Petőfi Népe, 1966. március (21. évfolyam, 50-76. szám)
1966-03-24 / 70. szám
i. oldal 1966. március 34, ostitörtok d«W I tAa» N4PIÄB 3%6. március 24, csütörtök N évnap: G stbor Napkelte: 5 óra 41 perc. Napnyugta: 18 óra CŰ perc. — Bácska vgi'Qg- hagymatermő vidékein megkezdődött e kedvelt ételízesítő növény ültetése. Az idén több mint 1600 holdon foglalkoznak. nagyobbrészt a termelőszövetkezetek. a külföldön is jól értékesíthető vöröshagymatermesztéssel, A kijelölt területeken mintegy ezer asszony duggatja a hagymát. A Tátrai-vonósnégyes vendégszerepel kedden e**e Kecskeméten, a Városi Müveiddé*! Házban. — AZ ÖHÉBER nyelvben a Gótoor alapszava a „geber”: ,,férfi”-t jelent és így tulajdoniképpen — az Áriámhoz hasonlóan, melynek viszotnit az alapszava ,,ember”-! jelent — ment is tekinthető személynévnek. Amolrius de Bavairla MS2-ben Kölniben megjelent krónikája említést tesz egy híres magyar költőről, akit Gábornak hívtak. Egyetlen sora sem mainariit fenn, csak annyit tudunk róla, hogy Mátyás koriéban élt. — SIKERES véradónap volt kedden Du- navecsén. Ezúttal kétszázhat helybeli lakos vállalkozott önkéntes véradásra. félszázzal többen, mint a tavaly augusztus elsején megtartott véradónapon. A szervezésért különösen dicséret illeti a Vöröskereszt helyi csoportját, az áldozatkészségért pedig mindazokat. akik részt vettek e sikeres akcióban. Közülük is külön dicséretet érdemel a Virágzó Tsz tagsága. — JUGOSZLÁVIÁBAN a népi forradalom győzelmének 25. évfordulója alkalmából Kragujevacon megrendezik a háborúellenes filmek fesztiválját. Ebben a városban követték el a német megszállók egyik legszörnyűbb gaztettüket: a gimnázium több száz diákját és tanárát kivégezték. A fesztiválon játék- és dokumentumfilmeket mutatnak be. — AZ ÜZEMSZERVEZÉS formáiról rendez vitát a kiskunfélegyházi mezőgazdasági klub pénteken délután fél háromkor. Kegyven termelőszövetkezet exportra hizlal A hagyományos termékeken kívül: a szülő, gyümölcs és az aprómagvak melleit egyre uöbb húsárut exportál Ba cs-Kusikun megye. Az. állami gajzdaságok- bol és a termüLősz/övélkiezjalrakből évente köziéi 30 ezer hízott sertést és vágómarhát továbbítanak külföldre, főleg a nyugati államokba. Negyven tesrme- iöszövekbezet foglalkozik rendszeresen exporlihizAalás- sal. s ezeket a közös gazdaságokat gyakran keresik fel a külföldi kereskedelmi cégek megbízottjai. Áprilisban mintegy 300 kövér marhát exportálnak a tsz-ékből, s csaknem Ifit» sertés hízik külfölds megrendelésre. — Arcul ütött egy rendőrt Pálmai János Kiskőrösön, a Csillag eszpresszó előtt. Előzőleg a Szarvas étteremben szórakozott, s erősen felöntött a garatra. Hivatalos személy elleni erőszak bűntette miatt 6 hónapi szabadságvesztésre ítélte a járásbíróság. Az ítélet még nem jogerős. — Ittas garázdálkodók ellen hozott ítéletet a kiskőrösi járás- bíróság. Takács Sándor imréhegyi és Jenei Gábor soltvadkerti lakosok borozás után motorkerékpárra ültek, S útközben, este 11 óra tájban felzörgették Szekeres Ferencéket azzal, hogy a rendőrségtől jöttek. Takácsot 2 hónapi felfüggesztett, Jeneit 4 hónapi szabadságvesztésre ítél- fős. — A MAGYAR Történelmi Társulat, a Művelődésügyi Minisztérium közoktatási főosztálya, az Országos Pedagógiai Intézet és a Tudományos Ismeretterjesztő Társulat április 7-én és 8-án országos történész vándorgyűlést rendez Kecskeméten, a városi tanácsháza dísztermében. — Ember és gép címmel rendeznek ma este 7 órai kezdettel előadást a kígyóst kultúrteremben. Az előadás a gépek szerepét vizsgálja a mezőgazdaságban. Kecskeméti 1 kulturális program KULTUR ALIS SZEMLE Az TJttörőh ázfoain délután 3 órakor kamarakó- rujsok, koaicertszólók és tánccsaportok bemutatója. FILMVETÍTÉS Délután 4 óraikor a (3 yemiékecn'n háziban népszerű tudományos filmek vetítése. ISMERETTERJESZTŐ ElLÖADÁS A ÍTT-klubban dél után 5 órakor saz ENSZ 20 éve VETÉLKEDŐ A Felsőfokú Intézetek Klubjában este 7 órakor földrajzi vetélkedő. KIÁLLÍTÁS Katona, József Múzeum: Szolnoki képzőművéjszek kiállítása. Művéiscziklub: Feledy Gyula mißtoolci grafikus- művész képeinek bemutatója. Népszerű a szamóca Az Egyesült Államokban a szamóca a legnagyobb mennyiségben fogyasztott gyümölcs-féleség. Évente mintegy 1,2 millió mázsa fogy el belőle. Általában cukorral édesítve fogyasztják a gazdag C-vitamintartalmú gyümölcsöt. CSÜTÖRTÖK 10.00: Iskola tv. — H.tW: Angol nyelvoktatás. — 17.05: Hírek.—17.10: Fenntartott idő. - H.40í Ezer- egy nviért. — 18.25: Mfi- sorlsmertetés. —“ 18.3ÖI Tv- újdonságok. — 18.45: zánkon át. — 19.10: A ljubljanai BTV tánczenekarának műsorából. — 10.40: Reklámok. — 19.45: jó éjszakát, gyerekek! — 20.00: TV Híradó. — 21.»: Népi muzsika. — 21.20: Stúdió unó. Az olasz televízió műsorának magne- toszkóp felvétele. — 23*20: Irodalmi műsor. — Hírek. — MEGKEZDŐDÖTT a pecsenyenyúl felvásárlása. A hagyományos körzetekben, mint például Kecskemét vidékén, jelentős jövedelmet ad a házinyúl- tartás. Az elmúlt évben többfelé felfrissítették állományukat a tenyésztők, s ennek tudható be. hogy mór most 15 ezer nyúl értékesítésére kötöttek szerződési a földmu- v es s zövet keze lek ke 1. — TOVÁBBI 13 kilométer villanyhálózat- bővítést terveznek a kiskunfélegyházi .járásban a harmadik ötéves terv időszakában. Célul tűzték ki azoknak a tanyai iskoláknak. külterületi középületeknek és a környékükön levő lakott helyeknek a villamosítását, amelyek előreláthatólag még hosz- szabb ideig fennmaradnak. — KUJBISEVBEN, egy régi ház javítási munkái során rábukkantak egy ládára, amelyben valamikor egy mozitulajdonos néhány, ma már történelmi értéknek számító filmtekercset ásott el. A láda 1905. és 1915. között készült külföldi ég orosz némafilmeket tartalmaz. Köztük egyik-másik a színek alkalmazásával is próbálkozott. A lelet legértékesebb darabja egy 1908-ban készült rövidfilm, amely Tolsztoj 80. születésnapjára készült és a nagy írót jeleníti meg. — Felhívja a lakosságot a tűzrendészet! hatóság, hogyha az erdők közelében tüzet észlelnek, azonnal jelentsék a legközelebbi állami, vagy községi tűzoltóságnak. Gyors tűzjelzés ugyanis több hektár — több százezer forint értékű — erdőt ment meg a pusztítástól. — Pótolják az erdőt, újabb területeket fásítanak a Dunaártéri Erdőgazdaság területén. A gazdaságban a tavaszi rügyfakadásig 1600 holdat ültetnek be gyorsain növő fákkal, a homokos területeken pedig nyárfát telepítenek, A faültetést gépek segítik. — Folyamatosan hizlalnak a háztáji gazdaságok is. Eddig leginkább csak ősszel értékesítettek hízót, most viszont év közben is hizlalnak. Eddig mintegy 20 000 sertés értékesítésére kötöttek szerződést a Rács-Kiskun megyei Állatforgalmi Vállalattal. Tgyüftcs járási tanács- és népfroiitbizotlsági ülés Kalocsán Tegnap délelőtt á Kalocsai Nagy Bajos Könyvtárban tartotta együttes ülését a kalocsai járási tanács és a Hazafias Népfront járási bizottsága. A közös tanácskozáson beszámoló hangzott el a második ötéves terv járási feladatainak végrehajtásáról és a harmadik ötéves terv irányelveiről, valamint a múlt évi községfejlesztési tervek teljesítéséről és az idei feladatokról. Nemzeti érdek és nemzetköziség A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának Politikai Akadémiáján Komócsin Zoltán, az MSZMP- Politikai Bizottságának tagja, a Központi Bizottság titkára szerdán előadást tartott A nemzeti érdek és nemzetköziség címmel. Az Építőik Rózsa Ferenc Művelődési Házában rendezett előadáson megjelent a párt Központi Bizottságának, az Elnöki Tanácsnak és a kormánynak számos tagja, politikai és társadalmi életünk sok ismert képviselője. Megszűnt az árvízvédelmi készültség a Tiszán Kereken 25 eve nem vonult le olyan magas árhullám a Tiszán, mint az utóbbi hetekben. Szolnoknál 38 centiméternyire megközelítette az évszázad legmagasabb tiszai vízszintjét. Az árhullám tetőzése óta azonban Tokajnál 338, Szolnoknál 221 centiméterrel apadt a víz. így több mint 40 napi védekezés után szerdán a Tisza legutolsó védvonalánál, a Szolnok-környéki szakaszon is megszüntették az árvízvédelmi készültséget. Bz iskolareform megvaiúsitásának feladatairól tárgyait a Pedagógusok Szakszervezetének Központi Vezetősége 75 éve, 1-891. március 24-an született Szergej Ivánovicts Vavilov, ezovjet tudós és kftmagasló bé- loehaircos, a termétizetlu- dományók kivételes képességű mépszerüsítőj e. Mürat fizdikUB az elektromos mozgási sebességéről nagy jelentőségű felfedezést tett. ö tárta fel a hidegfényű világítótestek alapvető törvényszerűségeit és mélyreható elméleti kutatásai alapján, e közvetlen irányításával kidolgozták a fénycsövek előállításának módszerét, Kezdeményezte a gyógyászatban és az ipar különböző ágaiban az anyag- elemjzés új módszerét, a lumimescen-cdás analízist. Több mim saáz eredeti munkát írt, néhányat a természettudományok filozófiájának szentelt. Főszerkesztője volt a Nagy Szovj et En ciklopédiámak. A tudományos munka szervezésébem kifejtett hatalmas és úttörő tevékenységével hozzájárult a szovjet ipar fejlődéséhez, s mint a Szovjetunió Tudományos Akadémiájának elnöke nagy érdemeket szerzett a háborúban elpusztult tudományos intézmények újjáépítése körül. Munkásságáért két- két Lenán-rentíet, Vörös Zászló-rendet, s két Állam i-djat kapott. Reich, W.t ARTHUR HONEGGER A modern zene egyik kiemelkedő mestere, c nálunk is jól ismert Johanna a máglyán, a Dd- ind király, a Vonósszin- fónia szerzője, Honegger. E rövid lélegzetű könyv Honegger alkalmi írásait közli, zenéről, pályatársakról» régi mesterekről Várható Időjárás csütörtök estig: időnkénti iélhősödés, szórványosan előforduló, átfutó esőkkel. Fokozatosan megélénkülő délnyugati, nyugati, északnyugatira forduló szél. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet 10—15 fok között. A Kecskeméti Agro meteorológiai Obszervatórium jelenti: Március 22-én a középhömérséklet 7,7 (az 50 éves átlag 6,9) a legmagasabb hőmérséklet 13,3, Celsius-fok volt. A napsütéses órák száma 8,3. Március 23-án a léggel 7 órakor mért hőmérséklet 2,1, a délután órakor mért hőmérséklet 14,0, a legalacsonyabb nappali hőmérséklet 1,7 Celsius-fok. Szerdán ülést tartott a Pedagógusok Szak-szervezetének Központi Vezetősége. Meghallgatta Lugossy Jenő művelődésügyi miniszterhelyettes beszámolóját az iskolareform megvalósításának további feladatairól és problémáiról. A miniszterhelyettes egyebek között rámutatott: — Az új gazdasági mechanizmus bevezetésével összefüggő feladatok sorában az oktatásügy szakembereinek, vezetőinek is számot kell vetniük azzal, hogyan kell értelmeznünk az új helyzetben az iskolarendszer és a népgazdaság igényeinek összeegyeztetését, a gazdaságosságot az oktatási rendszer alakításában és működésében. Meg kell vizsgálnunk, hogyan tudjuk oktató-nevelő munkánkkal megfelelően felkészíteni az ifjúságot a mozgékonyabb, gyorsabban fejlődő gazdasági életre, a nagyobb önállóságra, kezdeményezésre. A miniszterhelyettes ezután közölte: örvendetesen nőtt a szakmunkásképző iskolák iránti érdeklődés. Ennek megfelelően a felvételi lehetőségeket fokozatosan bővítik. A szakmunkástanuló iskolákban folyamatosan bevezetésre kerülő emeltszintű képzés tan tervei most készülnek. A szakosított tantervű (tagozatos) osztályok fejlesztéséről elmondotta, hogy a szervezésnél előnyben részesítik a természettudományos jellegű osztályokat, a nyelviek közül pedig az orosz és az angol tagozatúakat. Felhívta a figyelmet: igen lénye- ges, hogy a szakosított tantervű osztályokba is megfelelő arányban vegyenek fel valamilyen okból hátrányos helyzetben ‘evő. de egyébként tehetséges munkás- és paraszttanulókat. A felnőtt óKtatással kapcsolatban megemlítette, hogy a felszabadulás óta a dolgozók általános iskolái ben 400 000-ren, a középiskoláiban pedig 120 0O0- ren szereztek végzettséget. A -szakközépiskola a felnőtt oktatásban is fontos szerepet tolt be. Az a törekvés, hogy a továbbtanulni akaró szakmunkások — termelő munkájuk helyett — elsősorban a szakközép, iskolák esti, illetve levelező tagozatán szerezzenek 2— 3 év alatt középiskolai végzettséget, illetőleg érettségi bizonyítványt. A dolgozók általános iskoláinak a felnőttoktatás sajátosságait figyelembe vevő új tanterve már elkészült. A számonkérés tormáit is felülvizsgálják. A beszámolók és Vizsgák időpontját úgy kívánják meghatározni, hogy a jövőben a felkészülés ne egyidőban terhelje valamennyi tárgyból a hallgatókat. Ezt követően a miniszterhelyettesi referátummal kapcsolatos szakszervezeti feladatokról Szalóki Lambert, a Pedagógusok Szakszervezetének megbízott főtitkára adott; tájékoztatót. Felhívta a figyelmet arra, hogy a szakszervezeti szervek közreműködésével minden pedagógus segítse a pályaválasztási munkáit, s tevékenysége szerves részének tekintse azt. Hangsúlyozta, hogy az oktatónevelő munka javításának lényeges feltétéle a tanulmányilag hátrányos helyzetben levő gyerekek segítésié. A referátumokat élénk vita követte. (MTI) Y/UeVmOÄ &