Petőfi Népe, 1966. március (21. évfolyam, 50-76. szám)
1966-03-20 / 67. szám
1966. március 26, vasárnap 5. oldat Megyei fotókiállítás nyílik áprilisban Az ismeretlen katona Névadóünnepség V áros földön A felszabadulás ünnepére ismét megnyílik a megyei fotókiállítás, amelynek anyagát a megye több városában és községében is bemutatják. Az idén kevesebb szerző vesz részt a kiállításon, mint tavaly. Emiatt elsősorban a járási népművelési felügyelőket terheli a felelősség, akik nem fordítottak kellő gondot a kiállítás előkészítésére, s hasonlóképpen elmarasztalhatok a művelődési- ház-igazgatók, mert nem kísérték figyelemmel a szakkörök munkáját és nem szorgalmazták a kiállításon való részvételüket. Ezek ellenére viszont örömmel kell megállapítanunk, hogy a mennyiségi csökkenés nem ment a minőség rovására. Sőt, a kiállítás színvonalasabbnak ígérkezik, mint az előzők. Mindenekelőtt most több a modern felfogású és technikájú kép. Ez azt mutatja, hogy igen gyorsan fejlődik megyeszerte az amatőr fényképezés, hiszen az eddigiektől eltérően a legerősebb versenytársak, a bajai és a kecskeméti fotoklub versenyen kívül vesz részt az idei kiállításon. így a zsűri által egyenlő mértékben odaítélt hat díjat és három oklevelet a szakkörök és egyéni kiállítók kapják. Mindezek mellett ide kívánkozik még néhány kritikai megjegyzés: Néhány szerző hanyag módon készült fel. Akadt, aki megtört, fényezetlen képet küldött be, holott megvannak a lehetőségei a legjobb technikai kivitelezésre, mert fotoszakkört vezet, és szakfényképészetben dolgozik. Elítélendő az is, hogy néhány fotoszakkör — bár rendelkeznek a megfelelő felszereléssel — következetesen nem vesz részt a] megye legnagyobb fotomegmoz- j dulásán. Ilyen például a kiskun- j félegyházi művelődési ház, va- i lamint a járási tanács szakköre. ! Pedig a megye egyetlen i'oto- szakköre sem kap olyan nagy összegű támogatást, mint ez a kettő. A megyei fotókiállítás rendezése már folyik, az eredmény- j hirdetés a megnyitón, április: 3-án lesz. a Kiskunhalasi Gózon ; István Művelődési Házban. i Alul: Krisch Béla: Csibész cí- ! mű képe látható. (]6aknem két évtizede már. A Kéttemplom közben volt egy kis műhely. Egyetlen utcára néző ajtaja kirakatul is szolgált. Az üveg mögött nem holmi játékféle, gyerekszemet ámulatba ejtő csecsebecse csillogott, hanem eszter- gályozott facsavarok, csapok, korongok. Iskolába menet, jövet mégis sokat ácsorogtam itt. Az én gyermekkezemnek akkoriban még semmiféle szerszám nem akart engedelmeskedni, abban a műhelyben pedig — az ajtón keresztül úgy látszott — nem volt egyetlen elrontott, félresikerült fadarabka sem. A mester nagyon ritkán nézett fel munkájáról, és a bámészkodókkal akkor sem törődött. Így hiába vártam, hogy egyszer észrevesz, átléphetem a küszöböt, és megtudom a titkát... A diákévek régen elmúltak, de a gyermekszemmel csodálatosnak tűnő mestert ma sem tisztelem kevésbé. Igaz. az utóbbi évtizedben már nem az ablaküvegen keresztül figyelhettem, s nem a tőle elválaszthatatlannak hitt esztergapad mellett. Valahányszor a piacra mentem, őszülő haját messziről felfedeztem a legnagyobb tömegben is. S ott ül valamennyi városi tanácsülésen, és most. ha a kereskedelmi osztályon szabadság, vagy betegség miatt hiányzik egy ember, a portán nem kell eltanácsolni az ügyfelet. Lent is tudják, hogy a hiányzó ember helyén ott ül Markó .lános bácsi.. De vajon hányán tudják róla, hogy immár tizenöt év óta nemcsak a városi tanács tagját, a kereskedelmi állandó bizottság elnökét, de egy majd félévszázad előtti hősi napok egyszerű harcosát, a Tanácsköztársaságért fegyvert fogó vöröskatonát is tisztelhetik benne? Hiszen ő kérés nélkül sohasem beszélt erről, Mosf az évforduló köze-1 ledtén, az emlékeket elevenítő tavaszi beszélgetés közben, négy évvel ezelőtti újságcikket húz elő a zsebéből. „Az első gyűlés és ami utána következett” címmel Gál Endre Munkácsra szakadt hajdani kecskeméti cukrászinas 1919-es visszaemlékezései állnak előttem. János bácsi mutatóujja a visszaemlékezés néhány során pihen meg, ahol arról olvashatok, hogy a gyűlésen jelen voltak katonák is. összesen tizenegyen, köztük Urlich Gyula és Zoltán. .. .,a többi katona elvtárs nevére már nem emlékezem. .— olvasom a visszaemlékezésben. mire megszólal János bácsi: — A kilenc ismeretlen katona egyike én voltam... Markó János nem véletlenül került a Kecskeméti Vörös Munkásszázadba. Az indító okok még jóval 1919 előtt megértek benne. 1909-ben egy tizenkét éves kisfiú lépett a Sétatér utcai Rigó-féle asztalosműhelybe — 50 hónapos inasidőre. Ezentúl hosszú hónapokon át cs£k délben fordult meg a családi házban. Ebédkor magához vette a vacsoráját és a másnapi reggelijét, mert a műhelyben az inasok éjjel 11—12 órakor hagyták abba a munkát, de hajnali ötkor már ismét az esztergapad mellett álltak. Éjszakára a fészerből húzta be a szalmazsákot, az álmot lopó, gyanta szagú műhelybe. Ha már úgy érezte, hogy a fáradságtól nem bírja tovább, az esztergapadra borulva kisírta magát. K* évvel később egy kevésbé hajszás vasárnapon beiratkozott a Szociáldemokrata Párt ifjúmunkás csoportjába, s két év múlva, az inasévek leteltével, rendes tagja lett a pártnak. Két-három május elseje szívet melengető emléke villan, s aztán újabb két év múlva 1915-ből egy katonai behívó parancs, a 29. honvéd gyalogezredhez. Kiképzést sem kapott, mert a munkájára volt szükség a gyárakban. Nem fizetségért, zsoldért. s emiatt nem gyáváit már magános lázongásba. 1917-ben társaival együtt a Siemens-Schuckert Művekben résziese volt a nagy munkássztrájknak, amelynek letörése után Markó Jánost a kelenföldi századhoz akarták beosztani — de megszökött. Kiskőrösi rokonainál talál menedéket 1918-ig. / z őszirózsás forradalom idején jött vissza Kecskemétre. — 1919 áprilisában kezdték szervezni Kecskeméten a Vörös Munkásszázadot. Odamentem Mindjárt fel is szereltek bennünket és Indultunk Kistelekre, a tanyák közé, őrszolgálatra. Nehéz napok voltak. Szegeden már az ellenforradalom központja szerveződött, s mi, a Kecskeméti Vörös Munkásszázad második szakasza a franciák Szeged felőli előretörését igyekeztünk elhárítani. Nagy összecsapás nem volt, de a fegyverek mindkét oldalon gyakran ropogtak. Itt veszítettem el .egyik jóbarátomat, Szalai Béla villanyszerelőt is. akit mellettem ért háláló# golyó... mikor hazavezényelték a szakaszt. Markó Jánost a direktórium mellé osztották be katonai szolgálatra. Forradalmár harcostársak serege él az emlékezetében. Villám Istváné, Reiszmann Sándoré. Takács elvtársé, akiknek neve eltörölhetetlenül bekerült a város történetébe. És olyanoké is, akikről név szerint nem szólnak okiratok, fennmaradt feljegyzések. Pedig mennyi minden következett még 1919 után a felszabadulásig! Markó János számára internálás. szökés, rendőri felügyelet, újabb szökés. majd 1930-ban karcagi letelepülés, ahol négy év múlva részt vett Tüdős Imre asztalos, és Mátyus Imre szabómesterrel a párt ujjáalakítási kísérletben. De elárulják őket, és ismét a I csendőrség hetekig tartó kínzá- ' sa következik. Aztán újra bujkálás a katonai behívó elől, míg a félelmetes papír a felszabadulás előestéjén, 1944. október 1-én mégis utolérte. Mint megbízhatatlant, a pesti Keletipályaudvar melletti Tattersálba zárták, de onnan is megszökött. .. Ma is pontosan emlékszik: 1945. január 18-án, Budapest VIII. kerületének felszabadulása után jött haza újra. s most- már végérvényesen Kecskemétre. , Ismeretlen katona — aki lázongással, szökéssel tiltakozott két világháború ellen, de amikor a nép, a magíformájúak ügyéről volt szó, önként fegyvert fogott — ismét visszatért az esztergapad mellé. A kis műhelyajtón át gyermekszemem csak szorgalmát, ügyességét csodálhatta. Most, a Tanácsköztársaság évfordulója közeledtén nemcsak az ismeretlen katonát, de a kommunista harcostársat és a 69 éve ellenére sem fáradó közéleti embert is köszöntőm, s köszönjük személyében. Azt a közéleti embert, aki szerényen csendesen, mindennap tesz valamit másokért. Eszik Éva Ünnepi külsőt öltött tegnap j délelőtt Városföldön a községi tanácsházának ülésterme. „Ked- ! vés kis újszülött! Névadó un- ; népséged alkalmából a tanács vb azt akarja, hogy békében élő állampolgárrá nőjjél fel szocialista társadalmunkban!” — olvastuk az ügyes kezekkel hímzett feliratot, majd Alkotmányunk 51. §-át: „A Magyar Népköztársaság Alkotmánya védi a házasság és a család intézményét.” A névadó ünnepség alkalmából feldíszített teremben sokan várták az ünnepeiteket; a hét, csecsemőt, szüleiket, hozzátartozóikat. Török István, a községi tanács mellett működő művelődési állandó bizottság elnöke üdvözölte az örömszülőket, majd Csík Kálmán, a községi tanács vb elnöke szólt a jelenlevőkhöz. | Talpraesett úttörők nyújtották j át a virágcsokrot és a kisdobos ■ nyakkendőt a leendő hét kisdo- ! bosnak, majd Karip Csaba, Sol- | tész Anikó, Abonyi Judit és Gyurász Mária szavalattal kedveskedtek az újszülötteknek. A zsúfolt teremben pisszenést sem lehett hallani, amikor Her- czeg Gábomé, a községi tanács vb titkára, anyakönyvvezető mondta az üdvözlő szavakat, miközben a szülők a díszes emléklapokat szorongatták kezükben. A Városföldi Állami Gazdaság igazgatója, Csík Antal, a gazdaság, Bartalos Zoltán, a Kecskemét Járási Tanács művelődési osztályának vezetője pedig a járási tanács és a Pedagógus Szakszervezet Járási Bizottsága nevében takarékbetétkönyveket is mellékeltek a gratuláció alkalmával. ' Űjból felcsendültek a bölcsö- dalok, amikor a legfiatalabb városföldi állampolgárok — Hévízi Tomika, Bállá Zsuzsika, Ko- leszár Edilke, Csapó Anikó, Sa- hinger Marika, Pálfi Sanyika és Zöldi Kovács Jancsika — szüleik „kíséretében” ismét gépkocsiba szálltak. ______ B. Gy. Qc uieió (Adriemi Kiskunfélegyházán A járási és városi könyvcár rendezésében megtartotta első irodalmi estjét a Hattyúház olvasótermében az Irodalmi Klub. Az esten a XIX. és XX. szazad versei szerepeltek Jancsó Adrienn Jászai Mari-díjas előadóművésznő meleg hangú tolmácsolásában. A XIX. és XX. század irodalmáról Németh Károly tartott bevezető előadást. FÜST MILÁN KECSKEMÉTEN „VANNAK katedralisok, amelyek szavakból vannak építve”, írta Guillevic francia költő, amikor lefordította Füst: Milán egyik versét. Valóban: egy magányos, komor katedrálishoz hasonlítható a költő és sok alkotása, melyekben az életét „fekete napnak” nevezi, s a sötétben a hallgatag királlyal, a rejtélyes elmúlással nézett mindig szembe. Mi, kecskemétiek ünnepi pillanatnak lehettünk tanúi, mert a költő — ki úgy érezte sokszor, hogy „porba ejtette a köny- nyeit itt e földön” — nem maradt egyedül. A művelődési ház termét zsúfolásig megtöltő kecskemétiek, főleg fiatalok, ha nem is találkozhattak személyesen a hozzánk lejönni nem tudó. beteg, idős mesterrel, de szenvedélyes szavai emberközelbe hozták ót. Az est igazán nagy élményét az jelentetté, amikor Gábor Miklós színművész vallott Füst i ilánról. az „összes verseit” mindig rostáló, végtelenül igényes művészről, ki „szabályosabbnak” hitte az életet, s talán meg is vetette néha. Három versét / mondta el, köztük a Henrik királyt. Majd arról j szólt, hogy a feketén örvénylő szenvedélyekkel, színekkel teli, indulataiban és érzéseiben mindig Canossát járó IV. Henrik király című Füst Milán drámát milyen modernnek érzi. Milyen siker volt a Madách Színházban a politika és az erkölcs törvényét nem bíró, olykor szerepet játszó, máskor őszinte, megalázott humanista Henrik király előadása, azé a Henriké, ki nem tud uralkodni, nem tud büntetni. nem tud császár lenni. GÁBOR MIKLÓS póztalanul, visszafogottan, nagyszerű benső átéléssel adta elő a Henrik dráma három jelenetét, melynek valamennyi s-zerepét önmaga játszotta el — csodálatosan. Végül a fia által megcsalt, foglyul ejtett, idős Henrik jelenetét idézte, ki látszólag összeroppanva, reménytelen magányban is azt mondja: „A szépet szerettem. de szerettem a rútat is. s ha most meglökne még egy jó I vihar — még lángban állanék ám.” Henriknek, s talán a költőnek is — komor sorsában olykor ott van az újrakezdés, a bizakodás fénye is. FÜST MILÁN — akit a Feleségem története c. regényének kiadásakor a franciák Shakespeare és Tolsztoj családjáha -soroltak, akit Nobel-díjra ajánlott a Svéd Akadémia — inkább itthon szeretne népszerű lenni. Felidéződött bennem a pesti egyetemen tartott, Füst Milán esztétikai előadásainak emléke, amikor nemzedékek nőttünk fel az ő szavain áttüzesed- ve. Valami ilyen lelkesedés volt a kecskeméti művelődési házban is. Gábor f^liklós mintha Füst Milán Végrendelet c. írásának sorait idézte volna: „Maci: Ernő tanár szeretetteljes üdvözletét küldi mindazoknak, akii: szívesen gondolnak rá. Ezt üzenem én és máris könnyezem Mert nagyon szerettem a fiatalságot.” s azt hiszem, a kecskeméti fiatalok megértették és megszerették őt, s ahogy a Copperfield Dávidhoz c. verséber, írja a költő,, úgy érzem, a „szí- I vére is bízták magukat”. Szekér Endre
