Petőfi Népe, 1966. február (21. évfolyam, 26-49. szám)

1966-02-22 / 44. szám

Közepes teljjesítmény Kecskeméti Dózsa—Egyetértés vegyes 4:2 (2:0) Budapest. Soroksári út. V.: Pusztai. K. Dózsa: Gór (Czéh) — Vin- cze (Kéri), Koltai, Menczel — Keksz (Morvái), Szőczey (Keksz) — Jósa, Takács (Szőczey), Ka­sza. Serényi. Ézsi. A kecskeméti csapatot nem ál­lította túl nagy feladat elé a tartalékos vegyescsapat. A védelem így is elkövetett né­hány hibát és feltűnő volt, hogy mennyire nem segítik ki egymást. A támadósor tagjai sokat cselezgettek és nehezen szabadultak meg a labdától. Rozgonyi sérülése. Vékony pe­dig betegsége miatt nem ját­szott. Nagyszerű időben, igen jó talajú pályán■ kezdődött a mér­kőzés. A kecskeméti csapat már a 6. percben gólt ért el. Jósa lefutotta a védőket és nehéz szögből kapura lőtt. A labda visszapattant a kapusról és a szélső másodszor már nem hi­bázott. 1:0! Továbbra is a kecs­keméti csapat maradt támadás­ban, de az átadások rendszerint elkéstek és igy feltűnően sok volt a leshelyzet. A 35. percben Takács egyéni akcióból szerezte a másodikat. 2:0! Utána az ösz- szekötőt egy támadás során ket­ten is szabálytalanul szerelték. Megsérült és le is ment a pá­lyáról. A szünet után sokáig csak mezőnyfölényt tudott kiharcol­ni a Dózsa. Sok volt a rossz átadás, a feleslegesen eladott labda. A 20. percben Morvái- hosszú átadásával Kasza futott el. Beadását a kiinduló kapus mellett Serényi fejelte a háló­ba. 3:0! Ezután a Dózsa védők könnyeiműsködtek és a fede­zettlenül hagyott középcsatár 3:l-re szépített. A kecskeméti csapat negyedik gólja szabad­rúgás után esett. Morvái a lá­bak között Ézsihez gurított. A szélsőnek még arra is volt ide­je, bogy egyet igazítson a lab­dán. majd a hálóba vágta. 4:1! A következő percben a vég­eredményt is beállították. Kottái szabálytalansága miatt Pusztai játékvezető 11-est ítélt. Czéh kétszer is kivédte a lövést, de a játékvezető elmozdulás cí­mén harmadszor is újra rú- gatta a büntetőt, melyet a vé­gén sikerült értékesiteniök. 4:2! Akit visszahúzott a szíve. Újra a Kecskeméti Dózsa kapuját védi Gór István. Nemzetközi mérkőzés a Dózsa felkészülési programjában Már csak két hét választ el bennünket a labdarúgó NB II. rajtjától. A csapatok a formá- bahozó időszak derekán tarta­nak. A Kecskeméti Dózsa már eddig is több barátságos és edzőmérkőzést játszott. A szak­osztály vezetősége kidolgozta már a további programot is Szerdán, február 23-án délután ; Kalocsán játszik edzőmérkőzést 1 a Dózsa. Ellenfele az NB III-as ! Kalocsai VTSK (volt Kinizsi) j lesz, mely az egyesítés után igen erős ellenfélnek ígérkezik. Vasárnap, február 27-én dél­után 3 órakor a KTE-vel ját- | szik a Dózsa NB II-s csapata, ; majd kedden, március 1-én a csehszlovák bajnokságban sze- ! replő Zilina 1 (Zsolna) labdarú­góit látják vendégül, akik a fel­készülésük során látogatnak el Kecskemétre. Március 2-án Kecskeméten játszanak a Ka­locsai VTSK-val és ez lesz az utolsó edzőmérkőzés a bajnoki iajt előtt, mert március 5-én, szombaton délután 3 órakor a Ceglédi VSE elleni mérkőzéssel megindul a küzdelem a ponto­kért. Félegyházi Vasas—Halasi MEDQSZ 4:4 (2:1) Barátságos mérkőzés. Kiskun­halas, 800 néző, vezette: Sári. Mindkét NB-s csapatunk jó felkészültségéről tett bizonysá­got. Már a bajnoki rajtra kész formában léptek pályára a csa­patok. Szünet után néhány tar­talékjátékos is szerepet kapott a csapatokban. A félegyháziak kezdtek job­ban és Vass két gyors góljával csakhamar vezetésre tettek szert. A félidő befejezése előtt Vanyis­kának sikerült szépítenie az eredményen. Fordulás után Jager és Csányi lendületes játékával a MEDOSZ jutott fölénybe, és Jager erős lövéssel egyenlített. Ezután a Vasas kétszer is vezetést szer­zett, amit előbb Csermák II., utána pedig Jager 11-esből egyenlített. Mindkét csapat máris jó for­mában van és mind Félegyhá­zán, mind Halason bíznak a si­keres rajtban. míg a nagykőrösiek rajtaütés- szerű támadásaikkal sokszor zavarba hozták a hazaiakat. A szünet utáni cserék egy kis élénkséget viettek a játék­ba, de a hazaiak gólra törései sorra elakadtak a jól hárító körösi védelmen. A végén Nagy­kőrös egy gyors akcióból a győ­zelmet is megszerezte. A KTE nem nagyon igyeke­zett, látszott, hogv a salakos pálya nem ízlett a játékosok­nak. Kényelmesen.- nyugodtan játszottak és csak a vendégek vezetőgólja rázta fel őket egy kissé, de akkor már késő volt. — Nyilvánvaló, hogy a KTE a bajnokságban ennél sokkal jobb és lelkesebb játékkal rukkol elő, mert fgy nem játszhat majd jelentősebb szerepet a bajnok­ságban. Útépítési munkára felveszünk kubikos és segédmunkás brigádokat, vagy egyénileg jelentkező dolgozókat. Vidékieknek szállást biztosítunk. Családfenntartók napi 20,— Ft, nőtlenek napi 15,— Ft különélési pótlékban része­sülnek. Jelentkezni lehet írásban vagy személyesen: Kecskeméti Közúti Üzemi Vállalat, Kecskemét. Bocskai u. 5. Személy­zeti és munkaügyi csoport, vagy Táborfalva Keverőtelep, Akasztó építési iroda, Jánoshalma építési iroda. Kunszent- márton építési iroda. Fenti munkahelyeken kívül még számos községben dolgozik a vállalat, s a jelentkezőket a lehetőséghez képest a lakó­helyükhöz legközelebb eső munkahelyen foglalkoztatja. 159 Kőműves és ács szakmunkásokat, valamint kubikosokat és segédmunkásokat azonnal felveszünk állandó munkára. A szakmunkások részére ingyenes középfokú szakmunkás- -továbbképző tanfolyamon való részvéteit biztosítunk, a se­gédmunkások pedig részt vehetnek könnyűgépkezelőképző- kazánfűtő vagy ács szakmunkásképző tanfolyamon. Szállást és ebédet kedvezményes térítés ellenében biztosítunk. Tanács­igazolás szükséges. EM Bács megyei Állami Építőipari Vállalat. Kecskemét, Klapka utca 34. Barátságos mérkőzés, Kecske- | mét, Széktói salakpálya, 800 né­ző v.: Kristóf. KTE: Vitkovics — Gudricza (Fekete II.) Fekete I., Nagy — Sallai (Szabó), Beregi (Vass) — Fási (Bozsó), Diószegi (Fási), I.aczi II. (Diószegi), B. Szabó (Laczi II.), Barta. A szép. tavaszias idő sok né­zőt, csalt "ki az eléggé felszikkadt széktói salakpályára. Gyors Diószegi-góllal kezdő­dött a mérkőzés, és a KTE- szurkolók már előre örültek a várható nagy eredménynek. A gólok azonban elmaradtak, sőt tíz perc elteltével a vendégek kiegyenlítettek. Mindenki azt várta, hogy a KTE most rá­kapcsol. Sajnos, nem így tör­tént. A kecskeméti csapat ké­nyelmesen. öregurasan játszott. „Öreguras” játék NAGYKÖRÖS! KINIZSI—KTE 3:1 (1:1) Kosárlabda KECSKEMÉTI PETŐFI—SZEGEDI EAC 81:71 (34:33) I teljesen megfiatalított csapata. I Az első félidőben végigvezet­tek, majd a második félidő kö- j zepén a SZEAC rövid időre előnyhöz jutott, de a végén biz- : tosan győzött a kecskeméti csa- ' pat. Jók: Király, Tóth, Csikai, 1 Rezák. Szeged, Rókusi tornacsarnok, v.: Bokodi, Bokodiné. K. Petőfi: Tóth (8), Szabó (11) — Ruszkai (11) — Király (17), Kovács (8). Csere: Fejes (11), Csikai (5), Szabó I. (4), Szeghal­mi (2), Lefor (2), Rezák (2). Jól mutatkozott be a Petőfi SZEAC—KECSKEMÉTI PETŐFI 82:70 (41:32) Király (2). Csere: Szeghalmi (6), Szabó F. (4), Szabó I., Csikai (4), Lefor, Rezák. A vasárnapi visszavágón a kecskeméti csapatban többnyire a fiatalok játszottak. A SZEAC az elején már megszerezte a ve­zetést és ezt végig megtartva győzött. Ezen a mérkőzésen nem sikerült a nagyon jó napot kifo­gó Hódi semlegesítése, aki egy­maga 35 pontot szerzett. Jók: Kovács, Szeghalmi, Szabó F., Fejes. A Dánffy Antal Kupa döntője Kecskeméti Dózsa—Kecske­méti Dézsa ifj. 54:35 (29:19) A megyei kosárlabda szövet­ség néhány évvel ezelőtt elhunyt elnökhelyettesének emlékére ki­írt vándordíj döntőjébe a Dó­zsa két csapata jutott. Az ősz­ről elmaradt mérkőzést vasár­nap délelőtt a Dózsa szabadtéri pályáján játszották le kitűnő idő­ben. Az NB I-es csapat köny- nyen győzött. Ld.: Molnár 14, Túri 13, Czé- gai 10, ill.: Koroknál 16, Szabó É. 7, A megyei felnőtt kosárlabda- bajnokság ért | Férfiak: F. Reménység—Petőfi öreg- i fiúk 67:55 (26:18) Ld.: Kerék 26. Trokán 11, : Tóth Á. 7, ill.: Borsos 12, Vesz- : lergomi 11, Fodor 10. I Gépipari Technikum—F. Re­ménység ifj. 59:30 (32:14) Ld.: Asztalos 18, Várnagy 12, Budanovics 10, ill.: Tóth 13. Nők: Kecskeméti Dózsa II.—Bányai G. 98:38 (47:25) Ld.: Szentannay 30, Reményi 26, Kökény 17, itt.: Komlósi 12. K. Dózsa ifj.—K. Dózsa serdü­lök 60:34 (24:17) Ld.: Koroknál 36, Báder 13, ill.: Magyar M. 10, Szabó É. 8, Nemes 7S Szeged, Rókusi tornacsarnok, v.: Merényi dr. K. Petőfi: Tóth (18), Fejes (17) — Rudzkai (5) — Kovács (14), II totó 8. heti eredménye 1. Bologna—Lazio 1 3:1 2. Brescia—Napoli x 0:0 3. Cagliari—Varese x 1:1 4. Foggia—Sampdoria 1 3:0 3. Lanerossi—Juventus x 2:2 6. Roma—Atalamta 1 1:0 7. Torino—Fiorentina 1 1:0 8. Genoa—Palermo 1 3:0 9. Livorno—Lecco 1 1:0 10. Monza—Messina 2 0:1 11. Potenza—Modena x 1:1 12. AS Reggina—Mantova x 0:0 13. Trani—Novara x 2:2 +1 14. Venezia—Verona 1 2:1 . Az Alföldi Cipőgyár férfi és női CIPŐIPARI SZAKMUNKÁSOKAT vesz fel. valamint irodagép javító műszerészt és varrógépműszerészt. Jelentkezés a vállalat munkaügyi osztályán szak­munkás-bizonyítvánnyal. 350 NYUGODTAN VEZETHET, HA... Mindenfajta villanymotorok javítását, tekercselését, háztartási kisgépek, rádió, televízió javítását vállalja a Jánoshalmi Ve­gyes és Építő Ktsz. 256

Next

/
Oldalképek
Tartalom