Petőfi Népe, 1966. február (21. évfolyam, 26-49. szám)

1966-02-13 / 37. szám

Ördögűző

Röstelkedtem: nem méltó hozzád, szégyenletes. . ., de mint iga, már ő uralkodott felettem, a varázsritmus, babona követelte bennem a jussát, tedd meg! — suttogta — ez parancs! j Hittem, nem hittem, ő vezényelt,

! a dzsungelmélyi ősi hang;

tízezerévnyi messziségből i reámintő totem, bizarr,

1 bakszakáUú, vad pásztoristen,

! eszelős fintoraival.

Teljesül vágyad, terved, álmod megvalósul — akkor — ha most asztalt koppintsz, ha arra nem I lépsz,

| ha eléred a villamost.

Hány rendelés, hány tilalom, mind tőle ered, tőlük való,

, az idegsejtekben bujkáló,

! á sunyítva meglapuló , condrát öltött sámán vinnyogja, fantom jelzi: még itt vagyok!

| Miért hordozom koponyámban ; e furcsa panoptikumot?

í A történelem sok limlom ja j nyüzsög a tudatom alatt, j Mi őrzi őket és cserébe i talán valamit nyújtanak? j Talán a megdidergő lélek aggodalma eseng, sajog, s így faggatja, ostromolja ! a titkot rejtő holnapot?

Patkó, lóhere, denevérszárny, i csíziók, és jelrendszerek. . .

Hány száguldó motor élén is j fityeg, táncol az amulett.

A vész ellen ők védenének?

Bár jól tudom, hogy nem igaz, hogy ámítás, hogy balga tévhit,

I de mégis biztatás, vigasz.

i A félelmünk a táplálékuk,

I életük ebből tengetik, í nem füstölgő körmenet, dobszó, i egy mozdulat elég nekik. Ártalmatlanok? Valóban.

De egyik, másik fölneszei,

I s eszébe jut, hogy zsarnok isten j volt valaha, ki vért vedel,

I szomját oltva torkot szaggattak j szabiyát lengető papok, és embert áldoztak nevében: idegent, lázadót, rabot.

J Kígyómódra ő sziszeg most is a fülbe gőgöt, megvetést, lincskötelet nyomna a kézbe, géppisztolyt, csóvát, szívbe kést.

Mennyi vámpír-előítélet, lappangó nyirkos babonák: mérget oltva az értelembe, gyűlölettel megfojtanák.

Bálványok járnak még közöttünk, a kert alatt ördög szalad.

Lelkem, tárd ki a szabadságra ablakodat, és óvd magad.

Vihar Béla

Vasárnap

Redőny mögé záródtak áruházak, boltok és a gondok is. Sé tálunk ilyenkor, lassan cammogva.

Gondolataim autóbuszba szállnak, messze utaznak. Messze, sokfelé. Turupuliékat keresik Ladánybe- nén,

Szőke Pistát, Kisjuh ász Mónikát, Pataiékat Kunbaracson,

Solton a kastély-nagy iskolát, Vécsey tanárt, s isteni borát. Ámulva mesélik, mikor visszatérnek,

nemcsak engem, rajtam gyúrt az Idő.

Tanítványaim termő fákká nőttek. Férfiak, nők már, apák és anyák. Átöltöztek az iskolák is.

Minden, minden változik, csak a solti bor és a vasárnap varázsa marad a régi. . .

Fazekas Tiborc

Teljességgel a részletekről

— Gondolatok egy monográfia ürügyén —

Ha végigtekintünk az

utóbbi esztendők termésén, bizony nem sok nyomtatásban megjelent helytörténeti művel dicsekedhetünk. S különösen olyannal nem, amelyik a régmúltból kézen fogva vezeti olvasóját a mába, a régmúlt és a legújabb kor történetének helyi pillérein a manapság szocialista valóságába. Éppen ezért tartom jelentős munkának dr. Nagy Béla Adatok Solt község történetéhez című monográfiáját. A mű címe azonban nem telies mértékben fedi annak tartalmát — és felesleges az óvatosság is —, hiszen nemcsak adatok halmazáról van szó. hanem olyan történelmi munkáról, amely még a szerző mentegetőzésnek tűnő „hézagpótló” kifejezését sem tűri. Ellenkezően: hosszú évek fáradhatatlan kutatásának eredményeként Solt történetéről megszületett az első olyan mű, amely tudományos igényességgel szól egy jelentős község históriájáról, gazdasági és társadalmi téren a progresz- szióért vívott harcáról.

Közismert, milyen nehéz helyzete van egy helytörténeti munka szerzőjének. (Sokszor azért is, mert a megítélők között akadnak, akik ezt bogaras emberek holmi hobbyjának tartják, de a legjobb esetben is dilettánsoknak. akiknek semmihez semmi közük.) Gyakorta csábít a régmúltban való hosszas időzés, ami a munka arányaiban is eltolódást okoz, éppen ezért kevesebb figyelem és hely marad az utóbbi évtizedek, elsősorban kortársunk, a felszabadulás utáni időszak bemutatására. De Nagy Béla helyesen választotta meg az arányokat és nem mondott le arról a fontos gényről, hogy a korról a kor- ársnak szóljon. Munkájában vörös fonalként húzódik végig i pártos szemlélet valamennyi tor és témakör megítélésében.

A megyében régóta tu- iunk helytörténészek egymástól neglehetősen elszigetelt tevékenységéről. Művek is születtek, izeknek többsége azonban vagy róasztaifiókban tétlenkedik, -agy pedig hivatalos fórumok téletére vár. Csupán elenyésző észük kerül önálló műként ki- idásra, ennél valamivel több észlet jut el időszakos kiadmányokba, vagy a megyei Sajóba. Egyelőre még abban a lelyzetben vagyunk, hogy minien helytörténeti monográfia «onírként jelentkezik, s ameny- iyire ismerjük a kiadási készséget. ez még hosszú ideig így lesz.

Hazánk felszabadulásának 20. évfordulójára való készülődés ugyan lendületet adott a szerzőknek és a kiadóknak egyaránt, dm félő. hogy az ünnepi időszak elmúltával a felfelé ívelés tiszavirág életű. S éppen ezért most, ebben az időszakban volna nagy szükség a segítségre. Igaz, a segítésnek kialakult már egy formája és ebből a szempontból elismertek a népfront honismereti körei. De azt is meg kell mondani, hogy ezek a körök többnyire azt fogják össze, ami már megvan. Ezen túl nem kezdeményeznek és legfőképpen nem segítenek a témák meghatározásában, s ami a legnehezebb: az adatok gyűjtésében és feldolgozásában. A kutató gyakran magára marad. legyőzhetetlen akadályokba ütközik, kedvét veszti. Csak a legcélratörőbbek jutnak eredményre, Éppen ezért nagyon értékes Nagy Béla teljesítménye. (Tudni kell. hogy nem történész, hanem általános isKolai igazgató.) Az ő menetközben támadt nehézségein a téma és a helység szeretőiének magas hőfoka segítette át.

Ha a helytörténeti kutatás tudományos módszertani segítséget kapna, akkor a továbbiakban igen sok jó szándékot és teremtő energiát lehetne helyes mederbe és irányba terelni. De a helytörténeti munkálkodás azért is igényli az atyai gondoskodást, mert — többek között — a két évtizedes felszabadulás utáni időszak jelentős történelmi korszakot kínál feldolgozásra, amelynek köz-. cinccsé tétele nélkülözhetetlen :leme a politikai tájékozottágnak. De nélkülözhetetlen íleme a pedagógiai munkának,

; az ifjúság nevelésének is. hiszen a nép küzdelmének példái T.indig — mással pótolhatatlan — nagy nevelőerőt jelentettek. Szék a művek ugyanakkor ionos kútforrásai a későbbi idők örténelmi munkálkodásának és lem kevésbé segítenek az or- izágos vonatkozású históriai cérdések tisztázásában is.

Teljességgel a részletekről — >z a monográfia feladata. Nagy 3éla ezeknek a követelmények- íek alapvetően eleget tesz.

1 észlelésen szól a község ter- nészeti és földrajzi leírásáról, elepüléstörténetéről. A leg- ijabbkori történeti rész, amely- íek befejezése napjainkba nyűik, csaknem három ív terje- lelmet ölel fel. Mindehhez részletes adattár járul a község üzemeiről, hivatalairól, kultúrszerveiről — és fényképek nevezetesebb épületeiről.

Természetesen — legalább is én úgy érzem — Nagy Béla munkája nem zárta és nem is zárhatta le a község hely történetének feldolgozását. Ebben a történelmi múltban vanna. olyan állomások, amelyek a kutatók további figyelmével a eddiginél részletesebb feltárás l igényelnek. Csak néhány adalékot ehhez.

I | I Nagyon figyelemre méltó.

1 1 I hogy a Magyarországi Szociáldemokrata Párt IV. kongresszusa 1896-ban Soltról úgy szól. mint ahol említésre méltó szociáldemokrata mozgalom van. Tallián Béla Békés és Csongrád megyei főispán, akinek nagy szerepe volt a földmunkás mozgalom elfojtásában, 1897-ben a képviselőházban az agrárszocialista mozgalom terjedésével kapcsolatban szóvá teszi Solt községet. Az MSZDP földmunkás kongresszusán megjelent 70 küldött között találjuk Solt képviseljét. Csík Jánost is. Ugyancsak 1897. nyarán történt, hogy a belügyminiszter egy katonaszázadot rendelt Soltra a kitört aratósztrájk miatt. Még ugyanebben az évben Kerti Mária — a kezdet5 magyar nőmunkás mozgalom e harcos alakja — Solt küldötteként elkeseredett hangon panaszolja, hogy a „soltj csendőrök őneki és munkástársainak a vörös szalagdíszt ruhájukról letépték, azután lakásán házkutatást tartottak és végül őt és terhes állapotban levő leányát becsukták. Határozati javaslatot terjeszt elő, hogy a kongresszus ezen eljárás feiett megbotránkozásának adjon kifejezést”. Kerti Mária az MSZDP által összehívott országos földművelő szakkongresszust ..a solti 300 női elvtársak nevében üdvözli, akik tiltakoztak az aratási törvényjavaslat ellen”.

Kerti Mária 1897. szeptember 19-én részt vesz Budapesten egy négyezer fős tüntetésen és felvonuláson, és azt követően a városligeti színkör előtt megtartott népgyűlésen. Az is a század foriiuió különleges helyi emléke, hogy az 1901-ben Solton megtartott községi választáson a szociáldemokrata párt tizenhárom tagja jutott be a községtanácsba.

2 A további kutatások a ^ műben található feldolgozásnál részletesebben rekonstruálhatják az őszirózsás forra— kiáltott kétszer is Demeter István, mire végre mejelent a ház ajtajában a felesége. — Megyünk a piacra, mozogj már!

Az asszony morgott.

— Alig, hogy hazajön, máris a piacra mászkál — de dühe tettetett volt, mert tudta, a férje ilyenkor el nem mulasztja a pecsenyesütőt, no meg a vendéglőt meglátogatni. Nem tévedett, mert végül is az. italboltban kötöttek ki.

A második pohár sörnél eszébe jutott az asszonyak:

— Te ember! — fordult Demeterhez bátorságot merítve az italból. — Ez a Lakatos Józsi mindennap kereste a pipáját...

Demeter kezében félúton megállt a sörös pohár. Az asz- szony nem vette észre, s tovább fecsegett.

— Mondtam neki, mindig magaddal hordod, s többet ne merészkedjen...

— Nem ám az istenit! — jött meg végül Demeter hangja. — Nem kapja vissza a pipáját!... Igaz is, menjünk, mert odatettem a sublótra, amikor eljöttünk.

Az italbolt ajtaján tülekedett ki, amikor szembetalálkozott Lakatos Józseffel. Demeter félrehúzta.

— Ide figyelj Jóska — komosem vették, az érdeklődők egész tábora fogta körül őket. Lakatos József csak a tömeget látta, mikor hazaérkezett, zsebében a tajtékpipával. „Ez a Pista még megöli a sógort” — buzdult fel benne a rokonféltés, s szétlökte az előtte állókat.

— Ne verekedjetek! — kiáltott rájuk. — Testvérek vagytok!

Demeter István mellbelökte öccsét, s a békítő Lakatos arcán csattant a tenyere.

— Te piszok!... Csavargó!... Még neki, áll feljebb... Agyon kell verni az ilyent! — hangzott fel hirtelen a tömeg hangja, s a veszekedés köziben kézbevett balta, kapa, seprű fenyegetően emelkedett a magasba.

— Itt a vella! — sikol tóttá tűi a tömeg hangját Demeter- né, s a férje kezébe nyomta a vas villát.

A félháborodott tömeg egyre közeledett.

— Megállj átok! — üvöltött Demeter, előre bökdösve a villával. — Emberhalál lesz. .. !

Lakatos elkapta a villát, amely néhány pillanatig mintegy fűrész mozgott a két ember kezében.

— Te bolond! — mondta Ladalom és a Tanácsköztársaság időszakát. A helyi állapotokra utal Bállá csendőrőrmester Du- navecséről a Kecskeméten székelő csendőr szárnyra 1918. november 2-án küldött jelentése: „Solton Orszáczky jegyzőt a községházánál megverték, egy vegyes kereskedő üzletét kifosztották ...”

A Tanácsköztársaság időszakát megközelítő pontossággal fel lehet eleveníteni abból az ítéletből, amelynek alapján 1921-ben Nyámádi Lajos volt direktóriumi elnököt nyolc évi fegyházra. Hús Lajost hat évi, Ponecker Ferencet másfél évi és Zsoldos Jánost hat évi fegyházra ítéli.

I | Az ellenforradalom ne- I '* I gyedszázados rémuralmának teljes áttekintéséhez lényeges adalék annak az 1920. májusában elkövetett garázdálkodásnak a feltárása, amelynek főszereplői a Héjjas-legények voltak. Schmidt Rezső, az 1-es számú szegedi vadászzászlóalj hadnagya Héjjas Ivántól azt a parancsot kapta, hogy 10—12 fővel (Korb Géza, Francia Kiss Mihály, Balogh Lajos, Pulai Mihály. Ferenczi József, Cserna István stb.) útközben izsáki ébredőket is magához véve Soltra induljanak. A gróf Nemes-féle, és a Gyár majorokban a Hal- brohr és a Gettler tanyákban végezték rémtetteiket. A gyilkosok 1922. december 13-án felmentést kaptak a következő -indoklással: „Minthogy így megállapítható. hogy ... megnevezettek a haza és a társadalom ellenes forradalmak idején a magyar faji és nemzeti eszme ellen elkövetett cselekmények által felkeltett közelkeseredés és menthető felháborodás hatása alatt abban a téves hitben, hogy a megölt egyének tényleg kommunista üzelmeket folytattak, követték el cselekményeiket és abban a téves meggyőződésben voltak, hogy cselekményeikkel a magyar faji és lemzeti eszmei érdekeit szolgálják. Kétségtelen, hogy cselekményük ... magas kegyelmi elhatározás alá esik.”

Ugyanakkor, amikor javaslatokat teszek az óhatatlanul keletkezett hézagok betöltésére, szükséges még azt is hangsúlyozni, hogy a monográfia csak akkor tölti be szerepét, akkor válik tényleges értékké, ha könyvtárak és az iskolák érdeklődéssel vannak a könyv beszerzése iránt és hozzáférhetővé teszik mindenki számára. Bár ezer példányban jelent meg. ezért a terjesztésnek nincsenek nagy lehetőségei, a könyvet mégis szívesen látnánk legalább a megyeszékhely és feltétlenül a dunavecsei járás valamennyi könyvesboltjának kirakatában.

Már említettem, hogy egyetlen történelmi mű sem befejezett. De minden mű híveket toboroz az ügynek, bátorítást ad és kedvre buzdít. A helytörténeti kutatás híveinek gyarapodása és a hivatalosak elmaradhatatlan segítsége talán megteremti annak lehetőségét, hogy hazánk felszabadításának 25. évfordulójára nem lesz város, vagy község a megyében, amelyik ne rendelkezne a modern történetkutatási szemléletnek megfelelő helytörténeti monográfiával.

Weither Dániel

katos, s csavart egyet a villa ágán, ami kicsúszott Demeter kezéből. — Most hősköd j! — szabadult fel Lakatos hangja, de a villával már csak az ajtót sikerült döngetnie, ami éppen az orra előtt csapódott be, elrejtve Demetert. Az összegyűlt rokonok dühe a tetőfokra hágott. Csépelték, ütötték az ajtót.

— Jön a rendőrség! — szállt végig egy hang a feldühödt tömeg feje felett. A kiáltozás abbamaradt, s a hirtelen összeverődött rokonsereg egy pillanat alatt eloszlott.

Lakatos Józsefet fűtötte a dühe, lehajolt egy kődarabért, nyűit volna érte, amikor észrevette, hogy a mállóit tégladarab mellett ott hever ezer darabra törve a tajtékpipa. A rokonsereg taposta össze a zsebéből dulakodás közben kiesett apai hagyatékot. Fájdalmasan nézte a pipa vörös, sárga cserepeit, kiáltásnak is beillőt sóhajtott, majd kényszeredetten szólt be a házba.

— Gyere ki Pista, nincs már miért verekedni...

IV ekiborult a ház falának

1' és keservesen zokogni kezdett

Gémes Gábor

rodott el a hangja —, miért keresed a pipát.. Megvettem én azt tőled!

Lakatos lelökte Demeter kezét a kabátjáról.

— Nem vetted meg, csak zálogba adtam.

— A piitót ugyan nem kapod vissza!

— Nem-e? — vihogott Lakatos. — Az öcséd, a sógorom délelőtt visszaadta!

Demeter arca lilásvörösre változott, félrelökte Lakatost, s felkiáltott.

— Az anyja istenit! Majd adok én neki! — s futólépésben indult haza.

4 ház előtt találkozott ösz- sze öccsével.

— Pali! — kiáltott rá. — Te csavargó, elloptad a pipát és visszaadtad Jóskának!

— Nem igaz! — szűkölt az a bátyja elől. — 'Nem én vittem el!

— Neem?! — Demeter hangja vésztjóslóan csengett —, s keze ütésre emelkedett.

Az ütés nem csattant el, de a két Demeter testvér egymásba kapaszkodva huzakodott.

— Te taknyos! Majd én megtanítalak! — lihegett Demeter István.

— Ne merj megütni! — zihált az öccse. S eközben észre