Petőfi Népe, 1966. február (21. évfolyam, 26-49. szám)

1966-02-17 / 40. szám

1966. február 17. csütörtök

5. oldal

Csárdás a tornateremben

Az óra nem tánccal kezdődik, hanem bemelegítéssel. Erre legalkalmasabb a bordásfal mellett végzett láb- és törzsgyakorlat Persze, ez is zenére.

Pályaválasztás, hamis illúziók nélkül

ritmus: ..Kis kút, kerekeskút van az udvarunkban ...” A terem közepén a VII. osztály, a körben Farkas Ferencné tornatanár. A mikép árcsi csárdást járják a gyerekek.

Tornaóra, vagy táncóra ez? M indkettő.

A kecskeméti Ének—Zenei Általános Iskolában' a heti két tornaórából az egyiket népi tánc tanítására fordítják. A másik megmarad tornaórának.

Farkas Ferencné, aki az ország valamennyi ének—zenei általános iskolájának népitánc- szaktanácsadója, ezeket mondja:

Megyénk rendkívül gazdag népi tánchagyományokban. A népi tánc keretében a ritmikai készség rendkívüli módon fejlődik. Fejleszti a mozgáskészséget is. A gyerekek saját maguk is komponálnak táncot az általuk kiválasztott népdalra és ezt a kör közepére állva bemutatják.

— Mennyiben „torna” a népi tánc?

— Van ilyen hatása is. Különösen az alsótestet fejleszti, ezért a másik tornaórán a felsőtest fejlesztését szolgáló gyakorlatokat végeztetünk a gyerekekkel.

A kecskeméti zeneiskolás láTizénkét éves Volt, amikor hasonló korú társával betört egy cukorkás pavilonba. Csokoládét raboltak. Mire hajnaltájban hazavetődtek, a zsákmány nagy- részét el is fogyasztották.

Három évet töltött a kalocsai nevelőintézetben, aztán — feltételesen — szabadon bocsátották. Beiratkozott az általános iskola ötödik osztályába és itt rövidesen réme lett a társainak, nevelőinek. Kíméletlenül verte a nálánál kisebbeket, vagy trágárságokra, cigarettázásra tanította őket. Néhány kisebb lopás után a bíróság ismét nevelőintézetbe parancsolta.

Tavaly júniusban szabadult Aszódról és jelenleg a kiskun- halasi gyámhatóság felügyelete alatt él. A városi tanács csatornázó brigádjában dolgozik.

Körülbelül ennyit tudtam meg a nem egészen 17 éves L. Sándorról, mielőtt megismertem.

A hallottak alapján képzeletemben egy torzon borz fri- zurás, sunyi kamasz képe rajzolódott ki. Sanyi megjelenése azonban alaposan rácáfolt a huligán sablonra: pufók arcú, szőke fiú mutatkozott be. aki az ismerkedés átmeneti zavara után meglepő nyíltsággal vála- szolgatott kérdéseimre, a szék alatt is vigyázzállásba illesztve bakancsait.

Akinek kedve van még többet foglalkozni a népi tánccal, az részt vehet a népitáncszak- kör munkájában. És, hogy nem hiábavaló ez a munka, mutatja az, hogy Szabó Mártát, az iskola végzett növendékét a Vasas Művészeti Együttesbe hívAmikor azonban családi körülményeire tereltem a szót, egy csapásra lefoszlott róla a katonás feszesség. Zavartan keresgélni kezdte a szavakat. Hogy időt nyerjen, cigarettát kért tőlem és láttam, hogy remeg a kezében az udvariasan felém nyújtott gyufaláng.

Már a körmére égett a cigaretta, amikor halkan megszólalt: — Hároméves lehettem, amikor elváltak. Apám egy fiatal nőt hozott a házba és anyám is összeállt valakivel.

Lánytestvéreim nevelőszülőkhöz kerültek, bátyám később disszidált. Azt sem tudjuk merre van. Az egyik nővérem itt él Halason. Férjhez ment. Éppen csak köszönünk. Azt hiszem, szégyell a férje előtt. A másik lány úgy tudom most Jánoshalmán van. Alig ismerjük egymást.

Ettől kezdve már teljesen szabálytalanul, félmondatokba, szavakba sűrítve bugy- gyantak elő egy embertelenül sivár gyerekkor emlékei Sanyi száján.

Arra az útra jól emlékszik, amikor anyja visszavitte az apjához: — Sírtam, de hiába. A palija nem tűrt meg a háznál.

Emlékszik annak a fiatal nőnek a félelmetes, sohasem csü„Utca. utca...” szól a zongora, Egy fiú—egy lány, egy fiú—egy lány, az egész osztály járja a csárdást. Nemcsak a dallam vidám, a gyerekek is jókedvűek.

ták meg táncolni, Csőszi Sándor pedig a Kecskeméti Hírős Együttesben szerepel nagy sikerrel.

Farkas Ferencnéhez gyakran jönnek az ország minden részéből ének—zenei iskolai pedagógusok tapasztalatcserére. A Kecskeméti Ének'—Zenei Általános Iskola módszere, jó tapasztalata árad szerte az ország valamennyi hasonló iskolájába az itt gyakran ismétlődő módszertani bemutatókon keresztül.

Szöveg: Balogh József Kép: Pásztor Zoltán

lapuló dühére, aki akkoriban apjával élt: — Neki is volt két nagy fia. Útban voltam otthon.

Visszagondol az ápa estéről estére ismétlődő részeg tombo- lására. És a törékeny kis öregasszony, a nagyanyja bátortalan védelmére.

— Csavarogtam, mert nem szerettem otthon lenni. Azon az éjszakán is csavarogtam, amikor feltörtük a cukorkás boltot t— mondta. *

Hogy feloldjam végre a döbbenetes vallomás terhe alól, közbeszóltam: — De azért mégis csak voltak néhányan, akik szerettek a nagymamádon kívül is.

— Voltak — kap a szón —, de aztán mindössze három nevet említ: egy aszódi nevelőét, aki néha beszélgetett vele. Egy asszonyét, aki — ismerve otthoni körülményeit — hébe-hóba elhívta magához. Ilyenkor játszhatott a gyerekeivel,

— Jó asszony a Szatmári néni. a mostani gyámanyám is. Majdnem úgy szeretem, mint a nagyanyámat — mondja ki végül a legnagyobb dicséretet.

*

Sanyi mostani helyzete sem rózsás, hiszen változatlanul do- logtalan apjával él egy fedél alatt. De gondolnak vele. munkát szereztek számára és keres. A napokban vett egy szép sötétkék zakót.

— Táncvizsga lesz a kultúr- otthonban és oda mégis csak

HOGYAN képzeli el egyikmásik fiatal az ideális pálya- választást? Hát úgy. hogy megálmodik egy szakmát, egy iskolatípust, egyetemi, yagy főiskolai szakot, aztán minden aakdálv nélkül teljesedik is a kívánsága. S mit tartanak jónak e téma szakemberei? Olyan helyzetet, amikor minden, fiatalra váró helyet a legmegfelelőbbel, a legrátermettebbel töltenek be. Szükség van például utánpótlásként 100 kazán- kovácsra. 100 autószerelőre, vagy a technikumok 30, a gimnáziumok pedig 70 gyereket várnak? Jelentkezzék tehát kazánkovácsnak és autószerelőnek mondjuk 102—102 végzős, a technikumokba pályázzék 33, a gimnáziumokba pedig 75 fiatal — hogy némi válogatási lehetőség is legyen. S ha például a kazánkovácsnak jelentkezett két felesleges fiúnak azt mondják, hogy fiaim az egyiktek szabónak való. a másiktok meg cukrásznak, hát azt mondják: „Óh, bocsánat, tévedtünk...”

MINDEZ persze túlzás. S milyen a valóság? A fiatalok egy része valóban úgy képzeli el a pályaválasztást, hogy megálmodnak egy szakmát, középiskolát, vagy egyetemet, aztán azt várják, hogy az álom beteljesüljön. Pontosabban: elvárják, hogy saját elképzelésük váljék valóra. Csakhogy a televíziószerelő szakmát, a híradásipari technikumot, a bölcsészeti kart mások is megálmodták, s ezért egyszer kiderül: több a kereslet, mint a kínálat. S jön a keserű ébredés.

De hát lehetne-e másként intézni a pályaválasztást?

Vegyük csak sorra a pálya- választási tényezőket. Mindenekelőtt számolni kell a lehetőségekkel, vagy ha úgy tetszik a keretszámokkal. Ezeket a keretszámokat az ország igényei^ alapján határozzák meg. Fejlődik az építőipar, vagy a gépipar, s ezért több kőművesre, festőre, lakatosra, vagy esztergályosra van szükség? Nos, e szakmákba több fiatalt is várnak, itt nagyobbak lesznek a felvételi lehetőségek. Előfordul ennek a fordítottja is: eddig például olyan sok művészetfel kell öltözni egy kicsit — magyarázza felcsillanó szemmel. Fülig pirulva azt is bevallja,

hogy van egy kislány, aki sohasem mond nem-et, ha felkéri táncolni.

— Mit gondol, szóba állna velem akkor is, ha tudná mindazt, amit itt elmondtam? — szegezi mellemnek váratlanul a kérdést. Ö is őszinte volt. nem hazudhatok: — Ha rendes, értelmes lány, akkor biztosan. De feltétlenül el kell neki mondani — mielőbb.

A kultúrház — bizonyára nem véletlenül — szinte gyerekévé fogadta Sanyit. Részt vesz a népi táncszakkör és a báb játszók munkájában is.

— Rám bízták a farkas szerepét — büszkélkedik. Aztán kéretlenül elmondja, vagy inkább eljátssza az egész mesét. Furcsa ennek az embemyi kamasznak a szájából hallani a kicsiknek szóló történetkét. De könnyű megérteni rajongását, hiszen neki soha senki sem mondott mesét. Játék nélkül telt el a gyerekkora.

A búcsúzásnál gyorsan vísz- szakapja tetovált kezét és zavartan a fülessapkája alá rejti. Már szégyelli a tűvel írt lila teleket, nem azonosítja magát aSzal, aki volt. Másképp akar élni, mint ahogy szülei éltek. Ha továbbra is úgy segítenek neki, mint eddig, ez bizonyára sikerül is.

Békés Dezső

történészt, pszichológust, könyvtárost képeztek ki az egyetemek bölcsészeti karain, hogy az idén már egyetlen fiatalt sem vesznek fel ide, átmenetileg szüneteltetik itt a felvételt. S ez így van jól, hiszem, ha nem az ország igényei szerint határoznák meg a felvételi lehetőségeket, akkor ennek nem csupán a népgazdaság látná kárát, hanem a fiatalok is, mert nem tudnának elhelyezkedni.

A PÁLYAVÁLASZTÁS egyik, büntetlenül figyelmen kívül nem hagyható tényezője tehát a felvételi tehetőség. De hát honnan tudják a fiatalok, hogy „beleférnek-e” a keretbe, amikor az adatok országos lehetőségeket tükröznek? A szakmunkástanuló-iskolákba és a középiskolákba jelentkezés esetében könnyebb a helyzet, hiszen ezek az intézmények helyi beiskolázás úak, s mivel a helyi pálya- választási tanácsadók közük a környék lehetőségeit, hát az ide pályázók között kevesebb a melléfogás. Mindez fényesen igazolja, hogy milyen nagy szükség van az országos adatok „lebontására”, a helyi pályaválasztási tanácsadásra.

Persze hangsúlyozni kell, hogy a helyi lehetőségek ismerete is csupán csökkenti a túljelentkezéseket. avagy a jelentkezési hiányokat, de nem szünteti meg azokat teljesen. Hiszen továbbra is kérdéses, hogy az egyes pályákra annyian jelent- keznek-e, amennyire szükség van. A gyakorlat igazolja, hogy a legkisebb városban is általában háromszor-négyszer any- nyian jelentkeznek tv-szerelő- nek, mint ahány hely van.

£S EZ A GOND még jobban jelentkezik’ az országos beiskolázású tanintézetek esetében. Tudhatja-e egyáltalán a fiatal, hogy az idén hányán kérték felvételüket például orvosi egyetemre? Valamit persze sejtheti hiszen mostanában szinte minden pályaválasztási tanácsadó — sőt legújabban az egyetemi- főiskolai tájékoztató is — közli, hogy az egyes pályákon hány- szoros volt a túljelentkezés az előz,5; évben. Segítenek tehát ezek a tájékoztatások a lehetőségek és a vágyak egyeztetésekor, de teljesen ezek sem oldják meg a gondokat, mert minden fiatalban él a remény, hogy „hátha nekem sikerül”. S valljuk meg őszintén, hogy enyhe túljelentkezés még az ideális pályaválasztás esetében sem rossz, mert lehetőséget biztosít a válogatásra.

MINDEBBŐL pedig egyenesen következik: nem mindig rendellenes. ha a fiatalok nem találják meg azonnal a helyüket. Inkább azt kell sokrétű pedagógiai munkával megértetni velük, hogy nem tragédia, ha az első elképzelés nem teljesül. A pszichológiai kutatások az egész világon azt igazolják, hogy a tehetség, a rátennettség nem csupán egyetlen szakmához, pályához kötődik. S egyébként is minden szakmának, pályának megvan a rokona, a közelebbi, vagy távolabbi megfelelője. Ezért nevelésünknek — az iskolainak és az otthoninak is — azt kell célul tűznie maga elé, hogy megóvaja a fiatalokat az egyetlen pályához való makacs ragaszkodástól, s ebből eredően a tragédiáktól. Arra kell törekednünk, hogy fiaink és lányaink tágabb értelemben keressék -ku tassá k az életpályát, mint eddig tették, s minden kellemetlen helyzetből találjanak kiutat, még a pályaválasztás első sikertelenségéből is.

Tóth László

Körbeállnak, középütt a tanár néni és a „Kis kút, kerekes kút” dallamára ropják a mikepércsi csárdást. Mire véget ér az óra, érzik, hogy ez — torna is volt, nemcsak tánc.

Aki a farkast játssza...

nyok kézilaibdacsapata évek óta városi bajnok. A fiúk tornacsapata hasonlóképpen. Nincs baj tehát a fizikai „erőnléttel”, jól tornásznak a zeneiskolás gyerekek.

A terem padlója sima, mint a tükör. Táncteremnek hinné az ember, ha a tornaszerek nem árulkodnának. A sarokban zongora, mellette Kelemen József zongoratanár. Frissen pattog a