. A játék képe alapján a gólarány feltétlenül nagyobb lehetet volna, de a Dó- zsa-csatárok nehezen tudtak megbirkózni a rendkívül lelkesen küzdő ceglédi védelemmel. A győztes csapat védelmének még javulnia kell, mert még könnyen át játszható. A fedezetpár jól harcolt, a győzelem fő részesei voltak. A csatársor feltűnően lassúnak bizonyult, ez a megállapítás alól egyedül Rozgonyi kivétel. A vendégcsapatból Hamza, Oláh, Kökény és Pintér emelhető ki. Zsolt játékvezető kitűnően vezette a sportszerű mérkőzést. M. I. 1006. március 6-án, New Yorkban 40 000 varrónő arz egősz világ dolgozó asszonyait felíeiikesítő győzelmeit aratott az őket bétrrabiszolga- ságban tartó tőke felett. Két évvel kéeőbb (1910-ben) a Nemzetközi Női Konferencia Klara Zetkin javaslatára ezt a napot a világ asszonyainak nemzetközi harci ünnepévé nyilvánította. Ebből az alkalomból J. Kolasz szovjet-beloirusz költő ,,Bőidéig asszonyok” című verséből idézünk egy szakaszt rejtvényünk vízszintes 1.. 25., valamint függőleges 14., és 19. számú soraiban. VÍZSZINTES: 1. A versszak első sora (zárt betűk: T, A, Y.) 12. Ráspoly. 13. „Az” erkölcs. 14. A közmondás szerint kétszer fárad. 15. TiszteletpéIdány. rövidítése. 17. Attila változata. 18. Zenei .félhang. 20. Sajátkezűleg, rövidítése. 22. Viszi az irháját. 23. G. T. 24. Pázsit. 25. A versszak második sora (zárt betűk: S, N, Z, D) 26. Kel, betűi keverve. 27, Angol helyeslés. 29. Dunántúli csatorna. 30. Az egyik szülő. 32. Puha fém. 33. Ritka férfinév. 34. A rossz, alvó él vele. 35. G. L. 37. Kiejtett betű. 38. Savanykás ízű gyümölcs. 41. Operáén ekesnő (Lilian). 43. Sporteszköz. 45. A főzés egyik kelléke. 46. Fehérnemű. 47. összevissza rázi(l). 48. Lom, betűi keverve. 53. Váró?* a Duna mellett. 51. Sziemélyes névmás. 52. A tó jege teszi. 54. Z. E. 55. Szögletes német betűtípus. 56. Latyakos. 58. Kiejtett betű. 60. Átélt idő. 61. Lopódzás. 63. Disznóól (isikor küldik és kapják. FÜGGŐLEGES: l. Vásárol. 2. Napszaka. 3. Kettős betű. 4. A n-érnei ábécé utolsó betűje. 5. Határváros Texas á Mam ban a Rio Grande del Norte mellett. 6. Növény része. 7. Jelenlegi napon. 8. Ausztráliai futó- madár (fordítva). 9. Francia regényíró „Az izlandi halász” írója. 10. Jókai regényalak. 11. Ebédlőben, étteremben használt alacsony, széles szekrény. 12. Egy kissé szégyell. 14. A versszak harmadik sora (zárt betűk: O, S, R), 16. Szárítás által konzervált. 15. A versszak negyedik sora (zárt betűk: TL G, B, A.) 21. Garay ,kemény vitéz”-e. 2:5. . . F.ance (francia légiforgalmi társaság). 28. Lásd a 43. sz. sort. 31. Atmoszféra, rövidítése. 36. Az ébresztőóra teszi, ha felhúzzák. 37. Tag is van ilyen. 39. Azonos betűk, 40. Portugál tengerész és felfedező. 41. Nemzetközi' vásárunk betűjele. 42. Kiejtett betű. -44. Homérosz hőis,költeménye. 46. A tintát szívja fel. 49. . . .bán (Vörösmarty költeménye). 53. Magáitól értetődő, fő Lény es, nyomatékos igenlő felelet. 35. Piramis. 57. A nyaltat védi a hidegtől. 59. Értelem. 60. Lehetőség, alkalom. 62. S. Y. 63. Egyszerű gép (fordítva). 64. Saját miagad. Megfejtendő: a vízszintes 1., 26., a függőleges 14. és 19. számú sorok megfejtése. E. I. A február 27-i keresztrejtvény fősorainak helyes megfejtése: vízszintes: 1. Nem kell a harcban a préda nekünk. Függőleges 11.: Gyárat és földet véd a kezünk. Me^s^Ut a Szolnok medrei képzőművészek kecskeméti kiállítása r Áprilisban: a két megye közös tárlata Szolnokon Szombaton délelőtt a megyei párt-végrehaj főbizottság. a megyei tanács, valamint a társadalmi és tömegszervezotek képviselői és számos érdeklődő jelenlétében Kaposvári Gyula, a Szolnok megyei Múzeum igazgatója megnyitotta a Szolnok megyei képzőművészek kiállítását, a Kecskeméti • Katona József Múzeumban. Megnyitó beszédében elmondotta, hogy ez az első cserekiállítás, amelyet Kecskeméten rendeznek a szolnokiak. A mostani kiállítás nagyjából a szolnoki téli tárlat anyagát tartalmazza, mintegy ötven képző- művészeti alkotásokat fényképei mutatják be. — A két, jelentős képzőművészeti hagyományokkal rendelkező város, Kecskemét és Szolnok ezáltal még közelebb kerül egymáshoz, hiszen a jövő héten Szolnokon is megnyílik a Bács- Kiskun megyei képzőművészek kiállítása. Azonkívül április 10- én nyílik meg Szolnokon a két megye közös képzőművészeti kiállítása, amelyet később Baján, majd Kecskeméten is bemutatnak — mondotta Kapos* vári Gyula múzeumigazgató. A kiállítás, amelyet már az első napon sokan megtekintettek, március 27-ig lesz nyitva, hétfő kivételével mindennap, 10—18 óráig. I — Halló wlTikÍBJ, kriftetca * vacsorát, asoanal on- Juta leszek VASÁRNAP 8.3S: Hírek. — 8.40: Népi muzsika. — 3.10: Faluműsor. — 10.00: Jégkorong VB: Csehszlovákia—Lengyelország. — 12.10: Kiváncsiak egyesülete. — 12.55: Sampion. — 13.35: Tv- tribün. — 15.30: Hírek. — 15.35: Ifjúsági olimpia— 11.00: Jégkorong VB: Svédország—USA. — 13.10: Zenei műsor. — 13.54: Jő éjszakát gyerekek. — 80.00: XV Híradó. — 20.30: Jégkorong VB: Szovjetunió—NDK. — 22.40: Reklámműsor. — 22.45: Jégkorong VB: Jugoszlávia—Nyugat-Né- metország. — 23.45: Hírek. HÉTFŐ 10.00: Iskola tv. — 17.05: Hírek. — 17.10: A lét. Népszerű tudományos műsor. — 17.40, Angol nyelvoktatás. — 18.10: Film gyermekeknek. — 18.25: Műsorismertetés. — 18.30: TV- újdonságok. — 18.45: Az élet szótára. — 13.15: Heti sportszemle. — 13.40: Mit szeretek? — 13.54: Jó éjszakáit gyerekeik. — 23.00: TV Híradó. — 20.30: Dávid Filip: Ba.iada a visszatérésről. Tv-játék. — ei.10: A zeneirodalom gyöngyszemeiből. — 21.45: Kinek ég a gyertyája. Riportműsor. — 22.00: Intermezzó. —• 22.15: Jégkorong VB: Jugoszlávia—Svájc. — 23.15: Hírek,