Petőfi Népe, 1966. január (21. évfolyam, 1-25. szám)

1966-01-14 / 11. szám

1966. január 14, péntek

5. oldal

Itt van egy bronz dombormű, erősen oxidálódott állapotban. Nem fog ki a restaurátoron. Királyházi Jenő a maga szerkesztette szerszámmal szedi ki az oxidot a legkisebb mélyedésből is.

1 Ludas Matyi költője

visszafizető népi hős története

Évszázadok, évezredek rozsdája marja a földben maradt régi vastárgyakat. Az alaktalan tömegből ki se lehet venni, hogy kard volt valaha. Kard ma is, csak centiméteres rozsda takarja. Ha az ásó felveti a földre, nyugodtan arrébb lehetne dobni.

Mégsem dobják félre. Vannak, akik az alaktalan rozsdatömbből fényes kardot varázsolnak: A restaurátorok.

A Kecskeméti Katona József Múzeum alagsorában van a restauráló műhely. Egy leány: Gaál Erika és egy fiatalember: Királyházi Jenő dolgoznak itt. Vajon mit? Nézzük csak.

Királyházi Jenő előtt egyenirányító gép. Vezetékek futnak belőle szerte. Mellette meg tartályban folyadék, benne hatalmas fejsze lóg.

— Avarkori szerszám. Vastag rozsda rajta. De a nátriumhid- roxid-oldaíiban elektrolitákus úton lemállik róla és síma lesz,

Ebben az agyagiálban valamikor avar menyecske tálalta az ebédet urának. Most ilyen állapotban van. De nem sokáig. Gaál Erika már készíti a ragasztót és a pótláshoz való pépet. Pár nap múlva egybeáll a tál.

mint mielőtt a földbe került. Fémtárgyakat már nem kaparással, hanem vegyileg és elektromos árammal restaurálunk. Igv a tárgy sértetlen marad.

Gaál Erika a kockaalakú szárító szekrénybe rak be néhány fémtárgyat. Háromszáz fokra hevíthető ez az elektromos szekrény.

— Hol tanulják ezt a tudományt?

Erika asztalán sok könyv árulkodik arról, hogy valóban — tanulják.

— Hót először is fontos a vonzalom a pálya felé. aztán a gyakorlat, végül a számos tanfolyam, esetleg a biológia—kémia szakon tanári képesítés. Mert mostanában már ez sem ritka.

Ha valahol, akkor ezen a pályán van helye az egyéni leleménynek. Adva van a feladat: restaurálni egy leletet. Hogyan csinálja meg a restaurátor? Joga van egyéni módszereket kidolgozni, okoskodni, mövész- kedni, persze anélkül hogy a múzeumi leletben kárt tenne.

Nagyon sok módja van az egyéni ügyeskedésnek. Itt van egy Versatil 6B-s ceruzátok, amit Királyházi Jenő elektroli- tikus szerszámmá alakított át. Ha pontnyi helyen kell dolgozni, akkor veszi igénybe. Vagy a fogorvosi fúró, amelyet mosógépmotorral hajt meg.

Cserepek, kerámiák összetört állapotban jönnek elő a földből. Nemcsak hogy eredeti formára kell összeragasztani, hanem ha híja van, pótolná is. Gipsz és agyag keverékével. Vagy amiből kiokoskodja, ki- ügyeskedi a restaurátor. A lényeg: az eredetire hajszálnyira hasonlítson.

Vannak persze régi, hagyományos módszerek is. A kiskunfélegyházi Hajmás Sándor még eszerint dolgozik — kiválóan. De itt, a Katona József Múzeumban már „gépesi tettek”: vasat, fémet, kerámiát, agyagot, csontot jóformán csak géppel kezelnek. Könnyebb, kényelmesebb és — megbízhatóbb.

A két fiatal jól dolgozik. H. Tóth Elvira, a múzeum tudományos munkatársa vezetésével szinte minden héten csinálnak valami meglepőt.

— Kijárunk ásatásokra is —, mondja Királyháza Jenő. — Jó, ha ott vagyunk, mert vannak olyan eljárásaink, amelyekkel elősegítjük, hogy a régész a darabokra mállott leletet egy tömegben emelje ki.

XXV.

Ha szükséges valahová valaki, meghallgatják az én véleményemet is.

Kissé kihúzta magát. Arcáról sugárzott a boldogság. Most már kezdtem érteni, hogy mit jelent bizalminak lenni.

Otthon Bözsi azzal az örömhírrel fogadott, hogy megvannak az engedélyek, az OTP-ben jóváhagyták a kölcsönt és megkezdik a folyósítást, csak a vállalkozónak mindig el kell számolni a munkával.

Már ágyban voltunk, amikor megsúgta:

— Tudod, hogy úgy vagyok?

Egy pillanatra nem értettem, hogy mit akar, csak lassan világosodtak meg bennem Bözsi szavai.

Tanulnak történelmet, néprajzot, embertant, és a régészet számos szakágazatával is még- ismerkednek. A jó restaurátor csak akkor nyúl egy múzeumi tárgyhoz, ha tisztában van azzal, a korral, amelyből származott,

Balogh József

Egyik barátom tanyai tanító. Városból került a tanyára. Tőle

— Halkabban — csittított. — Igen. Annak örülök', hogy ő már az új házban fog születni.

— Igen — mondtam kábultan.

Odasimult hozzam. Átöleltem. Nyitott szemmel feküdtem. Nem éreztem semmiféle boldogságot. Közömbösen, sőt riadtan fogadtam a hírt, hogy Bözsi áldott állapoban van, de nem tudom megmagyarázni, hogy miért. Hiszen szeretem Bözsit, szeretem a gyerekeket, most mégis nyugtalanság fogott el. Megpróbáltam elaludni, nem tudtam, hiába szorítottam le a szememet.

Reggel álmosan, fáradtan ébredtem. Az anyósom meg Bözsi ott sürgött-forgott a konyha köKétszáz éve, hogy megszületett Fazekas Mihály, a Ludas Matyi költője. Fő műve egyike irodalmunk legismertebb, legkedveltebb klasszikus értékű alkotásainak.

Fazekas Mihály nemesi eredetű polgárcsaládból származott, s a nagy hírű debreceni kollégiumban tanult. Innen hozta magával protestáns-puritán világszemléletét, s valószínűleg már itt megismerkedett az ekkoriban mind jobban terjedő felvilágosodás eszméivel. Szinte kamasz még, amikor sorsában nagy fordulat következik be: 1782-ben ugyanis beállt katonának, s másfél évtizeden keresztül járta Európa hadszíntereit. Megfordult Moldvában, Németországban. Hollandiában, Belgiumban. Franciaországban. A hadakozásból, öldöklésből kiábrándult, békére vágyó férfiúként tért vissza szülővárosába, mindinkább kibontakozó emberbaráti magatartással, s meggyőződéssé szilárdult felvilágosodott gondolkodással.

Költői életműve lassan épült, már csak azért is. mert Fazekas nem tekintette magát kizárólagosan költőnek. Diószegi Sámuellel együtt Linné rendszere alapján megírta a Magyar Fű- vészkönyvet (1807), amelynek —. tudományos eredménye mellett — az az érdeme, hogy gazdagította a magyar botanika műnyelvét.

Elbeszélő költeménye, Ludas Matyi alapmotívuma, az elnyomó eszén túljáró, igazságot szolgáltató. a sérelemért fortélyosan

rül. A gyerekek meg ki-besza- ladgáltak.

— Még nem is mondtam: elsején iskolára megyek.

— Hová? — fordult felém Bözsi.

— Gépkezelői tanfolyamra.

— Minek az neked? — n4zett rám riadtán.

— Nem leszek segédmunkás.

— Mit számít az, csak keress. Most kell a pénz, ha már bele kezdtünk az építkezésbe.

— Még többet fogok keresni — nyugtattam meg.

— De mikor?

— Három hónap múlva. Ez csak háromhónapos tanfolyam.

— Traktort is vezethetsz majd?

— Nem tudom. Miért?

— Hazajöhetnél. A traktorosok a tsz-ben jól keresnek. Fizetésük is van ...

— Hogy én hazajöjjek?

— Miért? Hát mit akarsz? — csípőre tett kézzel fordult felém. — Na, hát mit akarsz?

Az anyósom nem szólt közbe. Csak a tűzre vigyázott, hogy egyenletesen égjen, közben hol rám. hol Bözsire lesett sopánkodva.

— Kikerülni ebből a nyomorúságból í

ősrégi, már az ókorban megtalálható, s alakja felbukkan keleti és nyugati népek meséiben egyaránt. E nemzetközi motívum felhasználásával azonban Fazekas saját korához szólt, s példázatával, az adott társadalmi lehetőségek között plebejus indulatoknak adott hangot, s így a népi hős megteremtésével Petőfi számára egyengette az utat.

Életművének csúcsa, a Ludas Matyi mellett is jelentősnek mondható sok lírai költeménye, amelyek között a hadi életről szóló ódák és rokokó-jellegű udvarló költmények. őszinte, egyéni hangú szerelmes versek (Ruszánda, moldvai szép. Ámenhez), s a gondolati költészet darabjai egyként találhatók. A különböző klasszicizáló, rokokó, szentimentális versek időszaka után irt, s a kalendáriumában megjelent, a népies szemlélet és stílus későbbi magasabb fokát előlegező a Hortobágyi dal, Nyári esti dal, A kelletekorán jött csendes esőhöz c. költeményei méltán helyezkednek el művészetének legnagyobb értéke, a Ludas Matyi szomszédságában.

Fazekas Mihály munkássága a század legnagyobb művészi teljesítményeit létrehozó demokratikus népiesség irodalmi áramlatának előkészítője, s legjelentősebb alkotásaiban önmagában véve is klasszikus rangú, a mához is szóló irodalmi hagyó— Mit beszélsz te itt a nyomorúságról. hiszen nekünk kutya bajunk, András, vigyázz, el ne vesd nagyon a súlykot — mondta Bözsi aggódva.

Ebéd után, amíg csak a vonathoz nem kellett menni, a kertben dolgoztam. Ilus meg ritkán látom őket. Kérdezgetem. faggatom az egyiket, a másikat is az iskoláról meg mindenről, de nagyon kurta válaszokat kapok, pedig én azt szeretném. ha mesélnének erről, arról, mindenről, ami itthon történik, amíg én Pesten vagyok.

Megyek az állomásra. Ferkó velem jön. Gurbán. a hórihór- gas Gurbán. a kapuban áll.

— Aggy ’sten. András. Vissza, vissza?

— Menni kell.

— \ te Had?

— Az.

— Megnőtt.

— Meg.

— Nincs szándékodban haza jönni?

— Nincs.

— Brigádvezető vagyok, azér szólók, mert most már lenne itt is kereset.

— Megszoktam amazt.

(Folytatása következik.j

many.

W. A.

A kóstoló

hallottam az alábbi történetet.

— Fél esztendeje tanítottam már abban a kis létszámú iskolában, amikor egy kis zavar támadt körülöttem ... Illetve a kóstoló körül.

— Régi szokás szerint kóstolót szoktak egymásnak küldeni az emberek. Ebből persze én, a tanító sem maradhattam ki. Viszont ismered az elveimet. Nem fogadtam el, sorra visszaküldtem.

— A kicsi település s a környékbeli tanyák lakói, akik idáig messziről megsüvegel- tek, most éppen csak mormogtak valamit a bajszuk alatt. Nagyon rosszul esett és fölöttébb bosszantott a dolog. Háborogva panaszoltam el a helybeli szövetkezet egyik könyvelőjének, akivel időközben közelebbi ismeretségbe kerültem

— Így szokás — ne- vetett rám. — Nem kell a paragrafusokat olyan mereven venni, De fel a fejjel. Valahogy majd csak elrendezzük a dolgot... s biztatóan rámkacsintott.

— Nagyon köszönöm — hálálkodtam. Tekintélyes ember volt a környéken, szavára hallgattak az emberek. Gondoltam, majd megmagyarázza nekik, hogy ez milyen elavult dolog.

... Az egyik téli délutánon a tanyai

postás üzenetet hozott, miszerint a könyvelöék estére vacsorára várnak. Szombat v>olt. de még akkor nőtlen is voltam, nagyon jól jött hát a meghívás. Pompás disznótoros dolgokat ettünk. Igenigen jól esett. Nem győztem köszönni.

Késő este volt szerencsére holdvilág —, mikor hazaindultam a könyvelőéktől. Hónom alatt egy kis csomag lapult, benne kóstoló.

— És ez a meghívás ötször-hatszor is megismétlődött. Csak azt furcsáltam, hogy mindig disznótoros vacsora volt, s a csomag kóstoló sem hiányzott. Már kezdtem sokallni.

— Én. sajnos, nem tudom mindezt viszonozni — mentegetőztem. — Nekem nincs háztartásom, nem ölök disznót.

— Az nem baj, ölnek a szülők — szólalt meg váratlanul a könyvelőék negyedik osztályos kisfia. Géza.

Villámló tekintetek záporoztak feléje. A talpraesett kislegény azonban nem hagyta magát:

— Tetszik tudni, az úgy van — folytatta makacsul —, hogy a tanító bácsi nem fogadja el a kóstolót, ezért aztán idehozzák a szülök, mivel apu a bácsi barátja. Itt aztán nyugodtan megeheti. Ez nem lekenyerezés. Sőt, meg nekünk is jut belőle.

B. E

— Te? — néztem rá a sötétben.

RESTAURÁTOROK