Petőfi Népe, 1966. február (21. évfolyam, 26-49. szám)
1966-02-17 / 40. szám
¥SR6. február 17. csütörtök 9. old»» Korma ny ható rozat és szövetkezeti gazdálkodás Túl vannak a zárszámadó közgyűlésen, s. körültekintően, sokrétű elemzéssel készítik az idei gazdálkodás tervét a dunavecsei Virágzó Tsz-ben. Ami az előbbit illeti: a csaknem 4 és fél ezer holdas gazdaság jelentős előrelépéséről ejthettek szót, mert növekedtek a termelési eredményeik, s több lett a tagság részesedése is. Az egy évvel korábbi 16 200-zal szemben valamivel meghaladta a 20 ezer forintot a szövetkezeti gazdák átlagjövedelme. Kettős követelmény A fejlődés ütemének fokozásához a lehetőségek megteremtése minden évben sok fejtörést igényelt a tsz vezetői részéről, s most sincs másképpen. Sőt, ez irányú gondjukat növeli az a követelmény, amelyet a december 8-i kormányhatározat szab rájuk. Azaz: jól kell sáfárkod- niok a határozatban biztosított előnyökkel, ugyanakkor, eleget kell tenniök az abban előírt újfajta kötelezettségnek. Máskülönben: úgy kell élniük a vállalatszerű irányítás, gazdálkodás közelítését célzó nagyobb önállósággal, hogy ez további eredményekre vezessen. Erről, az előnyök és kötelezettségek, pontosabban: a fel- vásárlási árak emelésének ös az amortizációs alapnak az összhangjáról beszélgettünk Csőke Istvánnal, a termelőszövetkezet elnökével. Reális számvetés Elmondotta, hogy a felvásárlási árak emelése a Virágzó Tsz-t ebben az évben valamivel több mint 800 ezer forint többletbevételhez juttatja. Ennek nagyobbik részét — 523 ezer forintot — az értékesítésre kerülő állatok után kapják, a többihez — 300 ezer forinthoz — a növénytermesztés révén jutnak. Legnagyobb összeggel — 204 ezer forinttal — a hízott sertések értékesítéséből származó árkülönbözet szerepel, de több tízezer forint többletet jelent — nagyságrendi sorrendben — a tehéntej, a hízó marha, tenyészüsző, növendékmarha, s a gyapjú árának az emelése is. Az említett összeg természetesen, csak hozzávetőleges, mert ha a tervezettnél sikeresebben gazdálkodnak, több, ellenkező esetben viszont kevesebb is lehet. Ezért ügyeltek arra, hogy számvetésüket „reális alap” figyelembevételével végezzék. A búza többletbevételének a kiszámításához például nem a tavalyi kiemelkedő, 18 mázsás termésátlagot vették alapul, hanem az erre az évre tervezett 14 mázsát. A felvásárlási árak emelése — hogy úgymondjuk — a tsz- ben 'nemcsak szimplán hat a termelés fokozására, hanem a minőség javítására is ösztönöz. Tervbe vették például, hogy növendékmarháikat csak 555 kilónál nagyobb súlyban adják át az állami felvásárlónál!:, mert így többet, kilónként 19—21 forintot kapnak értük. (A régi felvásárlási ár egyébként 17 forint volt.) A növénytermesztésben is a hozamok növelésére törekednek, hogy a_ felvásárlási árak különbözetéből származó hasznot a több terméssel még- inkább tetézzék. Ez — a termelés növelése — a kormányhatározat hatásának azonban csak az egyik oldala. Csőke Istvánnal a másik oldalon szereplő kötelezettségről, s ennek hatásáról is beszélgettünk. Közgazdasági szemléletiéi Mint ismeretes, a termelőszövetkezetek a gépeik, felszereléseik, berendezéseik után már az idén amortizációs alapot kötelesek képezni. A dunavecsei Virágzóban ebben az évben 700 ezer forint fizetendő az alapra. (Csak az erőgépeik száma 26.) Ezt az összeget a felvásárlási árak különbözetéből fedezik, ami tehát — a laikusok közhiedelmével ellentétben — nem közvetlenül szolgálja a tsz-tag- ság jövedelmének növekedését! A két összeg egybevetéséből kitűnik, hogy az amortizációs alap kötelező képzése nem okoz különösebb gondot a Virágzó Tsz-ben, de csak akkor — amit az elnök nem győzött hangsúlyozni —, ha olyan mennyiségű árut adnak át a felvásárlóknak, hogy a régi és az űj ár közötti különbözetből elegendő összeghez jutnak. E lehetőség elmulasztását bizony a tagság jövedelme sínylené meg. Itt bukik ki az, hogy ahol nincs meg a kormányintézkedés nyújtotta lehetőségek és előírt kötelezettségek közt az összhang, ott kátyúba juthat a gazdálkodás, s erre már most jó lesz a tsz-vezetőknek ügyeim! Csőke István szerint — s a Virágzó Tsz gazdálkodása igazolja is állítását — legnagyobb mértékben az állattenyésztés fejlesztése segíti a közös gazdaságokat ahhoz, hogy megszűnjön az amortizációs alap képzésének gondja. Ezzel kapcsolatban gondolni kell arra is, hogy az említetteken kívül a későbbiek során az épületele, ültetvények után is kell majd képezni amortizációs alapot. Mindebből az következik, hogy közgazdasági szemlélet és ennek gyakorlati érvényesítése nélkül ma már nem lehet nagyüzemi szövetkezeti gazdálkodást eredményesen folytatni! Az „ideális" állapot j Hogy az önállóság és felelősség a szövetkezeti gazdálkodásban is mennyire „ikertestvérek", jól mutatja éppen az amortizációs alapra befizetett összeg fel- használása. Ezentúl nem olyan gépekhez jutnak a szövetkezeti gazdaságok, amilyeneket a „keretből” éppen kapnak, hanem amilyeneket a szükségletükhöz mérten megvásárolnak. így egyrészt a saját belátásuk szerint, önállóan komplettírozhatják gépállományukat (a Virágzóban máris tervezik, hogy a kilencféle típusú erőgépből egy-kettőtől megszabadulnak, s főként a Zetor 311-ess, az MTZ és az UE 28-as típusúak számát növelik), másrészt nyilván jobban ügyelnek arra. hogy felesleges gépet, munkaeszközt ne vásároljanak. Továbbá: az eddiginél nagyobb gondot fordítanak arra is, hogy a gépeik tovább tartsanak, mint amennyi idő alatt azok értékének összegét — meghatározott kulcs szerint — az amortizációs alapra befizetik, mert a további géphasználat már tiszta haszonként jelentkezik. Az is növeli felelősségüket, hogy a gépi munkákat jobban tervezzék és szervezzék meg, hogy a gépek jobb kihasználása révéin újabb haszonhoz jussanak. Egyszóval: a kormányhatározatban előírt kötelezettség is serkentőleg hathat a még jobb gazdálkodásra, ha annak átgondoltan tesznek eleget. A dunavecsei Virágzó Tsz-ben látnivaló, hogy ennek eltökéltségével vágnak neki a mostani gazdasági évinek. Tarján István Nagyabb körültekintés! a beruházások fontossági sorrendjének megállapításánál! Az erők széfforgácsolása megnehezítette az építőipar munkáját Nem hallgatta el Csőke István azt sem, hogy az amortizációs alap képzésén kívül az államitól igénybe vett közép- és hosszú lejáratú hitelek visszafizetésének esedékes részletei is növelik a tsz-ek kötelezettségeit. A Virágzónak évente 1 millió 600 ezer forintot, minden ka- tasztrális hold terület után tehát 400 forint körüli összeget kell törlesztenie. Az elnöknek, többi vezetőtársával együtt az a véleménye, hogy a tsz-ekben az az „ideális” állapot, ha az esedékes hitel összege kh-ként nem haladja meg a 200 forintot. Ebből is látszik, hogy az eredményes gazdálkodáshoz ésszerűség, körültekintés, s a munkákban fokozottabb helytállás szükséges a tsz-eík vezetői és gazdái részéről egyaránt. Segítésükre viszont — miként a Népszabadság február 1-i számában a Magyar Agrártudományi Egyesület elnökségének kibővített üléséről megjelent beszámolóból olvashattuk — arra is szükség van, hogy az iparhoz hasonlóan a mezőgazdaságban is meghonosítsák a termelésiár-típusú termelői árakat. Csőke István egyébként azzal a véleménnyel ért egyet, amely szerint ennek az árnak a meghatározásához az átlagosnál valamivel gyengébb szövetkezetek gazdálkodási eredményét kell alapul venni. Ez persze még nem az idén sorra kerülő feladat, de sejteti a tsz-vezetők mostani gondját. Nagyobb önállóság — több felelősség Magától értetődően gond a nagyobb önállóság is, mert több felelősséget szükségei. Magyarán: a tsz-ek vezetőinek és gazdáinak mindinkább meg kel tanulniuk a saját lábukon állni, s járni. si gyártmány Nagykanizsán A Nagykanizsai Üveggyárban eddig különféle, igen kényes laboratóriumi üvegfelszereléseket gyártottak. Most újabb gyártmánnyal bővült az üzem profilja: különböző nagyságú hőpalack „belsőket” készítenek. Az „Olvotto” pneumatikus vezérlésű bőpálackgyártó automatával jelenleg — naponta — 24 ezer más-más nagyságú hőpalack „belsők” készülnek. (MTI foto — Percze Lajos felvétele) A KÖZPONTI Statisztikai I Hivatal megyei igazgatósága je- I lentéseiben — a megye gazda- I sági és szociális fejlődését do- | kumentáló adatok közlése mel- : lett — néhány időszerű kérdés- I sei kiemelten foglalkozik miniden évben. ! Az, 1965. évi beszámolóban ta- : lálható közgazdasági tanulmá- ■ nyok közül, különöses figyelem- | re méltó „Az állami építőipar \ koncentrációja” című. A statisz- I tikusok, az 1960. évi párthatározat szellemében vizsgálták meg a megyei állami építőipar tevékenységét. Megállapították, hogy „az építőipari beruházásokra fordított anyagi eszközök és az építőipari kivitelezési kapacitások szervezeti, területi és időrendi összpontosításának elve” nem érvényesült kellőképpen a vállalatok tevékenységében, a más<Mik ötéves terv időszakában. Az első és az utolsó évtől eltekintve, minden évben több építkezést kezdtek el mint amennyit átadtak, így a folyamatban levő beruházások száma állandóan növekedett. Tavaly már 151 munkahelyen dolgoztak az állami építőipar emberei, az 1960. évi 105-tel szemben. A folyamatban levő építkezések generál költségvetési összege, ugyanezen idő alatt, csaknem megkétszereződött és tavaly már megközelítette az 509 millió forintot. A FELADATOK ugrásszerű növekedése, az erők szétforgá- csolása, többek között azt eredményezte, hogy a vállalatok nem tudtak elegendő szakmunkást és műszakit vezényelni az építkezésekre. Jól szemlélteti ezt a következő összehasonlítás: 1960-ban még 7,6 fő építőipari munkás jutott a kivitelezés alatt álló építmények egy millió forint generál költségvetési összegére, 1965-ben azonban már csak 5,2. Igaz, hogy időközben — a gépesítés, munkaszervezés, normarendezés eredményeképpen — nőtt a termelékenység is. de ez sem tudta tökéletesen ellensúlyozni az erők szétforgá- csolása nyomán támadt kedvezőtlen helyzetet. A sok munkahelyre nyilván nem juthatott és nem is jutott elegendő műszaki sem. A tanácsi építőiparban például mindössze 10 mérnök és 51 technikus jutott száz munkahelyre. VAJON MI kényszerítette a vállalatokat arra, hogy ilyen mértékben megosszák erőiket? Ismeretes, hogy 1965 közepéig az értékhatár alatti beruházásokat is központi kijelölés alapján kellett végezniök. Ez időtől viszont a vállalatok önállóan dönthetik el, hogy mennyit vállalnak az értékhatár alatti beruházásokból. Az intézkedés már az elmúlt év második felében is kedvezően éreztette hatását. A GAZDASÁGI irányítási rendszerünk továbbfejlesztését szolgáló reformok egyik alapvető célkitűzése az, hogy minden vonalon, így az építőiparban is a szükségletek és a lehetőségek ésszerű összhangja valósuljon meg. A vállalatok nagyobb önállóságot kapnak és így erejük gondos mérlegelése után maguk dönthetik el a jövőben, hogy mennyit vállalhatnak magukra. Különösen fontos a tervezett építkezések fontosság szerinti rangsorolása. Ez utóbbi azonban nemcsak az építők feladata, hanem a beruházóké is. B. D. Kétféleképpen Az egyik kecskeméti termelő- szövetkezet pártlitkára mondta. — Van olyan helyzet, hogy ha egy vezetőségi tag megfogja ezt a téglát és odébb teszi, nagyobb húzóereje van, mintha értekezletet tart. Mindezt persze jelképesen fejezte ki az elvtárs és a téglát egy hamutartó helyettesítette az asztalon. — A példamutatásra gondolok — folytatta. — Mert sokszor így gondolják magukban az emberek: „Ne csaJc beszél]. hanem csináld te is. Hadd lássuk. Aztán majd követünk.” Ekkor egy kis jegyzetlapot vett elő a párttitkár, és néhány vonallal felvázolta a tsz két nagy üzemegységének fekvését. Itt is, ott is a központi tanyákat, — Emitt, o ll-s üzemegységben éppúgy az üzemterv szerint hordtuk ki a trágyát a földekre, mint az úrrétiekhél. Egyiknél sincs olyan probléma, hogy ne lenne munkaerö a szétterítésre. Mégist milyen nagy a különbség a két egység között. A kettesnél elég volt csak annyi, hogy az üzemegységvezető szólt Fehér Józsefnek. „Józsikám, a trágya ki van hordva. Sokat segítenél, ha megkezdenéd a terítést.” „Édes gazdám” — így szólítják a vezetőt —. már csinálom is — felelte jókedvűen a másik. Meg is kezdte a maga környékén. Se értekezlet nem kellett, se feljárni a tagokat, még aznap nyolc-tízen hozzáláttak. Elég volt a vezetőségi tag példamutatása! Most a másik rajzolt tábla határán kering a ceruza. — Itt — sájnos — máskép van, pedig ugyanannak a tsz- nek a tagjai. Náluk még terí- teilen a trágya. Mert az ottani vezetőségi tagok kicsit sokat töprengenek. Szeretnek várni. Majd a közgyűlésen. Majd akkor kiderül, annyit adnak-e ezért vagy azért a munkáért, ameny- nyit mondanak. Mintha nem volna az ö kezükben is a közösen megszerkesztett bérszabályzat. Holott jól tudják, hogy az nem változik egyik hónapról a másikra. és a zárszámadáson is mindenki megkapta, ami jár. Itt, a borbásiak már megér- tették, mi az igazság. Az, hogy abból lesz pénz, amit megcsinálunk, Tóth István
